iPon Cikkek

Warhammer 40,000: Sanctus Reach – Még jó is lehetett volna

Dátum | 2017. 02. 05.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Az ismert sziporka szerint az emberiség intelligenciája egy megszabott érték és minél többen kénytelenek osztozni rajta, annál kevesebb jut egy-egy személy számára. A Warhammer-játékokkal is hasonló a helyzet, mivel bár a Games Workshop néha kifejezetten szerencsés kézzel adja el boldognak-boldogtalannak a licenszjogokat, időnként olyan, futottak még kategóriásnak is legfeljebb az ott dolgozók elfogult hozzátartozói és kebelbeli barátai által nevezhető csapatok is dolgozhatnak a világ egyik legnépszerűbb sci-fi franchise-án, mint az Eisenhorn: Xenos-szal emberiség elleni bűnöket elkövető Pixel Hero Games, vagy a cikkünk tárgyát jegyző Straylight Entertainment, aminek még saját weboldala sincs, a Facebook-oldala pedig kong az ürességtől. Az, hogy valaki egy milliós rajongótáború sikercím jogaival is csupán erre képes, az nem sok jót jelent. Olyan ez, mintha valaki annak ellenére nem tudna még érdekbarátokat sem szerezni magának az iskolában, hogy az apja egy McDonalds büszke tulajdonosaként annyi ingyen hamburgert visz haza, amennyit nem szégyell, az anyja gyermekorvosként bárkinek ad igazolást akár két hétre is, ráadásul az alagsorban húsz, egyenként másfélmillió forintba kerülő számítógép várakozna arra, hogy végre kezdetét vegye egy össznépi COD, Doom vagy CS:GO meccs.
Ilyen előzmények tükrében félve vágtam bele a körökre osztott stratégiai címek táborát erősítő, az orkok és az űrgárdisták harcai körül bonyolódó Sanctus Reach tesztelésébe, de hamar kellemesen csalódtam. Ugyanis a stúdió első játéka távolról sem rossz, hanem egyszerűen csak jelenlegi formájában annyira felesleges és érdektelen, hogy ha emberként materializálódna, akkor háromszor kellene bemennie harsány köszönés kíséretében egy szobába ahhoz, hogy észrevegyék, és a temetésén a halottaskocsi kullogna leghátul.
Ugyanakkor, és ez a legfájóbb, a Sanctus Reach könnyedén lehetett volna egy kiváló, sőt, etalonként kezelt játék is. Az egységkínálat egyenesen lenyűgöző, rengeteg eltérő erősséggel és gyengeséggel bíró űrgárdista és ork martalóc várja, hogy életét adja a monitor előtt ülő hadvezérekért a harcmezőn. Lángszórós egységek, gigászi tankok, brutális közelharcosok, nehézfegyveres pusztítók: a lista koránt sem teljes. A makettekre hajazó karakterekre kész élvezet ránézni, egy az egyben olyanok, mintha igényes, kézzel festett figurákat néznénk, a rombolható fedezékekkel és előnyöket adó magaslatokkal teli térképeket látva pedig minden önmagára kicsit is adó stratégának vékony csíkban folyni kezd a nyála, mert kismillió lehetőség tárul a szeme elé. A területre ható támadásokra fókuszáljunk, vállalva annak kockázatát, hogy az áttörés esetén egy számunkra is hasznos védvonalat semmisítünk vagy gyengítünk meg ezzel, esetleg a lassabb megoldás mellett döntsünk? Direkt támadjunk, vagy várjuk meg, amíg felénk rohamoznak és akkor csaljuk kelepcébe az ellent? Megkerülő hadművelet, vagy frontális adok-kapok? Elsőre tehát minden szép, de másfél-két óra után lehetetlen nem észrevenni, hogy a tetszetős külső és a masszív alapok ellenére a Sanctus Reach egyjátékos módjainak építménye ha nem is egy szúette és omladozó romhalmaz, de a legjobb esetben is egy gyalázatos szigetelésű, korszerűtlen fűtési rendszerű, rossz térelosztású, alacsony belmagasságú és csúnya tapétájú lakás, aminek még a falai is vékonyak, így ha akarjuk, ha nem, de naprakészek vagyunk abban a témában, hogy melyik szomszéd mikor könnyít magán.
A legenyhébb problémát, a nívótlan történetet még akár el is lehetne nézni, hiszen egyfelől nem bírhat mindenki Dan Abnett, vagy a folytatásokban megjelenő, a Neocore jóvoltából ingyenesen olvasható Above and Beyond-ot jegyző Németh Áron tehetségével. Másfelől stratégiai címeknél ez még bocsánatos bűn. Harmadrészt, a lapos kedvcsináló szövegeket némileg ellensúlyozza az alaphelyzet. Egy háború szabdalta bolygón vagyunk, a megadás nem opció, vagy ők, vagy mi. Tiszta sor, egyszerű és hangulatos, ahogy az a Warhammertől elvárható.
A mesterséges intelligencia hiányosságai viszont felfoghatatlanok. Ellenfeleink teljesen kiszámíthatatlanul viselkednek. Néha eszesek, trükköznek, igyekeznek túlélni, de mindig pont a legrosszabbkor szenvednek súlyos agysérülést, és hol a biztos pusztulásra, hol pedig a kínálkozó lehetőségekre hánynak fittyet, hidegvérrel legyilkolva az efféle címek élvezetéhez szükséges illúziót. Hiszen, mi értelme taktikázni az ügyesen felépített csatamezőkön, vagy hosszasan agyalni, hogy a markánsan különböző egységek közül melyeket is vezessünk harcba, ha az ellenfeleink az esetek tíz-tizenöt százalékában másfél kiló hasábburgonya helyzetfelismerő képességével bírnak? Hogyan higgyük el, hogy egy szektorokat lerohanó, megállíthatatlannak tűnő hordával állunk szemben, ha annak a tagjait jobb napjain egy közepesen motivált mosogatószivacs is úgy veszi hülyére, ahogy akarja? Miért van az, hogy néha egyszerűen elsétálnak a súlyosan sérült egységek mellett, életben hagyva őket, vagy agyatlanul támadnak, mit sem törődve a kulcsfontosságú győzelmi pontok elfoglalásával? Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy ha akárcsak felületes bétateszt is volt, akkor a fejlesztők mindezeket nem vették észre. Erre utal az is, hogy a kampány során az ellenség mindig irtóztató túlerőben van, ami arra enged következtetni, hogy a készítők teljesen tisztában voltak művük ordító hiányosságával és jobb híján ezzel az olcsó megoldással akarták leplezni, nagyjából olyan sikerrel, mint egy, az összerondított szőnyegen lévő foltot az anyja kedvenc báli ruhájával letakaró-felitató óvodás. Ez pedig hallatlanul sunyi és ostoba megoldás, aminél épp úgy garantált a lebukás, mint akkor, amikor hamiskártyás könyékig az ingujjában matat, illetve tréfásnak szánt hangsúlyozással többször is megjegyzi, hogy a kedvenc színésznője Csala Zsuzsa. Mindezek tükrében az értékelés nem egyszerű. Rendes mesterséges intelligenciával a képlet egyértelmű lenne, de így a helyzet bonyolultabb. Tény, az alkotás többnyire működik és ilyenkor élvezhető, sőt, jó, de amikor előjönnek a hibái, akkor a legedzettebb lelkeket is a sírógörcs kerülgeti. Milyen értékelést érdemel egy étterem, ahol tízből egy vendég olvasztott zsírkrétát kap köretnek és még meg is veri a pincér, a maradék kilenc viszont egy ott elkészült zabkásától is ízek okozta orgazmust él át? Hogyan jellemezzünk egy női fodrászt, aki időnként egy-egy véletlenszerűen kiválasztott kliensét kopaszra nyírja a villanyborotvával, de a többiek éveket fiatalodnak a keze alatt? Bevennénk-e egy gyógyszert, ami 80%-os eséllyel még a legdurvább, áttétes nyavalyát is gyógyítja, kiröhögi az AIDS-t, a képébe nevet a leprának, megalázóan felpofozza és barackot nyom a fekete himlő feje búbjára, a balszerencsésebbeket viszont fél perc lefolyása alatt kocsonyává olvasztja?
Valamennyit javít még az összképen a multiplayer is, hiszen ennél a játékmódnál értelemszerűen nincs gond az időről időre megőrülő MI-vel, és a kiegyensúlyozott egységkínálat miatt megfelelő ellenféllel viaskodva az embernek nagyon oda kell figyelnie. Viszont lehetetlen eltekinteni attól, hogy a Sanctus Reach huszonnyolc euróba kerül, ami a kampány és a gyorscsata-mód hibáit elnézve mindenképpen túlzó ár érte, főleg, hogy semmi sem garantálja, hogy az aktív online közösség nem zsugorodik mikroszkopikus méretűre. Éppen ezért a multira gondolva én kivárnék még egy kicsit, hogyan alakulnak az eladások, ha a Steam Charts statisztikái jól alakulnak, érdemes lehet belevágni.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. LGx
2017.02.05. 12:30
így legyen ötösöm a lottón! hogy az istencsászár haragja sújtana le rájuk...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Freelancer LGx
2017.02.05. 12:41
Az Istencsászárnak szerintem az ilyen játékokat nem merik megmondani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Meteoreso
2017.02.05. 19:21
Én a vége fele járok a kampánynak.
Nekem nagyon tetszik. KIVÉTEL A KAMERAKEZELÉS mert az botrányos.
Ha elveszi a gép a lépést még a kilépés gomb sem működik !!!
User ne nyomkodd az ESC-et
Ha ettől el tud valaki vonatkoztatni meg az átvezetők hiányától akkor nagyon jó játék. Pontosan tudom hogy a 80% nem fog tudni
Épp itt a nagy csatában védeni kellett egy bázis hát 117 ellenséges egységre volt 11 veszteségem, bizony a játék sokszor játszat 10szeres túlerőben és még arra is kell vegyázni hogy ne csak nyerjél hanem ne is nagyon vessz el level+os egységet mert azokat viszed tovább szóval itt az Elit katonáid valóban veterán rókák és nem program által adagolt erősebb egységek.
Stratégiailag nagyon jó, az XCOMtól jóval nehezebb, viszont sajna ha az XCOM interaktivitását és bonyolultságát is tudta volna örökölni akkor remek játék lenne.
Most azt mondom a hardcore fanatic most se hagyja ki mert grafikailag meg szép a zoom is jó lenne ha a katonákra fókuszálna ugye...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!