iPon Cikkek

Transistor - egy lány és egy kard dala

Dátum | 2014. 05. 31.
Szerző | farkas.balazs
Csoport | JÁTÉK

Végre megjelent a Bastion fejlesztőinek új játéka, a Transistor. A Supergiant Games 2011-ben rengeteg díjat és elismerést begyűjtött, így nagy reményekkel vártuk a szintén digitális terjesztésű „folytatást”. A csapat ráadásul most független úton viszi piacra az anyagot (és nem a Warner Bros. segítségével), ami jellemzően több kreatív szabadságot biztosít a készítőknek. A Transistorral bemutatják „világuk mérlegének” másik oldalát is: a Bastion fantasy-díszletei között egy fiú volt a főhős, ezúttal egy lány, akit egy cyberpunk világban irányítunk.
Red, a hangját vesztett énekesnő kalandja kezdetén egy kardot húz ki egy férfi testéből – a kard pedig beszél hozzá. Nem is sokat fogunk ezután filozofálni, hogy mi is történik, egyből megtámad minket a tutorial, hogy úgy mondjam. Még ha kicsit zavaros is első ránézésre az új játékosoknak, hogy miről is van szó, hamar eligazítanak. A játékmenet majdhogynem egy az egyben olyan, mint amilyen a Bastion esetében volt. A festett háttéren izometrikus nézetben szaladgálunk, de az animáció immár jóval folyamatosabb, szebb – mind a főhősé, mind az ellenfeleké. A játékmenet és a történet is, mondhatni, a kard körül forog. A hátunkba szánt, de ehelyett kezünkbe került karddal minden nekünk rontó robotikai rémálmot elegánsan felapríthatunk. Alapjáraton a kard támadása amolyan erőgyűjtés-lövés stílusban távolról is használható, de ha úgy érezzük, túl sokan vannak és túl nagy a nyüzsgés, némi pontgyűjtés után beléphetünk a "tervező mód" stratégiailag hasznos „álló” idejébe.
Ilyenkor egy egész utasítás láncolatot adhatunk ki a főhősnek, mit lőjön, hova szaladjon, és megint mit lőjön. Visszalépve a valósidejű részbe ezeket automatikusan, a klikkelés kapkodását megkerülve el is végzi. Ilyenkor nem tudunk mozogni, az akciót megszakítani, de ez talán nem is baj, igencsak látványos és gyors lesz a támadás. Ellenfeleink a Camerata nevű szervezet robotjai lesznek, amelyek azonban nem pusztulnak el egyből, amint lecsapjuk őket: felszedhető tojásokat hagynak maguk után, amelyekből újra feltámadhatnak ha otthagyjuk őket.
Hogy miért is üldözik szegény énekesnőt, miért szánták neki a kardot, és az miért kötött ki egy látszólag ismerős fickó mellkasában ehelyett, erre nem ad választ a történet azonnal, a rejtély felfedése a játék történetének iránya. A kard maga egy óriási kétkezes pallos, amiben áramkörök futnak. Folyamatosan beszél hozzánk, de olyan hangon, hogy nem tudjuk eldönteni, most épp kielégül, vagy teljesen indifferens a helzetünkkel kapcsolatban… Egészen "érdekesen" kommentálja a harcokat, például: óh, most beledugtál engem egy robotba, igen. Őszintén nem tudom, mit gondoljak erről.
A játék helyszíne egy Cloudbank nevű város, amely kellően cyberpunk ahhoz, hogy felismerhető legyen (neonfények, vállalatok, robotok), de ahhoz nem, hogy a világnak tulajdonképpeni mélységet adjon. A gond ezzel csak az, hogy díszletként sem túl érdekes, néhány kellően eredeti díszítőmotívumot leszámítva egyáltalán nem nevezhető eredetinek, sem eléggé változatosnak, hogy ellenpontozza a viszonylag szerény játékmenetet, amellyel együtt már egy kicsit problémás a képlet. Ez nem értékítélet, nem is frusztráció, elvégre ha a fejlesztők első játékához, a Bastionhoz viszonyítunk, kapunk még egy olyan kaliberű játékot, lecsiszolt élekkel, vagy talán… még olyanabbat, de valahol furcsa, hogy egy nem is annyira kispénzű fejlesztőcsapat miért nem gondolkozott ennél is tovább. Maga a játékmenet, miután kiismertük a skillrendszer fejlesztési lehetőségeit, feltérképeztük a harcok és feladványok rendszerét, egy idő után nem valami érdekes. Adva van tehát a követelmény, hogy a sztori, a világépítés, a karakterek lehetnének mélyebbek, de valahogy nem is céloztak túl magasra.
Persze, nézőpont kérdése, Red kálváriája azért jóval érdekesebb, mint a Kölyök kalandja, és van az egész játék atmoszférájában valami régivágású, Final Fantasy-szerű poézis, az öntudattal rendelkező kard olyan kellemes olvasmányélményeket juttathat eszünkbe, mint az Elric-ciklus, és részleteiben felfedezhetünk benne finom dolgokat. Rendkívül erős atmoszférateremtés jellemzi, zenei és vizuális szempontból is, csak sajnos ez hamar kimerül, és csak akkor adhat nagyszerű élményt, ha már az első percekben megfog a játék. Melankolikus darab, keserédes befejezéssel, ha az ember odafigyel, rá tud telepedni ez a hangulat rendesen.
Mindenesetre, ami tartalmat nyújt, és ahogy azt tálalja a játék, az tökéletesen elegendő és tiszteletre méltó egy olyan címhez, amely ott van kedvenc digitális boltunkban, és amit csak azért veszünk meg, mert most éppen le van akciózva 5 dollár környékére, vagy még lejjebb. Látva, hogy ez a játék PC mellet megjelenik PS4-re is, ahol olyan extrém adalékokat is kapunk, mint a kard beszédére villogó kontroller… hát, nem is tudom. Ennél több platform kellene. El tudom képzelni, hogy a Transistor kedvenc kézikonzolunk, esetleg tabletünk egyik legjobb és legemlékezetesebb címe lesz, akár azt is, hogy kihívást, szórakozást nyújt egy laptopon egy hétvégére, de valahogy nehezen tudom magam elé képzelni, hogy a nappaliban, óriási tévén ezt nyüstöljük két nagyobb cím között.
A Transistor korrekt játék a maga műfajában (mintha olyan sok lenne), leköti az embert, de valahogy nem a történetével és a játékmenetével együtt, szintézisben, hanem valahogy… külön-külön. Így megmarad a tisztességes középszer. Tehát íme, Bastion, ami egy „kisfiú fantasy-világban”, és íme, Transistor, ami egy „lány cyberpunk-világban”. Ha ezt a koncepciót trilógiává bővítik valami olyasmivel, amiben egy hímnős csápatag hernyót irányítunk egy lovecrafti horrorban, és ezt a három címet egyben árulják, esküszöm, bátran fogom ajánlani akár egy dobozos kiadás megvételét is. De most még… hát, na bumm. Platform: PC, PS4 Tesztplatform: PC Értékelés: 70%
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. KatonaKM
2014.05.31. 09:44
Költői volt ez cikk, tetszett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. KisDre
2014.05.31. 16:29
Ezt a cikket nagyon furcsállom. Egyrészt maga a játékmenet egyedi. Hol máshol látunk ilyen egybegyúrását a realtime és körökre osztott játékoknak? Nem gyakori.
Maga a látványvilág számomra pont kiváltja az eredetiséget, persze a Bastion már hasonló úton volt, de mutasson már valaki fel nekem szintén egy másik játékot ami van legalább ennyire kreatív? Se nem túl rajzfilmes, se nem totál realisztikusra hajazó, se nem darkfantasy. A cyberpunk is inkább csak a világban magában keresendő, de nem látványban... Deviantarton van jópár ilyen stílusú kép, nem tagadom, de játékokban ez eredeti.
Aztán amit igazán furcsálltam a cikkben, máshol úgy mutatják be, hogy akibe beleszállt a pendrive kard, az a testőrünk volt, és úgy mond a kardban él tovább a testőrünk, ő tölti be a játék során a narrátor szerepét, azért is, mert Rose elvesztette a hangját.

Összességében nem azt mondom hogy nem értek egyet a cikkel, de más Ipon cikkekhez képest elég hamar kiolvastam (rövidnek éreztem) és így még inkább feltűntek számomra ezek a furcsaságok.

Persze amíg nem próbáltam a játékot (ami sajnos nem most lesz) addig keveset érhet a szavam, de mikor az ember több helyről is informálódik, elgondolkozik hogy most vajon melyik lehet objektívebb vagy ha szubjektívebb írásokról van szó, akkor melyik áll közelebb az emberhez, melyik hasonlíthat a saját gondolatmenetéhez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. KisDre KisDr...
2014.05.31. 17:37
Ja és a zenéről! Nem lehetett egyáltalán olvasni

https://www.youtube.com/watch?v=-zA1jRmAYfU
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. farkas.bal... KisDr...
2014.06.01. 10:59
Igazad van, a zene kimondottan adja a hangulatot, csak mintha monotonná válna a loopok miatt, ahogy a látvány is elvarázsol az elején, de nem lesz változatosabb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!