iPon Cikkek

The King of Fighters XII – Nosztizzunk!

Dátum | 2009. 08. 03.
Szerző | Daks
Csoport | JÁTÉK

Varázslatos. Talán ez a legjobb szó az arcade játékgépek világára. Egyszerűen fantasztikus az az érzés, ahogy az ember ott áll a nagy színes, villogó doboz előtt, és dobálja be a százasokat, csak hogy lenyomjon pár meccset valami olyan játékon, amit otthon még PS2-n is szégyellne. Millióval gyűlnek a kreditek, a technozene betompul, a vakító fények és az ide-oda szaladgáló izgatott arcok pedig hosszú percekre a háttérbe vesznek, ilyenkor az öklömnyi gomboké és a sebváltószerű fém joystickoké a főszerep.

Érdemes megfigyelni a háttérben az asszonyokat
Jelen cikkünk tárgya is ilyen masinán kezdte a pályafutását, még 1994-ben. A játék története szerint egy Rugal Bernstein nevű milliárdos drogbáró megunta, hogy nem akad ellenfele az utcán, ezért a Fatal Fury mintájára meghirdette a King of Fighters bajnokságot. A világ hét pontjáról toborzott harcosokat, azonban hogy izgalmasabbá tegye az összecsapásokat, rögtön háromfős csapatokat eresztett egymásnak a szorítóban. Az első nagy tornán ráadásul olyan nagy játékok sztárjai is tiszteletüket tették, mint az Art of Fighting, a Fatal Fury, a Fatal Fury 2, az Ikari Warriors vagy a Psycho Soldier.

Igazi legendák a szorítóban
A nyitó rész rendkívül sikeres lett, az SNK ezért később már évente hozta ki a The King of Fighters játékokat, mindig az adott dátummal ellátva. Az epizódok először rendszerint arcade gépekre jelentek meg, majd pár hónapos csúszásokkal az éppen futó otthoni konzolokat is elérték, a sorozat az évek során így olyan masinákat is megjárt, mint a Neo Geo, a Saturn, a GameBoy, a GBA, a Dreamcast, a PSOne, a PS2, az Xbox és a Wii. Ami a legérdekesebb pedig, hogy a Maximum Impact, a Kyo és a hasonló kitérő részeken kívül az eredeti, sorszámozott sorozat máig az alap, másfél évtizeddel ezelőtti koncepciót követi.

A legújabb, idén már Playstation 3-ra és Xbox 360-ra is megjelent The King of Fighters is a retro jegyében készült. Olyan az egész, mint egy régi Street Fighter, azzal a különbséggel, hogy míg azt a közelmúltban felújították, kielégítve az újgenerációs tábor minden vizuális igényét, ez maradt a régiben.

 Most aztán futás!
A Rugal Bernstein-féle eredeti történet a KOF 98-cal fejeződött be. A soron következő rész már egy NESTS nevű különleges katonai alakulat köré épült, akik a bajnokság résztvevői közül vadászták le az újoncaikat, ám ezt a szálat is elvarrták a 2001-es kiadással. A 2002-esnek nem volt sztorija, míg a KOF 2003 és a KOF XI egy Ash Crimson nevű különleges harcost helyezett a középpontba. Az Ash Sága csak később folytatódik viszont, a The King of Fighters XII nem mesél, a torna nevében egyszerűen egymásnak ereszti az embereket, győzzön a jobbik alapon.

A szereplők karjánál most felfedezhető némi grafikai hiányosság
Az idei bajnokságon a valaha volt legkevesebb harcos vesz részt, Ash Crimson, Duo Lon, Shen Woo, Kyo Kusanagi, Benimaru Nikaido, Goro Daimon, Iori Yagami, Athena Asamiya, Sie Kensou, Chin Gentsai, Terry Bogard, Andy Bogard, Joe Higashi, Kim Kaphwan, Raiden, Ryo Sakazaki, Robert Garcia, Ralf Jones, Clark Still, Leona Heidern neve pedig kivétel nélkül ismerős lehet azoknak, akik korábban is játszottak már KOF címekkel. Összesen húszan vannak, fele annyian mint a XI. részben, az arcade verzióval ellentétben konzolon viszont bemutatkozik két meglepetés szereplő is, Mature és Elisabeth Branctorche. A csapat összesen hat pályán eshet egymásnak, van egy többezres, óriás kivetítős Dome aréna, ennek egy éjszakai változata, egy kofákkal teli kínai piac, egy francia sétálóutca, egy orosz karácsonyi vásártér, illetve harcolhatunk még Egyiptomban is, a fáraó lábainál, az alattvalók között.

A menü felépítése, a zene, és minden teljesen olyan, akár egy tíz évvel ezelőtti arcade gépen. A háttér élénk kék, néhány vonalból  álló béna földgömb forog a hatalmas, Times New Roman betűkkel írt menüpontok mögött. Az Arcade gombra bökve 5 körös 3v3 meccseket tolhatunk le, a játék szabályai szerint itt pedig nem csak a győzelem a fontos, hanem az is, hogy milyen gyorsan tudjuk elverni a kihívóinkat. Éppen ezért, ha itt nem tetszik a kapott idő, akkor kedvünk szerint újrajátszhatjuk bármelyik meccset, hátha másodszorra le tudunk faragni néhány másodpercet a végeredményből. A Versus gomb az ember vagy CPU elleni 1v1 vagy 3v3, szabad beállítású meccsek helye, a Practice-ben lehet gyakorolni a kombókat, míg az Online a mulitplayer összecsapásokat nyitja meg előttünk. A további opciókat átnézve a Replayben az elmentett meccseinket találhatjuk meg, a Gallery az unlockolható képek böngészője, a Marketplace-re nyomva elérhetjük a letölthető tartalmakat, az Options pedig a beállítások otthona. Ezen belül a nehézségi szint és a gombkiosztás a legfontosabb, megéri azt a néhány másodpercet ráfordítani, hogy tudjuk, mire számíthatunk az első „Fight!” elhangzása után.

A menü. Priceless.
Az élmény és a látvány olyan, mintha nyakon öntenének egy kanna jeges vízzel, a The King of Fighters XII-vel egy időutazáson veszünk részt, és még mindig a 286-os előtt ülve püföljük a billentyűzetet. A grafika pixeles, hatalmas színes kockákból áll az egész játék, a háttér statikus, a szurkolók animációja két mozdulat, minden a 256 színű időket idézi, talán csak a fényeffektek készültek modern technikával. A harcosok szintén 2D-sek, csak előre és hátra tudunk mozogni, a vad kombónyomogatás alatt pedig mindig az adott pálya hangulatához komponált, 8 bites időkre hajazó retro techno zene üvölt. Igazi nosztalgiajátékhoz van szerencsénk, az SNK ezen ötlete, hogy gyakorlatilag semmit nem fejleszt már 15 éve a KOF sorozaton, egyszerűen fantasztikus, aki nem tudja értékelni, az vessen magára, valami csúnyán kimaradhatott a gyerekkorából.

A kofák vígan ebédelgetnek a délutáni matiné alatt
Ahogy a teljes koncepciót, úgy a kezelést se bonyolították túl a fejlesztők. A karaktereket a bal analóg karral tudjuk irányítani, és mivel nem lehet térbeli mozgásokat végezni, így az ugrás, illetve a guggolás is a le-, vagy a felfele irányba való eltolással oldható meg. Az A,B,X,Y gombokkal hívhatjuk elő a gyenge vagy erős ütéseket, illetve rúgásokat, a kombók pedig ezek jó sorrendbe állításával jönnek be. Utóbbit a menüből is elérhetjük, a listát lehívva csak meg kell jegyezni a fontosabb trükköket, és garantált, hogy le tudjuk nyűgözni minden vendégünket.

A játékmenetről sokat nem lehet, és nem is kell mesélni, a hagyományos bunyós játékok receptje érvényesül itt is. Minden harcosnak van egy csíknyi élete, ha ez lemegy, akkor kiesik, és jön a helyére egy új, vagy ha már a csapat mindhárom tagját kiütötték, akkor lehet a restartra nyomni. Fiatal éveink legszebb adok-kapok hangulatát azonban némileg beárnyékolja a játék túlzott egyszerűsége. Kevés karakter közül lehet választani, nincs elég pálya, a meccsek hamar lemennek, utána pedig nem marad más, mint kezdeni elölről a püfölést. Persze anno se szólt másról a stílus, de mára az embereknek kell az a bizonyos plusz, ami huzamosabb ideig oda tudja kötni őket a képernyőkhöz. Legalább valami karrier, vagy hasonló lehetett volna, ha már a történetet teljesen kukázták a tisztelt fejlesztő urak.

A látványosabb mozdulatokat nehéz behozni, de megérik a gyakorlást
Nagy gondban vagyok az értékeléssel, ugyanis hogyan adhatnék sok pontot a pixeles, kockás grafikára, és miért is mondhatnám azt a zenére, hogy jó, mikor egy alig pár tónusból  álló techno soundtrack üvölt egyfolytában. Az igazság viszont, hogy ezek együtthatója billenti pozitív irányba a mérleg nyelvét, az egész nagyon megkapó és nosztalgikus lett, nem hittem volna, hogy 2009-ben még játszhatok ilyen címmel. Már csak egyetlen dolog érdekel, mit keres az egész egy kétrétegű DVD-n, mikor jó, ha egy kisflopit meg lehetne tölteni a játékkal? Ezt talán sose tudjuk meg...

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. twollah
2009.08.04. 17:25
VISSZA A CIKKHEZ

Vegre egy normalisan kinezo jatek ami nem 3D-ben csillog, villog.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!