iPon Cikkek

The Last Tinker: City of Colors - Mentsük meg a Színek Városát!

Dátum | 2014. 05. 23.
Szerző | dragon83
Csoport | JÁTÉK

Érdekes érzés kerített hatalmába, amikor először tekintettem meg a Mimimi Productions legújabb játékának nyitóvideóját. Az erősen stilizált, színekben gazdag világot elénk táró intró nyugodt hangvételű narráció kíséretében mutatta be a Színek Városát, annak lakóit, és a rájuk leselkedő veszélyt, ami megbolygatta életüket. Le sem tagadhatnák a fejlesztők, hogy a Media Molecule alkotásai (Little Big Planet, Tearaway) inspirálták a Last Tinker világát, különösen a játék bevezetőjét. Ez persze távolról sem baj, jótól lopni nem szégyen, és a Media Molecule az egyik legjobbnak számít az iparban. Szerencsére a játékmenetet nem koppintotta le a Mimimi csapata, így nem egy Tearaway klónt tettek le az asztalra. Egy müncheni székhelyű cégről beszélünk egyébként, akik kicsivel több, mint öt éve alakultak, pár tanuló összefogásával, akik több díjat is nyertek tanító szoftvereikkel, illetve egyéb felhasználási területű programjaikkal. Az elmúlt években elkezdtek játékokkal is foglalkozni, melyeket eddig csak iPhone és iPad platformokra adtak ki. A Last Tinkerrel próbáltak komolyabb vizekre evezni, annyit pedig elmondhatunk, hogy nem sikerült rosszul a debütálás.
Műfaját tekintve nem nehéz besorolni a Last Tinkert, hiszen egy 3D-s platformerről van szó, amihez társítottak egy egyszerű harcrendszert is, hogy valami akció is legyen a játékban. Amint a bevezetőben is említettük, a Színek Városában kezdődik történetünk, ahol a kék, zöld és piros színű lények élnek. Megtudhattuk, hogy régen együtt, békességben élt a 3 csoport, ám már jó ideje egymástól elzárva, külön kerületekben tengetik mindennapjaikat, és csak nagyritkán érintkeznek egymással, akkor sem épp barátságosan. Aztán egy nap megjelenik egy egészen különleges személy, egy majomfiú, akit Korunak hívnak. Hamar kiderül róla, hogy ő a kiválasztott (ki más), egy úgynevezett Tinker, aki képes a színekben rejlő erőket használni. Vele kell megmentenünk a várost és annak lakóit, ugyanis a lila szellem mindent el akar pusztítani. Őt úgy tudjuk megállítani, ha felderítjük a város különböző színű kerületeit, és rádöbbentjük az egyes színek lakóit, hogy csak közösen, egymással összefogva élhetik túl e veszedelmet.
Tény, hogy nem túl komoly a történet, van viszont benne humor, szerethetőek a karakterek, és izgalmas helyszíneket járhatunk be, így egyáltalán nem bántuk, hogy nem egy sötét hangulatú világban kellett kalandoznunk. Különösen az egyes színek vezéreként megjelenő kis szellemeket szerettük, akiknek más-más személyisége volt. A piros állandóan kiabált, nem tudta visszafogni magát, a zöld először nagyon félénk volt, ám hamar kitört belőle az elnyomott kalandvágy, míg a kék egy depressziós kis lélek volt, akin eluralkodott a teljes letargia. Mellettük itt-ott feltűnnek más jópofa karakterek is, például Doc Brown, a tudós, aki valamiféle Vissza a jövőbe utalás lehetett, bár nem igazán értettük, hogy miként kötődik a Last Tinker sztorijához. És persze nem szabad megfeledkezni a kis repülő lényről, Tapról sem, aki Koru legközelibb barátja. Az ő haszna abból adódik, hogy ha lenyomjuk a T betűt, akkor megmutatja, hogy merre kell továbbmenni a pályán.
Az egyes helyszínekre nagyon érdekes látványvilág jellemző, minden úgy néz ki, mintha papírból vágták volna ki, és ragasztották volna össze, ezért is hasonlít annyira a bevezetőben említett Tearawayre a játék. Ahogy azt korábban említettük, minden kerület egy adott színt képvisel, így például a pirosaknál az egyes épületek, növények és lakók a piros különböző árnyalataiban pompáznak. Érdekes, hogy a fejlesztők e korlátozott palettából is képesek voltak egy jól kinéző játékot összehozni, legalábbis indie szinten. Mert azért ne legyenek illúzióink, a Last Tinkerhez használt Unity motor nem képvisel űrtechnológiát, így általánosságban jellemző a játékra, hogy nem túl részletgazdagok a modellek, a textúrák is mosottnak tűnnek közelről, és az optimalizáció sincs a toppon. A külső tereken nem egyszer esett 20 fps közelébe a sebesség, ami egy ilyen grafikájú játéknál elfogadhatatlan. A grafika hiányosságait szerencsére pótolja a fantasztikus zenei felhozatal. Minden szín egy külön stílust képvisel, amelyekhez egyszerű, alig 1-2 hangszer által megszólaltatott, de nagyon fülbemászó dallamok tartoznak. Sajnos szinkron nincs, csak különböző morgások, nyögések, kiáltások szólnak a beszélgetések alatt, ami őszintén szólva elég fárasztóvá vált egy idő után. Legalább a főhősnek adhattak volna hangot a fejlesztők.
Néma Leventénk tehát beszélni nem tud, de legalább agilis, bunyóhoz értő karakterről van szó. A pályákon sokszor kell különböző sziklákon, rudakon, csöveken ügyeskednünk és ugrálnunk, hogy megtaláljuk a cél felé vezető utat. Legnagyobb sajnálatunkra a játék e része eléggé le van butítva, hiszen ha lenyomva tartjuk a szóköz billentyűt, akkor automatikusan minden ugrást megcsinál Koru, aminek köszönhetően nagyon könnyűek a platform szekciók a játékban. Kihívást csak azok a részek nyújtanak, amikor a megfelelő ritmusban kell teljesítenünk egy-egy szakaszt. A harcrendszer, bár nem kimondottan összetett, vannak érdekes elemei. Van egy alaptámadásunk, amit fel is tudunk tölteni a nagyobb hatás kedvéért, illetve kombinálhatjuk azt az ugrással is, így kivitelezve egy nagyon erős ütést.
A csavar ott van a dologban, hogy amint megbarátkozunk, a piros, majd a zöld, végül a kék szellemmel, megszerezzük az ő képességeiket, melyek segítenek a harcban. A piros erővel például nagyon hatékony támadásokat tudunk kivitelezni, de a mi kedvencünk az a képesség volt, melyet a zöld szellem tanított meg. Ezzel ugyanis pánikba tudjuk ejteni a célpontot, aki elkezd hanyatt-homlok menekülni, jobb esetben nekiszaladva egy tüskés bokornak, vagy belezuhanva egy szakadékba. Emellett akár az időt is meg tudjuk állítani az egyik „zöld képességünkkel”, ami a platform részeknél jön igazán kapóra.
És mivel ma már lassan nem létezhet játék valamiféle fejlődési rendszer nélkül, ez természetesen nem maradt ki a Last Tinkerből sem. A pályákon mindenfelé találhatunk hordókat és dobozokat, melyeket széttörve színes kristályok ütik a markunkat. Ha ezeket a megfelelő automatánál felhasználjuk, akkor erősebb ütés, hosszabb ideig tartó képességek és néhány támadó kombó válik elérhetővé számunkra, melyek megkönnyítik az életünket. Bár ha igazán őszinték akarunk lenni, akkor ezek nélkül is könnyen elboldogulhatunk, ugyanis a platformrészekhez hasonlóan az akció terén sem akad túl sok kihívás a programban. Aki szereti, ha nem sétagalopp egy játék, akkor ő rögtön nehéz fokozaton indítsa Koru kalandját.
Mindent figyelembe véve az alacsony nehézség tekinthető a Last Tinker legnagyobb negatívumának. Hiába vannak ügyességi részek a játékban, ha a szóköz lenyomásával szinte mindet automatikusan meg lehet oldani, és ha odafigyelünk, akkor az ellenfelek sem okoznak túl sok bonyodalmat. Indie játékhoz mérten látvány és hangzás tekintetében nem panaszkodhatunk, és az irányítás is elég jól sikerült, nyugodtan lehet billentyűzetet is használni. Mindezek fényében azt mondhatjuk, hogy aki szereti a könnyed akció és platformjátékokat, nyugodtan beruházhat 20 eurót a Mimimi Productions alkotásába. 8-9 kellemes órát biztos szerezni fog a játék. Értékelés: 7/10 Platformok: PC (hamarosan érkezik a PS4 verzió)
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!