iPon Cikkek

The Book of Unwritten Tales 2 – Scheibenwelt

Dátum | 2015. 04. 30.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Lauri Wylie neve aligha ismerős a többségnek. Ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen a férfit egész életében elkerülte a siker. A folyamatos anyagi gondokkal küszködő, sikertelen és jelentéktelen író egy lepusztult lakókocsiban nyomorogva fejezte be földi pályafutását. Az egyetlen ok, amiért még nem feledték el teljesen, az az, hogy ő a szerzője a „Dinner for One” címre keresztelt jelenetnek, ami egy igen érdekes rekordot tudhat magáénak. Az 1920-as években született, az író hazájában, Angliában egyáltalán nem ismert és a legnagyobb jóindulattal is csak megmosolyogtatónak nevezhető kabarétréfa ugyanis a németeknek köszönhetően a világ legtöbbször ismételt TV-műsora lett. Az egykori NSZK-ban 1963-ban adták le először a szkeccset, ami az időközben eltelt ötvenkét év alatt minden, önmagára kicsit is adó német tévécsatorna kínálatának kötelező elemévé nemesedett. A németek humorérzéke tehát, mint ahogy ez a példa is mutatja meglehetősen furcsa. Ami nekik tetszik, az ritkán fogyasztható a más kultúrkörben felnőttek számára. Az viszont, hogy minden germán sótlan és kínosan precíz volna, vagy alkalmasint olyan viccekkel igyekszik szórakoztatni a hallgatóságát, amiknek az előadását több emberjogi egyezmény is betiltotta, nem több puszta rágalomnál. Martin Perscheid karikatúrái a boldogult emlékezetű Kretén magazin jóvoltából sokunknak okoztak kellemes perceket, a Manitu bocskora c. vígjáték remekül parodizálta a régi idők Winnetou filmjeinek stílusát /Neked tetszett a Manitu bocskora? Beteg vagy? - a szerk./, a KING Art stúdió The Book of Unwritten Tales szériája pedig 2009 óta joggal foglalja el megérdemelt helyét a tréfásabb hangvételű point and click kalandjátékokat akár csak egy kicsit is szeretők szívében. A sorozat első részére, és a The Critter Chronlices címre keresztelt előzményjátékra senkinek sem lehetett panasza, így sokan várták, hogy ismét belevethessék magukat Avantasia varázslatos világába. Lássuk hát, hogy ez alkalommal mi vár ránk!
A történet a gonosz ősboszorkány, Mortroga legyőzése után folytatódik. Hőseink semmit sem változtak az előző rész óta. Ivo, az elf hercegnő változatlanul kalandokra és harcra vágyik, és nincs ínyére, hogy anyja erőszakkal férjhez akarja adni. A gnóm Wilbur, bár a legegyszerűbb varázslatok is meghaladják az erejét, érdemei elismerése végett tanári állást kapott egy neves varázsiskolában, ahol mind a diákok, mind pedig a személyzet tagjai éreztetik vele, hogy nem közéjük való. A gátlástalan szerencsevadász, Nate fonalát pedig akkor kaphatjuk fel, mikor épp egy repülő szigetről lezuhanva rimánkodik egy önbizalomhiányos dzsinnek, hogy azonnal tegyen valamit, különben vége van. Ezt követően egy kalodában tér magához, leginkább a Szezám utca rózsaszínre festett Sütiszörnyére emlékeztető cimborája, Critter mellett. Az ő szerencsétlenkedésével már az indulásnál ízelítőt kapunk abból, hogy mi vár ránk a későbbiekben. Egyszerűen nem lehet kibírni nevetés nélkül, ahogy a többi szereplőhöz hasonlóan zseniálisan szinkronizált Nate a biztosra vehető halál tudatában próbálja a lehető legudvariasabb hangot megütni a kívánságokat teljesítő varázslénnyel. Aki azonban, miután látja, hogy mondvacsinált kifogásai nem érdeklik a zsiványt, közli, hogy sok lesz neki mára a stresszből, és visszavonul a lámpájába.
Egy ilyen nyitány után magától értetődik, hogy nem hétköznapi történetet vár ránk. A négyesfogatnak ez alkalommal egy hat év körüli kislány, és hataloméhes édesanyja ellen kell felvennie a harcot. A leányzó ugyanis magához kaparintott egy iszonyú erőknek parancsoló varázspálcát, és aki ellent mer mondani neki, vagy diktátorként uralkodó anyjának, hamar azon kapja magát, hogy valami bolyhossá és rózsaszínné változtatták át. Mivel azonban a népesség elenyésző hányada akarja nyuszis mamuszként leélni hátralévő napjait, az utcákon szabadon dühöng a pink ízlésterror. Az amúgy sem egyszerű helyzetet tovább bonyolítja, hogy Mortroga fia, a hozzá hasonlóan ördögi terveket forraló Munkus is feltűnik a színen és mindenáron meg akarja kaparintani a pálcát. Ahogy azt a korábban olvasottak és a képek alapján nem nehéz kitalálni, egy poénokkal telezsúfolt sztorit kapunk. A dialógusokon és leírásokon átlagosan ötpercenként fogunk teli torokból felnyeríteni, ha pedig alaposan átvizsgáljuk az egyes helyszíneket, vizuális gegek garmadáját lelhetjük fel. Mindezek mellett popkulturális utalások és szóviccek fárasztanak majd le minket. Az időutazásról beszélő mágikus könyvet Emmettnek, a megvesztegethető és gerinctelen újságírót pedig Mr. Foxnak hívják. Egy foglyul ejtett politikai aktivistát azzal vehetünk hülyére, hogy M. C. kalapácsot, azaz hammert ígérünk neki a szökéséhez, ráadásul Lorem Ipsum ősi piramisaiban is kutakodnunk kell majd.
Az érdekesebbnél érdekesebb személyiséggel bíró NPC-k, mint például a válogatott bölcsességeket kinyilatkoztató elf király, vagy a mindent elfelejtő múmia pedig tovább fokozzák majd az amúgy is remek hangulatot, amire a fejtörők teszik majd fel a koronát. Ezeknél ugyanis az abszurd fantasy-paródia világ sajátos logikáját kell követnünk. Ha pénzt akarunk, szivárványt kell csinálunk, hiszen azoknak a tövében mindig akad egy arannyal teli üst. Amennyiben pedig elég ravaszak vagyunk, kis furfanggal egy önálló életet élő ágytálból is készíthetünk gólemet. Hatalmas élmény rájönni egy ilyen pihent aggyal kiötölt talány nyitjára. A folyamatos nevetés és gondolkodás közben szinte észre sem fogjuk venni, hogy hosszú órákat töltöttünk a monitor előtt.
A történetre és a humorra tehát nem lehet panaszunk. Valóban egy olyan alkotással állunk szemben, amivel estefelé már nem tanácsos játszani, mert azt kockáztatjuk, hogy röhögésünk felveri békésen alvó családtagjainkat. Sajnos azonban a gyenge kivitelezés némileg lerontja az összhatást. Jelen esetben a megszokottal ellentétben nem a program technikai része szorulna némi finomításra, hanem még a kalandjátékhoz képest is elképesztően vontatott játékmeneten kellett volna még csiszolni egy keveset. Az, hogy sok a párbeszéd, a leírásokba pedig szinte bele lehet fulladni, önmagában még nem lenne zavaró, vagy akár említésre méltó, hiszen ez a műfaj egyik sajátossága, és aki nem szeret olvasni, aligha vág bele egy point and click alkotásba.
De sajnos túlságosan gyakran esik meg, hogy valami nyolcadrangúnak tűnő információ alapján kellene szagot fognunk. Mivel a dialógusok java része nem visszajátszható, ha véletlenül elsiklunk egy fontosabb nyom felett, hosszú és felettébb idegölő óráknak nézünk elébe. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy valami felfoghatatlan ok miatt a fejlesztők jó ötletnek gondolták azt, hogy egyes megvizsgálható elemekre többször is rá kelljen kattintani ahhoz, hogy hősünk elmondja róluk az összes gondolatát. A tizedik alkalom után már elképesztően idegesítővé válik ez a rendszer. Ráadásul, a rejtvények megoldásával sincsen minden rendben. Egyes esetekben ugyanis hiába következtetjük ki, hogy mit is kéne tennünk a továbbjutás érdekében, ameddig nem beszélünk bizonyos szereplőkkel, az adott cselekedet nem jár eredménnyel. Azaz, ha úgy használunk egy tárgyat egy másikon, hogy nem kaptuk meg a megfelelő információt az egyik NPC-től, semmi sem történik, de ha már eldiskuráltunk vele, létrejön a kívánt hatás. Ez elsőre nem hangzik egy rossz rendszernek, és valóban, ha minden feladványnál következetesen alkalmazták volna, egy szavunk sem lehetne. De mivel nem ez a helyzet, hanem egyes fejtörőknél így van, másoknál pedig úgy, soha nem tudhatjuk, hogy a logikánk téves, vagy csak nem faggatóztunk eleget.
A stúdió íróinak becsületére legyen mondva, a szerethető karakterek, a csavaros történet és persze nem utolsó sorban a remek poénok képesek ellensúlyozni ezeket a hibákat, de ettől függetlenül a dizájnereknek jóval alaposabban kellett volna végezniük a munkájukat. Az ő mulasztásuk miatt a program - bár még így is hosszú órákig tartó, minőségi kikapcsolódást nyújt, és bőven megéri az érte kért pénzt -, sajnos lecsúszik arról, hogy egy a Discworld játékokhoz hasonló klasszikusként tekinthessünk rá. Összességében tehát, bár a The Book of Unwritten Tales második része számos gyermekbetegségtől szenved, a kiváló forgatókönyvnek köszönhetően még így is kategóriája egy, az átlag fölött álló képviselője, amit hibái ellenére bátran merek ajánlani a műfaj rajongóinak. Aki még nem vágott bele hasonló kalandba, az is tehet vele egy próbát, de készítsen be maga mellé egy jegyzetfüzetet, és járjon nyitott szemmel. Értékelés 7/10 Platform: PC
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. KatonaKM
2015.05.07. 17:53
Tetszik ez az írás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!