iPon Cikkek

Valkyria Chronicles Remastered – Visszatérés Galliába

Dátum | 2016. 06. 10.
Szerző | Svindler
Csoport | JÁTÉK

A Valkyria Chronicles nagyon sokáig tagja volt az igencsak hosszúra sikerült, „ezt még be szeretném majd pótolni” listámnak, amire még erős szelekció mellett is 3-4 cím kerül fel, mire egyet kipipálhatok rajta, de ezzel a problémámmal valószínűleg nem vagyok egyedül. Teltek-múltak az évek és szép lassan beláttam, hogy vannak dolgok, amik úgy látszik kimaradnak az életemből, és ez a játék is közéjük tartozik. Pedig két évvel ezelőtt végre PC-n is megjelent ez a sokak által kedvelt klasszikus, de akkor is csak a Steames kívánságlistámig jutott, és már majdnem megfeledkeztem róla, amikor felbukkant a megjelenési listákon a Remastered változat PS4-re, majd pár héttel később kaptam egyet a hazai, igencsak stílusos dobozos változatból (a sima DVD tokok már olyan kiábrándítóak). Ennek köszönhetően nem csak, hogy újra releváns tagja lett a listámnak, de még az elejére is repült, és bár van itt még pár tesztelésre váró videókártya, azért meggyőztem magam, hogy hát Ti is Valkyria Chronicles cikkre vágytok, szóval nekem kötelességem ezt most azonnal végigvinni (éljen az indokgyártás, szükség esetén még kitalálok párat, hogy megnyugtassam magam, úgy van jól, ahogy én akarom).
Amikor az eredeti játék megjelent 2008-ban (PS3-ra), mi még nem igazán foglalkoztunk konzolos címekkel itt az iPonon, úgyhogy bár papíron egy Remasterről van szó, ez mégis egy rendes teszt lesz, kiegészítve azzal, hogy mit nyújt nekünk az új verzió. Na de kezdjük az elején: mi is az a Valkyria Chronicles? A legegyszerűbben talán úgy írhatnám le, hogy egy felturbózott visual novelbe ágyazott körökre osztott stratégia, valós idejű részekkel. Oké, ez talán mégsem lett olyan egyszerű, de mindjárt érthető lesz, csak induljunk el az alapoktól. A játék története szerint Európa (nem a mi Európánk) észak-keleti csücskében van egy kis ország, Gallia, ami Svájcról példát véve a függetlenség mintapéldánya. Nem foglalkozik a keleten lévő Birodalommal, és az nyugat-európai országokat összefogó Konföderációhoz sem csatlakozik. Szerencséjére elég jó Ragnite lelőhelyei vannak, ami a legfontosabb nyersanyag a világon, a gyógyítástól a hadiiparig mindenben használják. Mikor kitört az első világháború, többen is pályáztak a Ragnite bányákra, úgyhogy meglátogatták Galliát néhány hadosztállyal, de akkor sikerült hazatessékelni a hívatlan vendégeket. Azóta 20 év telt el, 1935-öt írunk, és a világ megint a feje tetejére állt. A Birodalom hadiipara fejlettebb, mint valaha, és mindössze pár nap kell ahhoz, hogy benyomuljanak Galliába, és elfoglalják a fél országot. Itt csatlakozunk mi a képbe, Welkin Gunther szemszögéből nézve az eseményeket, aki bár az egyetemen a természet kutatásának akarta szentelni az életét, az események közbeszóltak, és úgy néz ki, hogy apja nyomdokaiba kell lépjen, aki az első háború ünnepelt hőse volt. A hetes szakasz vezéreként tehát rajtunk is múlik majd Gallia sorsa.
A játék menüje egy könyv, ami fejezetekre van osztva. Ezekben találjuk az összes beszélgetést és átvezetőt, amik a sztorit viszik előre (később is visszanézhetőek), néha pedig egy küldetést indítanak el. Ezek a csaták voltak az igazi érdekességei anno a játéknak. Úgy épülnek fel, hogy alapvetően „parancs nézetben”, felülről látjuk az aktuális térképet, rajta minden egységünkkel, és az ismert ellenséges csapatokkal. A legfontosabb erőforrásunk a Command Point (CP) lesz, mert ennek a használatával cselekedhetünk, a fel nem használt pontjaink pedig átmentődnek egy bizonyos limitig a következő körre. CP-t használhatunk erősítés hívására a bázisainkra vagy speciális parancsok kiadására is, de a legfontosabb, hogy ezzel kezdhetjük el irányítani egy-egy katonánkat. A gyalogosok 1-1 CP-t visznek el, míg a tankok kettőt, így érdemes jól meggondolni, hogy mire költjük a véges számú pontjainkat. Amint kijelölünk egy egységet, a kamera beközelít rá, és máris átvehetjük felette, félig-meddig valós időben az irányítást. Mozoghatunk (a katona típusától függ, hogy mennyit), lehet egy akciónk (lövés vagy gyógyítás pl.) ami nem fejezi be a kört, és interakcióba léphetünk pályaelemekkel, ha vannak (ez nem számít akciónak). A futkározás valós időben megy, és vannak ellenfelek, akik ilyenkor lövöldöznek is ránk ha előttük megyünk el, tehát nem mindegy hogyan közlekedünk. A lövöldözés viszont már más tészta, az befagyasztja az időt, amíg eldöntjük mit szeretnénk csinálni. Célzáskor a képernyő fenti részén láthatjuk, hogy emberünk hányat fog lőni, és mennyi találat kell ahhoz, hogy a szembeálló egység fűbe harapjon. Amennyiben például fejre célzunk, ez a szám kisebb lesz, csak általában a találati arány sem olyan magas. Nagyon fontos, hogy egy körben többször is használhatunk egy katonát, aki egyre kevesebbet mozoghat majd, de ha bírja lőszerrel, akkor amíg futja CP-ből, durrogtathatunk vele.
Hatféle egységünk lehet és mindegyiknek elég jól meghatározott szerepe van. A felderítők nagyon mozgékonyak, a fél pályát átfuthatjuk velük, de cserébe a tűzerejük nem valami magas. A rohamosztagosok a gépfegyverükkel elég jó pusztítást tudnak végezni, de csak közelről, és tankok ellen nem túl hatékonyak. A harckocsik ellen vannak a „lándzsások”, akik rakétavető-szerű fegyverekkel rendelkeznek. Lassúak és kevés lőszerük van, de a megfelelő helyen és időben nagyon hasznosak tudnak lenni. Vannak még mérnökeink, akik lőszert pótolnak a többieknek és javítják a tankokat, valamint mesterlövészeink, amit talán nem is kell magyaráznom. Igazi halálosztók, csak ne kerüljön a közelükbe senki.
Az igazi multifunkciós egység persze egy tank, de a CP igénye és nehézkes mozgása miatt nem mindig ideális használni. Sok CP-t tartalékolva viszont megtizedelhetjük vele az ellenfél harckocsijait, így nem kell a törékeny embereinkkel a közelükbe mennünk. A gépfegyverek és puskák meg nem sok kárt tudnak tenni benne, így viszonylag kevés dologtól kell félnünk, főleg ha van egy jó mérnökünk a közelben.
A terepen felmutatott teljesítményünk azonban nem csak attól függ, hogyan osztogatjuk a parancsokat éles helyzetben. A csaták között bármikor visszatérhetünk a barakkokba, ahol változtathatunk a csapatunk összeállításán, fejleszthetjük a felszerelésüket, szintet léphetünk velük, stb. A legfontosabb, hogy ne becsüljük le az egyének szerepét. Mindenkinek megvan, hogy kikkel szeret együtt lenni, és mik az előnyei, illetve hátrányai. Aki például allergiás a sivatagra, annál értelemszerűen nem érdemes erőltetni a sivatagi kalandokat, míg vannak, akik például jól látnak a sötétben, ez éjjel nagyon hasznos tud lenni.
Ha úgy érezzük gyenge a csapatunk, elmehetünk skirmish küldetésekre, amikkel extra tapasztalati pontokra és pénzre tehetünk szert (utóbbi például a fejlesztésekhez kell). Rengeteg apróság van még, de azért szeretnék hagyni felfedeznivalót is azoknak, akik belevágnak a játékba. Ezért beszéljünk inkább arról, hogy ez az egész mennyire működik jól. Az én tapasztalataim szerint a végeredmény elég vegyesre sikerült a pályatervezés miatt. Vannak zseniális térképek, amik nagyon jól ki vannak találva, és rákényszerítenek minket arra, hogy ne a szokásos „megyek és lelövök mindenkit” gondolkodásmódot használjuk. Szerencsére ezek, és az összességében jó pályák vannak többen, de volt olyan is, ami a szkriptelt események miatt teljesen kiidegelt, és amikor lopakodásra akarnak kényszeríteni minket, azzal is gondok vannak. Az ötlet maga jó, csak a kivitelezéssel vannak problémák. Egyszer például teljesen biztos voltam benne, hogy a fűben kúszva biztonságban vagyok, a térkép elején még jelezte is a játék, hogy ez most jó lesz nekem. Átadom a kört, erre odasétál egy katona (aki elvileg nem vett észre), és elkezd lövöldözni rám, kb. a hátamon állva. Hát köszi.
Aztán mai szemmel nézve eléggé hibás dizájn döntés, hogy a védelmet nyújtó fedezékek szinte elpusztíthatatlanná teszik az egységeket. Letérdel a homokzsákok közé a gaz ellen? Oh, ennyi XCOM-ozás után ez nem okozhat problémát! Szépen megkerülöm, beleállok a hátába és bumm, bumm… aztán jön a meglepetés, hogy alig sikerült megkarcolni. Erre ő megfordul és válaszként szitává lő. Hát köszi… Úgyhogy szokjunk hozzá a gondolathoz, hogy először a fedezéket kell megsemmisíteni, például egy gránáttal. Ezt leszámítva viszont nem igazán tudok, és nem is akarok kötekedni. Az a tény viszont, hogy egy egységgel egy körben többször is léphetünk, eléggé más gondolkodást igényel, mint ami a szokásos körökre osztott játékokhoz kell. Itt ugyanis akár le is szólózhatunk egy fél osztagot valakivel, ha elég ügyesek vagyunk. Pont emiatt viszont sok egységünk lesz, akiket nem is fogunk használni, ha mindenkit magunkkal viszünk (tipp: a legtöbb esetben ez felesleges, behívhatjuk őket, ha kellenek). A történet egyébként érdekes, már alapból jó dolog, hogy egyáltalán van egy stratégiai játéknál, de itt elég hangsúlyos is. A karakterek vannak a fókuszban, az egész krízist rajtuk keresztül ismerjük meg, és bár ennek köszönhetően azért van egy-két bugyuta beszélgetés is, én szerettem a sztorit. Aki pedig kifejezetten arra hajt, annak van egy nagyon jó hírem: 26 részes anime sorozat is készült a játékból!
A Valkyria Chronicles grafikája olyan, mintha egy kézzel rajzolt képregényt néznénk, ez valószínűleg lejött a képekből is. Ráadásul erre még rá is erősít, hogy mozgás közben hangutánzó szavak is megjelennek itt-ott (vrumm, vrumm). Technikailag egyszerű, de nagyon szerethető ez a megoldás. Cserébe viszont azt kell mondjuk, hogy a PS4-es Remastered változat kb. ugyanazt nyújtja mint a PC-s (még a Digital Foundry is nagyítóval kereste a különbségeket), sőt, menet közben a felbontást és sebességet leszámítva PS3-on sem volt ez rosszabb. Annyival tudnak többet a frissebb változatok, hogy azt a kevés DLC-t, amit kihoztak a játékhoz, alapból tartalmazzák, de ezen kívül semmit, tehát újdonságra kár vadászni.
A PlayStation 4-es dobozos Europa Edition viszont hoz magával némi fizikai extrát. Jár hozzá egy pici művészeti album, és egy kétoldalas A3-as poszter, aminek az egyik oldalán a galliai haderő egy része látható, a másikon Selvaria Bles baba, akire rá van kattanva a fél Valkyria Chronicles rajongótábor. Hogy miért, azt már mindenkinek a képzeletére, vagy a Google keresési képességeire bízom, de alternatívaként had ajánljam a játék beszerzését, mert akinek az előző pár oldal alapján felkeltette az érdeklődését, az jó eséllyel élvezni fogja azt a pár tucat órát, amit bele lehet ölni. Én azt tettem, de még nem vagyok mindennel kész, megyek is vissza…
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. noPublicFG
2016.06.10. 18:45
éljen az indokgyártás, szükség esetén még kitalálok párat, hogy megnyugtassam magam, úgy van jól, ahogy én akarom

Akár csak magamat hallanám.


A játék nem is, de az anime felkeltette az érdeklődésem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. reklamszem...
2016.06.11. 13:16
70 órát sikerült belettenni a PCs verzióba és 2X végig tolti egymásutánban.
G2A-n olyan 5font körül meg lehet szerezni.

Anime engem is érdekelne angol v magyar felirattal
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!