iPon Cikkek

The Crew bétateszt - Nyolc mérföld

Dátum | 2014. 07. 28.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Amikor elkezdődött az “új generáció”, sokan csalódottságukat fejezték ki. Az új konzolokra készült játékok persze szebbek voltak, mint az előző generációs társaik, de a játékmenetben vagy a körítésben semmi “új generációs” újdonságot nem láttunk. Jött egy Ryse, jött egy Killzone, de nem igazán látszott, hogy a grafikát nem prioritásként kezelő játékosoknak mivel is ad majd többet az új generáció, mint az előző. Most már azonban tudom, miről fog szólni a következő pár év: hatalmas, szabadon felfedezhető világokról, melyeket megosztottan kezel a játék a különböző felhasználók között, és ahol az egyjátékos és többjátékos tartalom észrevétlenül fűződik egymásba. Ez az új trend. Érdekes módon a héten két ilyen játék bétatesztjének is örülhettünk: az egyik a Destiny, a másik pedig jelen cikkünk alanya, a The Crew. Attól, hogy autós cucc, és attól, hogy MMO, a The Crew rendelkezik valamiféle történettel, bár érződik, hogy ez nem dobhatott sokat a latba az Ivory Tower stúdiónál. Detroitban kezdünk, központi karakterünk Dayton (magyar hangja Troy Baker) akkora gengszter, hogy már nem is foglalkozik azzal, hogy gengszternek nézzen ki, helyette inkább egy Gordon Freeman-hasonmás. Emberünket bemártják, méghozzá saját testvére meggyilkolásával. Hidegre kerül, ám hamarosan - mekkora fordulat - kiengedik, némi munkáért cserébe. Be kell épülnie az 5-10 néven futó, egész országot behálózó csempészbandába és megtalálnia testvére gyilkosait, közben pedig lehetőleg mindenkit az FBI kezére játszania. Nos, igen, nem egy Oscar-gyanús dolog, de legalább ad valami Halálos iramban-szerű körítést az autókázásnak, és persze ennek segítségével a készítők végig is vezethetnek minket az alapokon, kiváltva ezzel a tutorialt.
Mert tanulni lesz mit, az biztos. Ahogy az Assassin’s Creed, a Watch Dogs és a Far Cry, úgy a The Crew is a Ubisoft jól bejáratott és folyamatosan újrahasznosított open-world formulájára épül. Az Assassin’s Creednél például nem ritka dolog, hogy még 10 óra játék után is új dolgokat próbál nekünk tanítani a játék. Jelen alanyunk esetében nem ennyire vészes a helyzet, de azért sok információt kell majd befogadnunk egyszerre. Szóval, kezdjük az elején. A The Crew világa hatalmas. A készítők azt ígérték, hogy bejárhatjuk az egész Egyesült Államokat, és tulajdonképpen nem hazudtak. Persze ne arra tessék gondolni, hogy ha el akarunk jutni Detroitból St. Louisba, akkor 7 és fél órát kell majd vezetnünk az autópályán. A játék világa inkább egyfajta válogatás az ország legjobb részeiből. A városok nem teljes méretűek, de visszaadják azt a hangulatot, stílust amit elvárunk tőlük, tehát egyfajta kivonatként reprezentálják az eredeti települést. Hasonló a helyzet a városokat összekötő utakkal is. Szó sincs arról, hogy végtelenített autóutakon kellene közlekednünk, ehelyett a The Crew inkább zanzásítva elénk rak olyan szakaszokat, melyekkel valószínűleg találkozhatnánk a valóságban is az adott útvonalon. Így egy kis autópályát, egy kis vidéki autókázást, egy kis szerpentint... Ez pedig azt jelenti, hogy bárhova is megyünk, változatos és érdekes helyszínekkel és utakkal találkozunk, amiken mindig élvezetes autózni. Menet közben pedig megcsodálhatjuk a napszakok és az időjárás változását, aminek köszönhetően a hangulat rendkívül megkapó. A világ tehát telitalálat, és egyértelműen a legnagyobb, töltések nélküli állandó világ, amit autós játékban valaha láthattunk.
De milyen a játékmenet? Nos, a legegyszerűbben így tudnám összefoglalni: Burnout Paradise, csak nagyobb területen. A Ubisoft formulának megfelelően akkor kapjuk meg az adott környékhez tartozó feladatokat, ha már eljutott odáig a sztori, és felfedeztük a helyet. Ezt követően a városban autózva különböző küldetéseket teljesíthetünk, melyek megtalálásban segít a térkép, ahol bejelölhetjük őket a GPS-en, vagy ha már ismerős a terület, akkor gyorsutazással is oda mehetünk. Innentől aztán ezekre ráhajtva azonnal indíthatjuk is őket egyedül, vagy csapatban. A The Crew tehát rendkívül modern: a játékot nem szakítják meg feleslegesen menük, minden in-game történik. Dicséretes az is, hogy soha nem veszi el tőlünk az irányítást, csak a gyenge átvezetőknél. A küldetések indítását, teljesítését, a jutalom átvételét, a csapatok összerakását mind-mind úgy tudjuk megoldani, hogy közben gond nélkül autózunk. Maguk a küldetések a bétában viszonylag egyszerűek voltak: a sima verseny és a drag race nem fog senkinek meglepetést okozni, ezen kívül pedig két (szintén Burnout-ihletésű) feladat volt, ahol utol kellett érni az ellenfelet és felborítani. Nagyon jó ötletnek tartom (bár a Burnout-rajongóknak szintén ismerős lesz), hogy a küldetéseken kívül kisebb kihívásokkal is találkozhatunk elszórva. Akár vidéken, akár a városban vezetünk, ezek aktiválásához egyszerűen csak át kell hajtani az útra rakott ikonon, és már megy is - így például egy egyszerű A-ból B-be történő utazást is fel tudnak dobni. Ezekből a kihívásokból viszonylag sokat tartalmazott már a béta is: akadt olyan, ahol minél messzebbre kellett ugratni, olyan, ahol minél nagyobb sebességet kellett tartani, miközben az úton kellett maradni, de olyan is, ahol szlalomozni kellett a megjelenő jelek között.
Ezeket a kihívásokat nem csak véletlenszerűen találhatjuk meg, hanem a térkép is feltünteti őket. Erre pedig szükségünk is lesz, ugyanis egy idő után rákényszerülünk majd arra, hogy célzottan álljunk neki teljesíteni őket - vagyis grindoljunk. Így nyerhetünk ugyanis a legkönnyebben új tuningokat az autónkhoz, és léphetünk szinteket. Erre pedig azért van szükség, mert The Crew nem tagadja meg MMO-s alapjait: bizony lesznek olyan küldetések, melyeket az adott szintünkön, az adott autónkkal nem fogunk tudni teljesíteni. Szerencsére bármelyik küldetést és bármelyik kihívást megpróbálhatjuk újra és újra, ha jobb eredményt szeretnénk elérni, vagy egyszerűen csak pénzt szeretnénk gyűjteni. Ha pedig már rátértünk az MMO-s részre, akkor beszéljünk kicsit erről. Azt már említettem, hogy szinteket léphetünk, de van itt más is. Az autónkhoz vehetünk különböző átalakításokat, amik megváltoztatják a legalapvetőbb specifikációikat, így alkalmassá téve őket utcai versenyzéshez, ralizáshoz, komolyabb terepezéshez, vagy pályára. Ezek szintekhez kötöttek, és ha hasonlítani akarnám valamihez, körülbelül megfelelnek az egyes talentfáknak a World of Warcraftban, abból a szempontból, hogy az adott autónak más érzést, célt adnak. Ezen kívül minden szintlépés után kapunk perk-öket is, melyeket szabadon oszthatunk el, bár egyelőre nem sok és nem túl fantáziadús kategórián belül.
Ami az autók kezelhetőségét illeti, a The Crew egyértelműen az árkád vonalon mozog, valahol a Need for Speed és a Burnout között. Háromféle irányítási metódus közül választhatunk, kezdve az összes segítséget tartalmazó, legkönnyebb fokozattal, majd a sport névre hallgató közepessel, végül pedig azzal, amit a játék teljes szimulációnak hív. Utóbbi persze röhejes, szó sincs komoly szimulációról, de az tény, hogy a különböző autók viselkedése és jellegzetességei jól átjönnek, és remekül érezhetőek a különbségek. Jelenleg egyetlen dolog gátolja komolyan a játszhatóságot: annak ellenére, hogy PC-n fut a zárt béta, érthetetlen módon 30fps-re van korlátozva. Egy ilyen brutális tempójú árkád autóversenynél nagyon fontos lenne a 60fps, főleg PC-n, mert ugyan a 30fps konzolon sem ideális, de ott mégis egy fokkal simább érzést kelt. Érdekes, hogy a menüben található egy FPS limiter beállítás, amihez jelenleg nem lehet hozzányúlni, és fixen 30-ra van kapcsolva. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy a végleges verzióban már felkapcsolhatjuk 60-ra, amit az is megerősít, hogy ügyes emberek már meg is találták a játék fájlaiban azt a beállítást, amit át kell írni a limit kiiktatására.
Mindenesetre a játék nálam AMD FX 6300-as processzoron és Geforce GTX 760 mellett abszolút ultrán 4x-es AA-val egyszer sem esett 30fps alá, ami egy bétától azért dicséretes, és legalábbis azt sugallja, hogy valószínűleg a végleges anyag a Ubisoft szokásával ellentétben jól optimalizált lesz PC-n. Ennek kifejezetten örülök, mert a The Crew a béta alapján nagyon tetszett. Hangulatos, változatos és a 30fps-t leszámítva jól játszható. Kérdés persze, hogy hosszabb távon mennyire tud érdekes küldetéseket és kihívásokat elénk tenni a fejlesztőcsapat, illetve, hogy a közösségi/MMO-s aspektust mennyire tudják majd kihasználni magasabb szinteken - lesznek-e például “raidek”? Addig is, számomra egyértelművé vált, hogy mostantól érdemes nagyon odafigyelni a The Crew-ra!
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

18. XuChi
2014.07.28. 07:37
Nekem a gps megvalósítása kiverte a biztit. Ez a kék gumiszalag a levegőben ..... Borzalmas. A terület nagysága meg hááááát. Még hogy bejárhatjuk közép Amerikát. Jó nagy kamu. A valódi terület kb 10%-át ha lemodellezték. Tudom hogy ez is hatalmas terület (hányszorosa a TDU-nak ??), de azért ne mondjanak már ilyet, amikor a fele sem igaz. Autóból meg ha jól láttam a honlapon van kb 25 ?? Nem kevés ez egy kicsit a TDU után ???
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. XuChi
2014.07.28. 07:50
Próbálom számolgatni a méretet a TDU-val szemben, és saccra kb Oahu szigeténél KB 4-6x nagyobb. Anno nagyon elvoltam azzal a területtel, remélem itt sem lesz okom unatkozni a látnivalókon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Bulitt
2014.07.28. 10:48
Vannak a szabad közlekedésnek csodái. Többek között a különböző elrejtett roncs autók összegyűjthető darabjai, amikkel elérhetővé válik az adott autó. Én a béta alatt egy HotRoad autó két elemét találtam meg a 20-ból
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. recon08
2014.07.28. 10:54
Oké hogy még béta, de szerintem nagyon ronda a játék. 2014-ben azért többet várnék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Domfoz
2014.07.28. 11:41
Na, most, hogy jót hallok Tőletek is a játékról, akkor már jöhet a biztos előrendelés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. theorigina...
2014.07.28. 11:50
Egy ismert fórumon valaki azt írta, hogy 4850el is ment neki low/med grafon. Szóval elvileg a gépigény nem olyan vészes. Egéybként nagyon elragadó a játék pár órát bírtam tesztelni tuti vétel!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. predike07
2014.07.28. 13:30
" ahol az egyjátékos és többjátékos tartalom észrevétlenül fűződik egymásba"

Na ez az amit nem csipázok az egészben.Azért remélem lesz benne offline mód is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. retal79
2014.07.28. 15:27
"egy Gordon Freeman-hasonmás, hajjal"

Akkor csak simán egy Gordon Freeman hasonmás, neki ugyanis van haja. Talán Walter White akart lenni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. InGen retal...
2014.07.28. 15:34
Valami olyasmi akart lenni, csak utána megváltoztattam Gordonra, és valószínűleg a kettő között egy közepes sztrókot kaphattam. Thx, fixed :]]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. KisDre
2014.07.28. 16:43
The Crew egyértelműen az árkád vonalon mozog, valahol a Need for Speed és a Burnout között.

Egy NFS és The Grid között-t szívesebben olvastam volna. De a leírtak alapján egyébként jónak ígérkezik. Ide vele!

Kicsit mintha NFS: The Run lenne MMO-ba, persze szkriptek nélkül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. YellowFlas...
2014.07.28. 16:52
Ellehetett vele lenni, de semmi különös. 6/10.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Shinjiii
2014.07.28. 17:11
KisDre

Nekem is ugyanez jutott eszembe. Kedvenc NFS-em, ezt is be kell majd szereznem, tudtam, hogy nem csalódom majd.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. pocla
2014.07.28. 18:19
Rég várom én is, bétát nem kell még leírni, mint minden mmonál itt is a tartalom a lényeg. Szerintem lesz benne bőven eventek stb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. yagami01
2014.07.28. 21:14
Nekem Burnout helyett folyton az NFS ugrott be. Még a szebbik korszakból. A tuning, a kezdeti autóválasztás, az átvezetők, az utcai versenyek sorra hozzák a Most Wanted hangulatát. ( Vagy csak én vagyok így vele? )
A nyird ki dolog is Undercoveres, legalább is mivel én főleg NFS-ekkel játszottam ez ugrik be Burnout helyett. És hát a rendőrök, miegymás... Szóval ja, szerintem valami ilyesminek kellene lennie az NFS-nek. De majd 2015-ben meglátjuk.... remélem látnak a játékban konkurenciát és előrukkolnak ők is valami jóval most már.
Szóval igen, nálam nagyon sokszor érezteti a 2005-ös NFS hangulatot, már csak ezért is nagyon nagyon várom... ja és a grafikával nem tudom miért jönnek többen is, nem először olvasom. Néztem a bétáról sok gameplay-t YT-n ( ami ront is a minőségen ), de nem vettem észre semmi negatívat... persze ha akarok szőrszálat hasogatni találnék dolgokat, de az én elvárásaimnak megfelel. Főleg az átvezetők nagyon jól néznek ki. Mármint a rendereltek. Na mindegy, várjuk!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Andos
2014.07.29. 01:38
A burnouttól égnek áll a hajam. Inkább ne hasonlítsátok egy zs kategóriás játékhoz, ha annyira nem szar... Remélem nem az újabb NFS-ek alapjaira épül az irányítás, az már túl árkád (gagyi) ha minden kanyart driftelve kell bevenni, meg bármilyen magasságból leugrathatsz...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. TeslaGoD Andos
2014.07.30. 11:56
Azért még inkább árkád a játék, de "hardcore" módban egész kellemes az irányítás, nincs az autónak kényszeredett egyensúlya, szlalommal, durva kanyarvétellel el lehet dobni, a Hátsó kerekes Mustang kis sebességnél rendesen tolja a hátát nagy gáznál, ha nem egyenesen áll, tehát egész élvezetes.

Mellesleg én az NFS, Burnout helyett inkább a TDU-hoz tudnám hasonlítani, kissé felpörgetve, egy Fast & Furious stílusú sztorival.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. TeslaGoD Andos
2014.07.30. 11:56
Azért még inkább árkád a játék, de "hardcore" módban egész kellemes az irányítás, nincs az autónak kényszeredett egyensúlya, szlalommal, durva kanyarvétellel el lehet dobni, a Hátsó kerekes Mustang kis sebességnél rendesen tolja a hátát nagy gáznál, ha nem egyenesen áll, tehát egész élvezetes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. corolla71
2014.08.28. 21:49
https://www.youtube.com/watch?v=HIAjFjFNXbI
Ezt nézzétek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!