iPon Cikkek

This is the Police - Élj érdekes időkben!

Dátum | 2016. 08. 09.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Bár egyes források szerint a kínaiak előszeretettel átkozzák meg ellenségeiket azzal, hogy azt kívánják a gonosz hatalmaktól, hogy ellenlábasaik „érdekes időkben” éljenek, mindez csupán egy széles körben elterjedt tévhit. A rontás szövegére leginkább Feng Menglong "A világ felébresztésére való történetek" címet viselő, 1627-ben megjelent novellagyűjteményének egy megállapítása hasonlít, mely szerint „Jobb kutyának lenni békében, mint embernek zűrzavaros időkben”. A Ming-dinasztia kései, kaotikus időszakában élt irodalmár tudta, hogy mit beszél. Hiszen fiatalabb éveit leszámítva egész életét egy hanyatló és korrupt birodalomban volt kénytelen leélni, ahol a hatalom képviselői klikkharcokkal voltak elfoglalva és jóformán semmit sem tettek a nép biztonságérzetének és jólétének növeléséért.
Így az elégedetlenkedő író kötetének megjelenésekor dühöngő éhínség miatt a puszta életükért küzdő parasztok mind gyakoribb és gyakoribb éhséglázadásokkal tették még kiszámíthatatlanabbá a mindennapokat. Feng pontosan ismerte a saját korlátait és tisztában volt azzal, hogy mit sem tehet azért, hogy helyreállítsa az egykorvolt békét és rendet, ezért más lehetőség híján írásaiban igyekezett emléket állítani a bölcs császárok és tisztességes hivatalnokok letűnt korának. A múlt és a romló erkölcsök a Weappy munkájának gyümölcsében, a This is the Police-ban is fontos szerephez jutnak, mert egy, a törvény árnyékos oldalára is kirándulásokat tevő, korai nyugdíj előtt álló rendőrfőnök bőrébe bújhatunk bele benne, akinek nem csak a saját, romokban heverő életét kell helyrehoznia, hanem mindeközben egy fenekestül felfordult város ügyes bajos gondjait is meg kell oldania.
Ugyan Jack Boydot, Freeburg köztiszteletben álló rendőrfőnökét az átlagpolgár hősként tiszteli, az őt jobban ismerők tudják, hogy még ahhoz is alapos, kitartó és elhúzódó életmódváltásra lenne szüksége, hogy kínnal-keservvel kiérdemelje az emberi roncs jelzőt. A köztudatban a város keménykezű védelmezőjeként élő férfi a valóságban gyógyszerfüggő, fizikai kondijánál csak a modora borzalmasabb, házassága pedig elvileg még nem bomlott fel, gyakorlatilag viszont a felesége egy szó nélkül elhagyta és azóta is ágyról-ágyra jár. Mindezek tetejében, kemény munka ide, felelősségteljes poszt oda, egy részmunkaidős pizzafutár anyagi helyzete is kedvezőbb az övénél, és mivel ősellensége, a korrupt Rogers polgármester jóval idő előtt nyugdíjazni akarja, minden esélye meg van rá, hogy még roppant szerény életszínvonalát sem lesz képes fenntartani. Az egész életében a törvény oldalán álló Boyd ezért rövid vívódás után úgy dönt, hogy fejet hajt a tények előtt és többé nem úszik az árral szemben, hanem megkísérli kihasználni betöltött tisztsége nem hivatalos előnyeit. Célja világos és egyértelmű: minden erővel azon lenni, hogy száznyolcvan kurta nap alatt összeszedhessen félmillió, ropogós zöldhasút. Számára viszont ennek a jobb körökben bagónak számító summának a megkeresése is sziszifuszi feladat. Hiszen egyrészt az évek során semmiféle hálózatot nem tudott kiépíteni, tehát jószerivel nincsenek alvilági kapcsolatai, másfelől, még mindig felelős a metropolisz lakóinak biztonságáért és nem teheti meg, hogy dicstelen távozásáig csak a saját zsebének megtömésével foglalatoskodjon. Az amúgy is reménytelen szituációt tovább súlyosbítja, hogy fogatlan oroszlánként az igazán fontos emberek tudják, hogy minimális kockázattal beletörölhetik a lábukat, így komoly hangsúlyt kell fektetnie a velük való jó, vagy legalábbis, elfogadható viszonyra.
Egy munkanap szigorúan elméletileg nem néz ki túl bonyolultan. Két műszaknyi rendőrnek parancsolunk. Páros napokon az egyik, páratlanokon pedig a másik osztag tagjai szolgálnak, de bármikor bárkit áthelyezhetünk, ha úgy tartja kedvünk. Állományunk nagyobbik része járőrökből áll, akiknek megadott időre ki kell érniük az esetekhez, hogy intézkedjenek, majd ezt követően vissza kell menniük a kapitányságra, és csak ezután vethetjük be őket ismét. Azt, hogy mekkora eséllyel lépnek fel sikeresen, részben a fáradtság-szintjük, részben pedig a professzionalizmus-értékük határozza meg. Ez utóbbi a sikeres munkák után nő, a sikertelenek után viszont csökken. Ugyanez a helyzet a ritkábban dolgozó detektíveknél is, akik a hosszabb időn keresztül elhúzódó nyomozásokat viszik. Ők az adott esetet próbálják rekonstruálni és munkájuk során az ügy fontosabb fejleményeit ábrázoló képkockákat gyűjtenek be, amiket a helyes sorrendbe helyezve fényt deríthetünk a tettesek kilétére, akiket aztán a gyalogmunkát végző kollégáik aktív közreműködésével kasztliznak be. Rajtuk kívül még a csak naponta pár alkalommal bevethető, szinte minden gondot megoldó SWAT-kommandó marcona tagjaival vonulhatunk ki a bűntettekhez, illetve egy rabomobillal is ütőképesebbé tehetjük az akciókat.
Ez elsőre igencsak mechanikusan hangozhat, ám az első pár, az alapok elsajátítására kiválóan alkalmas műszak után elszabadul a pokol. A gondok már az eligazításnál megkezdődnek. Egyesek szabadnapot próbálnak kérni, mi meg agyalhatunk azon, hogy vajon csak lógni akar-e az illető, vagy komolyan szüksége lenne arra, hogy elengedjük a munkából. Mások a fölösleges vitákat megelőzendő, be sem jönnek, vagy olyan leharcolt állapotban állítanak be, hogy jobban járunk, ha hazaküldjük őket pihenni. Mivel teljesen véletlenszerű, hogy mikor csap be a ménkű, meglehet, hogy egy nap az állomány fele leáll problémázni és bármilyen szigorúak is vagyunk, két-három rendőrrel kevesebb áll a rendelkezésünkre őrizni a város békéjét, vagy épp egy semmire sem jó, másnapos gárdával szerencsétlenkedhetünk. A tényleges rendvédelem közben még tovább nehezedik a dolgunk, mert egyetlen percre sem lankadhat a figyelmünk. Alaposan el kell olvasnunk a beérkező panaszokat, mivel ha csak azt nézzük, hogy hány embert vezényelhetünk ki és hogy mi az elvileg elkövetett bűncselekmény, akkor garantált, hogy rengetegszer fogjuk üvöltve lefejelni a számítógépasztalt. A város lakói ugyanis megesik, hogy a legjobb szándékkal hívnak fel minket bődületes marhaságokkal, de az elmekórtani esetek, vallási fundamentalisták, mindentől félő és a korral lépést nem tartó nyugdíjasok, valamint unatkozó középiskolás takonypócok is próbára teszik az idegeinket. A téves hívásokat még dühítőbbé teszi, hogy ezek hosszú időre leköthetik az embereinket, akik így sokáig kiesnek a körforgásból. Kevés annál idegölőbb jelenet van, mint amikor kiderül, hogy egy részeg tréfájának, vagy egy a bokrok leveleit megremegtető szellőtől is rettegő ideggyenge nyomorult tévképzeteinek áldozatai lettünk és ameddig azt ellenőriztük, hogy valóban egy farkasember zaklatja-e a derék adófizetőket, addig valahol emberek haltak meg a hanyagságunk miatt. Akkor is észnél kell lennünk, amikor éles helyzetben parancsokat kell osztanunk, mert ha ostobán viselkedünk, egy rossz döntés és odavész a fél állomány.
Érdemes tehát mindent kétszer is megfontolni, mivel ha túl sokat hibázunk, akkor azon túl, hogy nem leszünk túl fényes véleménnyel a szellemi képességeinkről, előbb-utóbb visszavágják az őrs álláshelyeinek számát, és rúghatjuk ki az embereinket. Ez pedig könnyen olyan spirált teremthet, aminek csakis a bukás lehet a vége. Mint ahogy abba is beletörhet a bicskánk, ha nem ugrunk elég gyorsan, amikor valaki fontos személy füttyent. A korrupt, rasszista és szexista Rogers parancsait például ildomos szentírásként kezelnünk, mert hiába végezzük minden objektív mérce szerint jól a munkánk, ha nem segítünk neki, akkor már el is kezdhetünk gondolkozni azon, hogy kitől válunk meg. Ha viszont a talpát nyaljuk és gátlás nélkül szétverjük az ellene tüntetőket, valamint etnikum, vagy életkor alapján kirúgjuk a nekünk dolgozókat, akkor lehet, hogy jóban leszünk vele, de garantált, hogy ügyészi meghallgatás lesz a dologból, amiből aztán a kérdésekre adott ravasz válaszokkal, vagy valaki más besározásával ki kell vágnunk magunk. Nagyon hamar meg kell hát tanulnunk gúzsba kötve táncolni és felmérni, hogy melyik döntésünk a kisebbik rossz. Ha például lapátra tesszük az összes fekete zsarut, akkor mindvégig ott lebeg majd a fejünk felett egy munkajogi per, ha viszont dacolunk Rogers akaratával, akkor megkeseríti az életünket. Persze, nem csak a polgármesterre kell odafigyelnünk. Vérnyomásunk szinten tartásáról egyebek mellett a rossz viszony esetén az életünkre törő helyi maffia, egy sorozatgyilkos, valamint egy titokzatos, önmagát Robespierre-nek nevező, önjelölt igazságosztó is gondoskodik, így bár a játékmenet nem túl bonyolult, egy percig sem fogunk unatkozni.
Hivatali kötelmeink ellátása közben a nyugdíjalapunkat is gazdagítanunk kell, így két akció megszervezése között érdemes lecsapnunk minden zsíros koncra. Boyd ezen a téren nem szégyenlős, minden mocskos trükk megengedett. Eladhatjuk a razziák során lefoglalt illegális holmikat, vagy gazdagok és hatalmasok számára biztosíthatjuk, hogy egy komolyabb összegért változatlanul egyenlőbbek legyenek a többieknél. Rendőreink ki nem küldésével biztosíthatjuk a szervezett bűnözés akcióinak sikerét, mely esetben csinos százalékot kapunk a haszonból, és időnként egyedi kéréseket is kapunk. Persze a tilosban járni nem veszélytelen. Meglehet, hogy az egy gyilkosság elkendőzésére kiküldött emberünk fogja a kalapját és még aznap kilép, vagy valaki, akinek már amúgy is a bögyében vagyunk, feljelent minket a belső ügyosztálynál a feketepiaci manővereink miatt. Az ilyen kínos meglepetések megelőzésére érdemes megfigyelnünk a beosztottjainkat, mert ha bíróság elé citálnak, örülhetünk, ha csak a fizetésünket kurtítják meg és nem veszik el a bankszámlánkon tartott összeg egy tekintélyes részét. Mivel szó szerint Jack léte a tét, minden lehetséges módon meg kell akadályoznunk, hogy valaki köpjön. Ha mélyen a zsebünkbe tudunk nyúlni és el akarjuk kerülni a vérontást, megvehetjük az érintettek hallgatását, de ha nem óhajtunk költeni, akkor a biztos halálba küldhetjük, vagy ha vannak kapcsolataink, hidegvérrel meggyilkoltathatjuk a patkányt. A This is the Police végletes cinizmusát jól mutatja, hogy mint minden, az állomány soraiban bekövetkező halálesetnél, ilyenkor is megtehetjük, hogy a testet elfektetjük a hullaházban és felvesszük a papíron még élő és lélegző spicli fizetését.
Ugyanakkor, egy percre sem szabad elfelejtenünk, hogy mint ahogy a Postal második epizódját is végig lehet vinni úgy, hogy senkit sem gyújtunk fel élve, vagy verünk agyon egy ásóval, itt sem kötelező elárulnunk mindazokat az elveket, amiben a rendőrfőnök hosszú évekig hitt. A nyomozások során ugyanis bűnbandák tagjait zárhatjuk egyszer és mindenkorra rács mögé, ilyenkor zsíros jutalmat kapunk, és a fizetésünket is feljebb tornázhatjuk, ha jól áll a szénánk a városházánál, de arra is van lehetőség, hogy komoly összegben játszott pókerpartikon taroljunk. Kemény munkával és egy kis szerencsével úgy is össze lehet szedni a pénzt, hogy nem fekszünk le senkinek, vagy hogy csupán azoknak segítünk be, akik valami meghökkentő, de nem törvénytelen dolgot kérnek. Azonban tény is való, hogy ha engedünk a csábításnak, jókora szeletet kaphatunk a tortából.
A játékélményre és a hangulatra tehát nem lehet panaszunk, de akad pár, az összképet némileg lerontó hiányosság. Az, hogy az egyes napok eseményei fixek, komoly kihagyott ziccer, hiszen így ha nagyon rosszul állunk, akkor nincs más dolgunk, mint a műszak vége előtt két perccel kilépni és a már megszerzett tudás birtokában másodszorra hiba nélkül venni a kihívásokat. Újrajátszhatósági értékről ezért kizárólag a nagyobb döntési lehetőségek miatt beszélhetünk, de én személy szerint bajosan hiszem, hogy a többség még egyszer nekifut egy olyan műnek, aminek minden küldetését betéve ismeri. Ennél is súlyosabb baj, hogy bár a sötét, mocskos és izgalmas történet, ami nem kis részben a kiváló szinkronszínészek munkája miatt emelkedik az átlag fölé, alighanem a monitor elé szegez majd minket, lehetetlen szó nélkül elmenni a társadalmi kérdések elnagyolt, már-már paródiába illő ábrázolása mellett. A fejlesztők érezhetően reagálni akartak a tőlünk nyugatabbra újraéledő és hangját hallató esélyegyenlőségi mozgalmakra, de valami miatt igencsak felületesen kezelték a médiából jól ismert témákat. Hiába kerül szóba a Black Lives Matter, a feministák, vagy az önmagát becsapottnak érző amerikai munkásosztály, jóformán semmit sem tudunk meg róluk, nincs mélységük és annyira súlytalanul lebegnek, hogy az emberben határozottan felmerül, hogy az összképet méltatlanul lerontó, olcsó hangulatkeltés miatt kerültek be a végső változatba.
A félreértések elkerülése végett: nem állásfoglalást, vagy valamelyik csoport melletti kiállást vártam volna a készítőktől, mert kevés dolog visszataszítóbb egy látványosan és elfogultan politizáló videojátéknál, amiben a Rákosi korszak a szó jelentését indokolatlanul kitágító „vígjátékainak” stílusában nyomják az ember képébe a nagybetűs Megkérdőjelezhetetlen Társadalmi Mondanivalót. A Jon St. John által megszólaltatott, karcos és tüskés természetű, de a lelke mélyén nem gonosz, csak elkeseredett Boyd személyiségéhez sem a bigottság, sem pedig a túlzott nyitottság sem illene. Viszont egy minden percben súlyos morális dilemmák elé állító, fekete humorú program esetében, ahol az egyik pillanatban azon kell agyalnom, hogy hagyjak-e meghalni valakit némi készpénzért, a másikban pedig azon, hogy lelövessem-e a legjobb, de patkánnyá lett emberemet, a kikarikírozott, elnagyolt megközelítés felemás hatást kelt. Összességében, a This is the Police kisebb-nagyobb hiányosságai miatt, ha csak kevéssel is, de lecsúszik a klasszikussá nemesedésről. Ennek ellenére, ha csak egy kicsit is érdekel minket, hogy mi mit tennénk Jack Boyd helyében és hogy vajon korrupt szörnyeteggé válnánk-e vágyálmunk hajszolása közben, akkor a program hosszához mérve több mint baráti ár miatt mindenképpen érdemes beruháznunk egy virtuális kópiába.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. potkeny
2016.08.09. 15:31
Nekem semmit sem átugorva, mindent elolvasva olyan 20 óra egy végigjátszás, történet miatt talán 2-3 újrakezdés van benne. Mivel a küldetések nem véletlenszerűek, így talán még a 3 is sok.
Jó, élvezetes játék, nem bántam meg hogy megvettem, de leginkább leárazáson ajánlott vétel, amúgy csak szimplán "jó".
Mármint ha a 15-16 dolláros gog-os ár a 20-40 órás játékidőhöz mérve sok


Megemlíteném még hogy mennyire zavaró a nyomozás.. vagy az ügyeim harmada/fele azért nem oldódott meg, mert az RNG úgy döntött, nem kapom meg a megfelelő képet... És így bármikor le lehet maradni egy esetleges banda-informátorról, bukva a pénzkereseti lehetőséget.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.08.12. 22:22
Kösz az infókat!
20-40 óra manapság tiszta jónak számít, sajnos.
Érdekes játéknak tűnik.
Mondjuk kicsit furcsálom ezt az "X óra játék, X Ft-ba kerül" koncepciót.
4 óra játékért is kaphat az ember olyan élményt hogy többet ér mint a 20 óra "meehhh" játékélmény vmi sandbox szutyokban
Elvégre ez nem benzin, vagy kenyér hogy kilóra mérjük .)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!