iPon Cikkek

Toshiba Satellite L775: Lemezcsere előtt

Dátum | 2012. 02. 03.
Szerző | Alvin_ti4200
Csoport | NOTEBOOK

Januárban már elkezdtünk foglalkozni a nagyképernyős, elsősorban otthoni felhasználásra szánt, viszonylag erős hardverrel rendelkező notebookokkal, melyeknél az egyetlen kritérium a maximum 200 ezer forintos vételár volt. Bár mostani szereplőnk pár ezressel ezt meghaladja, a javuló euró árfolyamnak köszönhetően hamarosan egyessel kezdődhet majd az ára.


A Lenovo G770 egy abszolút vállalható masina benyomását keltette, komolyabb negatívumnak egyedül a touchpad gombjait tudtuk felhozni. Ezzel szemben a Toshiba jelenleg futó Satellite szériájából már volt szerencsénk a 15,6”-os változathoz, amely árcédulájától függetlenül se nyerte el tetszésünket, melyet főleg billentyűzetének, anyaghasználatának és alacsony üzemidejének köszönhetett. Most viszont itt a 17,3”-os verzió Inteles belsővel, hogy lemossa az arcunkról a szomorúságot és ismét oda helyezze a képzeletünkben a márkát, ahova annak idején való volt.


Jól látható, hogy a Lenovo G770-nél processzor terén erősebb, videokártya terén viszont gyengébb vasat kapunk, amely nem biztos, hogy jó döntés volt, hiszen a termék ára 20 ezer forinttal magasabb. Igaz, ezért cserébe operációs rendszert is kapunk. A gyártó nem fukarkodott az USB 3.0 csatlakozóval sem, illetve továbbra is alap dolognak tekinthető a 2 éves garancia. A G770 és az L775 táblázatát egymás mellé téve egyértelműen látszik, hogy bár a Lenovo jobb teljesítményt nyújt majd játékok alatt, alapjában véve hasonló szolgáltatásokat kínál a két cég ebben a szegmensben. A döntő tehát a felhasználói élmény, a hozzá szorosan kapcsolódó anyaghasználat és az apróságok közötti különbségek lesznek.


A Toshiba továbbra is tartja régi szokását és nem mellékel driver lemezt a notebookjai mellé, amely kivételesen nem olyan nagy probléma, hiszen a Windows 7 előtelepített változata ott csücsül a merevlemezen, illetve sok más gyártóhoz hasonlóan a rejtett partícióról történő visszaállításon kívül lehetőségünk van egy adott állapotról is visszaállító lemezt készíteni. A mellékelt tápegység 90W-os és viszonylag gyorsan feltölti a mezei hatcellás akkumulátort, ugyanakkor egész végig érezhetően melegszik, amely arra utal, hogy a készülék üresjárati teljesítményfelvétele valamivel az átlag felett lehet.

A G770 esetében elégedettek voltunk a hűtőrendszer teljesítményével és zajszintjével is, a Lenovo-nak sikerült megtalálnia az arany középutat. Jó hír, hogy ezzel a jó tulajdonsággal az L775 is rendelkezik, hiszen játékok alatt is teljesen vállalható zajszintet produkált, normális használat mellett pedig abszolút visszafogott a ventilátor működése. A hőmérsékleti adatok is kecsegtetőek, hiszen ha nem piszkáljuk a gépet, akkor a processzor 42, a videokártya pedig mindössze 39 fokon üzemel. Maximális terhelés mellett ezektől az értékektől jócskán elrugaszkodnak, de a 72, illetve 65 fokos adatok a nem csak az átlagnál, de a G770-nél is jobb eredménynek tekinthetők (az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Toshiba-ban valamivel gyengébb videokártya van, de ez az érdemeiből semmit nem von le). A burkolatok még a legdurvább terhelés mellett is csak elenyésző módon melegszenek, ezért úgy gondoljuk, hogy az L775 hűtőrendszere valóban jól sikerült.


Ahogy az várható volt, a Windows 7 beépített tesztje is rámutatott a két gép hardverbeli különbségeire, hiszen a Toshiba-ban lévő processzort fél ponttal erősebbnek, a videokártyát pedig átlagosan ugyanennyivel gyengébbnek értékelte a Lenovo-ban lévő alkatrészekhez képest. A 4 GB memória manapság teljesen sztenderd mennyiségnek tekinthető már egy notebooknál is, ráadásul jó hír, hogy ezt a gyártó mérnökei egyetlen modulként helyezték a gépbe, így a 8 GB-ra való bővítés olcsón és könnyen megléphető. Amit viszont nem értünk – és emiatt szomorúak is voltunk – hogy miért maradt ki az NVIDIA Optimus támogatás a készülékből. Minden adott volt hozzá (integrált Intel HD Graphics videokártya, dedikált újgenerációs NVIDIA videokártya), ezért értetlenül álltunk a látottak előtt. A BIOS-ban is próbáltunk választ találni a kérdésre, hátha ott rejtettek el a mérnökök egy kapcsolót, amellyel aktivizálható a szolgáltatás, de sajnos nem. Ez egyben azt is jelenti, hogy az L775-ös Satellite átlagos és maximális üzemideje biztos, hogy rövidebb lesz a Lenovo G770-énél. Bár nem jellemző, hogy az ekkora noteszgépeket úton-útfélen is használják a tulajdonosok, ez mindenképpen egy baklövés volt a Toshiba részéről – ahogy az is, hogy a GT 525M jóval az átlag órajelek alatt üzemel (600/1200 MHz helyett 475/950 MHz-en). Ez várhatóan jelentős eltérést fog mutatni a Dell Inspiron 5110-hez képest a tesztek során, amely a VGA gyorsabbik változatával rendelkezik.






















A merevlemez szintén 500 GB-os kapacitással bír, akár csak a G770 esetében, viszont itt nem 7200-at, hanem 5400-at pörög csak percenként, ráadásul azt érzékelhetően nagyobb zajszinttel teszi, mint a múltkori alanyban található példány. Bár – ami a sebességet illeti – a kategórián belüli átlagot megüti a Hitachi fél terás vinyója, mégis néha jóval lassabbnak érezni annál, amire papíron képes. Jó hír ugyanakkor, hogy a melegedése elhanyagolható, a 40 fokos értéket hosszú órákig tartó másolás után tudtuk csak elérni, ami bíztató a forró nyári napokra gondolva.

A hangszórók kellő hangerővel és torzításmentesen szólnak, de akárhogyan állítgattuk a hangszínszabályzót, sehogy nem tudtuk kiküszöbölni a tompaságot, amely a magas tartomány alsó részében tapasztaltunk. Ettől függetlenül filmnézésre bátran használható a gép, játékok alatt viszont karcsúnak érezhetjük majd az effekteket.


Ősszel járt nálunk az L775 kistestvére (L755) és az ott leírtak hellyel-közzel igazak sajnos a nagyobbik változatra is. Ezúttal nem a barna, hanem a szürke színben pompázó verziót kaptuk meg, véleményünk szerint ez valamivel kellemesebb a szemnek, mint a sötét barnás árnyalat, főleg, hogy a gombok mindkét esetben feketék. A csillogó bevonat mindenhol visszaköszön, egyedül a gép oldalán és alján nem találkozunk vele. Sokadszorra is megjegyezzük, de nyilván sejti mindenki, hogy elég könnyen koszolódik, illetve karcolódik, így tisztán tartani nem egyszerű. A fedőlap közepe talán egy fokkal ellenállóbb a külső behatásokat illetően, mint a 15,6”-os változat. A merevlemezhez és a memóriához könnyedén hozzáférünk, így ha bővíteni, esetleg cserélni szeretnénk őket, akkor ezt probléma nélkül megtehetjük.


A billentyűzet is megegyezik a két változat esetében, egyetlen fontos tényezőt kivéve: az L775-nél a gombok nyomáspontja alacsonyabban van, így kényelmesebb rajta gépelni. Ettől függetlenül a csillogó bevonat és a furán kialakított gombfelület miatt továbbra sem tartozik a kedvenceink közé a Toshiba modern klaviatúrája – tény ugyanakkor, hogy aki felül tud kerekedni ezeken a problémákon, annak nem valószínű, hogy problémája lesz vele. A bal oldalon található helyi menü gomb miatt a szóköz továbbra is túl rövid lehet egyeseknek.


A touchpad is egy erős közepesként értékelhető, hiszen könnyedén kezelhető, de mérete talán túlságosan kicsi a kategóriához képest, multitouch műveletek közül viszonylag keveset támogat, illetve ami nagyobb probléma, hogy a fényes burkolat itt is visszaköszön, ráadásul a jobb és bal egérgombok hiába nyomhatók könnyedén és produkálnak alacsony zajszintet, végállásban picit megtorpannak és egy fél milliméterrel tovább süllyednek, amely elég érdekes érzést kölcsönöz a használat során.


17”-os géphez képest szokatlanul kevés csatlakozót találunk az L775-ön. Egyedül a kék színű USB 3.0 foglalt emelhető ki, a többi gyakorlatilag bármelyik mezei 15”-os gépen rajta van már. Tény ugyanakkor, hogy a vele nagyjából egy árban lévő Lenovo G770-en is mindössze egyetlen egy USB aljzatot találunk pluszban.

Úgy látszik, hogy az ilyen nagyméretű notebookoknál egy valamire biztosan odafigyelnek, ez pedig a kijelző. A Samsungtól érkező 17,3”-os 1600x900 pixeles LED-es TN panel nem meglepő módon szinte ugyanolyan képminőséget produkál, mint a Lenovo G770-ben lévő tök ugyanilyen kijelző. A különbség az előre definiált beállítások és a videokártyák közti különbség okozhatja. Bár a G770 gyárilag közel van a szemre bekalibráltnak tűnő állapothoz, az L775-nél egy picit sárgás képárnyalattal találkoztunk. Ezt leszámítva – akárcsak a G770 – az L775 is egy abszolút vállalható, a mindennapok során remekül használható kijelzővel büszkélkedhet. A fényerő tartomány elég tág, bár a minimális érték lehetne egy fokkal alacsonyabb. A webkamera pontosan ugyanaz a típus, mint a kistestvérnél, mezei optikájától nem kell kiemelkedő képminőséget várni.


A Toshiba Satellite L775-ben – ahogy a bevezetőben már említettük – erősebb processzor van, mint a közvetlen ellenfélnek kikiáltott Lenovo G770-ben, de ez a valóságban inkább arra lesz/lehet csak elég, hogy játékok alatt valamelyest kompenzálja a gyengébb videokártyát. Meglepő ugyanakkor, hogy a PCMark szerint a GT 525M társaságában a Core i5 érezhetően jobb video lejátszási képességekkel bír, mint a jóval lassabb Core i3 mellett az amúgy nagyobb számítási kapacitással bíró Radeon HD6650M. A valóságban ugyanakkor teljesen lényegtelenek ezek a számok, ugyanis bármilyen nagyfelbontású videóval elboldogul mindkét készülék.


Érdekes párharc volt a játékok alatt mutatott teljesítmények mérésénél, ugyanis az L775-ben található GeForce GT 525M jóval alacsonyabb órajelen működött, mint a Dell Inspiron 5110-ben lévő társa, viszont utóbbinál csak egy mezei Core i3 társult a VGA-hoz, míg jelen tesztünk alanya egy jóval erősebb Core i5-öt kapott. Ennek ellenére – ahogy az várható volt – az esetek többségében a videokártya volt a döntő és ez bizony szélsőséges esetekben durván ki is ütközött. Három sorral feljebb találjuk meg a nemrég nálunk járt és a cikkben már sokszor emlegetett Lenovo G770 eredményeit, amelyeket ha összehasonlítunk az L775 által produkált számokkal, ijesztő, olykor 30-40%-os eltéréseket is tapasztalhatunk. Ha tehát olyan otthoni használatra szánt nagyképernyős noteszgépet keresünk 200 ezer forintig bezárólag, amely játékokra is bőven megfelel, akkor az L775-öt mindenképpen a G770 alá kell tennünk a vásárlási listánkon.


A szomorú hír az, hogy hiába lassabb a Toshiba gépe a Lenovo-éhoz viszonyítva, az Optimus technológia hiánya miatt ráadásul kevesebb ideig is képes üzemelni akkumulátorról. Ami még inkább megdöbbentő, hogy bármilyen felhasználást nézünk, az L775 a közelébe nem képes érni a G770-nek, még akkor sem, amikor maximálisan kihasználjuk mindkét gép erejét – és mint tudjuk, az utóbbiban jóval erősebb videokártya van.

A teszt előtt reménykedtünk egy kicsit abban, hogy a 15”-os változat után a 17-es variánst végre ajánlani tudjuk, hiszen egykoron nagyon kedveltük a Toshiba Satellite sorozatát, de sikerült a mérnököknek, illetve a külsőt és a belsőt megálmodóknak ismét rossz döntéseket hoznia. A mindenhol fényes, karcolódó felület önmagában még nem lett volna kizáró ok, hiszen a billentyűzet és a touchpad használható darabok, de sajnos a teljesítmény és az NVIDIA Optimus technológiájának hiánya miatti alacsony üzemidő megbélyegezték az L775 sorsát. Ha csak és kizárólag specifikációk alapján ítélnénk, akkor ráadásul a jóval gyorsabb merevlemez is a Lenovo malmára hajtja a vizet, de igazságtalan lenne, ha nem vennénk figyelembe, hogy a Toshiba egy jóval erősebb processzort pakolt az átlagnál is gyengébb GeForce GT 525M mellé. Ha ugyanezt a konfigurációt 20-25 ezer forinttal olcsóbban adná a cég, akkor tudna nagyjából reális alternatívát nyújtani azoknak a potenciális vásárló jelölteknek, akik nagyképernyős, játékra is alkalmas gépet keresnek, és ragaszkodnak a Windows 7 meglétéhez (ezt ugyanis a G770-nél külön meg kell még vásárolni a legtöbb kiszerelésnél). Reméljük, ez az áresés hamarosan bekövetkezik majd, addig viszont csupán reménykedni tudunk abban, hogy a Toshiba idővel visszatér a régi önmagához.


A Toshiba Satellite L775-öt az ASBIS Magyarországtól kaptuk tesztelésre, köszönjük!

Pro:
+ többnyire halk hűtőrendszer
+ jó kijelző
+ erős processzor
+ USB 3.0
+ 2 év garancia

Kontra:
- csupán átlagos billentyűzet és touchpad
- NVIDIA Optimus technológia hiánya (pedig a követelmény adott)
- ebből kifolyólag alacsony üzemidő
- fényes, könnyen karcolódó anyagok
- a megszokottnál jóval alacsonyabb órajeleken üzemelő videokártya

Hivatalos oldal: Toshiba
Vásárlás: iPon webáruház

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

14. hunmyke
2012.02.03. 10:54
Az ilyen gépekkel, nagyon hazavágják a Toshiba nevet. 207k-ért komolyabb gépet is lehet kapni.
Nvidia Optimus kihagyása nagy fekete pont.
Ha ennyire könnyen karcolódnak a burkolatok, akkor sokat fejlődhetett vissza, nálam járt egy korábbi Toshiba A300-as a napokban, közismerten fényes minden rajta, billentyűzet is. Mindennaposan használják, kosz minden volt rajta. Letakarítottam, de egy darab karcot nem láttam rajta. Ebből következtetek arra, hogy akkor visszafejlődésen esett át a burkolat anyagminősége. A jó öreg Toshiba P100-160-asokkal meg össze sem merem hasonlítani. Akkoriban még jó h/k hangszórókat is építettek be.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. bodomehesz...
2012.02.03. 11:25
Szerintem kicsit túl van árazva a tudásához mérve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Simba
2012.02.03. 11:26
Cipelni nagy. Asztalit leváltani meg túl gyenge.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. hunmyke
2012.02.03. 11:40
Simba, cipelni nagy?
Táskában simán cipelhetők a 17"-osok, hátizsákban meg majdnem túrázni lehet vele.
Saját tapasztalatból mondom...
Ha azt mondod nehéz, azt még valahol meg is értem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. bodomehesz...
2012.02.03. 11:50
Igen cipelni nehéz egy 17"-ost, azt én is alátámasztom. Jobban mondva, nem kényelmes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Simba
2012.02.03. 12:35
Igen körülményes a cipelése. Gondolom te sem hordanál nap mint nap egy nagy tepsit egy táskában. Hordozásra maximum 13" én szerintem az ideális.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. hunmyke
2012.02.03. 13:09
Napi 3-3,5km távolságba cipeltem a sajátomat és vissza, sima táskában. De mivel több cuccot is vinnem kell magammal újabban, ezért váltottam hátizsákra, nem volt még azzal bajom, hogy húzná a vállamat vagy ilyesmi. Maga a lapi nálam táppal kb. 3,5-3,8kg. Kb fél éve hordom így, előtte egy 14"-os HP nc6400-ast vittem melóba, de nyáron meghalt a kijelzője, azóta 17"-os acer-t cipelem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Zabalint
2012.02.03. 13:30
Én sosem értettem, 3-4 kiló az miért lenne olyan baromi nehéz. Nyilván ez nem az a kategória, amit előkapsz a buszon, de pl. munkahely-otthon között simán rendben van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Zabalint
2012.02.03. 13:32
Mellesleg nekem a 15,4-es, de nehézségben a mai 17-esekhez közelebb álló laptopom mellé a hátizsákba elég sokszor "féltéglát" teszek, és még úgy sem közelíti meg a túrahátizsákom tömegét túra idején, pedig utóbbival van hogy 50 km-t is gyaloglok...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Zabalint
2012.02.03. 13:34
Egyébként az Optimus hiánya és az 5400 rpm-es vinyó miatt szóba se jöhetne a gép. Az energia pénzbe kerül, azzal, hogy kispórolták az Optimust, gyakorlatilag drágább lett, az i5-ös proci meg tök felesleges egy olyan gépbe, ahol egyértelműen a vinyó a szűk keresztmetszet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. grog
2012.02.04. 04:17
nekem is 18,4 acer van azért nem kicsi.
Inkább cipelem nap mint nap.

5.1 es hangszórók világító billentyűzet full hd felbontás

2 winyóhellyel

mint egy kis gyenge vackot
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Simba
2012.02.04. 09:32
grog.: Akkor egességedre. Mindenki azt vesz amit akar. De gondolom csak asztaltól asztalig cipeled. Terepen nem nagyon használód főleg nem kézben tartva.

Azért ezzel a "kis gyenge ackot"-al jó nagy hülyeséget mondtál azt tudod e? Nekem az állom noti a Lenovo Thinkpad X220 IPS panellal, i7-es procival. Talán két-három év múlva veszek is egyet. Mert azok még akkor is egyben lesznek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. hunmyke
2012.02.04. 15:00
Simba, ez már csak felhasználás kérdése. Van aki pl. kollégista, és nem akar két gépet venni. Így otthon és koleszban is ugyanazt tudja használni. És amiatt sem kell aggódnia, hogy valami fontos doc-ot véletlenül nem hozott el otthonról, vagy fordítva. 17"-os meg ideális lehet, asztalról asztalra cipelni. Van megfelelő képméret/felbontás + 17"-osban picit könnyebben tudják megoldani a komolyabb processzor (+VGA) hűtését is.

Terepre meg vannak drágább, erősebb (Mg) vázzal ellátott gépek. Na oda én sem vennék 17"-ost.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Zabalint
2012.02.05. 15:10
@Simba:
Terepen, különösen kézben tartva még a 14-es is túl nagy, oda inkább 12-es kell. Asztaltól asztalig pedig egyik sem túl nehéz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!