iPon Hírek

2 TB-os merevlemezt és SSD-ket tervez a Seagate

Dátum | 2008. 05. 31.
Szerző | Gabriel
Csoport | ADATTÁROLÁS

Változtatni készül az SSD-k iránti álláspontján a cég, Bill Watkins vezérigazgató elmondása szerint. Mindeddig keményen kitartottak ugyan a forgókorongos merevlemezek mellett, de a legújabb tervek szerint 2009-re már tervbe vették egy olyan SSD-meghajtó piacra dobását is, amit kifejezetten azoknak terveztek, akik bármi árat hajlandók megfizetni az igazi sebességért cserébe. Emellett azonban nem feledkeznek meg a hagyományos tárhelyekről sem, ugyanis nagyjából ezzel egyidőben mutatják be majd az első 2TB-os HDD-jüket is.

Watkins korábbi álláspontjával összehasonlítva, miszerint szükség esetén akár be is perelné az Intelt és a Samsungot, ha másképp már nem tudja megvédeni a cége merevlemez-üzletmenetét, már ez a részleges nyitás is jelentős előrelépésnek tekinthető. Watkins korábban az olyan SSD-alapú noteszgépeket is támadta, mint például a MacBook Air, mivel azok szükségtelenül drágák a merevlemezes változatokhoz képest.

Ettől függetlenül fenntartja azonban továbbra is azt a meglátását, miszerint a piac nagy része még egyszerűen nem készült fel az SSD-kre, amelyek még mindig túl drágák, és a megbízhatóságuk is kérdéses. Véleménye szerint az elkövetkező évek során ez a helyzet nem is fog lényegesen változni - és még azok is, akik esetleg élnek majd a 2009-ben kiadásra kerülő SSD-jükkel, csak rövid távú, sebességorientált feladatokhoz fogják használni azt, miközben az adatok hosszú távú tárolására továbbra is merevlemezeket alkalmaznak.

Ezzel együtt azonban a végeredmény mégis az, hogy alaposan megkésve és lemaradva bár az olyan nevek mögött, mint Samsung, SanDisk és Toshiba, de belép az SSD-piacra a Seagate is. Meglátjuk hát, mire jutnak.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások