iPon Hírek

1GHz-es kolibrik a Samsungtól

Dátum | 2009. 07. 28.
Szerző | Gabriel
Csoport | FŐ EGYSÉG

Új utat mutat a jövő okostelefonjai számára a Samsung a legújabb ARM-processzoraival, amelyek méretüket és "szorgos számítgatásukat" figyelembe véve a valóban találó Hummingbird (kolibri) nevet kapták.

Ezek a kis "madárkák" alapvetően az iPhone 3G S-ben is használatos Cortex-A8-as architektúrára épülnek, viszont az eddigi 833MHz-es csúcs helyett most már 1GHz-ig is el tudnak menni. Ezt az előrelépést részben a kisebb, még hatékonyabb 45 nm-es eljárással, részben pedig az egyedi tervezésű áramkörökkel valósították meg.

További számokat tekintve a gyártó elmondása szerint ez másodpercenként kétmilliárd utasítás kezelését jelenti, mindössze 640mW fogyasztással és 1V-ot nem meghaladó feszültséggel. Cortex-A8-as chipként a Hummingbird egyszerre két utasítást is fel tud dolgozni, valamint a Neon névre hallgató média-kisegítő egységével lényegesen gyorsabban intézi a gyakoribb audio- és video-feladatokat is.

Az új processzor leendő vásárlóit természetesen nem nevezték meg (bár lehet, hogy lesz valami köze hozzá az ASUS-nak is), de azt természetesen állítják, hogy "számos fejlett mobil eszközben" számíthatunk majd a felbukkanására.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. TaRsY
2009.07.28. 14:31
VISSZA A HIRHEZ

Valamibe két ilyen...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. adam0205
2009.07.28. 20:18
Samsung stílszerűen akkor Samsung mobilba is csak belerakják.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. StevyXIX
2009.07.28. 22:03
Samsung gyártó is, simán eladja másoknak a a chipjeit, nem hülyék ők se.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!