iPon Hírek

2013 elején két új Brazos APU érkezik

Dátum | 2012. 12. 05.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az AMD Brazos platformja hamar népszerűvé vált a piacon, ugyanis ütőképesebb videó teljesítményt kínált a nettopok, illetve netbookok számára, mint az Intel Atom alapú megoldásai. Az első generációs platformot a Brazos 2.0 követte, ami azonos fogyasztás mellett nagyobb CPU- és IGP teljesítményt kínált, ám alapjait tekintve azonos maradt elődjével.

A jelek szerint az AMD a következő év elején frissíti a Brazos platform APU kínálatát, két új egységgel is találkozhatunk majd: egyikük az E1-1500-as, míg a másik az E2-2000-es típusjelzést kapja. Az újdonságok elődeikhez képest gyorsabbak lesznek mind CPU, mind pedig IGP teljesítmény tekintetében, ám lényegi felépítésük ezúttal sem változik, sőt, fogyasztásuk sem, csak az órajeleiket piszkálták. A friss, nettopokba, netbookokba és egybegépekbe szánt Brazos APU egységek várható tulajdonságairól az alábbi táblázat ad képet.


Az újdonságok ismét 80 shadert felvonultató Radeon HD sorozatú integrált videó vezérlővel, valamint két, Bobcat típusú processzormaggal érkeznek. DDR3-as memóriavezérlőjük továbbra is egycsatornás, 64-bites memóriatámogatást kínál – a benne rejlő lehetőségeket DDR3-1333 MHz-es memóriamodulokkal lehet majd kiaknázni, méghozzá mindkét újdonság esetében.

A friss APU egységek megjelenésével az E1-1200-as és az E2-1800-as típusú Brazos APU-k nyugdíjba mennek majd, helyüket pedig a két újdonság veszi át. A népszerű platform valószínűleg többször már nem frissül: legközelebb ebben a szegmensben már egy teljesen új APU család mutatkozhat be, amelynek tagjai Kabini kódnévre hallgatnak.

A Kabini APU egységek jó eséllyel már a 2013-as CES alkalmával is feltűnhetnek majd az AMD, illetve egyes partnereinek standjain. A Kabini APU egységek várhatóan a következő év első felében el is rajtolhatnak, ha továbbra is minden a tervek szerint halad.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. kapti
2012.12.05. 10:50
Ez elég gyenge fejlesztés. Jobban örültem volna dual channel-nek és/vagy akár 1800MHz-es memóriatámogatásnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Gyurkov
2012.12.05. 11:19
A leggyengébbnek és a legerősebbnek is 18W a TDP-je? Nem kellene az E1-1200-nak soványabb fogyasztással rendelkeznie?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Stark
2012.12.05. 12:34
Gyurkov:
Ezek csak TDP osztályok, nem valós fogyasztás. Nem jelenti azt hogy ennyit is fogyaszt mind. A kisebb biztos hogy kevesebbet fogyaszt mint a nagyobb.

kapti:
Ezeknél még nincs olyan égető szükség a dual channelre meg a magas órajelű RAM-okra mint az A-szériás APU-knál. Ezek nem játékra vannak kitalálva, hanem netezős/filmezős alacsony fogyasztású gépekbe, oda meg nem kell a nagy memória sávszél.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. MZperX75
2012.12.05. 12:36
kapti

"Ez elég gyenge fejlesztés. Jobban örültem volna dual channel-nek és/vagy akár 1800MHz-es memóriatámogatásnak."
A fejlesztés ugyanazon a csíkszélességen,nem rossz,majd ha átállnak 28nm-re az csipekkel ,akkor ott már lesz nagyobb javulás is.
4-mag 128SP processzor DX11.1-es ,plusz a videóvezérlő is javul DDR3-1600 támogatással.
Duál csatornás memória vezérlőt meg tessék totál elfelejteni,ebben az ultra hordozható kategóriában.
25W -18W-10W 3.5W-5W-os TDP kategóriákban.
A mostani eresztés tényleg nem nagy durranás,de hát nincsenek rákényszerítve a nagyobb fejlesztésre atomok nem ellenfelei és a ARM meg nem konkurencia X86 között.A Brazos közvetlen utódját dobták is(illetve nem jelenik meg soha, idén tavasszal lett dobva),mert így is fogy a E-350,C-60,E-450-es fejlesztés bitangul!

Nekem tavaly februárban már E-350-es HTPC-m volt,semmi gond nem volt vele 1.5évet pörgött nálam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. prohlep
2012.12.05. 20:44
Brazos órajele becsapós.

Sokkal erősebb proci, mint aminek nézi az ember az adatlapok alapján.

Én 6 magos asztali gépen dolgozom, és tanítani átülök a Brazos alaplapomra.

Számomra is hihetetlen, de sokszor elfelejtem, hogy nem a 6 magos gépen ülök.

Normál hétköznapi irodai (fogalmazás, egyszerűbb matematikai statisztikák, szimbolikus számolások) munka során a Brazos annyira gördülékeny, hogy sosem szentségelek hogy jajj most nem a 6 magos procin ülök.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. kray
2012.12.06. 07:53
Szerintem bőven jó lett ez a fejlesztés. Ne az órajeleket nézzétek.
Nem rég akartam venni én is HTPC-nek brazost, csak ezeket vártam Majd most talán nekiállok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. I.Jozsef83
2012.12.06. 12:14
Stark - 2012-12-05 12:34:18
+1

prohlep & kray

+1
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. sanyix
2012.12.06. 12:48
ha dual channel kell ott a trinity. Dual channel kb dupla árat jelentene alaplapnál...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!