iPon Cikkek

The Last Guardian - Tollbamondott tökéletesség

Dátum | 2016. 12. 16.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Amikor valaki megkérdezi Tőled, mi a világ legjobb játéka, valószínűleg tévesen fogsz válaszolni. Talán azt mondod, majd, hogy a Halo 3, mert megvan benne minden, amit az ember egy FPS-től kívánhat: hosszú kampány, amit többen is végig lehet vinni, rendkívül tartalmas multiplayer egy csomó játékmóddal és pályával, pályaszerkesztő, közösségi lehetőségek, és még sorolhatnám. Vagy talán azt mondod, hogy az Uncharted 4, mert elképesztő a látványvilága és a története, és olyan az egész, mintha egy hollywoodi filmet tolnál végig, csak éppen tökéletesen megírva és rendezve. De az is lehet, hogy a Half-Life-ot tennéd meg a világ legjobbjának, hiszen szinte minden szempontból elképesztő, amit a Valve annak idején letett az asztalra. És ugyan mindegyik jó választás, de az a helyzet, hogy egyik sem lenne igaz. A világ legjobb játéka ugyanis vagy az ICO, vagy a Shadow of the Colossus - azt már sajnos a kettő közül nem tudnám eldönteni, hogy melyik. Mindkettő a PlayStation 2-re jelent meg, és mindkettő eleve rétegjáték volt, főleg Magyarországon, így itthon viszonylag kevesen ismerik őket. Az a közös bennük, hogy a Sony legendás dizájnere, Fumito Ueda kezei alatt készültek, aki a The Last Guardiannal együtt összesen három játékot tett le az asztalra az elmúlt 20 évben, ám ennek ellenére a világ legjobb játéktervezői igyekeznek tőle tanulni, lesik minden szavát, és olyanok tekintik példának a munkásságát, mint a Dark Souls-sorozatot jegyző Hidetaka Miyazaki.
Hogy ez miért van így, arra nagyon komplex a válasz. A lényeg azonban az, hogy Ueda szó szerint VIDEOJÁTÉKOT készít. Úgy tudja kihasználni ennek a nagyon egyedi médiumnak a lehetőségeit, ahogy senki más rajta kívül. Ha pontot akarnánk tenni annak a vitának a végére, hogy a videojáték vajon művészet-e, elég lenne csak megmutatni valakinek az ICO-t, és soha többet nem kételkedne. Itt egy játék amiben semmi mást nem kell csinálnunk, mint egy szellemlányt a kezénél fogva végigvezetni az elé kerülő akadályokon. Nincsenek párbeszédek, nincsenek átvezető jelenetek, nincs leírás, nincs semmi, ami a szánkba rágná, hogy most mit kéne éreznünk vagy tudnunk. És mégis garantálom, hogy amikor a végére értek, a világ legjobb, legszebb, legszomorúbb és legemlékezetesebb történetét és játékélményét hagyjátok majd magatok mögött. És akkor következik a Shadow of the Colossus, ami igazából nem folytatás (mint ahogy a The Last Guardian sem az) de azonnal látszik rajta, hogy ki készítette. Ez volt az a játék, amiben egy elhagyatott, nyomasztó vidéken a főszereplőnk letette halott barátnőjét egy oltárra, és elindult egyetlen társával, a hűséges lovával, hogy megöljön sok emelet magas lényeket. A hatalmas, nyitott világban békésen kószáló kolosszusok senkinek nem ártottak, még minket sem akarnak bántani, ha nem kötünk beléjük. Ennek ellenére fel kell rájuk másznunk, ki kell találnunk, mik a gyenge pontjaik, és kíméletlenül le kell mészárolnunk őket, remélve, hogy a végén mindez valamiféle értelmet nyer. És amikor minden egyes karddal ejtett döfésünk után fájdalmasan felordít szegény lény, a szívünk összeszorul. A Shadow of the Colossus volt az, amivel szó szerint nem tudtam egyszerre fél óra - negyven percnél többet játszani, mert szétszaggatta a lelkemet. És ehhez ismét csak nem volt szükség átvezetőkre, magyarázatra, párbeszédekre, egész egyszerűen csak arra, hogy a videojáték tényleg VIDEOJÁTÉK legyen.
És most itt van nekünk a The Last Guardian, amit eredetileg 2009-ben a PS3-ra jelentettek be, majd hosszú rejtőzködés után 2014-ben került elő újra, immár PS4-es címként. Menet közben aggasztó dolgokat lehetett hallani: Fumito Ueda elhagyta a Sony csapatát, aztán külsős tanácsadóként dolgozott tovább a játékon. A Sony fejesei rendre nem tudtak mit mondani a játék fejlesztésével kapcsolatban, még Shuhei Yoshida is általában csak a türelmünket kérte. Talán ők sem tudták, hogy valaha lesz-e még ebből valami, talán ők is csak bíztak benne. Mindenesetre ha így van, akkor olyan bizalom ez, ami a mai AAA-kategóriás játékfejlesztésben példa nélküli, és ezért minden dicséret megilleti a Sonyt. Furcsa érzésekkel ültem tehát neki a The Last Guardian tesztelésének, azonban minden kétkedésem tovaszállt abban a pillanatban, amikor a játék legelején megláttam a "Designed and Directed by Fumito Ueda" feliratot. Szóval bármi történt is menet közben, az csak nekünk, kívülállóknak tűnt úgy, mintha káosz lenne? Tényleg Ueda mester vezette végig ezt a fejlesztést az elejétől a végéig? Szóval ez tényleg az ő játéka? A válasz már az első egy-két óra után azonnal nyilvánvalóvá válik: igen! A The Last Guardian le sem tagadhatná, hogy Ueda játéka, és az is rögtön egyértelmű, hogy itt ismét egy olyan mesterművel van dolgunk, amilyenre csak nagyon kevés példa akad egy évtizedben.
Pedig ahogy az ICO vagy a Shadow of the Colossus, úgy a The Last Guardian is nagyon egyszerűen leírható. Egy platformer játékról van szó, ahol kapcsolókat kell meghúznunk, dolgokat kell eltolnunk, és fel kell kapaszkodnunk helyekre a továbbjutás érdekében. Csak az egészet egy dolog kavarja meg, őt pedig úgy hívják, hogy Trico. Ez a furcsa, hatalmas lény viselkedésre olyan, mintha egy macskát és egy kutyát összekevertek volna: néha önfejű és értetlen, azonban hűséges, okos és aranyos. Külsőre pedig még több állatot képzelhetünk bele, hiszen tollai vannak, és madárszerű lábai, meg olyan farka, mint egy egérnek. A legérdekesebb az, hogy mégsem tűnik természetellenesnek - olyan, mintha egy alternatív világban teljesen egyértelmű lenne, hogy erre ment el az evolúció. Az eddigiek után mondanom sem kell, hogy ezúttal sem kapunk történeti magyarázatot, világleírást, quest logot, vagy bármi más felesleg dolgot. Főszereplőnk, egy törékeny kisfiú felébred egy barlangban, mellette pedig ott fekszik sebesülten Trico, aki egy igazi állat módjára elsőre nagyon nem néz minket jó szemmel. Ha a pofája közelébe megyünk, akkor ránk ordít és odébb lök, ha körülötte rohangálunk, akkor idegesen szemlél. De valamit ki kell találnunk, mert nélküle láthatóan nem tudunk semerre menni, meg hát egyébként se hagyjunk már egy szerencsétlen állatot elvérezni. Ételt szerzünk neki, kihúzzuk belőle a dárdákat, eloldozzuk a láncait, és láthatóan egyre inkább elkezd kedvelni minket. Megmentettük az életét, így ragaszkodik hozzánk, mint ahogy egy utcáról sérülten, torzonborzan összeszedett kutya ragaszkodik a gazdájához élete végéig.
Trico pedig egy olyan lény, amihez foghatót soha nem teremtett még a játékipar, mert valószínűleg senki nem merte bevállalni. Arról van szó ugyanis, hogy habár a The Last Guardian egy platformer játék, a platformerkedésnek a szerves része egy olyan lény, aki nincs beleépítve a pályába, aki nem statikus, hanem... nos... él! A játék lényege ugyanis, hogy a továbbjutáshoz a kettőnk együttműködésére lesz szükség, és ez a lehető legtermészetesebb, leginkább organikus módon működik. Az emberi léptékkel hatalmas, misztikus építményekben ugyanis Trico számos helyre nem fér be, ott csak mi tudunk majd átmászni, és valahogy ki kell találjuk, hogyan juttathatjuk át őt. Azon a ponton kezdtem el gyanítani, hogy itt ismét egy játéktörténelmi alkotással van dolgom, amikor egyszer átmentem egy kis kapun, Trico pedig nem fért be, és szomorúan dugta át az orrát a résen, és próbálta nézni, hogy mégis mit csinálok, és miért hagyom őt magára. Máskor azonban az ő erejére és ügyességére van szükség, amikor például át kell ugrani egy nagyobb távolságot, de az is lehet, hogy egyszerűen csak oda kell hívnunk valahova, hogy a hátára felmászva feljussunk egy platformra, ahova egyébként képtelenek lennénk.
Ez azonban nem mindig olyan egyszerű, Trico ugyanis nagyon jól elvan magában is, és nem mindig figyel oda a parancsainkra - ebből a szempontból inkább olyan, mint egy macska. Néha hosszú percekig nem igazán értjük majd, hogy mi a baja, de a lényeg az, hogy el kell felejtenünk, hogy ő egy játékmechanizmus, és el kell kezdenünk úgy kezelni, mint egy tényleg élő állatot. Figyelnünk kell a reakcióira, a tekintetére, és rá kell jönnünk, hogy miért nem hajlandó éppen azt csinálni, amire mi gondolunk. És amíg néha próbál segíteni nekünk és rávezetni minket dolgokra (például nekiáll kapirgálni egy ajtót, amit valószínűleg ki kéne nyitnunk), néha félre is tud vezetni: például egyszer nagyon elkezdte érdekelni egy falról lelógó lánc, amihez megpróbált felugrálni, és én azt hittem, hogy hát akkor biztos arra kell majd tovább menni. És végül egyébként tényleg arra kellett, csak éppen nem közvetlenül (hiába próbálkoztam, a hátáról elugorva nem tudtam elkapni a láncot), hanem különböző más platformokon keresztül kellett eljutni odáig. A The Last Guardian tehát türelmet és odafigyelést kíván, ez ugyanis nem az a játék, ahol megnyomunk egy gombot, és rögtön, azonnal, minden esetben az történik, amit mi szeretnénk. Lehet, hogy Trico nekiáll körbenézni egy adott területen, vagy éppen elkezd hemperegni a fűben, ha jól érzi magát egy helyen, netán nekiáll játszadozni a vízben.
Ezen a különös és csodás kalandon tehát egymást segítjük végig. Amíg Trico valami miatt fél a pályákon elszórt különös jelvényektől, és nekünk kell azokat elvinni az útból, addig az esetenként előforduló harcok során csak rá hagyatkozhatunk, hiszen mi kisfiúként legfeljebb asszisztálhatunk neki. De kezdem úgy érezni, hogy már így is túl sokat mondtam, illetve bármennyit is mondok, úgysem fogom tudni átadni a lényeget: azt, hogy milyen komoly kapcsolat alakul ki kettőnk között menet közben, és ez mennyire átjön a képernyőn keresztül. Ezt mindenkinek magának kell megtapasztalnia, én csak annyit tudok garantálni, hogy eposzi pillanatokból, szívszorító jelenetekből, örömből, bánatból, aggódásból nem lesz hiány a közös utunk során, a befejezés pedig szó szerint leírhatatlan. A The Last Guardian az elejétől a végéig egész egyszerűen valahogy természetes. El tudja feledtetni velünk azt, hogy egy játékkal játszunk. Eszünkbe sem jut, hogy itt játékmechanizmusok működnek, mint ahogy az sem fordul meg a fejünkben, hogy mi most pályákat teljesítünk: minden organikusan folyik egymásba, minden úgy van, ahogy annak lennie kell. Beszippant, és nem enged el.
Ráadásul ez az egyik legszebb játék, amivel valaha játszottam - mindezt annak ellenére, hogy technológiailag egyáltalán nem nevezhető kiemelkedőnek. Mégis, a pályák csodálatosak, a bevilágítás elképesztő, a művészeti színvonal földöntúli, és Trico animációi egész egyszerűen gyönyörűek. Valójában a The Last Guardian nem értékelhető játék, az értékét ugyanis pontszámokban nem lehet kifejezni, mint ahogy az ember nem kezd el pontszámokat osztani Picassóra vagy Mozartra sem. Szóval szívem szerint itt befejezném a cikket, de sajnos nem lehet, és ha már mindenképpen pontoznom kell, akkor megemlítek néhány negatívumot. A kamerakezelés és az irányítás sokszor frusztráló tud lenni, nem ritkán fordult elő, hogy azért vétettem el egy-egy helyzetet, mert a kamera nem akart viselkedni, vagy mert a főszereplő furcsán mozgott az adott terepen. A framerate pedig rettenetes, érzésre többet tölt a játék 15-25fps között, mint 30fps közelében (ez mondjuk a Shadow of the Colossusból ismerős lesz mindenkinek). Szomorú, hogy ilyen hosszú fejlesztés után pont az ilyen finomhangolásokra nem maradt már idő. De ezeket nyugodtan írjuk le apróságként, mert a The Last Guardian ott van a szellemi elődei mellett a valaha készült legjobb játékok között. És csak reménykedhetünk, hogy Fumito Ueda nem megy még nyugdíjba.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

29. Benny
2016.12.16. 08:38
Az ilyen játékokért érheti meg konzolt venni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. ChoSimba Benny
2016.12.16. 09:36
Azért 1 játékért kiadni százezret nem túl jó biznic, még ha megkapnád vele mindhárom alkotást is (de nem).
A PS2-t viszont már szinte ingyé' hozzádvágják, szóval az első két "részt" olcsón le lehet nyomni.
És tényleg epic, nekem is benne van a top3-ban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. PalMajor
2016.12.16. 11:04
Nem rég vettem PS4 pro-t PC mellé, pont ez és egy-két mostanában megjelenő másik játék miatt.

Személyes véleményem:

A 30 FPS még az stabilabb pro-n is borzalmas, oké oké lehet mondani, hogy ide nem kell több, meg így jó, és valóban "megszokható" (nem úgy mint a bloodborne esetében), de aki PC-hez van szokva és a folyamatos akadásmentes futáshoz, annak elképesztő visszamaradottan hat az egész. Az, hogy maga a grafika milyen az egy más kérdés, szerintem nincs vele semmi gond, itt valóban nem a csilli-villi grafika a lényeg, bár valakinek az is számít, de ez kritikának szerintem nem róható fel.

Anno 10-en évesen PS2-őn még elment a SotC meg az ICO de visszanézve azért elég erős lencséjű a nosztalgiaszemüveg.

Félre ne értsetek, top 5 játékban benne van nálam is mind a 3, de technikai oldalról kész katasztrófa.

Egy játékot több oldalról kell megvizsgálni, lehet egy autó gyönyörű szép tele részletesen kidolgozott utastérrel, de ha az alap elvárható teljesítményt se hozza az utakon, akkor max a garázsban gyönyörködsz benne.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy habár a játéknak csodálatos "lelke" van, de 94%-ot nem lehet adni neki, 80-85% lenne a reális a kimondottan erős érzelmi töltete miatt és ez csak PS4 pro-n, a hallottak alapján sima PS4-en borzalmas.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Samanoske
2016.12.16. 11:51
Nem kell konzol,mert van ps2 emu.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Svindler PalMa...
2016.12.16. 12:29
Ha beéred 1080p-vel, akkor jól megy a Pro-n. De a játékban nem lehet átállítani, a PS4 beállításainál kell mondani, hogy 1080p legyen a kimenet és akkor a játék is igazodik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. B_Real
2016.12.16. 13:08
Őszintén szólva nem tudom, mi az, ami annyira vonzó ebben a játékban a cukiságfaktoron kívül (már akinek tetszik). Teljesen átlagos játéknak hozta ki a Gamerankings is (83% alatti átlag értékeléssel). Ami érdekes, hogy a tesztek között a név alapján 3 PS-re specializálódott oldal is tesztelte, nem meglepő módon 85, 90 és 100%-ra értékelve, tehát mindhárom, még a legalacsonyabb pontszámú is az átlagértékelés felett pontozta.
Ami tény, hogy PS4-en katasztrofálisan fut, helyenként szinte folyamatosan 20 fps körül, láthatóan szaggatva. Hozzáteszem, PS4 Pro 1080p-n is vannak helyek, ahol nem bírja tartani a 30 fps-t. Most a többi játékról (Deus Ex, stb.) ne is beszéljünk. És ezt a konzolt próbálják eladni 4k konzolnak. Nevetséges.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Meteoreso
2016.12.16. 13:11
Egyszerűen csak azt gondoljátok át hány érzelmeket kiválto progi van PCre AAAban
Én az elmult évben egyetlenegyet sem ismertem
PS4 en 4 -6 azonnal eszembe jut ami friss
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Raggie B_Rea...
2016.12.16. 13:21
Ez rétegjáték. Amennyiben a cikk alapján nem érted, hogy miért tarthatja ezt vagy a másik két Ueda játékot a legjobban egyikének sok ember, akkor nem neked íródott. Ez nem baj, különbözőek vagyunk.
Sajnos ezzel még nem tudtam játszani, csak a SotC-al, de az nekem is örök top10-es játék.
Egészen egyszerűen már az üdítő egyedisége miatt is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. PalMajor B_Rea...
2016.12.16. 13:30
Egyet kell hogy értsek.

Nem mindenkinek jönnek be ezek a játékok ezért rétegjáték mai napig.

Nekem mondjuk kimondottan tetszik, de egyenlőre az az érzésem, hogy egy béta verziót kaptunk, amivel még sok munka lenne, de meglehet hogy programozó oldali hiányosságok vannak a háttérben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. PalMajor Svind...
2016.12.16. 13:39
így használom, nincs 4k-s képernyőm.

Évekig nem volt konzolom PS3-at kihagytam Xbox-ot se vettem soha.
Alapesetben PC párti vagyok, de be kell látni, hogy a jobb játékok a konzolokon vannak, ezért is vettem most Pro-t.

Azt gondoltam, hogy legalább egy közepes 60 fps körüli szintet fogja tudni hozni a pro-ra patchelt vagy kiadott címeknél FullHD-ban, de sajnos ez nem így van.

Persze velem van a baj, hogy túl sokat várok el, tudom a többség beéri ennyivel , de én PC-n ha valami nem éri el a minimum 85 FPS-t az már nekem zavaró, én érzem a különbséget azaz inkább a kezem az egér miatt, kontrollerrel még a 60 oké.

Hozzászoktam a jóhoz és átmenni konzolra elég lehangoló, legalábbis nekem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Meteoreso B_Rea...
2016.12.16. 15:00
Ebben a játékban konkrétan az a szép hogy makacskodik az állat
Néha azt csinálja amit akarsz néha meg nem mintha valóban élne
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Busterftw Meteo...
2016.12.16. 23:32
Nekem errol a BLack and White jut eszembe, hatalmas volt az a game.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. YellowFlas...
2016.12.17. 00:14
A világ legjobb játéka a Witcher 3. Aki mást mond az hazudik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Galdech
2016.12.17. 07:53
Vannak ám szép érvek a hozzászólásokban... szakadok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. bunny
2016.12.17. 11:44
Azért az, hogy a világ legjobb játéka elég merész
Nálam pl. a Mass Effect trilógia, vagy a Witcher 3 elég magasra tette a mércét, de ha aranyos grafikás agyalós platform játékot nézünk a Samorost 3 engem nagyon elvarázsolt. Mindhárom említett program előnye, hogy nem platform exclusive, ami szintén nem elvetendő szempont.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. SgScorpion B_Rea...
2016.12.17. 12:01
/Off Plusz, ha jól megfigyeled a videót, akkor ott még mondja is, hogy az a 4k (ami elég szaggatós volt) nem is 4k hanem olyan 1900p körüli
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. B_Real
2016.12.17. 14:27
SgScorpion: Ja persze, azt nem is írtam. DigitalFoundrys videókban mindig mondják, hogy 1800p a játékok legnagyobb része, sőt, jó pár 1440p-ről felkonvertált is van. Talán a FIFA17 és valami felülnézetes autós játék az, ami natív 4k-ban fut.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. tomi017
2016.12.17. 21:01
Technológiailag elavult játék, és ráadásul csak egy nagyon kis rétegnek tetszik ez az elbaszott Japán mesevilág. Ps4 pro-n olyan fps dropok vannak, hogy beszarok, úgy ,hogy a játék nem csak, hogy nem szép, hanem kifejezetten ocsmány. A csodált lény geci buta, a gyerek folyamatosan úgy mozog mintha rettenetesen bebaszott volna. A történetben semmi nagyszerű nincsen, aki ismeri a Japán történet mesélés elemeit semmin sem fog meglepődni. Elhiszem, hogy vannak emberek akik nagyon várták és tetszik is nekik, de a nagy többség nagyon hamar ott fogja hagyni, mert idegesítő, túlzottan lassú, körülményes és rusnya játék, amit tetőz a már említett elbaszott világ.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. blackconve...
2016.12.17. 21:10
https://www.youtube.com/watch?v=QvcFRgJwE2k
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. cheatergs
2016.12.17. 22:56
"Amikor valaki megkérdezi Tőled, mi a világ legjobb játéka, valószínűleg tévesen fogsz válaszolni."
ROFLMAO
Még ha valszeg nem is gondoltad komolyan, csak költői túlzással kifejezésre juttattad a tetszésedet, de a tárgyi tévedések vonzzák a tekintetet.

A legjobb játék mindenben a legjobb, egyúttal mindenki számára. Hát a sum szerint még szted sem tökéletes, szal hmm...!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. nyiri
2016.12.18. 13:51
Amikor a legelső intrót láttam, igencsak felkeltette az érdeklődésemet. Örülök, hogy végre megérkezett és igen tetszetősnek találom. Határozottan tetszik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. powerage
2016.12.18. 15:31
Én értem, hogy tetszett a játék, de a harmadik bekezdésnél már sugárban hánytam a stílustól...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. hympyke
2016.12.18. 18:55
Problémás irányítás és óriási frame dropok.. ez ért 94%ot.. hát.. izé. Mindez japán köntösben. Eleve annyira rétegjáték hogy leírni nem lehet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. VikMorroHu...
2016.12.18. 20:57
Uncharted 4-nek szerintem jó a látványvilága, nem elképesztő. De lehet, csak azért, mert előtte játszottam 2K-ban kissé modolt Witcher 3-mal, meg Crysis 3-mal is. Történetben The Last of Us és Mass Effect 2 messze felülmúlja. Vagy ott van a Life is Strange. Ettől függetlenül lehet jó játék, de a világ legjobbjának tartani szerintem kissé túlzó. Persze lehet, hogy bennem van a hiba, de eddig akárhány bemutatót láttam, leírást olvastam róla, nem fogott meg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. FaL
2016.12.19. 10:47
Mi ez a végtelen ajnározása a japán játékfejlesztőknek? Már-már émelyítő olvasni, hogy Ingen állandóan a Kojimát, Miyazakit, Suzukit meg jelen esetben Uedát emeli isteni magasságokba... igazából miért is? Ha azt vesszük mindegyikük rétegjátékot készít, hisz sem a MGS-ok (kivéve talán az V. részt) sem a DS-ok nem az átlag (mondjuk casual-nek) gamernek készültek, utóbbi legalábbis tuti nem.
Aztán itt van a Shadow of the Colossus, ami... van egy jó története aztán annyi. Szóval mitől is jobb játék az, mint bármelyik másik játék, ami hasonlóan jó történettel van megírva?
Nekem sokkal inkább úgy tűnik, hogy a személyes preferenciái alapján emel ki egyeseket (khm...Kojima..khm), míg másokat, akik legalább annyit, ha nem többet tettek le az asztalra, azokat meg szépen elfelejti. Hogy ne hagyjuk el a japán fejlesztőket, ott van pl. Shinji Mikami, aki egymaga kreált kb. egy külön műfajt a RE sorozattal. De ha eltekintünk az egyébként végtelenül sablonos és néha teljesen bizarr japán játékfejlesztéstől, akkor az olyan iparági legendákat miért nem részesíti hasonló elismerésben, mint Schafer, Spector, Levine, Miller, (a régi) Molyneux, Meier, Garriott, Newell, Carmack és még vagy 20 nevet simán lehetne sorolni.


Mivel nem tervezek PS-t venni, megnéztem YT let's play keretein belül, hogy mit is takar ez a játék. Nos, ha Ingen szerint ez A VIDEÓJÁTÉK, akkor elég fura elképzelése lehet a videojátékokról... Amit nem lehet letagadni, az a művészi hatás, tényleg szép (függetlenül attól, hogy technológiailag nem az) és van egy hangulata. Illetve van egy jobbnak mondható története. Aztán ennyi. Mellette viszont van egy idegesítő irányítás/karaktermozgás, egy kukába való kamera, egy feature-ként eladott buta AI a kutyámajom személyében és egy gyalázatos teljesítmény. Szóval ha 9 év fejlesztési idő erre ment el, akkor lehet még kellett volna ráhagyni vagy 5-öt.

Máskor lehet érdemesebb lenne a játékteszteket nem az adott játék rajongójával elkészíttetni

p.s.: Hogy ne csak savazzak, hanem konstruktívat is mondjak, ott van az Ori and the Blind Forest. Platformer, művészi megjelenés, szép és mély történet. Úgy is lehet. Vagy PS odalról a Journey.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. kiskoller cheat...
2016.12.19. 13:32
Kevered a legjobb és a tökéletes fogalmakat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Yodamest
2016.12.19. 17:15
Ahogy többen is írják, elég öncélú így kijelenteni, hogy legjobb játék. Mindenkinek más játék adja meg azt az érzelmi töltetet vagy bármilyen mást amitől a legjobbnak érzi.

Nálam pl. a Beyond two Souls a világ egyik legszebb játéka, annak ellenére, hogy voltaképp egy interaktív mozi, viszont a történet amit elmesél olyan szinten brutális és szívfacsaró több ponton is, hogy kész voltam tőle. Azt az élményt más játék többé nem fogja megadni, max talán ha lesz Beyond 2 egyszer. A világ legjobb játéka nem egy jó kifejezés ezekre a játékokra, én inkább úgy írnám le, hogy egy olyan játék amit egyszer az életében mindenkinek meg kell tapasztalni, látni kell, mert több lesz tőle. A Beyond-ot biztosan így jellemezném.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Busterftw
2016.12.20. 00:43
Ahogy egy film vagy zene is kinek hogy jon be egy videojatek is szubjektiv.
Van objektiv resze is, amit lehet pontozni, meg osszehasonlitani pl
az ai szintje, a palyataervezes, optimalizacio stb.
De minden mas egyeni velemeny.

En imadom az okori hadaszatot, ezert a total war sorozatra mindig jo velemennyel vagyok. De pl rome 1 rome 2 kozott meg mindig az 1 az etalon.
Valakinek meg az fps fekszik. Ez mind szubjektiv.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Lann
2016.12.20. 10:30
Esztétikus, az állat ai-ja, mozgása és úgy az egész életre keltése szerintem zseniális, és kb. ennyi. Játéknak semmiképp nem nevezném azt a frusztráló akciósorozatot amivel a dögöt próbálja az ember a helyes irányba rugdosni, egy tech demonak el megy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!