iPon Cikkek

Titánok, gyűrűk, holdak

Dátum | 2016. 01. 17.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Szinte hihetetlennek tűnik, de már csak alig másfél év van hátra a Cassini űrszonda 20 éves küldetéséből. Az 1997 októberében útjára indult űreszköz a jelenlegi tervek szerint jövő szeptemberben lép be a Szaturnusz légkörébe, hogy néhány utolsó mérés után megsemmisüljön. Az óriásbolygó rendszerét tanulmányozó szonda irányítói azért döntöttek ezen drasztikus megoldás mellett, mert mindenképpen el akarják kerülni, hogy a Cassini a rendszer valamelyik holdjába csapódjon bele, amelyek közül többet is alkalmasnak tartanak az életre. A Cassini küldetésének vége felé közeledve egyre több utolsó látogatásra kerül sor a rendszerben. Ezen a hétvégén is egy fontos szakasz vége jött el, hiszen az űrszonda a Titán megközelítése után egy gravitációs hintamanőverrel kilép a gázóriás gyűrűinek síkjából. Ezzel gyakorlatilag véget is ér a holdak közelebbi vizsgálata, hiszen a Cassini ezt követően egyedül a Titánt fogja jelentősebben megközelíteni, a többi kísérőt pedig csak távolabbról vizsgálja, ahogy felkészül a küldetés végére. A következő másfél év során még sokszor fogunk foglalkozni ezzel a fantasztikus eredményeket hozó küldetéssel, jelenlegi írásunkban pedig elsősorban arra koncentrálunk, hogy általánosságban miért is olyan érdekes ez a hatalmas bolygó az emberiség számára. Ehhez illusztrációként a Cassini legfrissebb felvételeiből válogattunk.
A Szaturnusz és a Tethys 2015. március 7-én
„Egyetlen más bolygó sem nyújt olyan másvilági és szürreális képet, mint a Szaturnusz” ‒ mondja Carolyn Porco, a Cassini‒Huygens-küldetés képelemző csapatának vezetője. „A távcsőben megpillantva úgy tűnik, mintha a kozmosz egyik fontos titkára bukkantunk volna.” A bolygó titokzatossága jelentős részben korának köszönhető, hiszen könnyen lehetséges, hogy ez a gázóriás a Naprendszer legidősebb planétája. A Jupiter és a Szaturnusz nem sokkal azt követően formálódott, hogy a Nap kialakult. Ezt abból tudjuk, hogy az Uránusszal, a Neptunusszal és a kőzetbolygókkal szemben a két másik gázóriás héliumban és hidrogénben gazdag. Mire a többi bolygó elkezdett kialakulni, a Naprendszer anyagát adó molekuláris felhőből gyakorlatilag eltűnt ez a két elem. A legkorábbi két gázóriás tehát ennek az ősi felhőnek az emlékét őrzi, így vizsgálatukkal bepillantást nyerhetünk a Naprendszer legkorábbi időszakának viszonyaiba. A Szaturnusz a legtávolabbi bolygó, amely szabad szemmel látható. A Naptól a Jupiternél kétszer messzebb keringő égitestet valószínűleg fajunk hajnala óta ismeri az emberiség. A bolygó igazolhatóan legkorábbi észlelői az ősi asszírok voltak, akik Lubadsagushnak, vagyis az öregek közt a legöregebbnek nevezték az ég ezen pöttyét, feltehetően azért, mert a korai időszakban ismert öt bolygó közül ez mozgott a leglassabban az égbolton. A görögök szintén az idős korral hozták kapcsolatba az égitestet, és azt Kronosznak keresztelték el Zeusz titán apja után, aki az aranykorban uralta a világot. A rómaiak Kronosz latin megfelelőjének, Szaturnusznak hívták a bolygót.
Az Epimetheus 2015. július 26-án
A bolygó tehát már az ókori megfigyelők számára is különlegesnek tűnt, holott előttük még ismeretlen volt a Szaturnusz egyik legérdekesebb jellemzője, a gyűrűrendszer. Érdekes kivételt jelenthetnek ez alól Polinézia korai lakói, akik hajós népek révén sok időt töltöttek az égbolt tanulmányozásával. A maorik, a polinézek Új-Zélandon letelepedett leszármazottai ugyanis Parearau néven emlegetik a Szaturnuszt, ami fejpánttal körülvettet jelent, és arra talán utalhat, hogy a Csendes-óceán ókori népei előtt nem volt ismeretlen a gyűrűk létezése. Az első, aki már bizonyosan pillantást vetett a Szaturnusz gyűrűire azonban Galileo Galilei volt, aki a 17. század elején elsőként használt távcsövet az égbolt titkainak kifürkészéséhez. Az itáliai tudós sem tudta azonban, hogy mit gondoljon a Szaturnusz körül megfigyelt furcsa alakzatokról. Először azt hitte, hogy talán két kisebb bolygó vagy hold fogja közre az égitestet, majd amikor néhány évvel később teleszkópját ismét a Szaturnuszra irányította, megdöbbenve tapasztalta, hogy a rejtélyes szomszédok eltűntek. A Szaturnusz gyűrűrendszere gigantikus, a legjobban látható sűrű főgyűrűk a bolygótól 7000 kilométerre kezdődnek és 80 ezer kilométerre nyúlnak. Hatalmas kiterjedésükhöz mérten ugyanakkor pengevékonyak, hiszen átlagos vastagságuk mindössze 20 méter, és sehol sem haladja meg az egy kilométert. Ha Földről pontosan oldalról látunk rá a gyűrűkre, vékonyságuk miatt eltűnnek szem elől. Ez történt Galileivel is, aki számára a korábban megfigyelt furcsa foltok eltűnésénél csak azok újbóli megjelenése jelentett nagyobb rejtélyt. A megoldásra végül Christiaan Huygens holland csillagász jött rá Galilei halála után két évtizeddel. Huygens már egy jobb távcsővel vizsgálta a Szaturnuszt, és annak derekán egy „vékony, lapos gyűrűt” figyelt meg.
A Tethys 2015. augusztus 18-án
A gyűrűk eredete máig vita tárgyát képezi. Egyes bolygókutatók úgy vélik, hogy azok a planétával egy időben keletkeztek. Mások szerint a gázóriás gravitációja széttépte az egyik nagyobb holdat, és a gyűrűk csak néhány száz millió éve léteznek. (20 millió éven belül valószínűleg a Mars is szert tesz egy saját gyűrűre, miután szétcincálta Phobosz nevű holdját.) A gyűrűk eredetének és a Szaturnusz más titkainak felderítésére a NASA eddig négy űrszondát küldött az óriásbolygóhoz, kezdve a Pioneer‒11-gyel, amely 1973-ban hagyta el a Földet. A Pioneer‒11 1979-ben, a Voyager‒1 1980-ban, a Voyager‒2 pedig 1981-ben közelítette meg a gázóriást. Ezek a szondák fantasztikus felvételeket küldtek vissza a Földre a gyűrűs bolygóról és kísérőiről, mivel azonban csak keresztülrepültek a Szaturnusz rendszerén, azt alaposabban nem állt módjukban tanulmányozni. Ez csak a bolygókutatás eddigi legnagyobb szabású vállalkozásával, a Cassini‒Huygens-küldetéssel valósulhatott meg. A szonda 2004 nyarán érkezett meg célpontjához, és az F és a G gyűrűk közötti résen keresztülvitorlázva pályára állt a bolygó körül. A szonda Huygens nevű leszállóegysége 2005 januárjában landolt a gázóriás Titán nevű holdján, a Cassini maga pedig azóta is Szaturnuszt és kísérőit vizsgálja.
A Dione 2015. augusztus 15-én
A Szaturnuszra gázbolygó volta miatt soha senki nem fog landolóegységet küldeni, mert bár a feltevések szerint az égitest szilárd maggal rendelkezik, mire ezt elérhetné egy űreszköz, rég összeroppanna a bolygó külső rétegeit alkotó gáz nyomása alatt. Már ha egyáltalán átvészelné a légkörben dühöngő viharokat, amelyekben a szél sebessége az 1800 km/órát is elérheti. A Szaturnusz egyik holdjára azonban remélhetőleg a következő évtizedek során leszáll majd egy űreszköz. Érdekes célpontokban nincs hiány, hiszen a bolygó több mint 150 holddal rendelkezik, köztük néhány roppant rejtélyes égitesttel. A jégburokkal fedett Enceladus a Naprendszer talán legszebb holdja, és szilárd felszíne alatt egy olyan óceán rejtőzik, amely akár életnek is otthont adhat. A hold jéggejzírjei azon túl, hogy bepillantást engednek abba, mi folyik a felszín alatt, folyamatosan anyaggal táplálják a Szaturnusz legfiatalabb gyűrűjét, a közel egymillió kilométer széles E gyűrűt. Nem kevésbé izgalmas a Szaturnusz másik holdja, a Titán sem, amely nagyobb mint a Merkúr. Ellentétben a Merkúrral, valamint a Marssal, ez a hold ráadásul saját légkörrel is rendelkezik, amelyben a rendkívül összetett, a földitől meglehetősen idegen kémiai folyamatok zajlanak. Egyes szakértők szerint az is elképzelhető, hogy a Titánon élet lehet, amely vagy a felszíni metántavakat lakja, vagy pedig a felszín alatti óceánban létezik.
Az Enceladus 2015. július 29-én
A Titán már a hetvenes években is olyannyira izgalomban tartotta a szakértőket, hogy a Voyager-szondák pályájának megtervezésekor a hold prioritást kapott az Uránusszal és a Neptunusszal szemben. Amit pedig azóta megtudtunk az égitestről, az még izgalmasabbá tette a holdat. A Cassini megfigyeléseinek köszönhetően tudjuk, hogy a Titánon metántavak és -folyók vannak, amelyek külsőre nagyon hasonlítanak a földi vízrendszerekre. A felszínen ezen túl kiterjed dűnesorok is találhatók, amelyek valamiféle organikus homokból állnak, mondja Sarah Hörst bolygókutató. A Titánon figyelhettük meg először, hogyan csillan meg a Nap fénye egy másik égitest egyik taván, folytatja a szakértő. A Szaturnusz kisebb, átlagosabb kinézetű holdjai is sok meglepetést tartogatnak, köszönhetően a gyűrűkkel való dinamikus kapcsolatuknak. Bár a Naprendszer összes gázóriása körül vannak gyűrűk, a többi hasonló rendszer eltörpül a Szaturnuszéhoz képest. Az asztrofizikusok számára ez a masszív gyűrűrendszer olyan, mint egy állatorvosi ló. „A Jupiter, az Uránusz és a Neptunusz gyűrűi kapcsán megfigyelt folyamatok mindegyikére találni példát a Szaturnusz körül” ‒ mondja Carolyn Porco, aki szerint ez a gyűrűrendszer jelentheti a legfontosabb kiindulópontot mindenféle űrben formálódó anyagkorong viselkedésének megértéséhez. Vagyis a Szaturnusz gyűrűi az új csillagok körül formálódó protoplanetáris korongok, illetve a Tejútrendszerhez hasonló spirálgalaxisok kialakulásába is betekintést engedhetnek. A Szaturnusz gyűrűi nagyrészt vízjégből és jéggel borított objektumokból állnak, ennek köszönhető, hogy olyan nagy távolságból is jól látszanak. A gyűrűk tehát egyúttal azt is jelzik, hogy a Naprendszerben bőségesen van víz a Földön kívül is. Megpillantásukhoz ugyanakkor nagyon jókor is kellett születnünk. A szakértők egy jelentős része szerint ugyanis a gyűrűk kozmikus léptékkel mérve rövid életű képződmények, és 50 millió éven belül a Szaturnusz teljesen el fogja nyelni ezeket. Addig azonban szerencsére még bőven van időnk, és bőségesen van is mit vizsgálni a Naprendszer talán legérdekesebb bolygója körül.
Az Enceladus és a Tethys (hátul) 2015. szeptember 14-én
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. Rimagras
2016.01.17. 17:51
"A maorik, a polinézek Új-Zélandon letelepedett leszármazottai ugyanis Parearau néven emlegetik a Szaturnuszt, ami fejpánttal körülvettet jelent, és arra talán utalhat, hogy a Csendes-óceán ókori népei előtt nem volt ismeretlen a gyűrűk létezése."

Érdekes lenne tudni, hogy honnan tudtak a gyűrűkről, bár nem vagyok híve az UFO / ősi idegenek elméleteknek azok bizonyíthatatlansága + erős fantáziabelemagyarázása miatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Pogg
2016.01.17. 19:12
Kár, hogy a holdak sorából kimaradt a Iapetus, igaz a 2001-es évet már 15 éve elhagytuk és még senki nem talált monolitokat sehol
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.01.26. 15:14
Occam borotva.

Az hogy egy véletlen egybeesésről van szó sokkal de sokkal valószínűbb és szimplább magyarázat, mint egyből idegen civilizációkat a képbe keverni.

Ha tényleg idegenektől tudnák ezt a polinézek akkor sok más dolog is kéne legyen amit tudtak és hasonlóan nem lenne magyarázat rá nemigaz?
Vagy ez volt a legfontosabb dolog az idegeneknek hogy ezt közöljék az emberekkel hogy ott biza van egy gyűrű. Azt hogy az nem egy isten hanem egy planéta már nem árulták el nekik.Tréfás idegenek voltak biztos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!