iPon Cikkek

Űrhajóskiképzés űrhajók nélkül

Dátum | 2012. 09. 16.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Dottie Metcalf-Lindenburger mosolyogva integet, miközben egy citromsárga daru űrruhástul beleereszti a világ legnagyobb fedett úszómedencéjébe. Amikor a víz összezárul a feje fölött, három búvár úszik a közelébe. Kiszabadítják a kilencven kilós öltözéket viselő űrhajóst a tartóhevederekből, majd lesegítik a medence aljára, ahol a Nemzetközi Űrállomás egy részletének életnagyságú másolata terpeszkedik. A búvárok óvatosan forgatni kezdik az asztronautát, körbe, majd fejjel lefelé és visszafele irányítják, és közben elvégzik a súlytalanságot imitáló lebegtetőrendszer finomhangolását.

„Rendben hallasz?” ‒ kérdezi a medencére néző teremben ülő technikusok egyike. „Igen, minden oké” ‒ hangzik fel Metcalf-Lindenburger hangja az irányítóterem hangszóróiból. Amikor megragadja az „űrállomás” külsején található kapaszkodók egyikét, hogy megkezdje űrséta-gyakorlatát, a Led Zeppelin Over the Hills and Far Away című száma hangzik fel a közös rádiócsatornán. „Segít ráhangolódni” ‒ mondja vigyorogva a technikus.

Így zajlik egy átlagos nap a Johnson Űrközpont űrhajós iskolájában. A 6,5 négyzetkilométeres komplexum Houstontól délre található, és az amerikai űrprogram kezdetei óta szolgál a NASA elsődleges kiképző és kilövési központjaként. Itt készült fel történelmi útjára John Glenn, és e falak között gyakorolta Neil Armstrong a holdraszállási manővereket. Dottie Metcalf-Lindenburger egyike az Egyesült Államok legújabb űrhajósainak, akik kiképzésük végső fázisában járnak. Csak egyetlen aprócska kérdés merül fel ezzel kapcsolatban: pontosan mire is készítik fel ezt a generációt?

Az űrsikló-program tavalyi befejeződése után a következő pár évben az amerikai űrhajósok csak a maroknyi üzemképes Szojuz űrhajó fedélzetén juthatnak fel a Nemzetközi Űrállomásra. A NASA azt reméli, hogy 2015 környékén már magáncégeket is megbízhat asztronautái fuvarozásával, míg az űrügynökség maga olyan távolabbi célokat elérni képes űrjárművek fejlesztésén dolgozik, amelyek embert vihetnek a Marsra vagy egy aszteroidára. A következő években tehát valószínűleg nagyon keveseknek fog megadatni, hogy eljussanak az űrbe.


A NASA ennek ellenére fenn kívánja tartani, sőt bővíteni szeretné űrhajósainak csapatát. Jelenleg 56 asztronauta áll alkalmazásukban, ami visszalépésnek tűnhet a 2007-es 109 fős létszámhoz képest, tavaly novemberben azonban ismét toborzásba kezdtek. A szerencsés kiválasztottak az űrügynökség ígérete szerint eljuthatnak a Nemzetközi Űrállomásra, és előbb-utóbb alacsony Föld körüli pályán túli célpontokra is. A több mint hatezer jelentkező úgy tűnik, hogy osztozik a NASA optimizmusában, és annak ellenére is szeretne bekerülni a programba, hogy minden esélyük megvan rá, hogy egész leendő karrierjük során akkor kerülnek legközelebb az űrséta élményéhez, amikor egy hatalmas medence fenekén gyakorlatoznak.

Amikor a NASA 1959-ben kiválasztotta az első reménybeli űrhajósokat, kizárólag a legkiválóbb katonai pilóták közül toborzott: félelmet nem ismerő, magasan képzett repülők, és hangsúlyozottan kizárólag férfiak alkották az „igazak” körét. Manapság ennél sokkalta kevesebb előírásnak kell megfelelni. A szóba jöhető jelölt amerikai állampolgár, legalább alapszakos diplomával rendelkezik a mérnöki tudományok, a matematika vagy a természettudományok valamelyikének területén, szakterületén három éves tapasztalattal (illetve mesterképzéssel) rendelkezik, vagy legalább ezer órát repült sugárhajtású gép pilótájaként. Ezen túl persze át kell mennie egy szigorú orvosi vizsgálaton, testmagasságának pedig 157,5‒190,5 centiméter közé kell esnie. A 2009-es toborzás idején a 3500 jelentkező közül több mint 2900 megfelelt az előírásoknak, így a többnyire egykori űrhajósokból álló bizottságnak nincs könnyű dolga a kiválasztásnál.

A válogatásnál egyébként fontos szempont, hogy a kiképzésére bocsátott űrhajósok között minél több tudományterület képviselői legyenek jelen, de ugyanígy igyekeznek megvalósítani a nemi és etnikai változatosságot is, mondja Duane Ross, a bizottság elnöke, aki 34 éve vesz részt az űrhajósok kiválasztásában. A jelenleg aktív űrhajósok között vannak pilóták, tudósok, orvosok, a haditengerészeti különleges erőinek tagjai, középiskolai tanárok és egy állatorvos is. Dottie Metcalf-Lindenburger például egy gimnáziumban tanított földrajzot, mielőtt űrhajóskodásra adta a fejét.

Az elszántság szintén fontos erény lehet. Mike Foreman, egykori haditengerészeti pilóta, két űrsikló-küldetés veteránja például nyolcszor jelentkezett, mielőtt 1998-ban végre bevették a programba. „Gondolom belefáradtak, hogy állandóan visszajövök” ‒ mondja. 

Toborzási ciklusonként körülbelül egy tucat űrhajósjelölt kerül kiválasztásra, akiket a NASA sokat tapasztalt alkalmazottai csak Ascan (astronaut candidate) néven „becéznek”. A jelöltek két és fél év intenzív kiképzésen esnek át, mielőtt kiérdemlik az űrhajós nevet. Maga a felkészítés sokat változott az elmúlt ötven évben. Annak idején Glennt még egy gigantikus centrifugába szíjazták, hogy megtapasztalja az űrutazás során fellépő gyorsulás hatásait. A centrifugát 1999-ben felszámolták a magas fenntartási költségek miatt, és összességében elmondható, hogy a kiképzés sokkal könnyebbé vált fizikailag, de jelentősen nehezebbé intellektuálisan, hiszen rengeteg új technológiával kell megismerkedniük a jelölteknek.

A tudás jelentős részét a Virtuális Valóság Laboratórium kifinomult szimulációin keresztül sajátítják el a leendő asztronauták. A kétszobás részleg roskadásig van pakolva monitorokkal és elektronikus felszereléssel, a falon pedig Clint Eastwood Űrkovbojok című filmjének posztere díszeleg. Bonyolult headsetek és elektródák révén teremtődik meg az illúzió, amely révén a kiképzés alatt álló jelölt az űrállomás közelében találja magát. A rendszer elképesztő élethűséggel utánozza a Nemzetközi Űrállomás komplexumát, az utolsó csavarig stimmelő szimuláción még a napelemeken megcsillanó fény is megfelel a valóságnak. A kesztyűkbe rejtett irányítórendszer révén a leendő asztronauták gyakorolni tudják az űrsétát és a külső javítási munkálatokat.

Persze rengeteg „valódi” gyakorlaton is részt vesznek az űrhajósok. Szuperszonikus vadászgépeken repülnek, hogy gyakorolják a gyors döntéshozatalt, és persze merüléseket végeznek a már említett medence 23 millió liternyi vizében, hogy megtapasztalják a súlytalanságot. Hat órás időszakokat töltenek a medence alján, ami mind mentálisan, mind fizikailag megterhelő, mondja Kjell Lindgren orvos és űrhajós.


A jelöltek emellett heteket töltenek Japánban és Oroszországban, hogy a Nemzetközi Űrállomás ezen országokból származó leendő személyzetével együtt gyakorlatozzanak. Az oroszokkal olyannyira szoros az együttműködés, hogy az amerikai űrhajósoknak a kiképzés ideje alatt meg kell tanulniuk oroszul, hogy kommunikálni tudjanak a Szojuz irányítóival és hazai legénységével.

Az űrsikló-program idején is megesett, hogy az űrhajósok évekig vártak, mielőtt eljutottak az űrbe (már aki eljutott). Jelenleg úgy tűnik, hogy ez a várakozási időszak egyre hosszabb lesz. A NASA korábban évente többször is útjára indított egy-egy hétfős expedíciót, 2016-ra azonban mindössze 12 főre foglaltak helyet az Szojuzokon.

Az 56 aktív űrhajós nagyon is tisztában van annak lehetőségével, hogy a semmiért csinálták végig a kiképzést. A NASA büdzséje egyre zsugorodik, a támogatott célok pedig egyre inkább attól függnek, hogy éppen ki ül az Államok elnöki székében. A Johnson Űrközpont személyzetét is jelentősen megnyirbálták az utóbbi időszakban.

Az egyedüli reménysugarat jelenleg a magánűrhajózás rendkívül gyors fejlődése jelenti. A NASA a májusi sikeres próbaút után 12 teherszállító útra szerződött a SpaceX-szel, és ha ezek sikerrel zárulnak, 2015-re a személyszállítást is átveheti Elon Musk cége. Ami a hosszabb távú célokat illeti, a jelenlegi politikai támogatottság mellett a NASA 2025 körülre tervezi egy aszteroida, majd 2030 körülre a Mars emberes meglátogatását.

Metcalf-Lindenburger és társai addig is reménykednek, hogy a kimerítő kiképzés nem lesz hiábavaló, és mindezen változások még időben bekövetkeznek ahhoz, hogy eljussanak az űrbe. Még ha azt nem is tudják, hogy mikor, mivel és pontosan hova mennek majd.
 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. I.Jozsef83
2012.09.16. 21:17
Egy ilyet szívesen kipróbálnék főleg a forrő nyári melegben

Jó kis cikk ... thx érte.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. DogTheDog
2012.09.17. 09:21
Gondolom a NASA most az atalakulas eveit eri meg.A hagyomanyos penzpazarlo formajaban mar nincsen ra szukseg.Ezt feltetelezem atlatjak a jelentkezok is.en is ugy gondolom,hogy az az urhajos,akit azert kepeznek ki,hogy az eleteben ne repuljon,meg mindig sokkal jobb,mintha nem is lenne urhajosuk.Gondolom egy kozepiskolai tanari fizunal azert csak magasabb az alap NASA fizetes.Remelem a magan urrepulo cegek nem felnek a NASA-val cooperalni,es az sem olyan gogos,hogy ne allna szoba az uj belepokkel.
Ha beindul a privat urhajozas,akkor a kepzett NASA es egyeb hivatal pilotait fogjak megkeresni,vagy az uj cegeknek van kikepzo kozpontjuk?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!