iPon Cikkek

The Walking Dead: S2 – Kislány a zombiapokalipszisben

Dátum | 2014. 09. 22.
Szerző | Magrathea
Csoport | JÁTÉK

A sokadik TellTale játékról nem annyira egyszerű tesztet írni. Vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy játéktesztet. Hisz az alapvetések és a játékmechanika pontosan ugyanolyan a The Walking Dead: Season 2-ban is, mint az összes többi játékban ettől a fejlesztőtől. Innentől pedig a kritikánk átcsap filmkritikába. Amennyiben most hallotok először a TellTale-ről, ajánlom figyelmetekbe Dragon kolléga korábbi cikkét az első szezonról, ott minden le van írva, amit a TallTale saját magának kialakított műfajáról tudni kell, mielőtt belevágnátok a kalandba. Ha pedig megtetszett a stílusuk, akkor ne hagyjátok ki a The Wolf Among Us című alkotást sem tőlük. A cikk SPOILER-eket tartalmaz azok számára, akik nem játszották végig az első szezont! Mindenképpen kezdjetek azzal, a Battlestar Galacticát sem kezdi el a közepén az ember! ;)
A második sorozat főszereplője a 11 éves Clemetine, aki mindössze 8 éves volt, mikor megismertük az első szezonban. A kegyetlen poszt-apokaliptikus világ, amiben él, arra kényszerítette, hogy idő előtt felnőtté váljon. Clementine bizony nem egy kis bolondos apu kedvence, hanem egy érett, intelligens és megfontolt valaki, akinek a véleményére érdemes adni, és akire bátran tud egy felnőtt is egyenértékű társként és segítőként gondolni a nehéz körülmények között. A kislány rengeteg borzalomnak és halálnak volt a tanúja, amitől megkeményedett, de nem veszítette el az emberiségbe vetett hitét. Elvesztette viszont Lee-t, a legjobb barátját és védelmezőjét, aki az életét adta érte az első szezon végén. Ám nem maradt egyedül, mert a folytatás rögtön azzal indít, hogy együtt utaznak Omiddal és a terhes Christával. A két sorozat között elhelyezkedik egy elsőre furcsának ható áthidaló rész is. A 400 Days című DLC-ben ugyanis egyetlen ismerős arc sem volt. 5 kis történetet tolt elénk, amik nem igazán voltak elegek arra, hogy bármilyen érzelmi kötődést is kialakítsunk a szereplőkkel. Miközben a DLC-vel játszottam, leginkább az ellenszenv és a közöny érzése váltották egymást bennem. A folytatásban viszont lesz szerepük az itt megismert karaktereknek, így mindenképpen ajánlom végigjátszásra a letölthető tartalmat. Nem azért, mert bármit is változtat a sztorin az, hogy átmentjük az állást egyik játékból a másikba, hanem azért, mert érdekes dolgokat tudhatunk meg a szereplők múltjából, olyasmiket, amik sokat elmondanak a jellemükről.
Bonnie a 400 Days DLC-ben
A szintén 5 epizódból álló játék karakterei és az élethelyzetek, amibe kerülnek, sokkal árnyaltabbak és érdekesebbek, mint az első sorozatéi, pedig annak is elég jó sztorija volt. A zombi-apokalipszis ha lehet még kegyetlenebb oldalát mutatja, folyton ott lebeg túlélőink feje fölött a kard, vagyis az állandó éhezés és a kényszer, hogy egyik helyről a másikra meneküljenek, szinte teljes bizonytalanságban, nem tudva mi várja majd őket a következő sarkon. Az élelem hiánya, a hideg, és hogy valaki állandóan sebesült vagy segítségre szorul, folyamatosan feszültségeket szül a csapaton belül. A légkör nyomasztó, sok a vita, így minden nyugalomban töltött pillanat igazi kincs volt. A többi túlélő, akikkel összetűzésbe keveredik a kompániánk, nem olyan könnyen besorolható, mint például az első sorozat kannibáljai. Persze az ő esetükben is éreztette velünk a játék, hogy nem démoni gonosztevőkről van szó, csak elkeseredett emberi lényekről, akik egy nagyon sötét utat járnak, aminek a végén nincs más, csak az állati ösztönlénnyé válás.
Kiben bízhatunk?
Ebben a sorozatban szebben bontakoztak ki a karakterek. Amikor Clemetine először találkozott valakivel, minden esetben ott volt a gyanakvás, a bizonytalanság, sokszor a tompa közöny, amiből aztán idővel kialakulhatott szimpátia vagy ellenszenv. Rengeteg érzést kelt a történet a játékosban, egyik-másik döntés pedig egészen más ízt tud adni a végigjátszásnak. A kislány a csapat morális iránytűje, lehetünk érzéketlenek, akik nem törődnek másokkal csak a csapatuk túlélésével, vagy olyan valakik, akik mindent megtesznek, hogy emberek maradjanak a világ végét sejtető állapotok között is. Az igazi túléléshez kell mindkettő. Kell egy kicsi az elsőből, hogy a testünk megmaradjon és egy kicsi a másodikból, hogy a lelkünk is. Persze érintetlenül nem maradhatunk, de emberségünket megőrizhetjük. A történet első végigjátszásra fantasztikus és emlékezetes, még mindig csak ámulok azon, hogy milyen jól kitalálta magát a TellTale ezzel a műfajjal. A játék sokkal nagyobb élményt nyújt, mintha ledobnánk magunkat egy „sima” sorozat elé. Azzal, hogy bevon minket és látszólag a kezünkbe adja a gyeplőt, egy nagyságrenddel erősebb érzelmi köteléket képes kialakítani a nézővel/játékossal. Hiszen ami velünk történik, az mindig nagyobb hatással van ránk, mint ami másokkal.
Egyáltalán nem érződik furának egy kislányt irányítani
A The Walking Dead: Season 2 különlegessége, hogy ezúttal nem csak 1 befejezése van a sztorinak. Azért nagyon ne lelkesedjetek fel, most sem kaptok a választásaitok mentén szerteágazó történetet, fejezetről fejezetre ugyanúgy fiktív döntéseket ad csak a kezetekbe a játék (amit első végigjátszásnál nem fogtok észrevenni most sem). Ám a végén mégis lesz elágazás, amiből négy és fél fajta befejezés kerekedhet ki. Az apokalipszis utáni világ, amit a képregényekkel lefektettek, hihetetlenül gazdag forrás még mindig, a belőle született történetek pedig nagyon gondolatébresztők. Ki hogyan éli meg a vele történteket, ki az, aki képes tovább menni és ki az, aki egyszerűen csak feladja? Itt kiderül milyen embert farag belőlünk az élet, a nehézségeivel és pillanatnyi szépségeivel és megtanít arra, milyen hihetetlenül törékeny és értékes az emberi élet. Amíg békében és viszonylagos biztonságban élünk, fel sem fogjuk, mennyire szerencsések vagyunk…
Platformok: PC, PS3, Xbox 360, OSX, iOS, PS Vita, Kindle Fire HDX, Ouya, PS4+XOne (október/november) Tesztplatform: PS3
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. tookmindeg...
2014.09.22. 09:03
Sajnos sokkal kevesebb játékot kaptunk a második sorozatban mint az elsőben, és sokszor a döntések is egy irányba mentek az utolsó epizódot leszámítva. Hiába csinálok X dolgot vagy Y-t, ugyanúgy A helyre fogunk menni, nem B-be. Azért nem volt rossz, csak lassan már dönteni se dönthetünk, csak lejátszanak egy filmet, ahol egyszer megnyomod a start gombot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Magrathea tookm...
2014.09.22. 10:28
Sajnos az összes TellTale játékra jellemző ez, mindig csak látszólagosan kapunk döntést, a játék ugyanúgy megy tovább, akármint is csinálunk. Első végigjátszásra viszont nem veszed észre mindezt, akkor el tudja hitetni veled a játék, hogy a döntéseid miatt alakultak úgy a dolgok ahogy.

Emiatt a Wolf Among Us-ról szóló cikkben már keseregtem én is. Remélem idővel összeszedik a bátorságot/pénzt egy komolyabb címre, amiben valóban szerteágazik a sztori a döntéseink miatt. (többszörös költség és több fejlesztési idő nyilván, de jó lenne)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. tookmindeg...
2014.09.22. 11:05
Biztos így van, nekem csak most tűnt fel. Kíváncsi vagyok viszont, hogy mi lesz a harmadik szezon kezdése, hiszen a végén tényleg különböző lehetőségeket kaptunk különböző szereplőkkel. Vagy lehet új egy teljesen karakterrel csinálják meg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Magrathea tookm...
2014.09.22. 11:14
Szerintem utóbbi a valószínűbb. Ha lesz harmadik szezon, fogadni mernék, hogy nem Clementine lesz benne a központi figura. De majd meglátjuk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.09.22. 15:13
Én már az első részre is egy interaktívabb filmként tekintettem. Nem igazán haragszom, hogy nincs annyi útválasztó pont a játékban, igaz jó lenne, és pl a fenti játék felénél járok, de jó párszor próbáltam elmenteni és mást választani. Erre googly barát segítségével kiderült nincs is választási lehetőség.
Szumma szummaárum majdnem teljesen lineáris sztori, szép grafika, jó háttér történet és egy kifejezetten jó háttér és hangulat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. vash_hu
2014.09.22. 17:05
Igen, cseles. Én csak egyszer toltam végig az elsőt, de mikor meghalt valaki akire nagyon vigyázgattam utánanéztem, hogy hogyan lehetett volna megmenteni és kiderült, hogy sehogy. Akkor jöttem én is rá, hogy a döntések csak látszólagosak, de 1x azért így is nagy élmény volt

Az is tetszett, ahogy az epizódok végén megmutatja, hogy mások hogyan döntöttek egyes pontokon. Érdekes volt látni, hogy pl én abba a 13%-ba tartozom aki odaadta a piszolyt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. KatonaKM
2014.09.29. 20:27
Elhatároztam, hogy az első túlélőhorroros cikkhez odaírom ma megfogant élményemet, de pont nem ma özönlöttek hármasával. Na mindegy:
Elővettem az 1993-as Doom I-et, még mindig több izgalmat rejt, mint a sok túlélőhorroros művészkedő buziság, ahol csak elfuthatsz és elrejtőzhetsz. Amikor az első démonnal összefutottam, szinte könnyeztem a nosztalgiától. Aztán szétlőttem a fejét egy puskával és ismét éreztem, hogy kezemben tartom az eseményeket.
És mindezt 6 GB-os videokártya nélkül...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!