iPon Cikkek

Total War: Attila – Apokalipszis most

Dátum | 2015. 02. 28.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Manapság, bármilyen nehéz is a híreket nézve, olvasva, vagy hallgatva elhinnünk, a soha nem látott béke korszakát éljük. Ugyan még most is zajlanak háborúk, és a terrorizmus ha akarjuk, ha nem, a mindennapjaink fenyegető része, de még így is már-már angyali nyugalom és gondtalanság az osztályrészünk azokhoz képest, akik előttünk éltek. Biztosra vehető, hogy a negyedik-ötödik század bármelyik lakója örömmel cserélne velünk, még úgy is, ha nem részesülhetne a modern civilizáció kényelmi szolgáltatásaiból. Európa ugyanis ekkoriban egy felbolydult darázsfészekhez hasonlított. A klímaváltozás miatt több barbár törzs is kénytelen volt elhagyni ősei földjét, ám az éghajlat átalakulása miatt amúgy is lecsökkent termésátlagoktól szenvedő őslakosok a lehető legritkábban látták szívesen az eltérő szokású és vallású idegeneket, akik így fegyverrel próbálták meg elvenni mindazt, ami szükséges volt az életben maradásukhoz. A konfliktust az tette különösen véressé, hogy nem nagyon volt mód és hely a békés tárgyalásokra. Az egyik fél semmit sem veszíthetett, hiszen még annak a kilátása is jobb volt, hogy egy sebesen becsapódó nyílvessző egy pillanat alatt kioltja az életét, mint a lassú éhhalál.
Ellenlábasaik pedig, akik minden erőfeszítésük dacára is éppen hogy annyit tudtak termelni, hogy napról-napra megéljenek, és rettegtek attól, hogy az esőzés, a korán jött fagy, vagy éppen a szárazság pár kurta hét alatt tönkreteszi hónapok kemény munkájának gyümölcsét, amúgy is nyomasztó helyzetükben kénytelenek voltak állandó harckészültségben élni. Az azonos oldalon állók is inkább vetélytársakat láttak egymásban, de néha mégis egyesítették erőiket, hogy aztán egy-egy nagyobb cél elérése után újult erővel essenek egymásnak. A kibékíthetetlen érdekellentét már akkor is biztosította volna, hogy ez az időszak az egyik legvéresebbként vonuljon be az emberiség történelmébe, ha időszámításunk után 395-ben, Theodosius császár halálával nem szakad ketté az amúgy is csak önmaga árnyékaként vegetáló Római Birodalom. A korábban biztonságot és jólétet jelentő nagyhatalom két utódállamának saját határaik védelme is komoly kihívást jelentett, különösen 444 után. Ekkor ugyanis egy korábban soha nem látott méretű hordának parancsoló, vazallus és zsoldosnépek támogatását élvező, kegyetlen, határozott, és irgalmat nem ismerő hadvezér bukkant fel a színen, azzal a szándékkal, hogy uralma alá hajt mindenkit, aki él és mozog. Attila, a hunok még ellenségei által is nagyra tartott fejedelme nem véletlenül érdemelte ki az Isten ostora elnevezést. Hadi tettei önmagukért beszéltek, és közel egy évtizeden keresztül formálták a vén kontinens sorsát. A Creative Assembly körökre osztott játékmenetű, ám a csatákat valós időben prezentáló alkotásában ebben az ezer veszélyt rejtő környezetben kell majd érvényesülnünk. A tét az életben maradás. Ha nem nyújtjuk tudásunk legjavát, riválisaink még az emlékünket is eltörlik a Föld felszínéről, és népünk tagjainak temetetlen holttesteiből a varjak lakomáznak majd.
Mielőtt próbára tehetnénk magunkat vezérként, ki kel választanunk, mely csoportot akarjuk irányítani. A legfontosabb, amit már a tíz játszható nép egymással való összevetése közben észben kell tartanunk, hogy a kor, amiben küzdeni fogunk, egy hanyatló éra. Amennyiben nem a stratégiai címekkel még csak ismerkedő játékosoknak javasolt, a többieknél nagyságrendekkel előnyösebb helyzetből induló Újperzsa Birodalom mellett tesszük le a voksunkat, el kell fogadnunk, hogy az Attila jóval emberibb léptékű, mint ahogy azt más címeknél megszokhattuk. Kisebb népekkel nagyon alaposnak kell lennünk, ha nem akarjuk, hogy eltiporjanak minket, nagyhatalomnak lenni pedig inkább áldás, mint átok. A két Róma egyikét irányítva hiába a számos város, szövetséges, kereskedelmi partner és tettre kész légió, hamar világossá válik majd előttünk, hogy fájdalmas döntések tucatjait kell majd meghoznunk, mert ellenfeleink mindent elöntő áradata ellen kevesek leszünk.
Csak egy kattintás, és...
Mivel a lehetetlennel határos megtartani minden talpalatnyi földet, államférfiként, és nem hadvezérként kell gondolkoznunk. Meg kell alkudunk a realitásokkal, és bár mindvégig tudni fogjuk, hogy nem igazi emberek életét használjuk gyalognak kegyetlen, és számító sakkjátszmánkban, ettől még lesz némi lelkiismeret furdalásunk, amikor azt olvassuk, hogy újabb falu borult lángba, mert elvezényeltük onnan haderőnket, és inkább egy stratégiailag fontosabb várost védettünk a regrutáinkkal. Végszükség esetén pedig elébe mehetünk a dolgoknak, és mi magunk rombolhatjuk le székhelyeinket. Ilyenkor ugyanis az adott környéken lévő földek termőképessége radikálisan visszaesik, márpedig a felperzselt, és sóval behintett föld semmiféle vonzerővel nem bír a hódítók számára.
...ez lesz a végeredmény!
A komolyabb anyagi források nélküli barbár csoportok egyikét kommandírozva sem lesz könnyebb dolgunk. Mivel ezek a nációk messze nem képviselnek akkora erőt, mint a romlásukban is gigantikus birodalmak, aki erősebbnek érzi magukat náluk, az nem sokat habozik, hogy megmérettesse magát velük a harc mezején. Különösen igaz ez a betelepülőkre, akiket az őslakosok csak kenyérpusztító koloncnak tartanak, és tűzzel-vassal igyekeznek őket távol tartani az általuk uralt provinciáktól és régióktól. A hontalan-léthez kapcsolódik a játék egyik legérdekesebb újítása, a horda-mechanika. Tekintve, hogy bármikor hozhatja úgy a sorsuk, hogy azonnal tovább kell állniuk, a nomádok megtanultak a vadonban élni, és nincs szükségük városokra. Ideiglenes, egyetlen kör alatt felállítható és lebontható táboraik persze messze nem olyan jól védhetők, mint a nagyobb, falakkal és tornyokkal is körbevehető települések, és sok épületet nem is lehet bennük felhúzni. Tehát gazdagságuk és komfortfokozatuk is hagy némi kívánnivalót maga után az egyszeri városlakó szemében. Ellenben kiválóan alkalmasak arra, hogy állatokat tarthassanak, és katonákat képezhessenek ki bennük. Ha viszont sikerül bevenniük egy települést, és úgy döntenek, hogy nem rombolják porig, vagy rabolják ki, a vándorok a szabad életet soha fel nem adó hunokat leszámítva letelepedhetnek, és élvezhetik a civilizáció minden csodáját. Ilyenkor azonban, a törzs összes csapata elveszti a szabadban való élés képességét, ameddig úgy nem döntenek, hogy elhagyják korábbi lakhelyüket, és vissza nem térnek a természetbe, hogy újra őseik útját járják.
A Total War széria korábbi részeiben mindig lényeges szerepet kapott az adott időszak harcmodorának minél hitelesebb prezentálása. Ez most sincs másképpen. A különböző népek rájuk jellemző stílusban küzdő egységekkel vetik bele magukat a csaták forgatagába, illetve zsoldosokat is fogadhatnak, hogy soraikat erősítsék. Elemi érdekünk, hogy tudjuk, melyik osztag mire is képes, mert a háborúban nincs irgalom. Ha ész nélkül válogatjuk össze az embereinket, és az az egyetlen haditervünk, hogy elindulunk, aztán amikor találkozunk a másik oldal képviselőivel, addig ütjük őket, ameddig vagy a nyakuk nem törik el, vagy az osztagaink kezében lévő fegyverek, bukásra vagyunk ítélve. Azon túl, hogy azon kell lennünk, hogy seregünk a lehetőségekhez képest a legflexibilisebb legyen, meg kell tanulnunk manőverezni, és kihasználni a terep, és az időjárás nyújtotta előnyöket, mert különben még négyszeres-ötszörös létszámfölény esetén is tölthetjük vissza a legutóbbi mentésünket, miközben gyászos bukásunk okain tűnődünk.
Az életünkre törő szakaszokat vezénylő mesterséges intelligencia ugyanis igencsak kompetensen vezeti seregeit, és még alacsonyabb fokozatokon is meg tud minket szorongatni. Ha teheti, megbúvik az erdőkben, és egy csaléteknek ott hagyott, gyenge és nélkülözhető szakasz feláldozásával lesből rohan le minket. Vagy megosztja az erőit és bekerít, esetleg visszavonulást színlel, aztán ismét ránk támad, a közelben pihentetett tartalékkal. Érdemes tehát kétszer is megfontolni minden hadmozdulatot. Már csak azért is, mert a kifáradás modellezése meglehetősen életszerűre sikeredett. Elcsigázott, a lábukon is alig álló katonákkal nem lehet háborút nyerni, így ha ide-oda szaladgálunk velük a harcmezőn, borítékolható a bukás. E mellett a diadal mértéke is lényeges. Hiszen, csak úgy, mint a való életben, ha túl sok derék harcosunk vész oda, az egész győzelem értelmét veszti, mert újakat kiképezni idő, és a többször is bizonyított veteránok többet érnek, mint azok a zöldfülűek, akik először ontanak vért. Ha úgy érezzük, az adott összecsapásnál lehet, hogy kevés a tudásunk, akkor sincs baj. Módunkban áll, hogy seregünk agresszivitásának megadása után egyetlen kattintással lejátszunk a vérfürdőt. Bár a személyes meglátásom az, hogy ilyenkor valamivel több katonát veszünk annál, mint ha átlagos teljesítményt nyújtva, mi magunk álltunk volna helyt. De nem csak ezért járunk jobban azzal, ha direkt módon irányítunk mindent, hanem mert mivel tudjuk, hogy egy egyenlő, vagy éppen kicsivel képzettebb generálist győztünk éppen le, hallatlan büszkeség tölti majd el a szívünket. Ráadásul, ha a könnyebbnek tűnő utat választjuk, lemaradunk a csodálatos grafikájú csatákról. Bár a nyílt terepen vívott ütközetek is minden dicséretet megérdemelnek, a prímet egyértelműen az ostromok viszik. Szemet gyönyörködtető látvány, ahogy seregeink lerombolnak mindent, ami az útjukba kerül, majd parancsunkra felgyújtják az épületeket. A fából épült házak könnyedén lángra kapnak, így kis ügyességgel díszkivilágítás mellett küldhetjük a pokolra a nekünk ellenállni merészelő városvédőket. Mindeközben természetesen a több ezer harcos teli torokból ordít, így szinte tényleg egy prédáló horda pusztításól megittasult tagjának érezhetjük magunkat.
A győzelmek után, legyenek azok szempillantás alatt kivívottak, vagy kemény munkával megnyertek, mind az adott sereget irányító generális, mind pedig az általa vezetett sereg fejlődik. Ha pedig elég diadalt arattak, akkor pontokat kapnak. Ezeket különböző, jellemzően nem túl nagy, de hasznos bónuszokat adó képzettségekre költhetjük.
Legyünk azonban bármilyen jó hadvezérek is, a zűrzavarban pusztán fegyvereink erejére támaszkodva csak korlátozott ideig érhetünk el sikereket. Izmok mellett gyorsan forgó agyra, és megnyerő ábrázatra is szükségünk lesz, ha valóban sikeresek akarunk lenni. Azaz a túlélésünket elősegítő technológiákra, és a különféle megállapodásokra is legalább annyira kell hagyatkoznunk, mint seregeink harci kedvére. A felfedezések két fő kategóriába esnek: katonai, és civil. Előbbiek segítségével magától értetődően új egységeket toborozhatunk a seregünkbe, és a hadi potenciálunkat növelhetjük meg. Míg a polgári lakosságot szolgáló újításoknak köszönhetően korábban nem ismert épülettípusokat húzhatunk fel, és kisebb-nagyobb, a gazdaságot élénkítő jutalmakkal gyarapodhatunk. Fontos, hogy a barbárok, ha éppen utaznak, nem építkezhetnek vagy taníthatnak be új törzstagokat a fegyverforgatás rejtelmeibe, mint ahogy a már kész építmények sem hajtanak számukra hasznot, míg újra meg nem állnak valahol, és fel nem húzzák a táborukat. Függetlenül attól, milyen irányba fejlesztettük civilizációnkat, hamar rá fogunk ébredni, hogy egyedül kevesek vagyunk. Félre kell hát tennünk a környékünkön élőkkel szemben táplált ellenérzéseinket, és meg kell próbálnunk szövetségeseket keresni. A béke szavakkal való megteremtése viszont semmivel sem könnyebb, mint a fegyverekkel való kiharcolása. Első körben fel kell vennünk a kapcsolatot egy általunk már ismert frakció vezérével, majd közölnünk kell a feltételeinket. A lista meglehetősen széles, a kereskedelmi paktumon keresztül, a más államoktól való támogatásmegvonáson át, egészen a hűbérállami státusz felkínálásáig terjed.
Ajánlat.
Hogy mi lesz az ajánlatunk sorsa, az nem csak a minket reprezentáló törzsfő képességeitől függ, hanem az éppen aktuális eseményektől, és tárgyalópartnerünk érdekeitől is. Velünk azonos súlyt képviselő, nagyjából hasonló elveket valló nációkkal könnyedén ki tudunk egyezni kisebb kérdésekben, de ha komolyabb dolgot szeretnénk elérni, nem árt, ha a valóságban is bírunk némi diplomáciai érzékkel. A főnökök ugyanis realistán látják saját helyzetüket, és nem mennek bele számukra előnytelen alkukba, mint ahogy az elveikből sem szívesen engednek. Kínálhatunk nekik három világváros felépítéséhez elegendő aranyat azért, hogy felbontsák az agresszorok ellen kötött védelmi paktumot egy testvérnéppel, nem fognak belemenni, mert nem hagyják cserben az övéiket. Hasonlóképpen, ha úgy ítélik meg, hogy semmiben sem lehetünk a hasznukra, a viszony fagyos, és barátságtalan lesz, ha pedig sokat zaklatjuk őket, példát fognak velünk statuálni. Mindez lehet, hogy nem hallatszik különösebben izgalmasnak, de a tárgyalások legalább annyira érdekfeszítőek, és összpontosítást igénylőek, mint a csaták. Kifejezetten vérpezsdítő élmény potenciális forgatókönyveket gyártani, esélyeket latolgatni, és úgy intézni ügyeinket, hogy mindig legyen egy ász az ingujjunkban. Valódi stratégáknak kell lennünk, és távlatokban kell gondolkoznunk.
Ellenajánlat. Itt nem lesz üzlet.
Le akarunk rohanni egy sokakkal védelmi szövetségben lévő népet? Tegyünk pár szolgálatot a legfőbb protektoraiknak, érjük el, hogy hasznosabbaknak bizonyuljunk, és a probléma meg is van oldva. Túlköltekeztük magunkat, de rá kell vennünk valakit, hogy mellénk álljon? Házasítsuk be a családba, az apósának csak nem fog nemet mondani! Békét kötöttünk valakivel, de már úgy érezzük, jobban megérné nekünk a háború? Szegjük meg az adott szavunkat, és rohanjuk le úgy, hogy még azt hiszi, a barátai vagyunk! Ettől persze lecsökken az ázsiónk a többiek szemében, és hitszegő kígyó hírébe keveredünk, de ha pár évig nem cselekszünk semmi kirívót, és elhalmozzuk ajándékokkal azokat, akik fontosak nekünk, az érintettek hamar szemet hunynak csalárdságunk felett, azt egyszeri esetnek könyvelve el. Persze nem árt felkészülni arra, hogy a korszellemnek megfelelően, ha már nincs ránk szüksége, a legjobb barátunk is ellenünk fordul.
A lehetőségek tárháza közel végtelen, de egyetlen elsietett, vagy át nem gondolt cselekmény is lavinát indíthat el. Egyszer, engedve a pénz csábításának, elvállaltam, hogy részt veszek a longobárdok elleni hadjáratban. Pont abban a közben, amelyikben a seregeim elérték a területüket, az engem megbízó nemzetből hírmondó sem maradt, ellenben egy háromszor akkora ellenséges haderő indult meg felém.
A magyarok sajnos nem játszható frakció...
Másfél éven keresztül menekültem, mire leszálltak rólam. Az embereim tekintélyes része megfagyott a hidegben. Éhínség tört ki, és hogy még vidámabb legyen a helyzet, amikor már azt hittem, minden rendben, legyengült törzsemet pár opportunista martalócokból álló nemzetség bele akarta gyalulni a földbe. Újabb húsz évszakon keresztüli futás után, ami alatt az összes védelmi és meg nem támadási szövetségem felborult, találtam egy helyet, ahova az engem üldözők karja már nem ért el. Tíz kemény, spórolással teli esztendő következett, majd eljött a bosszú ideje. Ez alatt, szinte semmire sem költve, tekintélyes summát sikerült felhalmoznom. Pont eleget ahhoz, hogy igénybe vehessem hat kisebb, és szegényebb népcsoport szolgálatait, akik szintén nem rokonszenveztek ellenségeimmel. Zsoldosaim egyetlen kurta ősz alatt eltörölték a térképről a longobárdokat, és alaposan megleckéztették az annak idején ellenem forduló árulókat. A hadra fogott népek a csatározásoktól viszont annyira meggyengültek, hogy valóságos vétek lett volna nem elárulni őket, és pár, minimális veszteségekkel megvívott ütközet után a béke fejében nem csak a nekik adott pénzt szedtem vissza némi kamattal megtoldva, hanem az egyikükkel még egy előnyös kereskedelmi szerződést is megkötöttem. Felemelő érzés volt a puszták űzött és megtépázott vadnyulából kegyetlen, és vértől mocskos pofájú pusztai szörnyeteggé változni. Ha az idegen kereskedők a portékájuk mellett nem hoznak be magukkal egy komoly ragályt is a királyságomba, kifejezetten elégedett lettem volna.
Igaz, nem is túl erősek.
Nem egyszerű tehát kiszámítani, mi mivel jár majd hosszú távon, de éppen ez adja meg a játék sava-borsát. Az amúgy is bonyolult helyzetet olyan apróságok árnyalják, mint hogy ha túl gyakran sértjük meg mások területeit, akkor még ha csak figyelmetlenek is voltunk, támadóknak nézhetnek minket. Vagy, hogy míg egyeseknek imponál, hogy egy náluk nagyobb ambíciókkal és birodalommal bíró néppel tárgyaljanak, mások határozottan gyűlölik, ha olyasvalakivel hozza őket össze a sors, aki több hadosztálynak parancsol, mint ők valaha is fognak.
Sajnos, míg a külpolitika nagyjából-egészében rendben van, a belső, családunkat és a többi klánt érintő ügyek elintézésének kivitelezése hagy némi kívánnivalót maga után, és akkor finoman fogalmaztunk. Az, hogy a családfa visszatér, örömteli fejlemény, de a pozitívumok sora ezzel ki is merül. Ha nem is túl sok, de az indokoltnál több a családtagok, és a velünk vérségi kötelékben nem álló nemesek adott helyzetben megmagyarázhatatlan reakciója. Hiába viselkedünk velük normálisan, és gondoskodunk az előmenetelükről, gátlás nélkül hátba támadnak, ráadásul gyakran a lehető legpitiánerebb módon. Azzal, hogy a hatalom közelében lévők áskálódnak az aktuális uralkodó ellen, és szép szavakkal, csengő aranyakkal, netán rágalmakkal, vagy ha minden kötél szakad, egy jól képzett orgyilkossal kell elérni, hogy a régi status quo fennmaradjon, önmagában nincs baj. Sőt, ez kifejezetten színesíti az amúgy sem unalmas játékmenetet. De mivel rosszakaróink nem Machiavellitől tanulták a cselszövést, hanem Dodó kacsától, inkább magukra jelentenek veszélyt, mint ránk.
Te vagy a birodalom legjobb orgyilkosa. Egy tizennyolc éves lány nem jelenthet problémát.
Igen nehéz volt értelmes képet vágnom, amikor egy egyetlen, hatvan fős osztagból álló mini-egységet vezető, nem is olyan rég még a lábam nyomát is istenítő tábornokom pár kör leforgása alatt minden racionális ok nélkül annyira elhidegült tőlem, hogy ha nem botlik meg véletlenül, és esik bele torokkal egy negyven centis pengébe, képes lett volna fellázadni. Mindezt úgy, hogy esélye nem lett volna egy nyílt ütközetben, a támogatottsága a nullához közelített, és a legizgalmasabb dolog ami a hangulatváltozása alatt történt, az volt, hogy építettünk pár sátrat. Amikor azonban az utódomul kijelölt suhanc elérve a felnőttkort, mindennemű háttértámogatás nélkül úgy érezte, hogy új alapokra kell helyeznie kettőnk kapcsolatát, én éreztem magam kellemetlenül, amikor nevelő célzattal átvágták a torkát. Az ilyen értelmetlen megmozdulásokhoz még hozzájön, hogy érzésem szerint túl nagy a cselekedeteknél is a véletlen faktor, és az egyes intézkedések sikere alig-alig függ attól, ki is rendeli el őket. Bármennyire is távol legyen a letűnt korok abszolút hatalmú kényuraitól, a Nyugatrómai Birodalom koronás főjének nem lenne szabad, hogy gondot jelentsen valami hatodrangú oldalági rokon, vagy egy, a világ végére száműzött hadseregparancsnok kivégzése.
MI AZ, HOGY KÖTŐTŰ VOLT NÁLA, TE FAKEZŰ NYOMORONC?!
Hasonlóképpen, egy mikroszkóppal sem kimutatható támogatottságú senkiházi rágalmazó szavainak sem kellene, hogy hatásuk legyen, ha a célpontjuk egy köztiszteletben álló, ismert és sikert sikerre halmozó hadvezér. Elvileg az is fontos lenne, hogy kit mennyire tisztelnek, gyakorlatilag ennek alig van jelentősége. Harminc éven keresztül kormányoztam problémák nélkül egy lényegében mindenki által lenézett, uralkodásra alkalmatlan szerencsétlennel, és semmi sem történt, pedig igen szűkmarkúan osztogattam a megvesztegetésre szánt pénz. Míg az elvileg már-már az istenekével vetélkedő népszerűségű császárommal egyik zendülést a másik után kellett levernem, pedig ott nem fukarkodtam a javakkal és a szép szavakkal. Ezzel együtt, egészében nézve a diplomáciai rész inkább jó, mint rossz, de a folytatásokban mindenképpen javítani kell rajta, mert jelenleg inkább tűnik egy többé-kevésbé szórakoztató minijátéknak, mint a játékba maximálisan illeszkedő elemnek.
Az eddigiek alapján - néhány apróságtól eltekintve - az Attilát könnyedén egy kivételes stratégiai játéknak tarthatnánk. Főleg, hogy a tartalmas és remek újrajátszhatósági értékű kampány mellett akad még egy multiplayer mód is, valamint egy a körítést mellőző, csak csatákat prezentáló opcióval is próbára tehetjük magunkat. Fájdalom azonban, de az összkép távolról sem ilyen rózsás. A legnagyobb probléma az eltúlzott nehézségi szint, ami még normal fokozaton is meg tudja keseríteni az életünket. Nem tartozom azok közé, akik a már-már önmagukat végigvivő játékokat preferálják, de egyszerűen annyi minden esküszik össze ellenünk, hogy ha nem kellett volna tesztelnem a játékot, alighanem leköpöm a monitort, és hetekig az Attila felé sem nézek. Túl sok tényezőre kell figyelni, és még ha sikerrel vesszük is az akadályokat, megeshet, hogy egy random esemény miatt minden odavész, mert meghal az egyik kulcsemberünk, vagy összeszed egy olyan személyiségjegyet, ami csak kárára válik. Hatalmas élmény volt, amikor a frissen kinevezett trónörökösöm pár kör alatt viszonylag értelmes államférfiból akaratgyenge idiótává züllött, majd jobb létre szenderült. Nyilván cél volt a negyedik-ötödik század totális létbizonytalanságának szimulálása, de ez anélkül is sikerült volna, hogy az őrületbe kergetik az embert.
Mindehhez hozzájön, hogy a játék alkalmasint még körökre osztott stratégiai címhez képest is botrányosan lassú tud lenni. Magától értetődően az ember nem vár el FPS-be illően pörgős játékmenetet egy ilyen címnél, de hogy néha 4-5 perc is eltelik, mire a gép által irányított frakciók mindegyike elvégzi, amit akart, az abszurd. Mivel egy kör egy évszaknak felel meg, előfordul, hogy az ember úgy érzi, sehova sem halad, és kinövi a nadrágját az unalomtól. Ezek a hibák azonban, ha elnézni nem is lehet őket, de nem annyira súlyosak, hogy alapjaiban bénítsák meg a játékélményt. Az igazi kérdés tehát nem az, hogy megéri-e beruházni a The Creative Assembly játékába, hanem hogy nyújt-e annyi újat, hogy ne egy teljes áron kínált DLC-nek tekintsük. A válasz nem egyszerű. Én hajlok arra, hogy a felelet igen. A horda-mechanika jelentős újítás, és bőven van annyi finomítás, hogy még a veteránoknak is érdemes elvégezniük az oktató-módot, mielőtt komolyabb dolgokra vállalkoznának. De aki radikális változások tucatjaira vár, vagy arra, hogy ez a játék lesz az, ami merőben új alapokra helyezi a szériát, az jobban teszi, ha másra költi a pénzét. Minden bizonnyal lesznek, akik többet vártak, és emiatt lefitymálóan nyilatkoznak majd róla, de ettől még az Attila egy saját jogán is értékes program, amivel hosszú hónapokon keresztül elszórakozhatnak a műfaj rajongói.
Platform: PC
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

22. Meteoreso
2015.02.28. 14:36
Hát Ti nem tudom hogy vagytok vele, de ezt a total wart nekem már annyiszor eladták hogy semmilyen módon nem érdekel.
Lecserélik a texturákat és eladják újra és újra....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. otherl
2015.02.28. 17:19
Pro:
-lenyűgöző grafika

Kontra:
-a szokásos csapnivaló MI
-a szokásos sekélyes "Csak egy maradhat!" diplomácia
-indokolatlan gépigény
-újítások hiánya

Szóval gyakorlatilag a Barbarian Invasion grafikailag felújított változata.

Azon csodálkozom, hogy miért nem vonultak még át végleg konzolra. Fejleszteni úgyis csak a grafikát fejlesztik, a játék meg elég egyszerű hozzá. Egy fasza hangvezérléssel a csatákhoz működhetne.

(Személyes véleményem, hogy a Total War sorozat jelenleg olyan pozíciót tölt be a stratégiák között, mint a CoD a taktikai FPS között.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. gezu1025 other...
2015.02.28. 19:17
Én inkább az AC sorozathoz hasonlítanám márcsak a változatlanság és az indokolatlan, brutális gépigény miatt.

Ráadásul szerintem mindkettő sorozatot ugyanaz tölthetné fel frissességel: egy 1. világháborús rész.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. nmark960 gezu1...
2015.02.28. 22:50
Szerintem az első vh. pont nem illene bele a total war sorozatba.
Létezik a Napoleonhoz egy ilyen mod, dehát borzasztó. Gyakorlatilag az nyer benne aki védekezik éppen.
Másrészről viszont az állóháború egy körökre osztott strategy játékban elég monoton lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Atesz1987
2015.03.02. 08:34
Nagyon sokat játszottam RTS-ekkel, de ez a játék valahogy soha nem tudott megszólítani. Nem tudom mi az oka.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. lasagna
2015.03.02. 12:04
"Azon túl, hogy azon kell lennünk, hogy seregünk a lehetőségekhez képest a legflexibilisebb legyen, meg kell tanulnunk manőverezni, és kihasználni a terep, és az időjárás nyújtotta előnyöket, mert különben még négyszeres-ötszörös létszámfölény esetén is tölthetjük vissza a legutóbbi mentésünket, miközben gyászos bukásunk okain tűnődünk."

pls...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Lehel3d
2015.03.02. 17:32
Csak engem zavar ez az égtelen nevetséges történelem hamisítás? Atilla barbár hordák vezére?
Atilla Rómában nevelkedett gyermekkorában, mint uralkodó család tagja, miközben a romai császáré pedig a hunoknál. Atilla több nyelven beszélt, mint bocskoros barbárhoz illik, és egy fából épített szét-, és összeszerelhető palotája volt amit mindig utazása (nem vándorlás, nem mindegy. Én sem vándorolok, ha síelni megyek Itáliába.). Mint barbár fejedelem, valójában a Hun Birodalom Nagykirálya volt, és már azelőtt is hadi adót fizetett a Hun Birodalomnak Róma, mielött még Atilla megszületett volna. Az összegért cserébe a hunok a gyengülő római határokat megvédték az északról betörő germánok, kelták, angolszászoktól.
Annyira barbár volt a hun birodalom, hogy a valaha létezett legnagyobb birodalmat tartotta fent több évszázadon át, mint ameddig a Római Birodalom létezett. Kínától egészen Közép Európáig. Annyira barbár volt, hogy olyan népek is akadtak aki csatlakozni kívántak.
Fegyvereik, hadi technikájuk, szervezettségük messze felülmúlta a Római Birodalom technikáit. Ennek jól követhető utódja a hazatérő Árpádék harci modora, technikája, és még évszázadodik híresen fennmaradt magyar erkölcsi értékek, hősi harci szellem.
Barbár hordát mond az a barom aki akkor még az alsóneműt még soha nem látott, fürdeni nem szokott, és egyébként is egy lepedőben járta az Etruszkoktól örökölt, elhanyagolt utcákat, sőt még évszázadokkal, évezreddel! később is a bálon a függöny mögé végezte dolgát.
Ahogy mondani szokás: "bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű".
Nem ártana utána olvasni; a kínai, indiai, török, mongol történelem írás tökéletesen igazolja. Nyílván nem jó reklám a nagy Hun, és Szkíta birodalom valós ismerete a "nyugati függöny mögé végző" kúltúrának.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. lillehamme... Lehel...
2015.03.03. 08:45
Szerintem most az alternativ történelem értelmezésekbe ne menjünk bele...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. csaszny Lehel...
2015.03.03. 08:45
Kezdjük vissza fele.

1. Vasfüggöny 1946-tól van 1500 éve halott Attila.

2. A Római birodalom 396-ban szakadt ketté -14 éves volt akkor. Természetesen Bendegúznak (Mandzsuk) akár még ebben szerepe is lehetett, de Attilának semmiképpen.

3. "Hadi technikájuk" arra alapult, hogy nem vesszük fel a nyílt hadviselést.

4.(Ez az első személyes vélemény és nem tény.)
A barbárságukat én abban határoznám meg, hogy a hadjárataikat nem a területszerzés vezérelte, az csak olyan járulékos veszteség volt.

5. A valaha volt legnagyobb birodalom Nagy Sándoré volt.

6. A szkíták a jelenlegi irániak, nem igazán tudom mi közük a hunokhoz.

7. Amikor a Hun Birodalom a legnagyobb terjedelmű volt, akkor is csak a Kaszpi tengerig ért el, Kínától egy köpésre kb. 3000 km.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. lillehamme... csasz...
2015.03.03. 08:55
Azért "a szkíták a jelenlegi irániak" az erős...

Az irániak ma is perzsául beszélnek, és hellyel-közzel folyamatos történelme van az egymást követő független államoknak azon a területen az elmúlt 2500 évre- Ellentétben a szkíták mind perzsa, mind görög, mind római oldalról dokumentáltak, mint egy külön álló népcsoport ami már több mint 1500 éve nem létezik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. csaszny lille...
2015.03.03. 09:24
Igaz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. dobko
2015.03.03. 12:32


Nos legjobb tudásom szerint sok igazság van abban amit Lehel3d kollega ír. Én NEM ÁLLÍTOK semmit, csak az az érdekes, hogy rengeteg az ellentmondás a jelenlegi magyar és nyugati történelemben a többivel szemben.
Én úgy tudom, hogy a barbár kifejezés sokkal jobban illene a germán törzsekre és társaikra.

Amit én még megemlítenék, hogy Atilla nem azért halt meg, mert betegre zabálta magát, hanem meghívták egy vadászatra, ahol megölték.

Nyilván amíg nem tudunk visszautazni a múltba, addig nem lesz semmi se tiszta, úgyhogy én fölöslegesnek tartom ezért a vitát, ismeretek megosztása más dolog, aztán eldönti mindenki magának mit hisz.

A tény az, hogy a történelmi ismereteinket többnyire a győztesek feljegyzései alapján kaptuk, majd ezeket a feljegyzéseket számtalanszor hamisította a későbbi generáció.

Elég csak a Bibliát említeni, elvileg annak sincs sok köze az eredetihez.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. csaszny dobko
2015.03.03. 13:45
A Bibliát mindig a vesztesek írták pont.

Az Ószövetséget a farizeusok írták (a zsidók nagyon sokáig nem is tudtak írni).

Az Újszövetséget meg a keresztények, az utolsó részt is kb. 100 körül, amikor a keresztényég még nem volt egy sikertörténet, inkább ölték őket vallási okokból.

Két forrást is szívesen figyelmedbe ajánlók.

Az egyik Körösi Csoma Sándor, aki végigsétált a szó szoros értelmében a hun, avar, szkíta, mongol elképzeléseken, és bizony lyukra futott, mármint minnél messzebb került az Uraltól, annál többet kellet tanulnia nyelvet.

A másik Boda László 2008-as A magyar eredetkutatás és nyelvünk pere című "kalandregénye". Ő is csak 60 évet töltött el a tévhitek eloszlatásával.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Dawee dobko
2015.03.03. 15:12
Szerintem te valamivel kevered ezt a vadászatos halált:
"453 tavaszán Attila székhelyén halt meg - a hagyomány szerint nászéjszakáján orrvérzése lett és belefulladt kábulatában. Más feltételezések szerint a rengeteg alkoholtól és ún. nyelőcső visszérbetegségtől kapott belső vérzést. Egy harmadik legenda úgy véli, hogy felesége, Ildikó (Krimhilda) ölte meg."
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. dobko Dawee
2015.03.03. 16:33
Ahonnan én vettem az infót, az pont ezt mondja-ják el, hogy ezekkel az infókkal etették a népet. Volt a Bizánciaknak egy történetírójuk, akinek nem jut eszembe a kacifántos neve, valami tosz-mosz-akármiusz, aki nyilván nem csak magától, de kamu információkat jegyzett le, amivel egyrészt magukat akarták dicsőíteni és az ellenséget minél rosszabbnak beállítani. Atilla felesége pont, hogy megmentette többször férjét és állítása szerint azt mondta neki a vadászat előtt is, hogy maradjon otthon.
Atilla római gyerekként nevelkedett a lentibb írtak szerint, aki igen művelt egyéniség volt. Adót szedett Eurázsiában, hogy a környező népek ne tudjanak háborúsdit játszani, ha valahol volt egy vadhajtás, azt meg levágta rögtön. Állítólag a rómaiak északi határait sokáig ő védte. Sokan inkább csatlakozni akartak hozzá, mint sem ellene. Na ha valami barbár elvetemült állat lett volna, akkor szerintem ezek nem lennének igazak rá, egy római, királyi nevelésű gyerek nem lehetett szerintem barbár. Úgy olvastam, hogy gyakorlatilag Atilla uralkodása alatt volt a legnagyobb rend Eurázsiában, mert nem mertek vele kekeckedni.

De mondom én ezeket nem állítom, csak több szemszögből megvizsgálva a dolgot valószínűbbnek tartom, mint az aktuális hivatalost.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.03.03. 16:43
Bibliát mindegy ki írta anno, mert a "keresztény, szent, isten szolgái"
véleményem szerint minimum politikusok, hanem rosszabbak néha. A hit az egy szép dolog, de az egyház egy nagy kamu. Az eredeti Bibliát szerintem, me sokak szerint már pár helyen átalakították.
Az egyik legjobb példa egy nem régi talán iponos cikk, hogy Krisztus valójában nyári gyerek, csak azért rakták télre, a születését, mert akkor van valami naptári forduló, meg valami politikai lépés volt anno régen. Ezt még sok pap el is ismeri. Szóval érdekes ez.

A könyveket megnézem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. benczeb90
2015.03.03. 18:54
Ha minden királyi udvarba elér a kezed hatalma, ha csak a te beosztottjaid tudnak írni és olvasni, több száz illetve ezer év alatt bármilyen kitalált infóból, történetből, eseményből stb akadálytalanul tény válhatott. A római egyház bizonyára folytatta valahogy, más formában persze, amit a birodalom abbahagyott. Hasonló hatalomátmentés történt a rendszerváltáskor is. A politikai hatalmat megegyezéses alapon, akadálymentesen gazdasági hatalomra cserélhették. Csak a köntös változik, a hatalomvágy marad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. lillehamme... dobko
2015.03.03. 23:59
De honnan veszed az infót?

Másfelől, a történelemtudomány öszhangban van az egész világon, igen, vannak vitatott kérdések, hisz mindenről nincs dokumentáció, másrészt a dokumentáció sem pontos. És pontosan így kezelik.
Másfelől Gesta Hungarorum vagy a Chronicum Pictum nem hiteles történelmi források, és rengeteg más kordokumentum is. Vannak bennük igaz állítások, persze, de nem a történelem rögzítésére jöttek létre.
S bár maga Hérodotosz már megfogalmazta nagyvonalakban, hogy a történelem feljegyzését, objektívan kellene kezelni, de ő sem tudományos alapon írt, hanem az ő szavait is fenntartásokkal kell kezelni. Épp ezért a történészek számára egy szerződés többet ér, mint 1000 historóia.

A históriákból lehet nagyvonalakban következtetni a történésekre, de egy komolyan vehető történész sem fog kész tényeket állítani ezek alapján. Persze az Attilás sztorijaid minden normális teóriának ellentmondanak, s ha van is bármilyen teória, azt általában több forrás összevetéséből származik.


Azokat viszont amiket te írsz, logikailag majdhogynem semmi értelme nincs, és még semmi olyan értekezést nem láttam történészektől ami a tieddel öszhangban lenne. És nem, az ilyen bosnyák piramoskról írók, meg kárpát szívcsakrákról, illetve ide visszatérő magyarokról hadoválók nem történészek.

Nagyon naívak és egyszerűek a gondolataid a Bibliával, vagy a történészek munkájával, vagy az ókori történelemmel kapcsolatban. Nem mondom, hogy én szakértője lennék a témának, csak azért sok sok olvasás után, tudom, hogy kicsit árnyaltabbak a dolgok, mint amit a laikus szem árt. Javasolnám neked is, hogy több forrásból is olvass ezek után, és mélyülj bele jobban, Ugyanis állításaid csekély tudásodhoz képest hihetetlen szélsőségesek.

Sajnálom, de ez van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. csaszny lille...
2015.03.04. 10:36
Forrás: Gárdonyi Géza A láthatatlan ember. Amúgy egy zseniális regény, de történelmileg kevésbé hű.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Zabalint csasz...
2015.03.06. 16:32
Nagy Sándor birodalma a top10-ben sincs benne, bár a hunoké sem. A mai Oroszország is nagyobb Nagy Sándor birodalmánál.

Nyilván amit Lehel3d ír, az marhaság, mert ugyan voltak hunok egyszerre Európában és Távol-Keleten is, de olyan államalakulatuk nem volt, amely mindkét területet ellenőrizte volna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Zabalint dobko
2015.03.06. 16:36
Az ilyen alternatív történelmi tanokkal az a baj, hogy a sokat kritizált hivatalos történészettel szemben nem elvárt, hogy a megfelelő forrásokkal alátámasszanak bármit is a szerzők. Tehát persze, hogy tévedhet a mainstream történészet, de még mindig több eséllyel jár közelebb a valósághoz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Zabalint csasz...
2015.03.06. 16:38
"Az Ószövetséget a farizeusok írták (a zsidók nagyon sokáig nem is tudtak írni)."

A farizeusok zsidók voltak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!