iPon Hírek

12 hónap alatt tíz ingyenes DLC jön a Dying Lighthoz

Dátum | 2017. 06. 16.
Szerző | Nephin
Csoport | JÁTÉK

A zombis-túlélős Dying Light 2015-ben jelent meg, tehát már mondhatjuk, hogy nem mai darab. A fejlesztő Techland azonban továbbra sem hagyja magára, sőt, most bejelentették, hogy a következő 12 hónapban tíz újabb kiegészítő érkezik majd hozzá, mindegyik ingyenesen.
Ahogy a stúdió vezérigazgatója, Pawel Marchewka elmondta, két évvel az indulás után is félmillió ember játszik minden héten a játékkal. A megjelenést követő hónapokban ez a szám 700 ezer körül tanyázott, tehát a rajongók túlnyomó többsége kitart a Dying Light mellett, őket pedig nem hagyhatják üres kézzel. A kiegészítőkkel új helyszínek, történetalapú küldetések, fegyverek, ellenfelek, játékmechanikai változtatások és sok egyéb más is érkezik majd. Tovább folytatják a rendszerek finomhangolását és az egyensúly csiszolgatását, de a tervek szerint gyakrabban lesznek közösségi események is. Az új, dedikált közösségi platform segítségével a játékosok hangot adhatnak majd annak, milyen irányba vinnék tovább a játék fejlesztését. Heteken belül máris várható egy DLC, de ez még nem tagja az említett tízes csoportnak, csak egyfajta ízelítőt nyújt abból, ami jön, maga a kampány pedig később indul majd ebben az évben.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. nyerek01
2017.06.16. 18:17
Na, ez nagyon szimpatikus. Örülök neki hogy megvettem Steamen, megérte ezért a játékért. A fejlesztőknek nagy grat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!