iPon Cikkek

Toshiba Portégé R700: Amikor a név nem kötelez

Dátum | 2010. 12. 12.
Szerző | Alvin_ti4200
Csoport | NOTEBOOK

Az AC100-as netbookot leszámítva bizony majdnem egy éve már annak, hogy utoljára Toshiba notebook járt szerkesztőségünkben. Akkor az U500-as típusjelzést viselő Satellite-tól viszonylag könnyedén váltunk meg, most viszont a magasabb kategóriában induló Portégé R700-on volt a sor, hogy megmutassa, igenis képes a japán vállalat remek laptopok előállítására. Régebben az L500-as szériát méltattuk remek ár/érték mutatói miatt, viszont az üzleti portfólióba tartozó Portégé család egyetlen tagja sem tette ez idáig tiszteletét nálunk eddig, úgyhogy ideje volt megnézni mire képesek.


Múltkori tesztünk után valószínűleg minden olvasónk tudja már, hogy miben különbözik egy üzleti laptop egy hagyományos változattól, így az ott leírtakat nem ismételnénk el még egyszer. A Portégé szériáról viszont ezen felül tudni kell, hogy a Toshiba mérnökei egy minden téren kompromisszum-mentes készülék életre hívását akarták megtestesíteni benne. Az R700 a manapság már sztenderdnek számító Intel Calpella platformra épül és a korábbi generációkhoz képest visszafogott árcédulának köszönhetően a gyártó nagy reményekkel indította útjára ősszel.


Első ránézésre semmi különöset nem láthatunk a specifikációs listán, van azonban két tényező, amely mindenképpen említésre méltó. Az egyik a kijelző mérete, ugyanis soha nem készült még ilyen nagy LCD-vel szerelt Portégé, a másik pedig a tömeg, amely ehhez képest igazán impozáns, főleg akkor, ha nem felejtjük el, hogy az R700-ban optikai meghajtó is van. Kifejezetten imponáló, hogy a kategóriáján belül az egyik legkönnyebbnek tekinthető gépbe egy jókora akkumulátor is került, amellyel a gyártó szerint akár 9 óráig is képes ébren maradni a noteszgép. A gyárilag előtelepített 64 bites Windows 7-et a merevlemezről tudjuk visszaállítani, ám, ha úgy tartja kedvünk, akkor visszaléphetünk Windows XP-re is, melyhez a telepítő DVD-t a csomagban találjuk.


Ezen kívül gyakorlatilag nem is kapunk mást a gép mellé – a vékony kialakítás miatt egy táskát azért el tudtunk volna képzelni pluszban. A tápegység ugyan csak 65W-os, ám elég gyorsan tölti a nagy kapacitású telepet.

Az első komolyabb sokkhatás a zajszint tesztnél ért minket. Bár a Lenovo Thinkpad X200 óta tudjuk, hogy lehet csodát tenni a vékony noteszgépeknél is, az R700-tól mégsem vártunk ilyen komoly dolgokat, lévén olcsóbb és vékonyabb eszközről beszélünk. Azt viszont legmerészebb rémálmainkban sem gondoltuk volna, hogy az eddigi legterebélyesebb Portégé ennyire gyenge eredményeket ér majd el. Az üresjáratban mért 44 fokos processzor hőmérséklettel még semmi gond nem lenne, ráadásul a gép is viszonylag csendes ekkor, ám a terheléses állapot gyakorlatilag kifekteti az R700-at. Bár a burkolatok nem forrósodnak át annyira, hogy érdemben veszélyeztetné az ölben való használatot, de a 93 fokos üzemi hőmérséklet igencsak távol áll a normálistól, ráadásul mind emellé a gép borzasztóan nagy zajt is csap. Többször is feltűnt, hogy a készülék annak érdekében, hogy tartani tudja a maximálisan megengedett hőmérsékletet csökkentette a processzor szorzóját, ezt a mérési eredményeknél remekül lehet majd látni. Felmerül a kérdés, hogyha nálunk pár perc alatt előidézhető volt ez a probléma, akkor az oly’ precíz japán mérnököknek hogy nem tűnt fel?


A Windows pontszámok természetesen nagyon szépek, pontosan ezt kellene tudnia normál körülmények között az R700-nak. Az integrált videokártya egyértelműen a rendszer leggyengébb pontja, ám az 1366x768-as felbontás kiszolgálására maximálisan alkalmas. Igazság szerint nem értjük a Toshiba-t, ugyanis ebbe a gépbe egyszerűen sok a 35W-os TDP-vel rendelkező processzor, a Core i5-450M-nél erősebb i7-620LM sokkal alkalmasabb lett volna a feladatra – igaz, nagyjából 30 ezer forinttal növelte volna meg a vételárat. Ott van még az i5-560UM is, amely az i7-620LM-nél is kevesebbet fogyaszt, ráadásul olcsóbb is. A Toshiba úgy látszik, nem akarta feljebb tornázni az árat és a sebességből sem igazán óhajtott engedni. Bár sejthető, de azért leszögezzük: az R700 nem rendelhető dedikált videokártyával.






















Rendelhető SSD-vel is, de mi egy 320 gigás, percenként 7200-at pörgő merevlemezzel kaptuk meg a legnagyobb Portégét. Sebességével abszolút meg voltunk elégedve, zajszintje sem volt vészes, igaz az R700 nem éppen halk hűtése mellett művészet lett volna ebből bármit is észrevenni. A gyárilag elég szerencsétlenül partícionálták a merevlemezt, ugyanis ketté bontották a 298 GB-ot, így 149 GB jut a C és D meghajtóra egyaránt.


Az R700 kívülről gyönyörű, ezt bátran kijelenthetjük. A fekete, szálcsiszolt alumíniummal kombinált magnézium ház tartósnak ígérkezik, az összképet a műanyagból készült, csillogó ezüst színre fújt zsanérok rontják csak el valamelyest. A gépet megfordítva elég nagy zsúfoltság tárul elénk, ami viszont fontos, hogy az R700 kapott egy dokkoló csatlakozót, melynek előnyeire múltkori cikkünkben már kitértünk. Az akkumulátort ugyan két mechanikus zár tartja a helyén, ezek viszont nem bizonyultak elég erősnek, hurcolászás közben ugyanis hajlamos kicsit lötyögni a telep, rombolván az üzleti kategóriás gép illúzióját. Zárszerkezetet ezúttal nem kapunk, ami szintén elég megdöbbentő.


Kinyitva sajnos már jön a feketeleves. A billentyűzet szitázása is erősen megkérdőjelezhető minőségileg, a csillogó bevonat viszont egészen biztosan nem passzol bele az üzleti vonalba. A gombok elég rövid úton járnak (és van némi holtjátékuk is), ráadásul halknak sem mondhatók. Használat közben olyan érzése van az embernek, mintha szó szerint csapkodná a klaviatúrát, pedig valójában csak rendeltetésszerűen használja. A billentyűzet nem rendelkezik háttérvilágítással és opcionálisan sem rendelhető a készülékhez.


A touchpad ezzel szemben egy remek darab. Felületének nagysága valamivel az átlag felett mozog, az anyagválasztás példás, ugyanis kifejezetten könnyen siklik az ember ujja rajta. A bal és jobb egérgombok bár nagyon rövid úton járnak, kezelésükhöz nem szükséges nagy erőkifejtés, így a mindennapos használat során nem lesz velük gond.


Csatlakozókból viszonylag kevés áll rendelkezésre, ám ezek elég sok szabványt lefednek. Az e-SATA/USB csatlakozó kikapcsolt állapotban is képes árammal ellátni a rá aggatott készülékeket, a memóriakártya-olvasó viszont SD kártyán kívül semmi mást nem olvas, bár ez a mai világban elég szokott lenni. Inkább az elhelyezése az, ami furcsa, az optikai meghajtó jelenléte miatt csak a felett kaphatott helyet, így a gépet kinyitva látjuk a memóriakártya foglalatból kilógó részét is – szintén nem túl ötletes megoldás.

A matt kijelző nagyon szép és éles képpel bír, háttérvilágítása is meglepően egyenletes. A színek alapértelmezés szerint inkább zöldes árnyalatot mutatnak, de ezt szoftveresen pillanatok alatt tudtuk korrigálni. A fényerő tartomány kellően tág, bár a két legkisebb fokozat között elég nagy a különbség. A webkamera optikája elég lassan követi a mozgást mesterséges fényben, nappal viszont remekül használható.


A fenti grafikonon jól látható, amit a hűtés boncolgatásánál már említettünk. Az Everest beépített tesztsorozata nagyjából egy perc alatt eljutott odáig, hogy a processzort lassulásra késztesse. Ez a mindennapos használatban vélhetően nem okoz majd komolyabb gondokat, ám az jól látszik, hogy a hűtés hatékonyságához mennyire túlméretezte a gyártó a központi egységet.


Természetesen ez a probléma a játékokra is kihatással van. Hiába az integrált videokártya, még azt is képes megfogni egy ilyen malőr.


Az akkumulátor teszteknél nem ringattuk magunkat álomba a Toshiba által megadott 9 órától, ám a gyakorlat ránk cáfolt. Ugyan a 9 órától messze voltunk, de a 7-et könnyedén lépte túl az R700, ami nem számít rossz eredménynek egy ekkora géptől. A maximális fényerőn történő fullHD filmnézést is több mint 3 órán keresztül bírta, így ezen a téren abszolút meg voltunk elégedve az új Portégével.

A Toshiba véleményünk szerint félmunkát végzett a Portégé R700 megalkotásakor, hiszen az új készülék gyakorlatilag a végletek notebookja. Kapunk egy remek kijelzőt, dokkolási lehetőséget, jó touchpadet, magnézium burkolatot, hosszú akkumulátoros üzemidőt. A másik oldalon ott a zajos hűtés, a folyamatos terhelés hatására túlmelegedő processzor, a kategóriáján belül csapnivaló billentyűzet.  A korábbi generációkhoz képest az R700 nem igazán passzol bele a Portégé családba, hiszen pont olyan területeken szenvedett csorbát, ahol az elődök jónak bizonyultak. Pedig a sikerhez nem kellene sokat változtatni a jelenlegi koncepción, egyszerűen egy sokkal alacsonyabb fogyasztással rendelkező processzorra és egy újragondolt – esetleg az előző generációból átörökített – billentyűzetre lenne csak szükség. Mindezek mellett, ha a Best Buy-nál fellelhető, Core i3-mal és tükröződő kijelzővel szerelt R705-ös modellt idehaza is kapni lehetne 200 ezer forint körül, vélhetően bomba siker lenne az Asus UL széria által uralt mezőnyben.


A Toshiba Portégé R700 notebookot a cég hazai képviseletétől kaptuk tesztelésre, köszönjük!

Pro:
+ remek kijelző
+ jó touchpad
+ hosszú üzemidő
+ gyors merevlemez
+ kategóriáján belül rendkívül alacsony tömeg
+ dokkolási lehetőség
+ magnéziummal ötvözött burkolat
+ 3 év garancia

Kontra:
- műanyag zsanérok
- fényes, netbookokat idéző billentyűzet
- zajos és elégtelen hűtés

Hivatalos honlap: Toshiba Magyarország
Vásárlás: iPon webáruház

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

34. iteq47
2010.12.13. 18:54
nem az én árkategóriám, de az biztos h gyárt pár szép notit a toshiba is. barátnőm gyűri már pár éve, és semmi gond nem volt vele. jó anyagminőség. halk. szal sztem nem rosszak.

amúgy az uccsó képen nincs kamerája a notesznek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. insanity22...
2010.12.13. 19:00
Nem rossz kis gép, a Toshiba pedig általában törekszik a minőségre és a supportja is nagyon jó.
Ami engem zavarna, az a krómozott zsanér, üzleti gépnél szentségtörés, a tapipad gombjai és kerete sem túl bizalomgerjesztő külsőre, illetve a billentyűzet ránézésre is ócska. Plusz üzleti gépnél FireWire portot kispórolni...
Ettől függetlenül nem rossz gépek a Portégék, de 320-ért már sokkal inkább renew 8540p.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Alvin_ti42...
2010.12.13. 19:09
insanity228: azért a 8540p nem 1,4 kg Egyébként 320-ért például 8440p-t már kapsz nálunk is akciósan most
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Alvin_ti42...
2010.12.13. 19:12
iteq47: az utolsó oldalon egy gyári fotó van, és mivel létezik webkamera nélküli verzió is, ezért nem látod rajta A tesztelt modellben volt. Mellesleg a Toshiba notik többsége elnyűhetetlen, nem hiszem, hogy barátnődnek problémája lesz a géppel a közeljövőben
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. insanity22...
2010.12.13. 19:21
Alvin_ti4200 - Akkor legyen 2530p, ezen nem veszünk össze A 8440-est meghagyom másnak, 4-5 évet még le fog húzni nálam a 8530p
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. v_p
2010.12.13. 22:14
Nálunk sajnos otthoni használat mellett 1-2 év alatt eltörött a zsanér és a kijelző mögötti műanyag, pedig semmi lényegeset nem csináltunk vele. Satellite L100-194.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. legyes
2010.12.14. 08:08
A Toshiba sohasem tudott minőségi számítástechnikai eszközöket gyártani. Notiwinyókban a legrosszabb gyártó volt, valamint a notik sem véletlenül annyiba kerülnek a konkurens termékekhez képest. Ingyen talán kéne, de pénzt érte soha. Nálam valahol a Fujitsu-Siemens (nem sima Fujitsu!) gépekkel van egy (alja) kategóriában.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. insanity22...
2010.12.14. 08:40
legyes - Szerintem abszolút nincs igazad. Az összeszerelés minősége általában kiváló, a felhasznált anyagokkal sem szokott gond lenni és az egyik legnormálisabb terméktámogatással rendelkeznek. Természetesen ki lehet fogni silány darabokat, de ez minden gyártónál így van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. psicho
2010.12.14. 09:06
legyes: nekem fujitsu siemens lifebookom volt, és 7 évig kitartott, amit utána vettem az is lifebook, és semmi probléma nincs vele...amugy meg van egy Satellite L300 asom is, amit terepen használok műholdas térkép készítésre, és az is hibátlanul bírja már 3 éve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. natloz legye...
2010.12.14. 09:06
Szerintem sincs igazad. Egyrészt van egy céges Toshiba notink, kb 2 éves, és semmi baja nincs, nagyon jó anyagok vannak benne. A merevlemez egyszer meghalt, ez tény. De más baja eddig nem volt...
Az árban pedig pont hogy azt figyeltem meg, 2 hónapja, amikor gépet kerestem, hogy azonos felszereltség mellett pont hogy egy kicsit drágábbak voltak a Toshiba gépek, mint mondjuk egy Acer, vagy Asus, vagy akár Lenovo.
Régen lehet, hogy fordítva volt, de ma már nem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Sermi
2010.12.14. 09:08
Amikor elkezdtem olvasni a cikket néztem hogy még egész emberi ára van. Meg ugye minőségi anyagokból rakták össze. Bár ezt a gagyi felbontású kijelzőt soha nem fogom megemészteni ezeknél a gépeknél.
De a melegedés, a zaj és a billentyűzet betett. Ez így hatalmas baklövésnek tűnik számomra. Az biztos hogy ezek után nem adnék érte ennyi pénzt.
Pedig reménykedtem mert a Portege jó névnek számít. De úgy látszik ezt is lerombolják...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Imo
2010.12.14. 09:56
szerintem ez a készülék messze nem ér 320.000 Ft-ot. ott van az Y560 ami legalább 2x jobb. csak azért, mert nincs 1,5 kg ezért kerül ennyibe ........ LOL
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Alvin_ti42...
2010.12.14. 10:13
Imo: bár kezdtem félni, hogy nem jönnek az ehhez hasonló hozzászólások...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. insanity22...
2010.12.14. 10:15
Alvin_ti4200 Na igen YdeaPad
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. w77ipon
2010.12.14. 10:33
Nekem egy Toshiba Satellite A300-20N van.
Igaz nem ennyire drága, de nem volt olcsó. És igen, valóban hasonló teljesítményű notik közül a Toshiba majdnem a legdrágább. Ezért is vettem meg, és mert szép volt (na meg a Harman/Kardon felirat miatt)
Persze a gép teljesítményét nem fikázom, mert ugye amilyen proci van benne, olyan. De néhány véleményt leírok ezzel kapcsolatosan:
-CD-t nem mellékeltek hozzá, közölték, hogy töltsem le a Toshiba honlapjáról
-a 8VD írója kaki (az összes LG író kukába való) max 4xesen ír, egy DVD-R-t kb 45 perc alatt rak fel a vinyóra (ilyen lassan olvas) és az összes DVD+DL lemezt elrontja (Maxell)
-wifi kapcsolat nem stabil (bár ez lehet rendszerhiba is)
-lehet már gyárilag bennevolt, de két helyen is pixelhibás az LCD
-a P betű sokszor nem működik, hiába nyomom, szal a billentyűknél is van hiba
-elöl a touch-pad-nál iszonyat forrósodik
-ja és a lakkozott felület vonza a port
- és a legfontosabb, naggyon rossza a képe (attól mert nem LED-es még adhatna szép képet) hiába nézem szemből, nem jó a kép.
-ATI kártyás, és néha szétesik a kép és kész (ez mondjuk inkább driver hiba)
Szerintem egy hasonló kategóriás (árban is és teljesítményben is) HP Pavilonnal jobban jártam volna

Ezeket csak a Toshiba minősítése miatt írtam.

Egy kicsit erről a gépről megjegyzés:
+legalább nem HL (LG) DVD van benne hanem Matshita (Panasonic)
-viszont a 320as vinyó helyett ennyi pénzért egy 500ast dobhattak volna bele
Amúgy mindenben jónak néz ki a vinyót és az árát leszámítva.
FireWire-re meg annyit, hogy persz, jó ha van rajta, de már szinte semmi nem használja ami mai darab, mindenki áttért az USB-re.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. davegen
2010.12.14. 11:13
nekem egy 3480CT-m van (nem mai darab )

nalam 'csak' 7 eve van, elotte jopar evet megelt a nagybatyamnal. napi tobb orat van hasznalva, 1 darab vinyocseren esett at eddig (nem is csodalom, samsung), mar erosen lekopott pl a csuklom alatti resz. igen, ennyi, itt ki is merultek a negativumok. a pozitivumokat nem kezdem el leirni, mert dolgoznom kell, nemsokara karacsony, es nem akarom meg jovore is ezt irni.

boldog karit!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. krisztianb... natlo...
2010.12.14. 21:43
pffffffff.

ember, ne is haragudj, de nálam 1 jó noti ott kezdődik, hogy 2 év alatt ne haljon meg semmije, nem hogy a hdd. ezen most jót röhögtem, bocs.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. zlatzky
2010.12.15. 00:59
"szerintem ez a készülék messze nem ér 320.000 Ft-ot. ott van az Y560 ami legalább 2x jobb. csak azért, mert nincs 1,5 kg ezért kerül ennyibe ........ LOL"...Mit is mondott Svejk a derek katona? "A kutya nem borju. Minnel kisebb, annal dragabb."
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. zlatzky
2010.12.15. 01:04
"Az árban pedig pont hogy azt figyeltem meg, 2 hónapja, amikor gépet kerestem, hogy azonos felszereltség mellett pont hogy egy kicsit drágábbak voltak a Toshiba gépek, mint mondjuk egy Acer, vagy Asus, vagy akár Lenovo."... Ezt alairom. 3 hete csereltem a laptopom, elotte jo alaposan korulneztem, tobb aruhazban, netshopokban, satobbi, es magam is ugy vettem eszre, hogy a Toshiba keszulekek dragabbak a hasonlo kepessegu egyeb termekeknel, kiveve a Sony Vaio termekeket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Alvin_ti42...
2010.12.15. 10:58
13,3"-ra 1680x1050? Szép lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. natloz krisz...
2010.12.15. 12:09
@justil

Hát arról nem a Toshiba tehet, hogy szar volt a Hitachi HDD (nem pörgette fel a tányért), amit leszállítottak nekik. Ki lett cserélve egy WD-re, és azóta semmi baj nincs vele. A kaszni és a hűtés még ma is tökéletes, pedig eléggé poros környezetben van használva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Sermi
2010.12.15. 12:45
1440*900 szerintem korrekt lenne 13,3-as gépre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. natloz
2010.12.15. 16:07
csak szenved vele az ember. Ha megnyitsz egy office progit a felső sáv 30-40%-át elveszi a képernyőnek. Azért, mert nagy monitoron jó a Ful HD arány és még ad elég magasságot a képnek

Ezért kezdtem el nézelődni én is külső kijelző után. 32 sor látszik az Excelben... Nagyjából a fele egy A4-es lapnak. CADben szintén zavaró, hogy nem lehet normálisan kinagyítani a dolgokat... Még így is, hogy csak házikat csinálok vele, és nem is az újabb AutoCAD-del, az valami iszonyat borzasztó volt.. Még az Officenál is nagyobb az a felső sáv.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. insanity22...
2010.12.15. 16:40
Mikrobi - Ez nem a Toshiba hibája, egyszerűen minimálisra redukálódott a 16:10-es vagy 4:3 gyártása. 16:9-nél pedig nem lehet csak úgy bármilyen felbontást megadni, mert nem volna program ami támogatná. Arról nem beszélve, hogy ilyen különleges felbontású panelek gyártása megint csak nem érné meg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. krisztianb... natlo...
2010.12.15. 18:17
Ez azért így nem teljesen igaz. A végtermékhez a Toshiba adja a nevét, tehát illene

1) rendes beszállítótól rendelni az alkatrészeket
2) alaposan tesztelni, hogy ilyesmi ne forduljon elő

Lehet h nem maga a Toshiba gyártotta azt a hdd-t, de én ha vennék egy notit és 2 éven belül lehalna benne a hdd, tuti h soha többet nem vennék attól a gyártótól semmit, függetlenül attól, hogy magát a hibás alkatrészt ki gyártotta.

Ha veszel egy autót, és elromlik benne valami, akkor az autódat gyártó céget fogod hibáztatni és kritizálni, nem az adott alkatrész beszállítóját, nem?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. insanity22...
2010.12.15. 19:41
justil - Akkor egyszer eljutsz oda, hogy nem lesz gyártó akitől vehetsz laptopot Meg szabad kérdezni milyen laptopod van, csak a mihez tartás végett?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Winyettyu
2010.12.16. 09:17
akinek van 320 ezre egy ilyen laptopra, legyen 50ezre egy külső fullhd megjelenítőre.. vonatra épp elég ez a felbontás, máshol meg annyi h hazaérsz, bedokkolod, csőő
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. krisztianb... insan...
2010.12.16. 18:18
regebben (ugy 5 eve) volt egy MSI-m, 330-ert vettem ujonnan. soha semmi baja nem volt, meg most is mukodik, csak mar nem az enyem, igaz a kijelzolje picit mar kontaktos, ha mozgatod a fedelet kicsit ingazodik a fenyereje. de nem is nagyon tervezik ezeket a vasakat 5 evnel hosszabb idore sajnos.

aztan azota lett 1 ujabb msi-je baratnomnek, na az total szar volt, allandoan volt vele vmi, akkor tudatosult bennem, hogy az msi mar nem a regi, es az ugyintezesuk is eleg gaz.

nekem most nincs notim, es nem is lesz 1 darabig. az az igazsag, hogy nehany kiveteltol eltekintve szvsz mindegyiknek van vmi baja, szoval...mivel nekem nem alapfeltetel a mobilitas, igy kihagyom, ha megis kell vmi arra ott az androidom.

ha megis kene most vennem notit, nem tudom mit vennek. talan toshibat, ha arra jutnek hogy az a legjobb ar/ertek aranyu, de amit mondtam akkor is igaz: felhaborodnek rajta, ha 2 even belul lehalna a hdd benne...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. insanity22...
2010.12.16. 20:58
"az msi mar nem a regi, es az ugyintezesuk is eleg gaz"

Volt valaha is normális gépük, normális supporttal?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. krisztianb... insan...
2010.12.16. 21:25
supportot nemtom, mivel mint mondtam, a regi notimat 4 ev alatt 1x sem kellett sehova se vinni. tehat ja, normalis gepuk az volt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Cukrosbacs...
2010.12.17. 00:39
Az attól is függ hogy ki milyet kap ki lehet hogy 1 gond nem lesz vele az is lehet hogy mindig szarakodni fog...... Én személy szerint Packard Bell, és Lenovo párti vagyok azokra még nem nagyon halottam panaszt. Most vettem egy Packard Bell-t és meglátom meddig fog menni egyenlőre minden tökéletes
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Movolif
2010.12.17. 13:27
szvsz használattól is függ mennyi bír valami, pl egy winyó nem feltétlenül örül annak ha állandóan mozgásban van bekapcsolt állapotban a laptop (ez nem mindenkinek evidens csak azért írom)

illetve sokan aotthonra is laptopot vesznek és el se mozdul az íróasztalról évekig, egy ilyennek nyilván nagyobb a túlélési esélye mint amivel ingáznak naponta, hidegben-melegben...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. zlatzky
2010.12.18. 01:10
Packard Bell? Az elozo laptopom az volt, 3 eve vettem, egy dual core MX37-es, 3 hete adtam el, azalatt semmi gondom sem volt vele, egyszer sem volt BSD, semmi... Leszamitva azt, hogy masfel eves koraban vinyot kellett cserelnem benne, Fujitsu gyartmanyu volt, de nem sokaig birta. A merevlemez fogyoeszkoz, egyebkent sem bantam a cseret, mert az eredeti 120 gigast nagyon kinottem, kellett bele az otszazas. Ezzel csak arra akartam kiterni, hogy en nagyon meg voltam vele elegedve, egyaltalan nem befolyasol a teny, hogy a vinyo nem birta, nem az o gyartmanyuk. Szivesen vettem volna ujra PackardBell-t, de sajnos nem volt olyan a kinalatukban, amely megfelelt volna. Azt mar csak halkan jegyzem meg, hogy az ujjal (Acer), bar az ara tobbszorose volt a regienek (szo szerint...), a harom het alatt tobb gondom volt, mint a masikkal 3 ev alatt. Irtam is a gyartonak, azt mondtak kuldenek erte UPS-t, es visszaviszik atvizsgalasra. Hmmmm....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Sturmtiger
2011.01.13. 08:31
Nekem egy olcsó Acer Travelmate-em volt (úgy emlékszem valami 23xx) simán kibírt 5 évet, pedig nyúztam rendesen. Csuklótámasznál erősen megkopott, aztán a matricák sem nagyon bírták a kiképzést, de ezeket leszámítva semmi baja sem volt. Csak azért adtam el, hogy az árából az asztalimba tudjak venni RAM-ot
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!