iPon Cikkek

Watch Dogs 2 - Szilícium, szivárvány

Dátum | 2016. 11. 23.
Szerző | farkas.balazs
Csoport | JÁTÉK

Aiden Pearce egy esős sikátorban ácsorog, kabátját a szél rángatja. Akár közönyösnek is tűnhetne így eltakart arccal, éppen csak szilaj byroni tekintete árulkodik egyetlen vágyáról: bárcsak menő srác lehetne. Akinek se családja, se gondja, se bánata, csak a haverok, napsütés, szelfi, meg DedSec energiaital. Nagyot sóhajt, majd a telefonjába bámul, befordul a sarkon, és soha többé nem látja senki.
Emlékszem, a Watch Dogs 2014-ben mennyire erőlködött, hogy releváns legyen. Egyrészt játékmenetében, hogy felvegye a versenyt a Rockstarral, másrészt tónusában, hogy jelezze, már nem kellenek a szerethető hősök és a bináris moralitás, és végül tematikájában. Hiszen itt vagyunk az Internet of Things hajnalán, az M2M kommunikáció árnyékában, itt jön létre az okosotthonok és vállalatok értő gondoskodása alatt élő adathalmazszerű emberiség apátiája – micsoda friss téma, mennyi mondanivaló! Itt az idő a lázadásra, és most egy másfajta hősre van szükség, olyasvalakire, akire a törvények nem vonatkoznak, és aki az egyetlen reményünk az igazi gondolati és természetbeli szabadságra! Valahol nyilván tök ironikus, hogy pont a Ubisoft akar ebbe a témába belenyúlni. Mármint, ahogy beállítják a nagy gonosznak azt az alapelvet, aminek jogán a vállalatok kiszipolyozzák az emberek viselkedési szokásainak adatait, hogy tökéletes terméket állítsanak elő. Ugyan miért figyelik meg az embereket? Profitért. A Watch Dogs 2 pontosan ilyen vállalati viselkedés eredménye: megnézték, mi nem tetszett, és azt kidobták. Megnézték, mi tetszett, és csak az maradt meg. Ebben nincs semmi különösebben kreatív folyamat: a Watch Dogs 2 egyszerű tömegigényhez simuló időszaki termék, amely maximalizálja azokat a stíluselemeket, amelyek a jelek szerint trendinek bizonyulnak a célközönség legszélesebb érdeklődési körében.
Persze, nem lenne fair ez alapján ítélni. Ezek a dolgok annyira nyilvánvalóak, hogy már nem is kell különösebben belevenni az értékelési folyamatba. Annyira természetes ez az egész, hogy maga a Watch Dogs 2 is lépten-nyomon gúnyt űz belőle, saját teremtő-cégét cikizi újra és újra. Az a szerencséje, hogy valahol a nagyon erőltetett megfelelni akarás alatt mégis van valamiféle kreatív energia, valamiféle gondoskodás, ami arra utal, hogy ezt a játékot azért szerették összerakni, akik összerakták. Nem mindig persze, de legalább most úgy voltak vele, hogy, hát, legalább a főnöknek (meg mindenkinek) beszólhatok, tök legit, for teh lulz. Na, hát szóval, na. Most mit mondjak. A Ubisoft minden évben bávatagon lehajt a padkára, majdnem bele az árokba, de aztán akkorát ránt a kormányon az utolsó pillanatban, hogy legalább magával elhitesse: egyenesben van. És ilyenkor annyira aranyos. Annyira ennivaló. De legalább időnként... végül is... tényleg egyenesbe jön.
Szóval kidobták a komor Chicagót, a morci Aident, és most itt a napsütötte, lököttek-lakta San Francisco a hipszter-sznob spektrum minden színével, és persze Marcus és kis bandája. Akikről ugyan érdemi dolgokat nem tudunk meg azon felül, hogy melyik szereplő milyen hülyesége miatt különbözik a másiktól, de legalább a kémia ott van. A hangulat ott van, még ha az eredetiség elveszik a mostanában menő dolgok utánzása alatt. A Watch Dogs 2 az első pillanataitól fogva megpróbál szerethetőséget építeni más, különféle szempontok miatt szerethető filmekből (Hackers), sorozatokból (Mr Robot, Silicon Valley), vagy éppen magából az internetkultúrából. És ezt így megszorozza önmagával, és kifesti színesre, mint egy hat éves gyerek.
Ami viszont meglepő, hogy a Watch Dogs 2 annyira elemi erővel próbál menő és vicces lenni, hogy időnként még sikerül is neki. Miután elfogadtam, mennyire kínos ez az egész, azon kaptam magam, hogy néha őszintén elmosolyodok. Nem sajnálatból, nem kínból, hanem tényleg őszintén. Egyik karaktert sem ismerjük meg rendesen, egyszer sincs semmi tétje annak, amit tesznek azon felül, ami éppen most az interneten nagyon zizeg, de... egyszer csak klikkel a dolog. Eljön az a pont, amikor a játék is elfogadja a saját loljait, je ne sais quoi mentalitását, és abban a pillanatban a játékos is elfogadja, és akkor megvan a flow. Ez persze csak akkor igaz, ha nem akarunk mindent megcsinálni a játékban, mert a tipikus Ubisoftos repetíció itt is igen hamar eléri az elviselhetetlen szintet, de még a főküldetésekben is. Maga a játékmenet megfelelő, és amikor a küldetések megtalálják a jó egyensúlyokat, kifejezetten szórakoztató. A missziók nagyjából egy sémára épülnek: bejutni, adatokkal zsonglőrködni, majd lehetőleg észrevétlenül lelécelni. Mivel a pályák változatosak, kihasználni a környezetünk elektronikus eszközeinek feltörhetőségét, kijátszani az őröket és a robotokat teljesen jó móka.
Persze, mindez tényleg akkor lenne igazán rendben, ha a játék... működne. Ha annak egyes elemei teljesen rendben lennének. Ha tehettem, kikerültem a harcot, mert használhatatlan, de a menekülés talán még rosszabb is. A játék ugyan ad eszközöket, hogy lerázzuk üldözőinket, de ezek szerencsésebb esetben csak pillanatnyi segítséget ígérnek, rosszabb esetben magunkat hozzuk még kínosabb helyzetbe. A legtöbb probléma szívében a mesterséges intelligencia hiánya áll: ellenfeleink következetlen, rendszertelen módon viselkednek – vagy rémesen együgyűek, vagy szuperérzékekkel rendelkeznek. Meglátnak olyan helyekről, ahonnan mi nem látjuk őket, precízen céloznak, míg mi azon vacakolunk, hogy a célkereszt egyáltalán oda mutasson, ahová szeretnénk, ugyanakkor képesek abbahagyni a lövöldözést, ha megcsörgetjük a telefonjukat... bámulatos hülyeségek vannak ezen a téren. Az autósüldözés pedig ismét lehetetlen helyzetekbe tud hozni minket, az ellenséges autók túlerőben vannak, egy szempillantás alatt megjelennek a semmiből a következő kanyarban, és hiába nyomkodjuk a hacker-repertoárunk minden trükkjét, egyszerűen csak jönnek, jönnek, lehetetlen őket lerázni. Rémesen frusztráló és csaló módon tudtam csak ezeket megoldani, behajtani az erdők-hegyek közepére, és remélni, hogy elég távol vagyok a legközelebbi úttól... vannak persze jobb búvóhelyek, de az embernek nem nagyon van ideje ezeket meglátni a városban, de egyébként nincsenek kimondottan erre a célra feltalált helyek, amelyek a minimapon segítenének.
A világ legjobb mókája bejutni valahová és kijutni onnan észrevétlenül, alkalmazni a különböző eszközöket, eltereléseket, trükköket, de amint valaki észrevesz, onnantól egy frusztráló, idegesítő katasztrófa az egész, aminek vagy az a megoldása, hogy lelkiismeretesen mindenkit legyilkolunk, vagy újrakezdjük. Ezek a legegyszerűbb kiutak, ami szégyenletes.
A játék igazából lazán összefűzött küldetések láncolata, gyakran még a sztoriküldetések között sincs összefüggés. Ha közös témát kellene találnom, az a „leleplezés” lenne. Van a játék elején egy sor, hogy „ez a játék fikció, minden hasonlóság létező személyekkel a véletlen műve, stb.”, és hát hehe. Szóval leleplezzük a Google, a Facebook és a szcientológia szervezeteinek simlis dolgait, csak itt éppen úgy hívják őket, hogy Nudle, !nvite és New Dawn. Ezek mind így Palo Alto-ban tömörülnek, szóval egyszerűen túl nyilvánvalóan kacsintgat ki a játék valós szervezetekre és személyekre is, rögtön az első küldetésben. Egy egész listát lehetne ezekről írni. De ezen felül? Nagyon nehéz azt mondani, hogy ennek a játéknak van egy igazán erős narratív gerince. A karakterek ott vannak, de egyiket sem ismerjük meg igazán, egymást követik az események, amíg a játék véget nem ér. Nagyon nagy tétek nem pörögnek, amikor meg mégis, az sem tudja megérinteni a játékost kellően nagy érzelmi erővel. Annyira nem ismerünk meg senkit, hogy érdekeljen a sorsuk a DedSecen kívül.
Ami végül is... nem vészes. Kimondottan tetszett, hogy nincs a játék elején egy nagy személyes dráma cutscene-nel és finom borral, egyszerűen tök egyértelműen ott vagyunk a Nagy Szerver küszöbén, hogy kitöröljük Marcust a rendszerből, és ezzel végre a DedSec tagjai lehessünk. És innentől kezdve nincs semmi különösebben személyes téma, csak a Lázadók a Rendszer ellen. És ez nem is nagy gond, az egész egy nagy limonádéjáték, egy teljes San Franciscoval, rengeteg tennivalóval, kellemes látvánnyal, jó zenékkel. Csak előkapjuk az okostelót, és válogatunk az ezernyi apró hülyeség közül, vannak versenyek, szelfiszpotok, autó- és ruházatiboltok, rengeteg gyűjtögetnivaló, mindenféle őrült dolog. De csak várost nézni is teljesen korrekt móka. Itt mintha maga a játék és a történet nem is lenne fontos, inkább a „téma” kerül a középpontba: az internetkultúra, korunk túltolt, túltorzított tükre. Nagyjából minden apróság ezt a tematikát szolgálja, a glitchelő videók, mémek (szintén túltolva), a játék elején a boot sequence, az okostelefonunk, a social media jelentősége, és így tovább. Nem XP-t, hanem követőket gyűjtünk, és szinte minden küldetésben nem csak az eredmény, hanem a PR-érték is számít.
Nem mindig működik persze ez a téma, törvényszerűen követőket kellene veszítenünk, ha helytelenül cselekszünk, de igazából a játékot nem érdekli, mit és hogyan csinálunk, mindig jutalmaz. Hatalmas károkat okozhatunk, legyilkolhatunk ártatlan őröket, kirabolhatjuk embertársainkat, de az összkép nem változik. Az egyik (még az első részből visszamaradt) legnagyobb probléma hacker-etikai jellegű: ha mi vagyunk a jó srácok, akkor miért nem büntet a játék, ha ezzel szembemegyünk? Illetve, ha minden a "griden" van, ha minden hálóba van kötve... miért nem okozhatunk valami tényleg jó és ártalmatlan figyelemelterelést? Miért nem csinálhatunk egy jó teljes áramszünetet, miért nem hívhatjuk segítségül a társainkat valami érdemi dologban (ha már vannak), és miért áll ennyire aránytalanul kevés nem-halálos eszköz a rendelkezésünkre (szemben a megszámlálhatatlan géppisztollyal)? Ezek a dolgok apróságnak tűnnek, de összeadódnak, és nyíltan szembemennek a kedvelhető és rafinált hackercsapat narratívájával. Ami még csak nem is lenne vészes, de a játék kimondottan egyszer sem buzdít erőszakos megoldásra, a szereplői egyszer sem gondolkoznak végzetes megoldásokban, akkor hát miért nincs egy sokkal jobb rendszer ennek megtámogatására? Jelen pillanatban egyetlen ponton érződik valamiféle rendszerszintű visszacsatolás a játékos viselkedésére, ez pedig az új Trickster / Aggressor / Ghost játékmód-leosztás, ám ennek egyedül a skillek feloldásánál van valami halvány látszata. A játékos gyűjtögetéssel elérheti a teljes skill-fát, és az egyes képességek három játékmód-kategóriába sorolhatók. Ez viszont nincs mechanikusan a játékosra kényszerítve, bármikor kedvére válogathat, hogyan megy neki a küldetéseknek (a Trickster takarja a környezet manipuláciáját, az Aggressor a harci megoldásokat preferálja, a Ghost pedig az észrevétlenséget előtérbe helyező játékmód megnevezése). A képességek megválogatása semmilyen formában nem predesztinálja, hogy fogunk játszani, illetve fordítva sincs semmi haszna: nem oldunk fel a játékmódunknak megfelelő képességeket. Csak... ahogy jön. Amihez éppen kedvünk van. Szóval ez az új rendszer csak amolyan dísznek van, de legalább jelzi, hogy elengedték az első rész kicsit merevebb küldetésirányait, és itt már bármilyen megközelítés ugyanolyan érvényes.
Abban a pillanatban viszont, hogy elfelejtjük e dilemmánkat és lazán játszunk, békésen, vigyázva, hogy elkerüljük a nagyon feleslegesnek tűnő mellékküldetéseket és gyűjtögetéseket (és igazából nagyon sok feleslegesség ezúttal nincs is), akkor úgy fogjuk találni, hogy a Watch Dogs 2 nem rossz játék. Maguk a küldetések nyújtanak elég kihívást, és az ember nagyon jól érzi magát, amikor kiokoskodik egy elegáns megoldást, és nem indul be a riasztás. És a küldetéseken kívüli sandbox világ is rendben van. Láttunk már jobbat, de rendben van. Illeszkedik a tipikus Ubisoft-formulába, de megtalálta a saját hangját, stílusjátékait, és lubickol ezekben.
Vannak olyan pillanatai a játéknak, amelyek nem is részei a fő narratívának (az emergens pillanatok), amelyek nagyon szépen feldobják az összképet. Ilyen, amikor betévedünk egy ház mögötti eldugott cannabis-ültetvényre, ahol meztelen emberek kertészkednek. Vagy amikor szelfizünk a Golden Gate-tel, és valaki beugrik, hogy azt mondja nekünk: „csíz”! Vagy csak az apróságok, amikor Nudle buszt vezetünk, vagy drónnal repkedünk, esetleg csak nézzük a naplementét a közeli hegyről. A város tele van élettel, és ez előrelépés bármelyik Assassin’s Creedhez képest is: látszik az embereken, hogy kicsit kattantak, céltalanok, talán az előző játék CTOS-összeomlása utáni nihilizmus és életszeretet robbant ki, de valami egészen bizarr hangulat van San Fransisco utcáin. Lazaság van. Marcus, ha nincs is különösebben megismerhető, érdekes személyisége, ezt testesíti meg. Csak berakja a fülijét, és álmatagon slattyog ide-oda, kicsit táncolva, néha a beszélgetések során kirobban belőle a tenni vágyás, de alapvetően nagyon laza figura. Félmondataiból kiderül, hogy azért benne van a testvériség fekete ismerőseivel, de az is, hogy nem tűri az igazságtalanságot. Nyugtalan tinédzser, ahogy csapatának többi tagja is, és ezt nem életkorra értem. Milyenek a fiatalok ma? Ezt a kérdést teszi fel a Ubisoft, és ezt a választ adja.
Sitara a social media és hírnév megszállottja, minden tettében validációt keres, és nagyon komolyan veszi a munkáját. Nála komolyabban talán csak Josh veszi a dolgokat, aki szorongó, introvertált figura, minden hibáért önmagát okolná. Wrench a technológia és mérnöki megoldások megszállottja, lobbanékony és instabil, emotikonokat kijelző álarca talán valami lelki sérülést is takarhat, pedig mindig nagyon vicces kedvében van. És ott van még Horatio, akinek inkább magánéleti problémái árnyalják valamelyest a karakterét. Meg Marcus Holloway, a főhősünk, és az antagonista Blume, aki egy jógázó man-bunos prototipikus techbálvány. Ahogy már mondtam, egyikről sem tudunk meg különösebben sok dolgot, de azért ha elég audiologot hallgatunk, és figyeljük az interakcióikat, mégis kiemelkednek valamennyire a laposságból, és a színészek szépen életre keltik őket. Ez így nem hangzik elégségesnek, de azért működik, és elkap velük a hangulat.
Szóval, ha találok is frusztráló és felszínes dolgokat a Watch Dogs 2-ben, úgy tartom, hangulatos és kellemes játék. Nagyon offenzív dolgok nincsenek benne, nem veszi magát túl komolyan, és ez jól áll neki. Látszólag teljesen szembemegy az első résszel, de van benne annyi tisztelet, hogy nem tagadja le: közvetlen folytatás, amelynek eseményei ott vannak a köztudatban, és még egy ismert karakter is visszatér (nem Aiden, de a szemfülesek őt is elcsíphetik!). A játék és témája (ha megfelelően játszunk) általában szépen összesimul, és van az egésznek valamiféle integritása, személyisége. Korrekt, na. Ha egy dologba bele kellene kötnöm, ha nagyon-nagyon bele kellene kötnöm, és most lehet, hogy ez a cikk kikerülésekor már nem probléma, de azért szólok: nem működik a multiplayer. Megjelenés után egy héttel még mindig ott a kis figyelmeztetés, hogy dolgoznak a problémán. Ennek megfelelően a küldetések és (achievementek / trófeák) egy része elérhetetlen. Őszinte leszek: marhára nem érdekelt így menet közben, legfeljebb cikkírói kötelességből nézegettem volna meg, milyenek a bounty hunter és invasion funkciók, de... azért ez ciki. Minthogy ez része a központi élménynek, a termék egy fontos eladhatósági pontja, el tudom képzelni, hogy ez lepattint néhány embert a korai vásárlásról.
Számomra egyébként akármilyen jópofa játék, ez egy amolyan... „ráér” játék. Ráér akciósan, ráér, ha már nincs az az idegesítő tudat a fejünkben, hogy jön még egy csomó DLC (röhej, de a játék dobozában ott egy Season Pass lista azokról a dolgokról, amik per pillanat nincsenek a játékban, de majd meg lehet őket venni). Akármennyire is szereti a saját termékeit a Ubisoft, egyszerűen nem tud nem Ubisoftként viselkedni, és bár ezek nem szólnak be a játékba, de na, mégiscsak hackerek vagyunk, és le a pénzéhes cégekkel. Egyébként meg tök jó alternatíva egy Infamous vagy egy GTA helyett, szóval ha kifejezetten egy ilyesmi hiányzik itt és most, akkor azt mondom, nagyon nem lehet mellényúlni a Watch Dogs 2-vel. Az első részhez képest nagyobb, hangulatosabb, több megközelítést kínál a küldetésekhez, nagyobb szabadságot ad, nem kényszerít meghatározott utakra, és a járművezetés is mintha simább, élvezetesebb lenne. Egyszerűen így kellett volna elsőre is, egy kicsit az Assassin’s Creed 2-t idézi a fejlődése. A játék (paradox módon) a hangulatot leszámítva nem lett nagyon más, de minden elemében csiszoltabb és érettebb lett. Szóval ha már az első rész is valamilyen beteges oknál fogva tetszett, ettől biztosan eldobod az agyad. Mindenki más kipipálhatja a félévente egy Ubi-t a listájáról, hogy hát ez is megtörtént, jöhet a következő.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

15. Str33twise
2016.11.23. 09:28
Mint olvasni szerető ember, a második oldal közepéig bírtam.

1., A "cikk" (broáf) nem szól a saját címbéli témájáról. Mondjuk úgy különösebben másról sem; informatív tartalma a béka segge alatti, SI-egységnyi területre érve erős FELértékelődést mutatna. Mert jelen pillanatban még odáig sem ér el.

2., A pozőr (-nek szánt), neo-anarchista verbális hipszterkedést körülbelül még az eredeti internetes zsargon-felület sem műveli ennyire eldurvított formában. Angolul. Sem.
A magyarul értő közeg meg úgy forog mindezalatt a sírjában, hogy a nagy részük még meg sem halt.

3., Ha lehetne kérni, legközelebb egy értelmesebb illető (JOKER, Ingen, stb...) publikáljon már AAA-s megjelenésekről! Mert szerintem igenis volnának olyanok, akik szívesen olvasgatnak itt az iPonon a reggeli kávéjuk mellett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Asagrim Str33...
2016.11.23. 10:41
Kíváncsivá tettél, de valahogy a leírásod nem jellemzi a cikket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. BigGeri83 Str33...
2016.11.23. 10:44
Teljesen egyet értek, ezt jól megfogalmaztad..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Str33twise Asagr...
2016.11.23. 10:45
A Te dolgod, jogod van a saját véleményedhez.

Én viszont elfogulttal sohasem vitatkozom. Mert irreleváns a nézőpontja.

(Érdekes egyébként, hogy az általam megfogalmazottakat eddig már több visszajelzés is megerősítette... De gondolom az ismételten csak nem számít, mint ahogy ez ilyen esetekben általában lenni szokott... )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Asagrim Str33...
2016.11.23. 11:24
Elfogultsággal maximum te lehetnél megvádolható, mivel a vita részét nem képező információból leszűrted azt a következtetést, hogy részrehajló vagyok, de még az utolsó mondatod sem más, csak skatulyázás, szóval ez a hozzászólásod logikailag nagyobb öngól, mint amit a cikkíró bármikor is elkövethetett volna a teszt írása közben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Str33twise Asagr...
2016.11.23. 11:50
Hát természetesen, szőr Asagrim! Ámen.

(Sajnálom, de erre a konkretizálást és érdemiséget teljesen nélkülöző, arrogáns sárdobáló szintre én nem vagyok hajlandó leereszkedni - meg különben is ismerem a disznóval történő iszapbirkózásos viccet..

Illetőleg ezt az OFFot még szegény Balázs sem érdemli meg.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. noPublicFG Str33...
2016.11.23. 11:58
Elolvastam a cikket és nem értem mi a gondod vele. Pont illik a teszt alanyához. Én inkább azt nem értem te mit írtál. (?)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Gyurkov
2016.11.23. 12:08
Kövezzetek meg, de nekem tetszett a cikk, kicsit elszakadt a szokásos formulától, változatosságra meg szükség van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Renhoek Str33...
2016.11.23. 13:45
Nem vagyok egy nagy irodalmár, de szerintem ezzel nincs semmi baj.

Pont, hogy kávé mellé tökéletes olvasmány volt átfutás jelleggel. Ez csak egy játékteszt, jézusom , nem egy orvosi PhD értekezés diszkussziója...

A játékot meg úgy is mindenki maga ítéli meg...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. eriol
2016.11.23. 13:48
Azon kívül, hogy kicsit hosszú, tetszik a cikk. Kár hogy előreláthatólag problémás lesz próbaverziót beszerezni a játékból, az meg még soká lesz, amikor értelmes árban hozzá lehet jutni. Pedig a cikk meghozta hozzá a kedvem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Heroes27
2016.11.23. 15:35
"Szóval ha már az első rész is valamilyen beteges oknál fogva tetszett" -

Akkor én ezek szerint beteg vagyok. Mert nekem tetszett, kijátszottam. Azér ezt kikérem magamnak na.

De ez a rész is elég "beteges" oknál fogva tetszhet valakinek a aki nyuga meg b*zi társasága miatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. KillBorn
2016.11.24. 08:47
Néha elkapja a tesztelőt a fun factor, de ezt leszámítva a cikk végig sorolja a negatívumokat. erra a végén ~80%. A cikkből simán egy közepes játék képe rajzolódik ki, ami 60%, max 69.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.11.24. 15:19
szerintem is kb 65%...nekem az elso sem jott be es hat ez sem az ev jateka...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. VikMorroHu...
2016.11.25. 19:41
Én csak egy dolgot nem értek. Ha igaz, hogy a WD2 "maximalizálja azokat a stíluselemeket, amelyek a jelek szerint trendinek bizonyulnak a célközönség legszélesebb érdeklődési körében", akkor miért múlja alul az eladások tekintetében a várakozásokat? Ja, mert csak jelenlegi konzolokra jelent meg, és az cca. 60 millió eladott példány nem elég nagy piac. De majd a PC-s változat a jövő héten...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Lazahunter Str33...
2016.11.29. 13:54
"arrogáns sárdobáló szint"

Érdekes, mert ezt már Te bőven megütötted az első hozzászólással.

Bírom, amikor az internet homályából előbukkannak a megmondóemberek, és mindezt teszik olyan stílusban, hogy előbb kelt hányingert, mint maga a téma tárgya - még ha van is valóságalapja a kritikának.

De tudom-tudom, a netes fórumokon csak királyok és császárok vannak, akiknek mindent lehet ... mint az utakon közlekedő soklovas hintók úri vezetői
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!