iPon Cikkek

Ubisoft E3-as konferencia összefoglaló

Dátum | 2015. 06. 16.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

A szokásoknak megfelelően a Ubisoft is megtartotta a maga E3-as sajtókonferenciáját, amit idén is a humorista hölgy, Aisha Tyler vezetett. Változás azonban, hogy nem volt rajta magassarkú, így már csak másfél fejjel tornyosult a Ubisoft-vezér Yves Guillemot fölé. Mielőtt azonban bármelyikük is a színpadra érkezett volna, rögtön kaptunk is egy új bejelentést. Nem mást, mint a South Park-szerepjáték folytatását, The Fractured but Whole alcímmel. Ezúttal is a South Park alkotói, Matt Stone és Trey Parker vezetik a projektet, azonban magát a fejlesztést már nem az Obsidian vállalta, hanem a Ubisoft új, San Franciscoban székelő stúdiója. Stone és Parker ugyan korábban elmondta, hogy elegük volt a játékfejlesztésből, és soha többet nem vágnak bele ilyesmibe, úgy látszik, meggondolták magukat - persze a THQ körüli botrányok és szenvedés miatt nem csodálom, hogy ezen az állásponton voltak. Láthatóan azonban a játék sikere és a Ubisoft profizmusa meggyőzte őket. Azt is elmondták, hogy a fejlesztés végére tanultak bele igazán, hogyan lehet jó játékot készíteni, szóval ezt kamatoztatni szeretnék. Ami a történetet illeti, ismét mi alakítjuk az új fiút a városban, ám ezúttal a fantasy körítés helyett szuperhősös sztori vár ránk.
Habár a Ubisoft eddig jellemzően a műsora végére hagyta az új címek bejelentését, ez most némileg megváltozott, a South Park után ugyanis rögtön kaptunk egy másik, teljesen friss címet is. Ez a For Honor, ami lényegét tekintve egy multiplayer kardozós játék, mely egymásnak ereszti a legnagyobb harcosokat: a vikingeket, a lovagokat és a szamurájokat. Habár a bemutató alapján csak egy viszonylag lassú hack'n slash-nek tűnik, a fejlesztők ígérete szerint minden korábbinál autentikusabban adja majd vissza a kardművészet rejtelmeit, amihez persze számos szakértőt kért fel a Ubisoft Montreal brigádja. A játékot már kipróbálhatják az E3-ra látogató szerencsések, PS4-en, 4vs4 felállásban.
A The Crew ugyan nem tartozik a Ubisoft legsikeresebb játékai közé, de úgy látszik, hogy ahhoz elég kelt el belőle, hogy gyártsák hozzá kiegészítő tartalmakat. Egy új nagy csomag érkezik ugyanis Wildrun alcímmel, ami motorokkal, monster truckokkal és sok-sok offroad versennyel igyekszik felforgatni a bejáratott formulát. Az anyag november 17-én jelenik meg, ennél sokkal többet sajnos még nem tudunk róla.
Mivel a Ubisoftnak nagyon bejöttek az olyan, kissé elmebetegre vett mellékágak, mint a Far Cry: Blood Dragon, úgy döntöttek, hogy készítenek egy hasonlót a rendkívül sikeres Trials Fusion mellé is. A DLC neve Awesome Level MAX, és tüzet okádó unikornisokon lovagolhatunk benne, legalábbis a hangulatkeltő előzetes alapján.
A bohóckodást követően komolyabb vizekre eveztünk, a The Division következett. Úgy látszik, hogy a készítők kezdenek rájönni, hogy mégis milyen játék fog kisülni ebből. Ezt két dolog támasztja alá. Egyrészt megkaptuk a megjelenési dátumot, ami 2016. március 8-a (lesz előtte bétás szakasz), másrészt egy élő multiplayer bemutatót is láthattunk, mely a játék világának legkeményebb részén, a DarkZone-ban zajlott le. Ezen a területen bármikor belefuthatunk ellenséges csapatokba, akik nyilván nem fognak olyan szépen megrendezett módon álldogálni, mint itt. Na jó, azért itt sem volt sok álldogálás, hamar beindult a PvP küzdelem, aminek segítségével a fejlesztők be tudták mutatni, hogy számos taktikai lehetőségünk van. Felmászhatunk tárgyakra és járművekre, telepíthetünk géppuskákat, kidobhatunk követős gránátokat, stb. A vége pedig egészen meglepő: miután hőseink már éppen elmenekülnének a megszerzett javakkal, a csapatból kiderül valakiről, hogy áruló.
Folytatódik az Anno-sorozat is, bár a városépítést ezúttal a Holdra visszük az Anno 2205 keretein belül. A Ubisoft Blue Byte által fejlesztett címhez jött egy renderelt előzetes és egy játékmenet bemutató is. Úgy tűnik, az Anno 2205 alaposan tele lesz lehetőségekkel, és mellékesen még jól is néz ki, így nem csak a városépítős anyagok rajongóit, de a sci-fi fanokat is lekötheti.
Szintén hagyomány a Ubisoftnál, hogy az előadások közepén igyekeznek bulihangulatot teremteni, és ehhez általában az évente érkező Just Dance-t hívják segítségül. Nem volt ez másképpen most sem: az éneket, a táncot és a bulit Jason Derulo és brigádja hozta, az új játék pedig a Just Dance 2016. A megjelenésre októberben számíthatunk PS4-re, Xbox One-ra és Wii U-ra. Maga a játék alapvetően ugyanaz, mint eddig, csak még több és látványosabb animációt ígérnek, továbbá már kamera sem kell majd hozzá feltétlenül, hanem játszhatunk csak az okostelefonunk segítségével is.
Mivel közeledik a Tom Clancy’s Rainbow Six Siege megjelenése, természetesen ez is fontos szerepet kapott a Ubisoft konferenciáján. Először is egy hangulatkeltő előzetest kaptunk, melyből megtudhattuk, hogy egy új terrorista csoport, a White Masks fenyegeti a világot. A bűnözők különösen veszélyesek, ugyanis nagyon profik, és mindenféle vallási vagy nemzetségi hovatartozástól függetlenül működnek. Ezért a Hatos Ügynöknek össze kell szednie a világ legjobb és legképzettebb alakulatát, a Rainbow Sixet. A játékban szerepel Angela Bassett is, akit mostanában leginkább az American Horror Storyból ismerhetünk.
Ami a játékmenetet illeti, visszatér a korábbi részekből megismert Terrohunt mód. Itt a játékosok kooperatív módon lépnek fel a mesterséges intelligencia által vezérelt terroristák ellen. A készítők ígérete szerint egyébként az M.I. kiemelkedően jó lesz. A bemutatóból nem érdemes túl sok következtetést levonni, ezek megrendezésében ugyanis mindig nagyon jó volt a Ubisoft. Nincs ez másként most sem: a játékosok metodikusan, megfontoltan derítik fel a terroristák által megszállt épületet, olyan eszközöket bevetve, mint a kamerás kisautó. Nem sokkal később persze aztán kitör a nagyüzemi lövöldözés, onnan kezdve pedig egyszerű shooternek tűnik a játék.
Új rész készül a Trackmaniából. Ez a Trackmania Turbo, ami tulajdonképpen nem sokban változott a korábbiakhoz képest: továbbra is hullámvasútszerűen megépített pályákon próbáljuk megfutni a legjobb időket. Kezdetben négy különböző környezetet ígérnek, melyek mind másként hatnak majd a játékmenetre, meg persze lesz 200 pálya is, melyek száma hamar megnövekszik majd a beépített pályaszerkesztőnek köszönhetően. Kapunk kampányt, és persze multiplayer módokat, utóbbiból lesz offline splitscreen és online is. A megjelenésre november 26-án kell számítani PC-n, PS4-en és Xbox One-on.
Nem lesz könnyű dolga a Ubisoftnak az idei Assassin's Creeddel, hiszen a tavalyi Unity némileg lerombolta a sorozat ázsióját. Éppen ezért az Assassin’s Creed Syndicate-et most erősen megnyomták, kaptunk egy rendkívül hangulatos, profin vágott renderelt előzetest, és persze játékmenet bemutatót is. A játék kreatív igazgatója szerint ez az első igazán modern Assassin's Creed: mindenhol gőzhajókat láthatunk, és persze komoly szerepet kapnak a vonatok is, mint a korszak legnépszerűbb tömegközlekedési eszközei. A játékmenet bemutató során egyrészt ügyesen prezentálták, hogy Jacob hogy használja a levegőben közlekedésre a szigonyos puskáját, másrészt pedig megtudhattuk, hogy a sétapálcájába rejtve nyilván ott van egy penge is, ahogy azt egy rendes orgyilkostól elvárnánk. A bemutató végül egy látványos vonatos jelenettel ér véget - maguk a vonatok a készítők szerint számos új játékmenetbeli lehetőséget tartogatnak, bár ebből egyelőre nem sokat láttunk.
A végére pedig a Ubisoft nem hazudtolta meg magát: kaptunk még egy új bejelentést. A játék neve Tom Clancy's Ghost Recon Wildlands, és egy nyitott világú, leginkább a többjátékos mókára koncentráló FPS, melyet a Ubisoft Paris stúdió készít. A hangulatkeltő renderelt részeket és alfa játékmenet-felvételeket is tartalmazó video mindenesetre beszédes. Csapatunkkal különböző drogkartellek ellen kell küzdenünk majd, azonban az már rajtunk múlik, hogy miként visszük véghez az akciót. A bemutatóban első nekifutásra embereinket egy repülőről dobták le, távolról sniperrel lelőtték a kartell vezetőjét, majd a drogot szállító furgont üldözve azt letessékelték az útról. Ezzel szemben a második változatban ugyanitt, ugyanezen a helyszínen, de már éjszaka és lopakodva hatolt be a csapat. Hangtompítós pisztolyokat és közelharcot használva szedegették le az ellenfeleket, majd elrabolták a kartell vezetőjét. De persze ott van a harmadik lehetőség is: a teljes káosz. Embereink egy kamerás drónnal derítették fel a terepet, majd minden oldalról nekimentek a kartell rejtekhelyének, leginkább szétgéppuskázva mindenkit, akit láttak. A megjelenési dátum egyelőre ismeretlen, de PC-n, PS4-en és Xbox One-on kell rá számítani.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. predike07
2015.06.16. 16:45
Hááát az Ubisoft felhozatala közül egy árva játék se érdekel
Az itt felsoroltak nagy része nem érdekel ami meg esetleg jó is lehetne az meg multira koncentrál ami szint úgy felejtős
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. KatonaKM
2015.06.16. 16:47
Az Anno 2205-nak örülök, nem csak mindig bélontás kell, a múltkori is jól sikerült.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. BReal
2015.06.16. 16:51
For Honor jónak tűnik, a The Division pedig még mindig várós. Hajrá.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. csabi02
2015.06.16. 17:05
Az ubiszaft túl sok szart tolt ki az elmúlt időszakban és az emberek eltáncolnak ilyen bejelentések mellett is simán.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. mikej95
2015.06.16. 20:36
South Park, ha olyan lesz, mint az előző, akkor jöhet, Rainbow Six kap egy esélyt a többi nemigen érdekes. Mármint sokadik AC ami már rég be van jelentve, Division ami csak nem akar megjelenni és egy csomó kis cím.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Kerty
2015.06.16. 21:15
Sokat akar a szarka...

Siege érdekel nagyon, a többit meg majd meglátjuk, mert elvégre ubi... jobb nem elhinni a látottakat
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.06.16. 21:46
Inkább csúsztassák a megjelenést és tökéletesítsék, mintsem adjanak ki belőle minden évben egy részt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Th3Ac3
2015.06.17. 16:55
Ez egy nagy nulla. Kicsit összeszedhetnék magukat végre esetleg új Prince od Persia, Call of Juarez vagy valami ami érdekel is nem csak a multis semmirekellőségek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!