iPon Cikkek

Yaiba: Ninja Gaiden Z - A Z-kategóriás játék

Dátum | 2014. 04. 24.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Az előző konzolgeneráció sok szempontból az egykori hatalmas japán játékfejlesztés válságát hozta magával. A japán fejlesztők a számukra rendkívül sikeres PS2-korszak után nem tudtak időben alkalmazkodni a HD-konzolok elvárásaihoz, régi nagy sorozatok törtek meg, romlott le a minőségük, vagy költöztek át véglegesen kézikonzolokra. Az egykor szebb napokat megélt Ninja Gaiden is hasonló pályát járt be: az Xbox 360-ra megjelent Ninja Gaiden 2, illetve a PS3-as Ninja Gaiden Sigma 2 még zseniális volt, ám a harmadik részre már elfogyott a lendület és a lelkesedés. Ettől függetlenül ez a széria azért nem süllyedt olyan mélységekbe, hogy egyértelműen temetnünk kellett volna - egészen mostanáig.
A Yaiba: Ninja Gaiden Z nevében a “Z” betű ugyan valószínűleg a zombikra utal, amikből ezerszámra fogunk öldökölni játék közben, ha azonban kicsit rosszmájúak vagyunk, akkor mondhatnánk azt is, hogy a készítők előre tudták, hogy Z-kategóriás játékot készítenek. A Ninja Gaiden Z valójában egy spin-off, ahol már nem a sorozat bejáratott főszereplőjét, a legendás Ryu Hayabusát irányítjuk, hanem egy rendkívül ellenszenves, felfuvalkodott, Schwarzenegger-Stallone egysorosokat megszégyenítően gyenge szövegeket durrogtató félkegyelműt, Yaiba Kamikaze-t. A "mélyen tisztelt" Yaiba a történet kezdetekor összeakasztja bajszát Ryuval, és miután megízleli a korábbi részek főhősének pengéjét, hirtelen nagyon elfoglalt színész válik belőle - egyszerre több darabban szerepel. Oda se neki, emberünket összeragasztják és kiborgként tér vissza, hogy Oroszországban kezdje el irtani a kommunista zombikat. Az egyébként sem erős történeti alap valahol itt dobja le az ékszíjat, és végigvezet minket egy emberi ésszel felfoghatatlan elmebetegségen, ami még olyan szinten sem fogadható be, mint Suda51 játékai. Nem csak hogy minden alapvető igényesség és humor hiányzik belőle, de az egybites karakterek egy darab érzelmet sem képesek kiváltani a játékosból, és mire eljutunk odáig, hogy a sztori utolsó harmadában kapnánk néhány választ, már olyan szinten kiég az agyunk a Ninja Gaiden Z-től, hogy kíváncsiak sem leszünk rá.
A Yaiba ennek tetejében szakít a hagyományos Ninja Gaiden-sorozat játékmenetével is, annak kőkemény, halálos pontosságot és odafigyelést igénylő rendszerét teljesen leváltották a készítők egy felvizezett God of War-klónra. Az ellenfeleket lecserélték a korábban említett, gyakorlatilag mesterséges intelligencia nélküli zombikra, melyekből egyszerre több tucat szakad a nyakunkba. Amikor úgy érzitek, hogy lerendeztétek őket, jön még néhány tucat. Majd még néhány. E folyamatban sem lelhettek majd sok örömet, főhősünk ugyanis alapvetően háromféle támadásra épít. Az egyik a közelharcban használatos kardja, a másik a kiborgizált ökle (némi God Hand áthallás?), a harmadik pedig a Kratostól lopott, közepes távolságra használható láncos fegyvere. Ezek alapvető kombózgatásával ugyan ki lehet csikarni Yaibából néhány látványosabbnak tűnő támadást, a probléma csak annyi, hogy az animációk és a karaktertől érkező visszajelzések annyira gyengék, hogy ezt igen nehéz megtenni. A legtöbb esetben az a legcélravezetőbb, ha végiggörgetjük a kontrollert az arcunkon. Ebbe az egész gombcsapkodásba, és az agyatlan zombihordák vég nélküli öldöklésébe csak a keményebb, elementáris erőket képviselő zombik hoznak némi változatosságot. Legalábbis addig, amíg el nem kezdenek ezek is rendkívül idegesítőek lenni a kivédhetetlen támadásaikkal, melyekre ráadásul igazán fel sem lehet készülni, hiszen a játéktervezők és animátorok itt sem végezték el a munkájukat: egyáltalán nem, vagy csak nagyon kevésszer adnak utalást arra, hogy mikor milyen módon igyekeznek majd kioltani az életünket, így igazából taktikát is nehéz kidolgozni ellenük.
Mind a sima zombikat, mind pedig az erősebb verzióikat kivégezhetjük, miután eléggé legyengítettük őket. Előbbiek esetében azért szükséges ilyet csinálni, mert csak így tudjuk visszatölteni az életünket, utóbbiaknál pedig azért, mert így rövid időre megkaphatjuk az általuk hordozott elementáris sebzést. Azonban mindkettő rendkívül idegesítő: a sima zombik kivégzése egyetlen gombnyomás, így szimplán csak unalmas végigcsinálni a négyszázadik alkalommal, míg a nagyobb zombik kivégzéséhez ki kell nyomkodnunk a lelket a kontrollerből, ami már a PS360-generáció elején sem számított különösen kiemelkedő játékelemnek, most pedig már egyszerűen csak szánalmas. Márpedig szükség lesz rá, mert egyébként a Yaiba nehéz, méghozzá nagyon. Csak éppen nem úgy nehéz, mint a korábbi Ninja Gaiden-epizódok, hanem szemét, igazságtalan, olcsó módon nehéz. Arról már írtam ugyebár, hogy folyamatosan megszámlálhatatlan mennyiségű zombi lesz a nyakunkban, amire még rájönnek a keményebb, nagyobb zombik, a maguk kivédhetetlen, direkt szívatásra kihegyezett támadásaival. Akkor most ebbe a képletbe érkezik meg a kamera, amit valószínűleg azzal a céllal kalibráltak be a fejlesztők, hogy még azt a parányi élvezhetőséget is kiirtsák a Ninja Gaiden Z-ből, ami egyébként lehetne benne. A kamera ugyanis fix pozíciókból mutatja az eseményeket, aminek általában kétféle végeredménye lesz: vagy olyan távolra megy ki, hogy mind a karakterünk, mind pedig az ellenfelek csak nagyjából látszanak, ezzel eleve lehetetlenné téve bármilyen finomabb harci megoldást (nem mintha egyébként a játék ilyenre lehetőséget adna), vagy olyan közelről mutatja az eseményeket, hogy a zombik tetemes része látókörön kívül kerül, ami pedig azt hiszem egyértelmű, miért nem túl előnyös.
A Ninja Gaiden Z azonban ennyiben még nem merül ki. A pályákon elszórtan kereshetünk sztorirészleteket, életerőt fejlesztő holmikat, valamint az elementáris támadást tápoló shardokat. Ezek megtalálása már önmagában jelentős kihívást nyújt a kamera miatt. Ezen kívül pedig - két zombiirtós szekció között - a készítők elhelyeztek ugrálásra kihegyezett részeket, itt azonban még véletlenül se platformerkedésre gondoljunk, sokkal inkább néhány QTE-szerű szekvenciára. És... ennyi. Ezt követően karakterünk megérkezik a következő csata helyszínére, elnyom valami kínosan gyenge szöveget, esetleg kapunk két sornyi képregényes átvezetőt a teljesen felesleges történetből, és indulhat a véget nem érő, monoton, idegesítő zombihentelés.
Összességében egyetlen pozitívumot tudok felhozni a Ninja Gaiden Z mellett, ez pedig a grafikai stílus. Ez persze teljesen ízlés kérdése, de nekem nagyon tetszett ez a stilizált, cel-shaded látványvilág, ami pont annyira részletes, színes és véres, hogy egyedi lehessen. Az én 4,2GHz-re húzott AMD FX-6300-as, 8GB RAM-os és Geforce GTX 760-nal ellátott gépemen az elejétől a végéig akasztotta a 60fps-t maximális grafikai beállítások mellett, azonban valószínűleg nem lövök nagyon mellé azzal, ha azt mondom, hogy ennek a játéknak igazából konzolon található meg a közönsége, hiszen a korábbi részek is csak konzolokra jöttek ki. Ott viszont már közel sem ennyire rózsás a helyzet. Xbox 360-on nem hogy a 60fps-t, de még a 30-at sem tartja, ami teljesen elfogadhatatlan egy ilyen fixkamerás, rendkívül kis helyszíneket megjelenítő játéknál. Nehéz elhinni, hogy ezen a játékon a Team Ninja, a Comcept, a Spark Unlimited és még Keiji Inafune is dolgozott. Kidob az ablakon mindent, amiért a korábbi Ninja Gaiden-játékokat szerettük, és idegesítő, frusztráló, átgondolatlan játékelemekre cseréli le azokat. A Yaiba a grafikai stíluson kívül minden tekintetben rendkívül gyenge játék, amit kizárólag elkerülni érdemes. Reméljük, hogy ez a bukás nem nyomja rá nagyon a bélyegét a fősorozatra.
Platformok: Xbox 360, PS3, PC Tesztplatform: PC
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. magerg
2014.04.24. 08:56
Szóval egy kiborg ninjával kell aprítani a kommunista (és nem náci! wow!) zombikat?
Ez úgy hangzik mintha a Troma Entertainment legújabb blockbustere lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. gabesz7630
2014.04.24. 11:12
Edes istenem.
Ez mar a civilizacio vegenek kezdetete...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. YellowFlas...
2014.04.24. 12:54
Kegyetlen sz@r egy játék lett. Nálam eddig az év csalódása.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. KatonaKM
2014.04.24. 15:25
" Az egyébként sem erős történeti alap valahol itt dobja le az ékszíjat"
Ez a mondat kritikatörténeti kuriózum és egyben megszületése pillanatában klasszikus. Idézni fogom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!