iPon Cikkek

Tyranny: Bastard’s Wound – Új kalandok Kyros birodalmában

Dátum | 2017. 09. 22.
Szerző | Nephin
Csoport | JÁTÉK

1994 nyarán Richard Garriotték Origin Systems nevű stúdiója befejezte a munkálatokat az Ultima VIII kiegészítőjén. A címe The Lost Vale lett volna, középpontjában pedig egy olyan csoport állt, akik teljesen elzártan éltek a névadó Elveszett Völgyben, és egyáltalán nem érdekelte őket, mi folyik a körülöttük lévő világban. A kiegészítő dobozolásra készen állt, a boltokba kerülhetett volna, de az Elecrtonic Arts akkori vezetői, akik 1992-ben megvették az Origint, úgy döntöttek, végül mégsem adják ki, mert az Ultima VIII eladásai elmaradtak a várttól, így a kiegészítőt üzletileg kockázatosnak ítélték. Mára már semmi sem maradt a The Lost Vale-ből néhány képen, esetleg videón kívül, az Origin is rég eltűnt a süllyesztőben, nevét csak az Electronic Arts digitális platformja és az alkalmanként feltűnő, ingyenes Wing Commandert osztogató GOG-, vagy Humble-akciók idézik fel, saját emlékeink mellett.
Évek teltek el azóta, emberek, karakterek jöttek és mentek, virtuális civilizációk virágoztak fel és tűntek el a homokban… 2016 novemberében aztán az Obsidian megjelentette a Tyranny-t. Idén júniusban kaptunk hozzá egy apró, néhány eurós frissítést Tales from the Tiers címmel, mely főleg új mellékküldetéseket tartalmazott, ami – tekintve, hogy az alapjáték nem bővelkedett ezekben – pont jól jött, kicsit jobban megismerhettük velük Kyros birodalmát. Most itt az új kiegészítő, a Bastard’s Wound, melyben – ismerős? – egy, a külvilágtól gyakorlatilag teljesen elzárt csoport áll a középpontban, akik lényegében háborítatlanul élnek egy külön régióban. No lám, nincs új a nap alatt! További hasonlóság a jobb létre szenderült Ultima-kiegészítővel, hogy a Tyranny-t kiadó Paradox reményei nem igazán váltak valóra a problémái ellenére nagyszerű, okos játékkal és az eladások elmaradtak a várakozásoktól. Ezt a kiegészítőt viszont legalább nem lőtték le...
Érdekes lenne nagyobb léptékekben is összehasonlítani a két stúdió, az Origin és az Obsidian közti hasonlóságokat és eltéréseket, azt, hogy miért szárnyal az egyik és miért bukott el a másik, de a szükséges kutatómunka és időráfordítás híján most maradjunk a Bastard’s Woundnál.
A cím egy külön régióra utal a Birodalomban, ahol egy meglepően vegyes összetételű társaság talált menedéket a háború borzalmai elől. Varázslók, bölcsek, tanítók, kereskedők, egyszerű népek és számos Beastmen-klán tagjai képviseltetik itt magukat, látszólag meglepően nyugodtan élve egymás mellett, sőt, közösen munkálkodva a kolónia fennmaradásáért. A történetből kiderül, hogy kerültek ide, hogy kapta a nevét a vidék és hogy maradt ezidáig rejtve, de a csak rajtunk, a Fatebinderen múlik, most mi történik majd velük. Ismerve a játék fő jellemzőjét, vagyis azt, hogy akár velejéig gonosz, vagy Kyros minden parancsát végrehajtó karakterünk is lehet, azt hiszem, nem minden esetben lesz jó vége annak, hogy tudomást szereztünk a titokról.
Különösen igaz ez azért, mert a Bastard’s Wound tulajdonképpen a hírhedt Régi Falon belül fekszik, Kyros törvénye szerint pedig aki belép ide, az halállal lakol (nyilván a büntetés végrehajtására is megvan az achievement, muhaha…). Hogy fokozzuk a kolónia lakóinak gyötrelmeit, a Régi Fal tele van titokzatos lelkekkel, akiknek jelenléte sokszor pokollá teszi az életet. Személy szerint nem szeretem a kis dögöket, már az alapjátékban sem voltak a kedvenceim, sokan vannak, unalmas ellenük harcolni és alapvetően idegesítőek. A túlélésért való küzdelem adja meg a kiegészítő sztorijának alaphangját és ennek nem csak a környezeti veszélyek a részei, de a kolónián belüli feszültségek is. Több vezetőjelölt is akad, akik különböző elképzelésekkel bírnak arról, mit is kellene tenniük, hogy jobb életük legyen. Eltérnek abban is, hogy mennyire hajlandóak szörnyűbbnél szörnyűbb tettek végrehajtására, esetleg arra, hogy minket kérnek meg rájuk, mindezt a terveik biztosítása érdekében. A látszólagos nyugalom a különböző csoportok között valójában csak könnyű fátyol a feszültségek törésvonalai felett. A történet másik fontos része a lore: rengeteg információt szerezhetünk be a Régi Falról, a lelkekről, a Beastmen-klánokról és közöttük húzódó rejtélyes kapcsolatról – nekem mániám az ilyesmi, nagyon örültem minden egyes tudásmorzsának.
A kiegészítő úgy kezdődik, hogy kapunk egy levelet egy titokzatos illetőtől, a probléma csak az, hogy a dolog valahol az Act 2 táján történik, pontosabban a Lethian’s Crossing-küldetéssorozat után. Mindez azt jelenti, hogy ha végigvittük a játékot, szintén megkapjuk ugyan a levelet, de elég furcsán fest majd a kiegészítő, hiszen az Act 3-ban hozott döntéseinkről egyszerűen nem vesz tudomást, azok nem léteznek számára. Egyes szerepjáték-rajongó barátaim szerint a Bastard’s Wound az alapjáték része lett volna, de valamiért nem készült el a tavalyi megjelenésre, esetleg a Paradox direkt kihagyatta egy plusz pénzért piacra dobható kiegészítő kedvéért. Nem tudom, mi az igazság, de annyi biztos, hogy a Bastard’s Woundot egy Act 2-es mentéssel érdemes játszani, így nem is vagyok benne biztos, érdemes-e valódi kiegészítőnek tekinteni, legalábbis abban a tekintetben nem, hogy a végjátékban nyitva maradt kérdésekre értelemszerűen rá sem néz, ezekhez semmi köze. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez a sztoriszál az Act 2 része.
A fő küldetések mellett három társunk magánsztorija is folytatódik: Barik, Verse és Lantry a kiválasztott szerencsések, ha nem ők vannak a csapatban, akkor külön küldetéseket nem, csak esetleges apró, pár mondatos utalásokat kapunk a többiekhez. Véletlenül én pont velük találtam egy Act 2-es mentést, de akinek nincs ilyen, az valószínűleg kissé csalódott lesz - ez nem volt annyira jó lépés, bár ráerősít az imént vázolt teóriára, miszerint az egész tartalom eredetileg az alapjáték része lett volna. A többi potenciális társhoz talán más területekre írtak plusz questeket és ha nagyon tovább akarnám vinni ezt a gondolatot, akkor feltenném a kérdést, hogy vajon további hasonló kiegészítők is várhatók a Tyranny-hoz? Hümmhümm, meglátjuk, mit hoz a jövő.
A kiegészítőt tartalmazó frissítésnek ingyenes elemei is vannak, melyek elméletileg új tartalmat jelentenek az Act 3-hoz, illetve friss utakat a játék végének eléréséhez. Nos, ez technikailag valóban így van, de az új tartalom kimerül néhány videóban, levélben és párbeszéd-opcióban, melyekkel akár a legutolsó pillanatban is megváltoztathatjuk addigi magatartásunkat Kyrosszal szemben, ha akarjuk. Mindez teljesen rendben van szerepjáték-szempontból, érdekes morális és filozófiai kérdéseket vethet fel cselekedeteink valódi okáról a játékban, de azt hiszem, új tartalomnak nevezni enyhén szólva is túlzás. Több ismerősöm panaszkodott bugokról, befejezhetetlen questekről is; nekem ezek annyiban jelentkeztek, hogy a játék kifagyott néhányszor, de az újraindítás mindig orvosolta a gondokat. Én személy szerint nagyon nagy örömmel tértem vissza Terratusra, remélve, hogy választ kapok néhány kínzó kérdésre, amik az alapjáték után megmaradtak. Mint kiderült, erről sajnos nincs szó, de a Bastard’s Wound gyógyítgatta kicsit sírdogáló, csalódott lelkemet a rengeteg lore-ral és az Obsidianhoz méltó minőségben megírt sztorival, párbeszédekkel. Ugyanakkor nem hagyhatom szó nélkül azt, hogy az egész csomag nagyon messze áll a klasszikus értelemben vett kiegészítőtől (ilyen mondjuk a Baldur’s Gate-hez a Tales of the Sword Coast, vagy a Baldur’s Gate 2-höz a Throne of Bhaal), inkább a manapság divatos, tipikus DLC, 6-8 órás, az alaptörténet végétől gyakorlatilag teljesen független tartalommal. Ha az előző DLC-t, a Tales from the Tierst pár euróért árulták, kicsit pofátlan húzásnak tartom a Paradoxtól azt, hogy ezért 15 eurót kérnek – tízzel talán már kiegyeznék. A trión kívüli többi companion plusz küldetéseinek hiánya és az alapjátékkal kapcsolatos kihagyott lehetőségek fájóak, ennek ellenére, ha szerettétek a Tyranny-t, érdekel a lore és olcsóbban látjátok a Bastard’s Woundot valamikor, vagy nem zavar az ár, érdemes végigjátszani. Remélem, a következő kiegészítő – ha lesz (legyen!) - orvosolja a felmerült problémákat és végre kapunk néhány valódi választ.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!