iPon Cikkek

The First Templar - A Szent Grál nyomában

Dátum | 2011. 05. 12.
Szerző | Lawrence_Benson
Csoport | JÁTÉK

Nemes lovagok sanyargatják Európa büszke népét, barátok válnak ellenséggé, gyilkos szövetségek születnek. A keresztes hadjárat országokat emel fel, s nemzeteket taszít az összeomlás szélére, a sötétség és a kulturális hanyatlás évezrede ez, az emberiség legkegyetlenebb időszaka. A megannyi misztikum és megmagyarázhatatlan titok közül az egyik legnagyobb rejtély a templomos lovagrendet övezi: a szervezet a béke nevében alakult, ám céljuk sokszor túlmutatott az ártatlanok védelmén, eszközeik vitatottak voltak, a hatalomvágy és a korrupció a soraikba is beférkőzött. Celian d'Arestide viszont egyike azon lovagoknak, kik tiszta szívből hisznek a templomos rend alapeszméiben. A dél-francia származású tiszt sok szörnyű dolgot látott már életében, az inkvizíció százakat küldött máglyára, az ő jó hite rendíthetetlen.

Sötét idők ezek
Celian annak áldozta életét, hogy megtalálja a Szent Grált, mikor azonban a nyomára akadt, s miatta elhagyta otthonát, Montsegur várát, minden, amit a templomos rendről korábban gondolt és tudott, megváltozott. Legjobb barátja, Roland oldalán hatalmas összeesküvést leplezett le, ennyi vér és kioltott élet után már nem várhatnak feloldozást, s messze még a vég, visszafordulni nem lehet. A The First Templar nagy kalandra szólít minket, fel kell kutassuk a kelyhet, melyből a legenda szerint Jézus ivott az utolsó vacsorán, s melybe a keresztre feszítés éjjelén a sebből kifoly. A kalandok elején hűséges társunk, Roland lesz mellettünk, kit Ciprus szépséges hercegnője, kelet és nyugat szülöttje, Marie d'Ibelin vált.

Vár a csatatér
A The First Templar egy akciójáték, mely nyomokban RPG elemeket is tartalmaz. Stílusa a popularitás jegyében egyszerű és könnyen tanulható, a játékmenet lineáris, a játéktér behatárolt, de tágas. A harcrendszer nem rejt különösebb bonyodalmakat, nyolc irányba fordulhatunk, egy gomb szolgál a támadásra, egy pedig a védekezésre, minden más pedig már csak rátermettségünkön, ügyességünkön múlik. A játéknak ez okozza a legnagyobb hibáját is, túl egyszerű. Egyedül talán a karakterfejlődés az, mely némi egyéniséget visz bele, a harcok során szerzett tapasztalatpontokat tudásra költhetjük el, képességeink egymásra épülnek, ahogyan haladunk előre, hősünk úgy lesz egyre erősebb, komolyabb harcos. A játék során mindegyik karaktert külön kell fejlesztenünk, ha valamelyik gyenge, akkor az ránk is veszélyt hoz.

Inventory sajnos nincsen, kiegészítőket nem használhatunk, a játék során végig egyetlen kardunk lesz, ruhát és fegyvert is csak a játék második felében kapunk, de csak akkor, ha a korábbi állomásokon összegyűjtjük a darabjait. Egy szetthez kell lepel, mellvért és csizma, majd egy új kard, és egy pajzs is. Nem könnyű ezeket meglelni, titkos helyeken őrzik őket, s ha elmegyünk egy mellett, akkor azt később már nem találhatjuk meg még egyszer. Előre megírt beszélgetések várnak ránk, nem dönthetünk semmiben, nem választhatunk jó, vagy rossz irányt, nem lehet lootolni, nincsen többféle befejezés, ráadásul a kazamaták se csak mint érdekes mellékszálak tűnnek fel, kötelező átmenni rajtuk, a játékmenet szerves részét képezik. Aki viszont nem bánkódik ezek miatt, s szívesen elütné az Assassin’s Creed: Revelations megjelenéséig hátra lévő idejének néhány napját egy témába vágó játékkal, az olvasson tovább, hiszen a templomosok világa azért sok izgalmas percet tartogat.

A királyért, és az országért
A két főszereplős játékmenet sok játék halálát jelenti, társunkra vigyázni kell, állandóan beragad, vagy meghal. Erről most azonban szerencsére szó sincs, Roland és Marie is ügyes, tapasztalt harcos. Ha odafigyelünk Celianra, jól forgatjuk a kardot, és a csapdákat is finoman kerüljük ki, akkor a gép által irányított társunk is ilyen lesz, nem kell miatta aggódnunk egy pillanatig sem, keményen kiveszi a részét a feladatokból, de nekünk is hagy munkát. Jópofa dolog, hogy vannak közös feladatok is, nem egyszer például az egyik karakternek tartania kell egy kart, hogy ne záródjon be az ajtó, míg a másik átmegy rajta, hogy felkutassa az ottani terepet. Ilyen és ehhez hasonló helyzetekben csak adjuk ki a parancsot, hogy emberünk maradjon a helyén, és ő engedelmeskedni fog, nem mozdul, míg vissza nem érünk, vagy meg nem találjuk a túloldalon lévő kapcsolót. Baj ugye csak akkor van, ha pont ilyenkor halunk meg, és nincs, aki a segítségünkre siessen. S ahhoz, hogy mindkét karakternek hasznát tudjuk venni, lehet köztük ugrálni is, egyetlen gombnyomásra máris áttérhetünk a társ irányítására. Ebből adódóan természetesen co-op lehetőségek is vannak, egy barátunk bármikor csatlakozhat hozzánk online, jump in, jump out.

Kezet mertél emelni egy ilyen finom hölgyre? Bitang!
A grafika nem kiemelkedő, nincs vele nagy baj, vannak szép pillanatai, de elég sok csalódást is fog okozni. A későesti holdfényben úszó, köd borította erdőben rendkívül hangulatos kalandozni, illetve nagyon szépek a templomok, katedrálisok belső terei. Főleg az kiemelkedő, melynek az élet fája áll a közepén, de hasonlóan jók a katakombák is, szűk falait fáklyák világítják meg, az embert enyhe klausztrofóbiás érzés ragadja magával, bármelyik sarkon ránk támadhatnak. Ezzel szemben máskor komolyabb részlethiányok csúfítják a játékot, ha jól megnézzük a szereplőket, gyorsan feltűnik kidolgozatlanságuk, arcuk kifejezéstelen, tekintetük üres, ruházatuk és bőrük életlen, élettelen, s a sivatagi városok is lehangolóan egyszerűek lettek, az útszéli növényzet pedig hanyag munka. A játék tehát közepesen teljesít szinte mindenben, még a hangoknál is vannak hibák, a szinkron nem a legjobb, és bár maga a zene szép, az aláfestés mégse tökéletes, néha a legváratlanabb helyzetekben hallgat el, majd újrakezdődik akkor, amikor nem is történik semmi, a városban való magányos kocogáshoz harci indulót ad a játék.

Eltévedni a pályák felépítésének köszönhetően nem könnyű, néhány zsákutca van csak, ahova betérhetünk, de azokban is vagy azonnal teljesíthető mellékküldetés, vagy kincsesláda vár ránk. S hogy biztosak legyünk a dolgunkban, a játék még egy kis térképet is rendelkezésünkre bocsát, megmutatja, hogy hol van étel, vagy ital a pályán, mellyel újratölthetjük életünket, pirossal jelzi az ellenségeket, zölddel a barátokat, ezüsttel a ládákat, arannyal az elsődleges küldetésünk helyét, kékkel pedig a másodlagos feladatokat, hogy biztosan ne maradjunk le semmiről. A képernyőn ezen kívül még nyomon követhetjük a két karakter életcsíkját, valamint vannak piros, és kék gömbök is. Az előbbiek életszorzók, minél több van belőlük, hősünk állóképessége annyiszor nagyobb, az utóbbiak pedig harci segédletek, melyekre a különleges kardcsapások, és kivégzések előtt kell pillantani. Ha fel vannak töltve, akkor bevihetjük a nagyobb támadásokat, ha viszont üresek, akkor csak a hagyományos kombinációkra számíthatunk.

A karakterek animációja kifejezetten pocsék lett, emberünk mozgása szögletes, sokszor ki tud borítani, hogy az ellenséget nem találja el, mert az éppen fordul egyet, vagy pont a társunkkal hadakozik. Szembetűnő hiányosság még hogy nincsenek megrajzolva egyes visszatérő mozdulatok sem: ajtónyitó kar elfordítását, vagy ivást, evést ötpercenként látunk, mégis csak egy jelképes kézkinyújtást csinálnak ilyenkor a karakterek. A játék egy túlegyszerűsített, masszív akció anyag, melyből sokkal többet is ki lehetett volna hozni, a kalandok érdekes módon mégse válnak unalmassá, s ez az, amiért nem írtuk le a játékot fél óra után.

Kalandoroké a világ
A The First Templar ugyanis folyton tud újat mutatni, sőt két-három óra után indul csak be igazán, a játékélmény ekkor érik meg, lassan, de biztosan meg lehet kedvelni a játékot.  A feladatok és a célok változatosak, egy helyszínen se töltünk feleslegesen sok időt, mindig más ellenségekkel kell szembenéznünk. Egyszer csapdákat kerülgetünk, és finoman odafigyelünk minden lépésünkre, máskor pedig nincs, mi előrenyomulásunk útjába állhatna. Üde színfolt a párbaj, melynél a játék kiemelkedően erős ellenféllel zár össze minket, s a társunk se segít, de jó még a lopakodás, az észrevétlen követés, a nyomkeresés és az a küldetés is, melyben katapultokkal kell visszaverni a várat ostromló ellenséges seregeket.

A The First Templar egy szerethető középkori akciójáték, melynek vannak gyengeségei és hibái szép számmal. Jó öt éve még komoly versenyzőnek számított volna, de még így is érdemes kipróbálni. Sok kellemes órát fog okozni, főleg azoknak, akik szeretik a kétjátékos feladatokra épülő kalandokat, a játék olyan nagy címekből merített, mint az Assassin’s Creed, a Dragon Age és a Knights of the Temple, s ez jól áll neki. A templomos lovagrend misztikus története, és a középkor sötét, kegyetlen világa magával ragadó, ami viszont a legjobb, hogy aki rákap, az nem unja meg, míg végig nem viszi a teljes tíz, tizenkét órás kampányt. Utána viszont nem valószínű, hogy bárki is elővenné újra.


Platformok: PC, Xbox 360
Tesztelt platform: Xbox 360

 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. energon
2011.05.12. 15:28
Korrektül meg lett írva a cikk, én spec. mindennel egyetértek..
Végre valaki aki, nem az oblivionhoz hasonlította.. egyszerű hack'n'slash mint a dmc vagy a legutóbbi prince of persia.. a kosztümök sem változtatnak semmit a karakter statisztikáin vagy képességein.. max. jobban, tűrhetőbben néz ki és ennyi.

Mindent összevetve mocskosul sz@r lett.. de a legnagyobb vicc az, hogy mégis szerethető (Az 1. erdős pálya és az aláfestő zene pl. rohadtul hangulatos volt..)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. BiP
2011.05.12. 19:18
Nekem pl. a Knights of the Temple ugrott be róla először, nem az Oblivion.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. patrik2991
2011.05.12. 22:40
Én örülök, pl. hogy nem világíz az ember, mint egy 10000W-os reflektor... utálom amikor csillognak az emberek a fényben, mintha műanyagból lennének... inkább legyen ilyen, mondjuk azért kidolgozott az lehetne
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Sarkadi
2011.05.13. 20:06
Időhúzásnak pont jól jött és bizonyos részeken jól szórakoztam! A teszttel pedig ismét csak egyetérteni tudok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. atee92
2011.05.13. 20:34
Nekem bejött, csak ajánlani tudom, főleg ha ketten vagytok, splitscreenen nagy móka. Keveslem a 67%-ot, de ugye kinek a pap, kinek a papné
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. gyigyo
2011.05.29. 12:47
sztem ez 1 kurva jó játék attól függetlenül hogy szar a technologiája!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. gyigyo
2011.05.29. 12:48
pedig a szinkron jó nemis BÉNA!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!