iPon Hírek

2012-re várható a Win8?

Dátum | 2009. 11. 24.
Szerző | Gabriel
Csoport | SZOFTVER

Jelen elgondolás szerint 2012-re várható a Windows 8 kódnevű új, szerverekhez tervezett Windows megjelenése - derült ki az MS nemrégiben megtartott fejlesztői konferenciáján, a PDC 2009-en. A hétköznapi felhasználók által használatos, "sima" Windows 8 érkezéséről egyelőre még nincs hír.

Utóbbit illetően legfeljebb csak abból indulhatunk ki, amit a képen is látunk - vagyis hogy a Win7 az idén, a Server 2008 R2-es frissítésének évében jött ki. Mivel pedig a konferencián az MS újfent megerősítette azirányú elkötelezettségét, hogy a jövőben nem lesz több olyan hosszú késés, mint az XP és a Vista között, valamint hogy tartani kívánják az ütemtervet, ezért ezek alapján egyelőre csak feltételezhetjük, hogy a Win8 szerver után nem sokkal (egy év?) jöhet a sima Win8 is.


A konkrétumokkal azonban igen óvatosan bántak, bár ez annyiból érthető is, hogy valóban rendkívül korai még - egy hónappal a Win7 megjelenése után - a Win8-ról beszélni. Most is csak azért ejtettek szót róla egyáltalán, hogy legalább hozzávetőleges fogalmat alkothassanak róla a leendő ügyfeleik, hogy nagyjából mire számíthatnak a jövőben.


Mindent egybevetve tehát, a konferencia legfőbb üzenete egyszerűen csak annyi volt, hogy az MS-nek szándékában áll "ritmusosan és ütemesen" folytatni a Windows fejlesztését - eloszlatva ezzel együtt olyan híreszteléseket is, amik szerint ezek után már egy egészen új alapokra épülő, egy ideje már titokban fejlesztgetett operációs rendszerüket veszik elő. Láthatólag a Windows mindenképp megér még legalább egy újabb nemzedéket.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

13. Kane54
2009.11.24. 19:18
Most már tuti világvége
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Insignia
2009.11.24. 19:21
ha tudnak jobbat alkotni a win7 után akkor hajrá!!!! nincs megállás és lazsálás
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. polarx
2009.11.24. 19:29
én is azt mondom mint insignia barátunk.. win7 az xp utánni első normális OS mivel sztem elég sok mindenki számára rossz volt a vista.. ettől függetlenül volt aki bemesélte magának hogy a vista ugyan olyan gyors mint anno az xp.. de ott esett pofára minden ilyet állító ember amikor az MS is elkezdte "híresztelni" hogy a vista nagy bukás volt helyette itt a win7 ami sokkal jobb és lám tényleg..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Joachim21
2009.11.24. 19:37
A Vista csak azokkal babrált ki, akik nem megfelelő hardveren futtaták. Ilyen szempontból a WIN7 tényleg nagy előrelépés, de ettől függetlenül is jelentősen nagyobb gépigénye van mint az XP-nek. Nyilván egy 12 év múlva megjelenő oprendsyzer igényeihez a mostani gépem már kevés lesz, elavul. Attól még nem lesz az adott szoftver rossz.

+ Vista bukásába bejátszott erősen a DX10 bukása is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. dlaccc
2009.11.24. 20:04
Sztem inkább a win7 foltozásával kéne foglalkozni, ezt végre van értelme csiszolni. Még szinte ki se jött már készül a 8... telhetetlenek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. YuGabe
2009.11.24. 20:14
Pont hogy arról volt szó, hogy csak a közvélemény kedvéért legyen szó a "Win8"-ról, ne terjengjenek hülye kisgyerekek által pletykák mindenütt. Hogy ráérnek még, és ne hidd már légy szíves azt, hogy a Win7 1. annyira bugos lenne, hogy használhatatlan, 2. nem szánnak rá elegendő mennyiségű erőforrást, hogy továbbra is a legtámogatottabb operációs rendszer Windows legyen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Stormrage
2009.11.24. 22:08
win7 rulez, és ha minden igaz hamarosan a diákok olcsón juthatnak, mert lesz ugyan úgy mint xp-ből, win7-ből is sulis msdn, noha ez a felhasználoknak csak egy bizonyos körét érinti, de mindenféleképpen jó dolog.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. YuGabe
2009.11.24. 22:36
Stormrage: ha te bármelyik MS terméket MSDN-en keresztül "olcsón" szerezted meg, akkor téged átvertek. Mivel MSDN-en keresztül alanyi jogon jár a magyar tanulóknak a WinXP Pro, a Vista Enterprise/Business és a Win7 Pro (legalábbis az oprendszerek közül ezek). Az másik dolog, hogy a sulid is mondjuk kaszálni akar ezen (ami amúgy frajd, mert illegális, csak senki nem kéri őket számon ezért), vagy hogy a legtöbb iskola nem is teszi lehetővé a letöltést/megrendelést.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. pdx06
2009.11.25. 01:19
Számomra a Windows98 volt a legjobb operációs rendszer. Ezek a csilivili windowsok már a szemem is lefárasztják. Annakidején nem is gondoltam hogy 98 után valamikor 8 következik
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Stormrage
2009.11.25. 05:22
nem,a software ingyenes, viszont ha cd-n/dvd-n kell, akkor azért szoktak kérni pénzt.

De amúgy igen, maga a software ingyenes, és nem csak a xp-vista-win7, hanem az office is!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. 620hun
2009.11.25. 12:20
Valaki kifejtené nekem ezt az MSDN dolgot? Mert suliban mondták hogy adnak letöltőkódot a Windows 7 -hez, de csak félfüllel hallottam, és azt hittem, hogy rosszul. De akkor tényleg ingyen jár a középsuliban a Win7?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Stormrage
2009.11.25. 15:19
hogy középsuliban is-e, nemtudom, hogy fősulinkon igen, az biztos, általában bármelyik infós tanár tud ezügyben segíteni, de a tantárgyfelelős/tanszékvezető az egészen biztosan, azt tudom, hogy ahova én járok (kandó, bmf), netről nem érhető el, csak a suliból és erről a lehetőségről nem is tudtam nagyon sokáig, egyik programozó tanár hívta fel a figyelmet, hogy van egy ilyen lehetőség is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. vgera
2009.11.26. 20:58
off:
pdx06: win98 valóban jó volt a maga idejében (amíg nem volt más...), mára már szerintem teljesen használhatatlan, de szerintem annak idején is elég bugos volt, amugy meg az xp-t vistát és a 7-et is kb két gombnyomással átállíthatod a a jó öreg windowsot ,,dizájn"-ra

Amugy meg én ugy tudom, hogy középiskolában nem, de felsőoktatásban már ,,alanyi" jogon jár az ingyenes windows, de nem akarok hülyeséget mondani msdnaa.com-on utána lehet járni. Én a PTE-PMMK-ra járok mi a következő oldalon tudjuk letölteni msdnaa.pmmf.hu a jelszót a programozás tanárunktól kaptuk.

on:
Nincs is olyan messze az a 2012, csak két év, nem olyan sok az. De ettől függetlenül szerintem is inkább a win7-re kéne fektetni a fő hangsúlyt, inkább ezen csiszoljanak még, így is elég sokan vannak még akik még mindig nem akarnak váltani xp-ről (sok esetben jogosan). De azért várjuk a fejleményeket, hátha sikerül, valami ennnél is jobbat alkotniuk!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!