iPon Cikkek

Third Eye Crime – Hardboiled stílusú puzzle játék

Dátum | 2014. 08. 21.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Amikor Carroll John Daly 1922-ben megírta „The False Burton Combs” című novelláját, aligha tudhatta, hogy mekkora sikertörténet is lesz az általa létrehozott hard boiled stílus, ami aztán első számú ihletője lett a sötét hangulatú és látványvilágú film noir krimiknek. Ezek az alkotások később a játékvilágra is hatottak. Elég csak a Max Payne sorozatra, különösen annak első két részére, vagy a beszédes című L. A. Noire-ra gondolni, de számos egyéb játék is átvette a feszült, hősök és happy end nélküli filmek, valamint a cinikus, piás magánhekusokról szóló regények és novellák egyes elemeit. A Moonshot Games produktuma, a Third Eye Crime címre keresztelt logikai puzzle játék le sem tagadhatná, hogy szintén Daly munkásságának köszönheti a létrejöttét. A programban Rothko-t irányíthatjuk, aki első pillantásra közönséges besurranónak tűnhet, de különleges képességének köszönhetően olvasni tud az emberek gondolataiban. Így a legtöbb őrt könnyűszerrel ki tudja cselezni, mivel tudja, hogy észrevették-e, és ha igen, merre is keresik majd.
A gondok akkor kezdődnek, amikor felbukkan a végzet lángvörös hajkoronájú, hosszú combú asszonya, és munkát kínál a férfinak, aki pedig nem tud nemet mondani a szépségnek. Az ebből származó bonyodalmakat átvezető videók helyett a játék egyedi látványvilágát használó képregényekből ismerhetjük meg. Bármennyire is szeretnénk, nem tudjuk dicsérő szavakkal illetni a történetet. Ha rossznak nem is nevezhető, de mindenképp átlag alatti és némileg kiszámítható sztorit kapunk, kissé elcsépelt dialógusokkal. A másik noir hangulatért felelős elem, a zene ezzel szemben kitűnőre vizsgázott, a játék során hallható dallamokat nem fogjuk megunni. A cselekmény viszonylagos gyengeségét remekül ellensúlyozza a közel százhúsz pályán át tartó izgalmas és változatos játékmenet. Minden pálya más és más kihívást rejt, ráadásul valamennyi fejezet önálló tematikával bír, így a változatosságra nem lesz panasz. Az alaphelyzet persze nagyjából-egészében mindig ugyanaz. El kell jutnunk A pontból B-be, a lehető legkevesebb feltűnést keltve, és ha egy mód van rá, magunkhoz véve minden értéket, amit tudunk. Alkalmasint olyan apróságokra is ügyelnünk kell, mint hogy az előtt érjük el a kijáratot, hogy lejárna egy igen szűk időkorlát, vagy hogy szavatoljuk egy nem túl fürge alkalmi szövetségesünk testi épségét.
Természetesen feladatunk teljesítése során sokan lesznek, akik meg akarnak majd akadályozni abban, hogy lelépjünk a zsákmánnyal. Ellenfeleink viszonylag kevés altípusra oszlanak, de képességeik elég változatosak ahhoz, hogy a szakmájukat igencsak értő designerek által összehozott pályákon a lehető legjobban megkeserítsék az életünket. Bár látni fogjuk, hogy merre fognak minket keresni ha egyszer észrevettek, nem árt kellő óvatossággal viszonyulni hozzájuk, mert hajlamosak időnként irreálisan éberen és ravaszul viselkedni. Többször is előfordult, hogy bár különösebb oka nem lett volna hátrafordulni annak a gorillának, amelyik mögött el akartam lopakodni, mégis váratlanul irányt váltott, és a lebukás miatt kezdhettem előröl az adott pályát. Emiatt lopakodós játéknak nevezni a programot olyan, mint ha a Spyro következő részét őshüllő-szimulátorként dobnák piacra. Sajnos az irányítás miatt is szívni fogjuk néha a fogunkat. Rothko időnként annak ellenére iktat be kisebb kitérőket, hogy nekünk ilyesmi eszünkbe sem jutott, mikor az egérrel megrajzoltuk az útvonalát. Szerencsére ez nem túl gyakori, de amikor gondos tervezgetés után azért bukik el az ember egy nehezebb szakaszt, mert a főhősnek hirtelen más elképzelései támadnak arról, hogy merre is kéne menni, az több mint frusztráló. A pozitívumok szerencsére erős túlsúlyban vannak. Érdekes, és szórakoztató színesítő elem, hogy különböző speciális hatású tárgyak bevetésével is túljárhatunk az őrök eszén. Kétszer olyan gyorsan haladva hagyhatjuk őket le, miközben a kijárat felé futunk, zajbombával csalhatjuk el a teljes személyzetet a térkép általunk kiválasztott részébe, vagy éppen egy klónunk irányításával vonhatjuk magunkra a figyelmüket, hogy míg azt üldözik, lelépjünk.
A játék legnagyobb erénye, hogy sikerrel tud egy igen széles közönséget kiszolgálni. Akik nem vágynak egyébre, mint némi kikapcsolódásra kávé, vagy ebédszünetük alatt, azoknak bőségesen meg fog felelni, hogy így vagy úgy, de teljesítik a pályákat. Az utolsó szakaszt leszámítva még arra is lehetőségük lesz, hogy a különösen frusztráló részek közül limitált mennyiségűt átugorjanak. A maximalisták ezzel szemben nem fognak addig nyugodni, ameddig minden pályát le nem gyűrnek, mégpedig úgy, hogy az összes lehetséges kihívást teljesítik. A legtöbbnél ugyanis van egy vagy több extra feltétel, mint például, hogy szedjük össze az összes zsákmányt, vagy az, hogy senki se lásson meg minket. Mondani sem kell, ezek még a legegyszerűbb pályát is alaposan meg tudják nehezíteni, és igencsak igénybe veszik logikai készségünket. Így döntésünktől, és természetesen attól függően, hogy mennyire is forog gyorsan az agyunk, 4-12 órányi szórakozás elé nézhetünk. A Third Eye Crime egy jól összerakott, szórakoztató darab, ami a flexibilis nehézségi szintnek köszönhetően azok számára is hozhat sikerélményt, akik meg vannak róla győződve, hogy az ebbe a stílusba tartozó játékokat nem nekik találták ki, és azokat is az őrületbe kergetheti, akik elmélyedtek egy ideje a logikai puzzle alkotások műfajában. Az irányítás apróbb hibái, és a suta sztori ellenére, ha nem is kötelező, de erősen ajánlott darab. Különösen, hogy még az ára is pénztárcabarát. Értékelés: 7/10 Platformok: PC, iOS Tesztplatform: PC
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!