iPon Hírek

3,5 milliárd éves mikrobák nyomaira akadtak

Dátum | 2013. 11. 14.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A földi élet kialakulásának első lépéseit meglehetősen nehéz kutatni. Egyrészt nagyon nehéz olyan üledékes kőzetrétegekre ráakadni, amelyek esetlegesen megőrizhették a legkorábbi élő szervezetek nyomait, másrészt ha vannak is ilyenek, a tektonikus mozgások, illetve a hidrotermális folyamatok általában úgy átformálták ezeket, hogy nem maradt bennük érintetlen terület. A Carnegie Mellon Egyetem kutatói azonban Ausztrália területén nemrégiben sikeresen feltártak egy 3,5 milliárd éves kőzetegyüttest. A Nyugat-Asztráliában található Pilbara régió ideális kutatási területnek számít a legkorábbi életformákat kutatók számára, mivel kőzetei nagyon sokáig stabil környezetben maradtak. Ezen a területen éppen ezért kiváló állapotban őrződtek meg bolygónk legősibb üledékes kőzetei. Egy ilyen rétegben találtak rá a szakértők az eddigi legrégibb komplex mikrobiális ökoszisztéma nyomaira. A 3,5 milliárd évesre datált kőzetben maguk a sejtek ugyan nem őrződtek meg, széntartalmú maradványaikat, illetve közösségük strukturális nyomait azonban sikerült kimutatni.

A mikroorganizmusok egy része jellegzetes struktúrákat, úgynevezett biofilmeket alkot egyes felületeken: a sejtek összetapadnak, és egybefüggő bevonatot hoznak létre. A sejtek közt az általuk termelt polimerekből extracelluláris mátrix képződik, amely egyrészt összetartja a struktúrát, másrészt lehetővé teszi a mikrobák közti kommunikációt, de akár a tápanyagok elosztásában is részt vehet. A mátrix anyaga kedvező körülmények közt fosszilizálódhat is, és ilyen esetekben jelentősen hosszabb ideig megőrződhet, mint maguk a sejtek. A biofilm ezen túl hajlamos megkötni az üledékszemcséket, amelyek aztán jellegzetes struktúrákba rendeződve hosszú ideig jelzik a mikroorganizmusok egykori jelenlétét. Ilyen maradványokra akadtak tehát a kutatók. A feltárt struktúrák külsőre nagyban hasonlítanak a náluknál sokkal fiatalabb, igazoltan biofilmek maradványait őrző leletekre, így a szakértők meglehetősen biztosan abban, hogy valóban 3,5 milliárd éves mikrobák nyomaira találtak rá.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. Supra
2013.11.14. 14:09
3.5 milliárd év... Rögtön eszembe jutottak azok a spekulációk, hogy talán nem mi vagyunk az első értelmes (?) faj, ami kifejlődött a földön...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Simba Supra
2013.11.14. 17:19
Annak lenne valamiféle nyoma.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!