iPon Cikkek

The Dark Eye: Chains of Satinav

Dátum | 2012. 06. 30.
Szerző | Chocho
Csoport | JÁTÉK

A The Dark Eye Németország talán legismertebb asztali szerepjátéka, ami párszor a monitorokat is megpróbálta bevenni, igaz, mérsékelt sikerrel. Két PC-s RGP után most egy kalandjátékkal kísérleteznek a világ szerelmesei, mely bár szabályrendszert nem tartalmaz és adaptációnak is szellős picit, több szívvel és mélyebb hangulattal bír, mind eddig bármely The Dark Eye játék. S hogy honnan érkezik eme kései fecske? Nos, egyértelmű, hogy Németországból, hisz a papír + ceruza RPG is csak ott lett igazi siker, arról már nem is szólva, hogy ha van olyan hely, ahol még mindenki imádja a klasszikus kalandjátékokat, akkor az a derék germánok hűs birodalma.

Geronnak nem indul jól a napja... bár mi is szívesen fojtogatnánk
Németországból szeretettel

Mivel egy point 'n click kalandról van szó, fontos, hogy a történet megüsse azt a bizonyos szintet, különben biztos, hogy sosem játsszuk végig. Bár a Chains of Satinav sztorija jól indul, sajnos hosszú távon elég unalmas és vontatott lesz, amit elsősorban a gyenge, már-már idegesítően inkompetens főszereplő okoz. Geron egy hétköznapi madarász, akit viszont a falujában a pusztulás nagyköveteként félnek és gyűlölnek, mert egy prófécia szerint ő ébreszti fel a gonosz Látnokot, aki majd elhozza Andergast királyságának "új korszakát" – kár, hogy ez az Armageddon eljövetelét jelenti. Geron egy ideig tűri, hogy mindenki retteg tőle, majd egy nap, mikor úgy hozza a helyzet, pár varjú miatt belekeveredik élete legnagyobb kalandjába, melynek célja az egész világ megmentése. Klisés? Az hát, de legalább a miliő tetszetős. A The Dark Eye univerzuma nem a megszokott dark-fantasy, hanem egy színesebb, élettel telibb hely, amit igyekszik felkavarni a játék pár különös fordulata. Ezek ellenére sem nevezhető azonban jónak az összkép, mert Geron monoton hangja és nulla személyisége éket ver a játékos és a főszereplő közé, Nuri pedig, a játék harmadánál csatlakozó tündér aranyos... legalábbis az első órában, utána legszívesebben agyonütnénk, mert túlságosan gyermeteg és emiatt fárasztja az embert.

A játéktervezés egyébként roppant lineáris: egy út van, mindig azt kell követni, esélyünk sincs rá, hogy eltévedjünk, vagy elveszítsük a történet fonalát. A program hossza emiatt kissé csorbát szenved, az egész Chains of Satinav végigpörgethető 6-8 óra alatt, de azt is el tudom képzelni, hogy egy-egy veterán kalandor 5 órára redukálja ezt az időt. A bejárható helyszínek szépek és jók, de eredetiséget csak a tündérportálos pálya mutat, és mivel az is a játék vége felé található, ezért kénytelenek vagyunk addig keresztülkattintgatni magunkat a megannyiszor látott erdő-kocsma-kastély triumvirátuson.

Túl az óperencicán

A teszt kezdetétől képtelen voltam szabadulni a gondolattól, hogy a Chains of Satinav fájó hasonlóságokat mutat a már bemutatott The Whispered Worlddel – ez persze nem csoda, hisz mindkét játék ugyanattól a német csapattól, a Daedalic Entertainmenttől származik. Bár már a TWW-vel sem stimmelt a sztori és a főhős, úgy látszik, hogy germán barátainknak bejött az élet és ezért nem is változtattak a recepten semmit. Jó példa erre a szörnyen hasonló játékmenet: adott Geron, aki egy varázslat segítségével képes összetörni a dolgokat, aztán jön Nuri, aki tündér lévén újra összerakhatja őket. Magyarán itt is vannak speciális képességek, melyek elengedhetetlenek az amúgy nem túl egyszerű, sőt, sokszor nagyon illogikus feladványok megoldásában. Mivel klasszikus kalandjátékról van szó, a tárgykombinálás és a pixelvadászat most is elkerülhetetlen, és bár normálon a játék nem könnyű, levéve a nehézséget szinten mindent fényesen villogó objektumokkal jelez a program, így azok is akadálymenetesen végigfuthatnak rajta, akik rühellik a stílust – más kérdés persze, hogy ők eleve miért akarnának játszani vele.

A helyszínek szépek és hangulatosak
Maguk a puzzle-ök egyébként nem csak hogy logikátlanok, de sokszor frusztrálóak is. Többször előfordul például, hogy hiába haladunk a jó úton, valakivel elfelejtünk beszélni, vagy uram bocsá' nem a játék által megkívánt sorrendben kattintgatjuk végig a dialógusokat, és ezért egyszerűen nem jutunk tovább, úgy sejtetve, hogy nem a kellő metódus szerint jártunk el, pedig dehogynem. Ilyenkor szokott jönni a végigjátszás átbogarászása és az anyázás, amikor kiderül, hogy csak a programozók voltak lusták, ezzel felesleges köröket futtatva velünk. Mivel a játék irányítása az ortodox pont 'n click iskola szerint működik, ismerősen fogunk mozogni a programban, s mivel nincs térkép, csak jobban fog zavarni, hogy a tulajdonképpen linearitásra épített dizájnt aláássák a precizitás forszírozásával. A legtöbb feladvány egyébként a tárgylistánkból táplálkozik – ez csak apró tipp a vállalkozó szellemű kalandoroknak.

Sokat fogunk beszélgetni. Túl sokat.
Meseország

Ha van olyan pontja a programnak, amibe nehéz belekötni, akkor az a látványvilág. A Daedalic már bebizonyította, hogy gyönyörű szép hátterekkel tud elkápráztatni bennünket, és ezt a hagyományt a The Dark Eye-jal is csak öregbítették a srácok. Ugyan maguk a helyszínek nem túl eredetiek, a sejtelmes színhasználat és a részletgazdag, mégis mesés grafika garantáltan elkényezteti a szemünket. Mennyivel jobb ez már, mint a Pendulo egy kaptafára készülő dizájnmunkái!

Az egyetlen gond a tálalással kapcsolatban a már emlegetett szinkron: nem annyira nagyon rossz, de a jótól is messze van. A szereplők egy unott kamasz hangján vartyogják el mondandójukat, ezzel könnyedén kizökkentve a kellemes miliőből. A zene viszont szép, de persze senki se várjon Monkey Islandet...

Vége?

Bár a cikkben kissé szigorúan fogalmaztam, egy biztos: ezerszer szívesebben láttam a The Dark Eye-t kalandjáték képében, mint RPG-ében. Ugyanis a műfaj a megannyi rossz döntés ellenére is hangulattal töltötte fel a Chains of Satinavet, ami egy kalandjátéknál sokszor a játékélménynél is fontosabb tényező. Ha valaki szereti a rajzfilmes, félkomoly adventure címeket, vagy csak egy kikapcsolódást biztosító élményre vágyik, az egy végigjátszás megnyitása után nyugodtan ruházzon be a játékra, mert el fog vele szórakozni néhány kósza órát. Az igényeseknek azonban csak azt tanácsolhatom, amit már a The Whispered World esetében is: kerüljék el, mert csalódni fognak!



Platformok:
PC
Tesztelt platform: PC

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. DogTheDog
2012.07.01. 14:37
Satinav az a globalis helymeghatarozas istene?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!