iPon Cikkek

The Sims 3 - Az életközeli életszimulátor

Dátum | 2009. 06. 21.
Szerző | JeLo
Csoport | JÁTÉK

Amikor jómagam először játszottam a Sims-szel, már a második rész volt a porondon két darab kiegészítővel. Egészen addig azt gondoltam: „Hmm, életszimulátor…ezzel biztosan nem fogok játszani, hiszen erre ott a valódi élet”. Pusztán szakmai kíváncsiságból próbáltam ki a játékot, és akkor bizony látám, hogy ez jó! Bár valóban semmi értelmét, valódi végcélját nem találtam, mint élményre igenis rá lehet(ett) kattanni! Visszatekintve viszont a második alapjáték önmagában azért eléggé hiányos. Az adott technikai fejlettség mellett, az AI virágkorában szinte kötelező elemeket nélkülözött. Ezeket persze később, a kiegészítőkkel már apránként adagolták, felteszem szándékosan tartva vissza a jobbnál jobb ötleteket, hiszen a ráadásokat is el kellett valamivel adni.

Az új "Szépkellemes"
A kiegészítők nem csak más kerettörténetből, környezetből, élethelyzetből indították simjeinket, ennél több szerepük is volt. Általuk csiszolódott szép lassan a grafikus motor, és a játékmenetet illetően is újabb lehetőségek jelentek meg. Most viszont itt a harmadik önálló epizód, mely az ígéretek szerint egyesíti az előd kiegészítőkkel együtt elérhető összes lehetőségét és még ki is bővíti mindazt. Alig fél óra játék után minderről meg is győződtem, sőt a harmadik rész felülmúlta minden várakozásomat.

Az egész város él

A történet szokás szerint a simek létrehozásával kezdődik, melyet egy elég összetett felületen oldhatunk meg. Itt megjegyezném, hogy a maximalisták lehet, hogy el sem tudják kezdeni a játékot, mivel annyi a lehetőség, hogy aki mindegyik kombináció végeredményét meg kívánja tekinteni, akár napokra is beleáshatja magát az „embergenerátor” rejtelmeibe. Első ránézésre úgy tűnhet, hogy most kevesebb öltözék, hajviselet, szem stb. van a lehetőségek palettáján, de ha jobban belemélyedünk, láthatjuk, hogy az alkotóelemek végtelenféle módosításnak vethetők alá. A haladó beállításokban a legapróbb részletekig konfigurálható minden miniatűr vonás, például: arcél, állfirma, a haj-, a bőr- és a szemszín árnyalatai. Az egyes ruhadarabokat, kiegészítőket is legapróbb részleteiben színezhetjük és textúrázhatjuk. Ugyanez vonatkozik a berendezési tárgyakra és az építőelemekre is.

Minden egyedivé tehető
Miután megalkottuk simjeinket, jöhet a beköltöztetés! Az előző részben hatalmas negatívumnak tartottam, hogy rokoni kapcsolat híján két sim nem költöztethető egy háztartásba. A probléma orvoslásra került és immár lakótársi viszonyban is élhetnek karaktereink. Házat viszont az eddig megszokottak szerint vásárolhatunk vagy építhetünk üres telekre. Itt annyi változott, hogy eldönthetjük, bútorozottan, vagy anélkül vesszük meg az új otthont. Az előbbi kicsit drágább, az utóbbinál pedig kiélhetjük lakberendező hajlamainkat a megmaradt kevéske kis pénzünkből, ami valljuk be, nem sok mindenre elég. Ennél a résznél nekem a hazai gazdasági helyzet jutott eszembe, de végülis nem csak nálunk áll így a helyzet, egyszerűen ez a valóság: nehéz kezdet, kevés pénz, kis lakás a legócskább bútorokkal. Innen indul a sztori, melynek célja, megvalósítani az álmainkat. A karakterek beállításánál kiválaszthatjuk azt a négy alaptulajdonságot, ami ezekkel leginkább összhangban áll. Ha például valamilyen művészi álmot dédelgetünk, célszerű az ezt erősítő jellemvonásokból válogatni, ha élsportolók szeretnénk lenni, inkább a fizikai erőnlétre koncentráljunk.

Az új ház
A játékmenet egésze jelentős változásokon esett át. Összetettebb, sokoldalúbb lett az élet a Sims világában. Ezúttal a szükségletek hatással vannak a hangulatra, amit úgy oldottak meg, hogy ha ezek mutatói egy bizonyos szint alá esnek, simünk rosszul érzi magát. A negatív hatásokra szerencsére már jó előre figyelmezet a játék. Ugyanígy minden egyes tárgy is kihat a kedélyállapotra, pozitív, vagy negatív értelemben. A régi, megunt bútorok lohasztják a hangulatot, például a kényelmetlen ágy, vagy akár az olcsó tűzhelyen elkészített étel. Az elemózsiák ezúttal már több fázisú szavatossággal is rendelkeznek. Ha egy kész kaját nem teszünk el a hűtőbe, folyamatosan romlik a minősége. Ezeket nem árt kidobni, a friss kosztok kidobása viszont pazarlás, amit a játék bizony negatív hangulattal büntet az éhező gyerekek miatt. Ha már az ételeknél tartunk, megváltozott a beszerzés menete is. Az előző részben csupán egy folyamatábra mutatta a rendelkezésünkre álló alapanyagok mennyiségét, ami ha elfogyott, telefonon tudtunk utánrendelni. Ezúttal az élelmiszereket a közértben vásárolhatjuk meg, méghozzá tételesen és mindenből annyit, amennyit szeretnénk. Az ételek ugyanis recept szerint, a megfelelő adalékokból készíthetők el. A boltban lehetőségünk van recepteket is vásárolni, melyeket először meg kell tanulnunk, csak azután készíthetjük el az adott hozzávalókból.

A Sims 2 kiegészítőkben már ellátogathattunk néhány közösségi helyszínre, itt azonban az egész város él, még mobiltelefonok is csörögnek és a létező összes helyre elmehetünk, még akár munkába is elkísérhetjük simjeinket. Igaz, hogy a munkahelyek, iskolák és boltok belső tere nincs kidolgozva, de legalább addig sem kell az üres házat nézegetnünk, míg karakterünk ezekben a létesítményekben tartózkodik.

Igazi idill: Mályvacukorsütés a kertben
A városban találhatók még különféle üzletek, parkok, szórakozó-, kiránduló-, és horgászhelyek, iskolák, szakkörök és még sok minden más. Lehetőségünk van körbejárni, megismerni az egyes létesítményeket, ellátogathatunk a művészeti galériába, az ismerőseink otthonába, kórházba mehetünk szülni, látogatni vagy épp sportolhatunk a megfelelő helyen. Mindezeket egyben a térképnézet segítségével láthatjuk át, ahol lehetőség van bizonyos szempontok szerint szűrni is a helyszínek között.

A jártasságok rendszere is megújult. Az írást, festészetet, zenélést már nem csak úgy a vak világba fejleszthetjük, hanem ezeknek különböző szintjein lehetőségünk nyílik új tapasztalatokra, előnyökre szert tenni. A barkácsolás fejlesztésével például öntisztítóvá, vagy törhetetlenné tehetjük tárgyainkat, melyek ennek hatására sosem koszolódnak, sosem romlanak el. A számítógépünket is feltuningolhatjuk a jobb teljesítmény érdekében és megoldhatjuk vele a világ tudományos problémáit, melyekért busás pénzjutalmat kaphatunk. A távcsővel új galaxisokat fedezhetünk fel, amelyeket el is nevezhetünk.

Gitárlecke
Minden szakértelmhez tartozik egy jártassági napló is. Például, ha zenésszé fejlesztjük emberünket, akkor a naplóban nyomon követhetjük, hogy megtanult e minden lehetséges dalt, hogy mennyi pénzt keresett a zenéléssel, hogy mennyire ismertek a számai és hány koncertet adott. Végre igazi célokért küzdhetünk és ezzel a játék több értelmet kapott, mint valaha.

A szakértelmekhez bizonyos „küldetések” is kapcsolódnak, melyek teljesítése a munkahelyi mutatónkat és a jártassági szintünket is felemeli. Ilyen például, hogy zenészként zeneórákat tarthatunk az iskolában, vagy beugorhatunk a lebetegedett muzsikusok helyére.

Az összetett játékmenet következtében a kezelés talán kicsit bonyolult lett. A szabad akarat beállítását kissé elrontották, mivel ha középre húzzuk, akkor olyan mértékben csökken, hogy sokszor az alapvető szükségletek kielégítése is kiesik az automatizálás bűvköréből. Ezen beállítás mellett két simre már nagyon nehéz odafigyelni. Könnyítésképpen szerencsére a feladatok sorba rendezése tartalmaz egy újítást. Ha beállítunk egy egész sornyi teendőt, és közben felmerül valamely szükséglet kielégítésének igénye, akkor az automatikusan a sor elejére kerül, így nem kell eldobnunk a többi tevékenységet.

Olcsó lakás
Nézzük a játék technikai részét! A főcímzene maradt a második rész jól megszokott dala. Ezt a kellemes, vidám dallamot nem lehet megunni és annyira a játék elmaradhatatlan részévé vált, hogy kár is lett volna kicserélni. A többi szám is hasonló módon illeszkedik a program egészéhez és minden helyszínnek megvan a saját témája. Extraként otthonunkban a rádióból különféle stílusokra specializálódott csatornákból válogathatunk.

A grafika természetesen sokat csinosodott a felmenőkhöz képest, miközben a gépigényt sikerült alacsonyan tartani. Maximális beállítások mellett (igaz csak 1024*768-as felbontáson) is tökéletesen futott a tesztgépen (egymagos 3.6 GHz-es proci és egy 8600 GT), ami azt jelenti, hogy egy viszonylag egyszerű masinán is élvezhető. Egyetlen pillanatra sem akadt meg, még a leggyorsabb időbeállítás mellett sem. Ha ennél gyengébb konfigon szeretnénk játszani, grafikai beállítások egész sora áll rendelkezésre, így van lehetőségünk eldönteni, mely látványelemről mondunk le.

Összességében mindent kihoztak a Sims 3-ból, amit ki lehetett. A cikkben leírt újítások csupán töredékei a játékban rejlő lehetőségeknek. Persze biztosan akad számos ötlet, ami már ott motoszkál a fejlesztők agyában és az az érzésem, hogy a legelső kiegészítőben majd ezek is megvalósításra kerülnek. A hatalmas szabadság élvezetes játékot eredményez és az új, érdekes célok (melyek már megvalósíthatók) képesek a gép elé szegezni a játékost akár olyan mértékben is, hogy mindenről megfeledkezik a való életében.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

39. pluto
2009.06.21. 22:35
VISSZA A CIKKHEZ

Jó lett a teszt, és nagyonjó a játék is. Először tudtam/tudok viszonylag sokat játszani a Sims-el.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. Gate07
2009.06.21. 23:21
Hát mindenki azt mondja, hogy mennyire jó ez a játék de... szerintem a 2 jobb volt. Jó a rengeteg új elehetőség, meg az új tulajdonságokat kombinálni de összességében nekem a sims 2 jobban bejött.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. BullFrog
2009.06.21. 23:53
Akkor itt vagyok én, aki azt mondja, hogy !

Az AI alul múlta önmagát, sose volt jó AI, de azért 3 rész után az ember számít arra, hogy kijavítsanak egy két dolgot, pl ami könnyen mozdítható, (szék, vagy lámpa), arrébb rakja ha útban van, és 2 cselekvés között ne álljon 10 másodpercig, hanem tegye azt azonnal! Másrészt bnőm meg a karakterek kinézetét ócsárolja, mert szerinte sims2be, szebb karaktereket lehetett csinálni. Elég nagy sims fan, viszont addig tutira nem fog vele játszani, míg nem lesznek normális modok simshez, kész simek, új sminkek, hajak. Na meg az milyen már hogy egy vadidegenhez simán bemész, egy köszönés után, és úgy használod a dolgait mintha otthon lennél, a másik sim meg csak ül és annyit mormog hogy de udvariatlan vagy, és ha így folytatod el fog küldeni ! E közben lazán kialszod az ágyában magad, míg ő 6 órán keresztül csak ül az asztal mellett vigyázba mint egy robot, és nem csinál semmit.... röhej

Az effektek szépek lettek, de kb ennyi, mert a textúrák, a fű, nem 2009be valóak ! Lehúzás szaga van az egész játéknak, ugyanaz mint a sims 1 vagy a 2, csak elfogyott a kiegészítő ötlet, és kell a friss bevétel, ezért kiadnak egy sims 3-t amihez állítom megint jönnek majd az UGYANAZON névvel fémjelzett kiegészítők sorba, már várom a Holiday-t vagy a Pets-t!

Látvány sehol nem ér 8 pontot, jó ha 5-t hoz, csak körül kell nézni milyen játékok jöttek már ki 2 évvel ezelőtt is >> játékélmény meg egy ezer éves AI-val jó ha eléri a 7 pontot, persze szubjektív, sims1el heteket játszottam, sims2vel már csak napokat, ezt telepítés után 20 perccel leírtam, jó ha pár órát képes vagyok egy ilyen bughalmazban eltölteni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. csigabigaf
2009.06.22. 02:31
Hát szerintem nagy nulla lett, ugyanaz mint az előzőrész, apróságokkal kiegészítve, lebutítva és megszépítve.

Karakter készítés pedig rosszabb mint az előző részben, mindegy mit akarsz de hogy ebből a gusztustalan babaarcból kelljen kiindulni egy felnőtt férfinál, és ne lehessen igazán eltérni tőle szánalmas ha úgy vesszük hogy milyen arc-készítést ajánlanak más játékok amiknek ez aligha tartalmas része.
Az hogy a nőknek még a mellméretét se állíthassuk be csak rossz vicc, nem sok értelmét látom családi játéknak beállítani valamit amit egyvalaki játszik, a gyerekek pedig assziszem elég korán rájönnek hogy a nőknek melleik vannak és azoknak különböző méreteik lehetnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. pluto
2009.06.22. 08:27
Én ezekkel nem értek egyet, bár az az ottalvós dolog tényleg durva, de akkor nem kell átmenni. A székbetolás nem hiszem hogy sokat változtatna a játékmeneten, egyedűl talán az épületeket kellett volna belűlről is megcsinálni. A mellméret beállítás pedig nem elsődleges, automatikusan is vannak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Tyrel
2009.06.22. 08:47
Mellméret beállítás inkább MMORPG-kben divat, és ott is a játékosok főleg arra használják már, hogy eldöntsék ki az aki csak lány karakterrel játszik meg ki az aki tényleg lány... ugyanis előbbiek az esetek 90%-ban sokkal nagyobb méretekkel játszanak...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. d311c
2009.06.22. 10:47
El sem tudom képzelni mitől lehet jó ez a játék, és azt sem, hogy mitől vannak rákattanva ennyire az emberek.
Annyi az elcseszett élet, hogy egyszerűbb játszani, mint a valóságban tenni valamit? Megtalálni amit tényleg csinálni szeretnénk? Lebutított egyentársadalmi szemléletű játékból akar valaki esetleg tanulni valamit? Az AI csökevénnyességének kiismerése a hajtóerő? Vagy végre a bennünk lakozó diktátor teret kap, hogy kicseszhessen a virtuális valakikkel?
Ha valaki tud mondani valami mélyrehatóbbat annál, hogy "jól elmegy vele az idő" arra kiváncsi lennék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Bari14
2009.06.22. 12:40
Nekem is megvan... itt a teszt kicsit későn lett kész azt figyelembe véve, hogy már jún. 5-én megjelent. Nah mind1. Én eddig is szerettem a simseket mondjuk én a 2-vel kezdtem... a sims3 szerintem sokkal jobb mint a 2 a testre szabhatóság nagyon jó. Én azt mondom d311c neked, hogy nagyon sokan azért játszanak vele mert a kreativitásukat kiélhetik és valóban jó vele elütni az időt..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Mikeee
2009.06.22. 12:43
Én régen a Sims 1-el többet játszottam az jobban tetszett. A Sims 2-vel pár napig játszottam, jóformán addig találtam érdekesnek míg építgetni kell utána már nem nagyon köt le. A Sims 3 is biztos jó, de inkább lányoknak való szerintem. Ezzel is csak addig játszottam míg építgetni kellett, utána már nem érdekel. És előttem mondták, hogy a karakterkészítő gyenge. Hát tényleg elég ronda emberkéket lehet készíteni, a 2-ben jobb volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. pluto
2009.06.22. 13:15
D311c, ha másra nem, arra jó hogy kipróbálhatsz olyan dolgokat a játékban, amit embernként is meg szeretnél valósítani. És lehet hogy épp ezért nem szeretnél 5 gyereket, hanem csak 3-t...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. jano12
2009.06.22. 13:43
d311c: Neked szociális problémáid vannak. Szerintem gondold át a dolgokat. Ennyi erővel az autósjátékoknak, sportjátékoknak sincs értelmük. De nem vagy egyedüli eset, elég ellátogatni a pcdome-ra, ott is van dögivel bugyuta ember.

A játék nagyon jó. Aki nem szereti az akciójátékokat, annak kiváló szórakozás. Annak meg pláne, aki mindig is építő hajlamú volt. Kipróbálhat dogokat, barbie-hat kedvére.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Konkii
2009.06.22. 13:54
Azt viszont én sem értem hogy miért jó az, hogy hazamész, leülsz a gép elé, és azt csínáltatod más emberekkel amit te csínálsz egész héten/életedben. De biztos csak nekemfurcsa a dolog.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. jano12
2009.06.22. 14:28
Konkii: de miért azt? Van gyereked? Ha nincs, máris nem azt, mivel a játékban gyereket nevelhetsz. Ezt inkább fogjuk fel úgy, ohgy "ahogy most kedved van élni egy picit". Mint a lego.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Konkii
2009.06.22. 14:54
De még lehet, szóval minek lelőni a poént.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. jano12
2009.06.22. 15:25
Én szívesen megkérdezném a Sims játékosokat, ohgy vajon mindenki azt az életet játssza, amilyet szeretne vagy csak szereti elengedni a fantáziáját egy építős játékban?

Én az utóbbira teszem a voksom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Konkii
2009.06.22. 15:42
Az a baj, hogy a Simset én inkább tartom nevelgetős játéknak, ha én építeni akarok, akkor berakok valami stratégiát vagy Transport Tycoon-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. d311c
2009.06.22. 16:17
Hasonló építgetős jellegel imádtam a civilization sorozatot, de abban voltak meghatározott célok. (Mondhatnám, hogy a történelemre alapul.) Persze ebben is ki lehet tűzni magadtól egy célt, de avval az erővel az életben is csinálhatnád. :-)
Például oltári marhaság, hogy vki ebben a programban tanul meg zenélni. Mi gátolja meg, hogy az életben tegye? És az mennyivel élethűbb környezet!

Azt meg könnyedén el tudom képzelni, hogy inkább annak van szoc problémája aki ezt éli az élete helyett.

De eddig semmi meggyőző érvet nem hallottam, ami meggyőzne, hogy kipróbáljam, úgyhogy rápacsáltam, jól tettem, hogy kihagytam. És mint látom megosztottak a vélemények nélkülem is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Phantomstr...
2009.06.22. 17:11
Én sem értem hogyan képes ez lekötni valakit. Én próbáltam a 2-t. Fél óra és vége! Említették a tesztben, hogy a zenéje ugyan az mint az előzőnek. Na az a csipogás kb 5 perc után az őrületbe kergetett! Ismerek olyat akit ez a játék leköt, da azokról tudom, hogy nincs minden rendben a valódi életükkel, és gondolom egyszerűbb ezt élni, mint azon segíteni.

És most építgetés. Nekem ezen a fronton az Empire Earth jött be leginkább, de jól el voltam a legtöbb RTS-sel.

Az én értékelésem, mivel nem próbáltam nem mérvadó, viszont a játékélményt nem is értékelem.
A látvány engem nem győzött meg, 6 pontnál többet nem adnék rá. Ha a hangok a teszben leírtnak felelnek meg többet az sem ér. A szavatosság, már kapcsolódik a játék élményhez, így magamból kiindulva értékelem: !!!4!!! mivel engem nem köt le, egy ehhez hasonló eseménytelen, unalmas, lassú, céltalan játék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Bandee2
2009.06.22. 17:12
Azért a Sims 3-tól többet vártam.. nem játszottam még vele, de gyakorlatilag ugyanaz, mint a Sims 2, csak mostmár városban is lehet járkálni (aztamindenit).. grafika abszolút nem fejlődött, nem halad a korral (nem mint pl. a GTA).. most megint jön 20 kiegészítő.. hányszor akarják még ugyanazt eladni?!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. jano12
2009.06.22. 17:45
De azt nem értem ,hogy ki mondta, hogy aki evvel játszik, akkor nem éli a saját életét? Ez annyi fórumon előjön a Sims kapcsán. Honnét veszitek ezt? Csak azért, mert nem scifi, meg nem lövöldözni kell benne, hanem az életből vettek elemeket?

Ennyi erővel a lego is hülyeség. Pedig én azon nőttem fel és nem az! És a Sims sem az. Persze ez nézőpont kérdése, de ennyire önzőnek nem szabad lenni.

Ennyi erővel minden játék hülyeség, inkább éljétek az életeteket.

De még egyszer megismétlem: honnét veszitek, hogy a Sims rajongók nem élik a saját életüket?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. inform
2009.06.22. 17:49
Aki nem játszott vele az miért értékeli (le) ?
Nagy ötlet egyébiránt összehasonlítani mind az FPS-ekkel mind pedig az RTS-ekkel. Ezek szerint aki szereti a focit, az ne is sakkozzon?
Ez is csak egy játék, ugyanúgy mint a többi. Miért ne szerethetné valaki?
Erre a kérdésre szeretnék egyszer választ kapni!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. jano12
2009.06.22. 17:52
Phantomstranger: elvoltál az EE-vel, d311c meg elvolt a Civ-vel. Akkor semmi bajotok sincs, csak egy: meggondolatlanok vagytok. Ugyanazt csináltátok.

Itt el lehet engedni picit a fantáziádat. Mint minden játéknál (kivéve sport?).

Valaki ezt szereti. Ha nem lenne Sims, akkor beszélne ezekről a dolgokról. Álmodozna. Az is jó, de a is, hogy ki tudja játszani magából (de csúnya kifejezés). Nem tudom máshogy elmagyarázni, bocsi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. jadam92
2009.06.22. 18:04
Játékélmény = 10? valakinek először volt számítógép az orra előtt? mert a Játékélmény = 0! Unalmas játék. semmi extra. még a grafikája se lett jobb, vagy valami... :/ pénzt nem ér.. tragikus Sims 3... :
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Phantomstr...
2009.06.22. 18:14
Nem értem hogyan és miért küldte el újra azt a hsz-m. Megkérnék egy modit, ha erre jár törölje.

Jano: Lehet, hogy tényleg picit megalomán vagyok néha :-P Attól ebben a játékban nem találtam meg azt, amit kellene. Nevezetesen nem szórakoztatott. Én tényleg a grafikán akadok fenn legkevésbé, de ahogy ez a játék kinéz, a C&C 3 már nem mai játék de a porba tapossa, és annak is több mint alég a tesztben szereplő gép.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. JeLo
2009.06.23. 11:08
Megindult az összecsapás a fanok és az anti Simsesek között, ahogy az várható volt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Konkii
2009.06.23. 11:46
Szóval ha a kommentekből jól látom, szinte mindenkinek csak a lakberendezős rész tetszik belőle inkább, igaz?

Lehet hogy ki kéne találni egy városépítős játékot amelyben még lakberendezni is lehet, gondolom akkor az ilyen emberek jól el lennének vele. (Hirtelen ilyen Tropico és prison tycoon jutott eszembe erről...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. jadam92
2009.06.23. 16:23
SimBútor
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Esthy
2009.06.23. 21:03
(Gate07 @ 2009 Jun 21, 22:21) Hát mindenki azt mondja, hogy mennyire jó ez a játék de... szerintem a 2 jobb volt. Jó a rengeteg új elehet?ség, meg az új tulajdonságokat kombinálni de összességében nekem a sims 2 jobban bejött.


Eleinte én is ezt gondoltam, de aztán rájöttem, hogy nagyon sok dolgot megváltoztattak. Ott vannak például a jellemvonások. Tök egyedivé lehet tenni benne a simet.
Tény, hogy az arcok sokkal szebbek voltak a másodk részben, de nem tartom kizártnak, hogy majd a kiegészít? játékokkal ezen is dobnak kicsit.
Ha megnézzük, hogy eddig mi volt (Sims 1: volt gyerek meg feln?tt és mindenki sovány volt. Sims 2: baba, tipeg?, tini, feln?tt, öreg és már 2 testalkat volt.) szépen alakítják a dolgokat. Tényleg életszer?.

Azzal nem értek egyet, amit valahol fél szemmel láttam, hogy azok játszanak vele, akiknek nincs valódi életük. Nekem igenis van, mégis függ? vagyok!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. bszoke88
2009.06.24. 00:27
én maradok az életnél, jobb a grafikája, és nem olyan bugos. habár nem lehet menteni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. jano12
2009.06.24. 10:45
Overseer: itt egy pszichológiai hatás van. Nagyon buta vagy. Egyre több az ilyen ,ahogy olvasgatok a játékoldalakat. Miért van ez? Miért van ennyi bugyuta ember?

Gondolom kedves Overseer, nincsenek gyerekeid, vagy anno kimaradt neked a családi legózás? Kár! Hogy fogod felneveli a gyerekeidet? Tippem van, de majd elválik.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Konkii
2009.06.24. 12:41
Hogy fogja felnevelni a gyerekeit... Hát hogy nem Sims-szel az biztos. :lol:
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. inform
2009.06.25. 17:27
Még hogy nem bugos az élet? Akkor a gazdasági válságot hova sorolod? :huh:
Ezenkívül még ott vannak a kompatibilitási gondok is. A 3 gyerek felnevelése összeférhetetlenséget okoz a fizetési besorolással vagy a becsület nevű alkalmazással. Soroljam tovább vagy ennyiből is érthető volt?
Miért gondolod hogy aki ilyen játékkal szórakozik, annak nincs saját élete?
Az MMORPG rajongói sokkal inkább elvesznek a mátrixban.
Ha netán RTS a kedvenc műfajod akkor világuralomra törő jellemed van? Ha az FPS-ekért vagy oda, akkor gyilkos hajlamaid vannak?
Gondold át jól hogy mit válaszolsz!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. bszoke88
2009.06.26. 05:03
jano12
1. sor - ?? (ezt miért írtad? én is ezt írtam... (1 mondat)) 2. sor - nincsenek gyerekeim, még magam is az vagyok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Sytyx
2009.06.26. 21:54
Inform-nak igaza van. Én pl. GW függő vagyok. Játszott már valaki Sims-el 18 órát egyhuzamban? Mikor is jelent meg a GW? Azóta tolom, bár volt egy kihagyás, mert nem volt gépem és netem hozzá. Elvonási tünetek voltak is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Konkii
2009.06.26. 22:00
MMO nem végtelen! Ázsiaiaknak csak pár hét, mi meg úgyis megunjuk!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Sytyx
2009.06.26. 22:04
Az ázsiai gémerek egy másik világ
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. danee91
2009.06.27. 00:58
Elég nekem minden nap ezt hallgatni az öcsémtől ebédnél
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. TheDj
2009.07.01. 15:14
Szerintem aranyos játék. El lehet vele szórakozni, ha valakiben van némi ingerencia a játékhoz, no meg némi maximalizmus...
Eddig azt sem tudtam mi az a Sims, nem tudtam hová tenni. Mostmár tudom: tamagochi-játék
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. MaxxTG
2009.08.04. 09:39
Hát jano12, eléggé melléfogtál.

Overseer-nek nagyon is igaza van.
Szerinted pl a GTA-t miért találták ki?? Ha majd lesz kocsid, mindenkit kinyírj vele? Nem! Hanem hogy azokat a dolgokat, amikre nem vagy képes megtenni az életben /az erkölcsi normák, vagy a szabályok miatt/, azokat megteheted egy játékban.
Hát ez a játékok lényege... Vagy tán nem volt gyerekszobád? =D
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!