iPon Hírek

Diablo 3 – újabb gondok a PvP-vel

Dátum | 2013. 01. 02.
Szerző | Morte
Csoport | JÁTÉK

Korábban már beszámoltunk róla, hogy gondok vannak a Diablo 3 aréna módjával, ami ezért késni fog. Most kiderült, hogy nem ez az egyetlen problémás PvP része a játéknak, a Team Deathmatch olyannyira megvalósíthatatlannak tűnik a fejlesztők szemében, hogy teljesen ki fogják hagyni.

"A játékmód fejlesztése és tesztelése, és a fejlesztőknek készült bemutató során ráébredtünk, hogy ez a játékmód nem felel meg a Blizzardtól elvárható magas színvonalnak és követelményeknek" – írta a Diablo 3 fő dizájnere, Jay Wilson a battle.net-en. "Feladatok és döntési lehetőségek híján viszonylag gyorsan unalmassá válik az egymás elleni harc. Sok emberrel kipróbáltattuk a Team Deathmatch módot, és míg páran szórakoztatónak találták, a legtöbb teszterünk úgy érezte, hogy pár óránál tovább nem játszana vele."

A másik probléma, akárcsak az aréna módban, itt is a kasztok közötti egyensúly volt, ezen még van mit dolgoznia a csapatnak, amelynek a Team Deathmatch pótlására is ki kell találnia valamit. A Team Deathmatch fejlesztése során szerzett tapasztalatok szerencsére nem vesznek kárba, felhasználják őket az irányítás finomításához és a harci modellek finomhangolásához.

"A Team Deathmatch megadta nekünk az alapokat, amelyekre szükségünk volt, és jól szolgált. A fenébe, az is lehet, hogy a valamikor jövőben valamilyen formában mégis bekerül a játékba. Egyelőre olyan új játékmódokat keresünk, amelyek kihasználják a kasztok erősségeit, és más játékosok legyőzésén kívül más feladatokat is adnak. Az is lehet, hogy PvE-jellegű jutalmakat is beleintegrálunk."

Wilson, hogy valami jó hírt is közöljön, elmondta, hogy az 1.0.7-es patch részeként a párbaj legalább bekerül a játékba (nem mintha az kiegyensúlyozott lenne).

Például ilyen arénákban nem lesznek team deathmatch csaták

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

33. Keksz03
2013.01.02. 18:11
már bánom h megvettem...Paragon lvl patch óta be se logoltam! kb ennyit ér...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. hEngi
2013.01.02. 18:20
Legközelebb én is óvatosabb leszek a blizzard játékokkal....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Enno
2013.01.02. 18:25
Igen én is hasonlókra jutottam, többet ami ActiBlizz nem veszek. Azért , ha a D2re gondolok , a játék majdhogy lényege lóg ki még mindig sokaknak ezzel a pvp hiánnyal a játékból.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. ByrDer
2013.01.02. 18:25
A Blizzard már évek óta csak a nevéből él, és csak a profit számít. Az összes fontosabb tag már rég otthagyta és új stúdiót alapított, vagy csatlakozott vmi merészebb fejlesztőcsapathoz. Miközben a pénzéhes kiadó meg prostituálja a régi klasszikus címeiket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. akela91
2013.01.02. 18:58
Jómagam se logoltam be paragon patch óta. Bár a PVP nem fog vonzani. Szerencsére a játék ára visszajött duplán RMAH-ból.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Rannon
2013.01.02. 18:59
Csak nekem tűnik süket dumának?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. YellowFlas...
2013.01.02. 19:04
Néha áldom magam azért, hogy nem vettem meg. Szörnyen ellehetetleníti magát a Blizz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Szenya
2013.01.02. 21:04
Nem felel meg a blizard minőségének lol. Meg az overpowered warrior-wowban sem ugye?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. YellowFlas...
2013.01.02. 21:52
OP warrior wow? Viccelsz? Shadow priestel leizmozom...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. ceripapa
2013.01.02. 23:01
Én nemtudom milyen overpower warriorról van szó de valahogy shpap eléggé gyanússan simán nyer ellene , de aki nem hiszi nézzen egy kis ízelítőt Swiftytől
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Heroes27
2013.01.02. 23:08
nagyon el lesz cseszve meglátjátok. Lesz majd egy Barbár azt viszlát. Meg max egy wizz, készüljön fel mindenki legborzasztóbb balanszra. Azt ezek nem ismerik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. sgtyork
2013.01.03. 00:19
igazság szerint ha a polcra nézek melyiket is vegyem le dio 1,2,3 valószínű a 3.at venném le utoljára (jelenleg)..sajnos
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. MaximumGam...
2013.01.03. 09:06
Én is bedőltem neki kb 5hónapja be se loggoltam minek ? kár volt megvenni...
Sőt ezentúl évi 1 eredetit veszek maximum... mert szarok a kiadók... és az emberek!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. kray
2013.01.03. 09:29
És milyen jókat tudnak sírni, hogy PC-n a kalózkodás miatt nem veszik meg a termékeket

Azért nem vesznek az emberek játékot PC-re, mert a legtöbb játék egy kalap szar!
Mondjuk most Steam-en bevásároltam 30 euróból kaptam vagy 30 játékot
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. comeon
2013.01.03. 10:11
Látjátok ezért jó a beta teszt.
Én már ott feladtam a vásárlási szándékomat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Zabalint
2013.01.03. 10:42
Én csak nemrég próbáltam ki a demót(starter edition), és Diablo 2 rajongóként nagyon azt mondtam, hogy WTF. Vicc ez a játék, csak a neve miatt tudtak sokat eladni belőle.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Zabalint
2013.01.03. 10:45
Egyébként speciel a PvP a diablo 2-ben sem volt egy olyan dolog, ami az átlagos játékost lekötné az újabb és újabb meccs, nem, nem az kötötte le, hanem az, hogy PvP-hez más karakterfejlesztések kellettek, mint PvM-hez, na de Diablo 3-ban nem nagyon van döntés karakterfejlesztésnél.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. rini
2013.01.03. 13:55
Éppen ez a legnagyobb baj a játékkal. Szinte nincs semmi döntési lehetősége az embernek a karakter fejlesztésével kapcsolatban. Én is baromi régen léptem már be a játékba pedig még egyszer sem mentem teljesen végig rajta. Egyszerűen meguntam, pedig azért az 1-et és 2-öt többször is végigtoltam. Inkább visszatértem a Drakensang online-hoz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. comeon
2013.01.03. 14:44
Egy döntési lehetőség azért van benne:
megveszed vagy nem veszed meg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. kiskoller
2013.01.03. 15:04
Ezeken miért lepődtetek meg? Várható volt. Sajnos a marketing bullshit még mindig jól manipulálja a népet.

Hogy rá volt gizdulva mindenki a játékra, be voltak sózva, szabit vettek ki meg minden. 1 év és senki se fog emlékezni a gammára.

Középszerű, unalmas játék 0 kreativitással. Rókabőr. Pont mint az egekbe magasztalt SC2 ami sehol sincs a ami sztenderdhez képest.

De azt mondom jól csinálták a Blizz-nél, sokat tanultak az Activision-os CoD-tól, kaszáltak is vele rendesen. Mondjuk a WoW is jó oktatóanyag...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. hegyitaho
2013.01.03. 15:40
hasonló mint gw 2, nagy hype után még nagyobb csalódás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. hegyitaho
2013.01.03. 15:40
hasonló mint gw 2, nagy hype után még nagyobb csalódás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Renhoek
2013.01.03. 22:54
Van már valami hír arról az új törvényről vagy miről, ami kötelezi a kiadókat, hogy el lehessen adni a játékot? Nagyon el szeretném adni, de félek, hogy leblokkolják.

A játéktörténelem legnagyobb csalódása számomra, és minden forintot és percet bánok amit kiadtam rá sajnos Blizzard terméket soha többé nem veszek, még használtan sem. Az meg amit itt leművelnek ezzel a PvP-vel, szánalom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. LGx
2013.01.04. 11:24
Renhoek: írj blizz supportnak, hogy töröljék a gamet a profilodból. azután újra aktiválható lesz játékhoz kapott serial-al (lehet kapsz új serialt, nem tudom), és mehet fel vaterára, 8-10k körül eladható még.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Renhoek
2013.01.04. 13:04
Hmmm érdekes, de akkor elveszne minden karakter és tárgy ami összejött? Meg milyen indokkal kérjem a "töröltetést"? Elvileg még mindig nem szabad árulni a játékot, nem?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Heroes27
2013.01.04. 13:42
Azért az nonszen, ha valaki azt mondja erre a játékra, hogy szar! Az, hogy egy idő után unalmas és egy-két helyen (100-200) el lett cseszve és változtani kéne rajta, azzal egyetértek. De a szartól messze van. Ennyi erővel a Torchligt2 egy übergáz szar-trágya. Azt is elhiszem ,hogy nehéz balanszolni, mert a sok skill tanelt, perk meg isten tudja mit összepárosítani nem könnyű a sebzési érték, me bekapás szétosztása. Na de pont olyan cég játsza ezt el, akik harmadjára adják ki a terméket! Most ez olyan, mintha egy festményt csinálok és harmadjára nem tudnám a hátsó fákat ugyanazzal a színnel keverni (példa volt). Nevetséges lenne? Az.

Ha meg nem megy, hívják vissza jó pénzért a régi arcokat és segítenek, csak telik rá a több millárd dollárból gondolom. De nem, a becsület meg a sok f*szfej majd megoldja, de hát ez látszik is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. energon
2013.01.04. 13:50
Renhoek: és ha elvesznek a karik akkor mi van? Ha ennyire megakarsz tőle szabadulni gondolom nincs is mit veszítened... de fel nem tudom fogni, hogy 5-10e ft-ért képes lennél verni a "nyálad" (sry) a blizznek, h aztán vaterára feltudd rakni ..ahonnan még az sem biztos hogy elviszik. Nyeld le ez van. Nekem sem mondta senki hogy az ac3 egy kalap szar lesz mégis előrendeltem a gyűjtőit amihez még csak nem is járt minden dlc. És olcsónak sem volt mondható.

Amúgy tényleg egy katasztrófa a játék, de az hogy nincs benne "döntési lehetőség" a fejlődést tekintve egy baromság. Nincs respec mert adott minden csak a build számít, amit azért elég erősen szokás a gear speckóihoz igazítani (és vise versa) különben a taknyodon csúszhatsz vissza a városba, mert még a trash mobok is ronggyá vernek. Amúgy ezt is magyarázták tudtommal, azzal hogy a piac sokkal nagyobb ütemben hányja a játékokat, legtöbb embernek (mert már a célközönség helyét rég átvették a casual gamerek) nincs annyi ideje egy játékra mint régen, és ha csak tovább mélyítik a fejlődési rendszert, tömegeket veszíthetnek el vele. De lehet csak én képzelem ezt. Jah és mielőtt torchligth fanok lepnék el a fórumot, nem lett jobb játék, szép sok lehetőség, de ua.az a klausztrofóbia fog el még külső terepeken is mint az 1ben és még a grindelés sem olyan élvezetes mint diabloban.

Bocs a hosszú hsz-ért..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Heroes27
2013.01.04. 19:56
így van, mondjuk azt megcáfolom, hogy azért lett unalmas a d3, mert ki kellett szolgálni a piac féle game-hányást. És mert ezáltal kapkodtak, ez baromság. Szimplán olyan dolgokat tettek bele, amik nem váltak be. Nekem pl az egész skill rendszer nem tetszett, amikor megláttam mondom ez mi? Kurva nagy ész kellett hozzá, még csak egy skill fa sincs. Vagy egy forma. Viszont az elképzelés nem lett rossz, védekező sklillek, aktív skill bar, jó lett volna ez, de mégse. ÉS emlékszel, amikor kijött streman hogy mondták, ez mindenben jobb mint a kettő, torony magasan veri, skillek, minden. 10 részre rá, hát gyereken jóez, de mégse annyira, mint a kettő pl én a grafikától se estem hanyatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Whysper
2013.01.04. 22:49
Én már az első 2 hónap után oda adtam volna ajándékba is csak ne legyen az accountomon csak nem lehet ugyebár és másik játékok meg kellenek!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. energon
2013.01.06. 10:52
Whysper: ááhh és legalább zokogva töltötted el azt a 2 hónapot? Valaki fegyvert tartott a tarkódhoz hogy játssz vele? 2 hónap, mondj még 1 játékot amivel ennyi időt töltöttél (és..)tavaly(..is jött ki), kérlek. Ha meg wow mellé kaptad az éves előfizetés mellé akkor meg nem mind1? Fertőzi a szentélyed? Nem védeni akarom a játékot, mert pl. a játékos oldali nerf-öktől már agyvérzést kapok, de nálam speciel még így is a tavalyi év szégyenletes felhozatalának a legjobbja volt az Amalur mellett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. kiskoller Heroe...
2013.01.06. 11:29
Nem azt mondtam, hogy szar, hanem hogy középszerű. A nagy hype ellenére egy teljesen átlagos játék, pont mint az SC2. Csak ugye ezeket a BLizz adta ki, máris más a leányzó fekvése.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Th3Ac3
2013.01.06. 14:37
Nem biztos hogy annyira rossz a Dio 3, de az egekbe szökött elvárások azzá tették. Bár ettől még nem változtat azon a tényen hogy nagy lehúzás az egész, semmitmondó és üres...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Zabalint
2013.01.06. 16:56
Heroes27:
"Azért az nonszen, ha valaki azt mondja erre a játékra, hogy szar! "

Igen, elképesztő, hogy egyesek ki merik fejezni a negatív véleményüket :-)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!