iPon Hírek

320-as Intel SSD-k: két héten belül itt a javítás!

Dátum | 2011. 08. 17.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | ADATTÁROLÁS

Az Intel 320-as sorozatú SSD meghajtóit érintő hiba, amit a fórumokon 8 MB-os bugnak hívnak, sok tulajdonos életét keseríti meg, de a gyártó állítása szerint most már tényleg nem kell sokat várni a megoldásra, ami firmware frissítés formájában válik majd elérhetővé, méghozzá két héten belül.

A cég legfrissebb közleménye, vagyis inkább állapotjelentése szerint az általuk "Bad Context 13x Error" névre keresztelt hibát már többször is sikerült reprodukálniuk, sőt, a bug okát is megtalálták. A friss firmware, amelynek alkalmazása után búcsút inthetünk a 8MB-os bugnak, már készen van, az utolsó ellenőrzéseket végzik rajta, így két héten belül mindenképpen elérhetővé válik a 320-as sorozatú SSD-k tulajdonosai számára.

Azt most is hangsúlyozta a vállalat, hogy azoknál a 320-as SSD meghajtóknál, amelyeknél nem jelentkezett a hiba, érdemes odafigyelni arra, hogy az adott konfigurációt szabályosan állítsák le a felhasználók, és - mint minden adattárolónál, úgy a 320-as sorozatú SSD meghajtóknál is - gondoskodjanak folyamatos adatmentésről, amellyel egy esetleges meghibásodás alkalmával elkerülhetjük az adatvesztésből fakadó kellemetlenségeket.

Ahogy a friss firmware megjelenik, érdemes lesz azt minden 320-as sorozatú SSD meghajtón alkalmazni, így a jövőben már biztos, hogy nem jelentkezik többet az említett bug, ha eddig még nem tapasztaltuk volna.  Amennyiben megtörténik a baj, azaz szabálytalan leállítás vagy áramkimaradás miatt az SSD meghajtó névleges kapacitása helyett csak 8 MB-nyi adattároló kapacitást lát a rendszer, akkor az SSD Toolbox segítségével még újra működőképessé varázsolható az adott adattároló, ám ekkor a rajta tárolt összes adatunkat elveszítjük.

Az új firmware érkezéséről azonnal beszámolunk, ahogy megjelenik.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. Emberfej
2011.08.17. 19:37
Emberek többsége nem fog ilyennel szórakozni, inkább visszaviszik boltba és kérnek más gyártmányút.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Saint
2011.08.17. 20:10
Szalmonellás Gomba inkább mint egy ilyen SSD
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Ver_Pistik...
2011.08.17. 20:20
Azt nem értem, hogy ilyet hogy lehet kiadni.Azért ha valakinek elröppen az egész rendszer esetleg még valami fontos dolgok levelezés vagy akármi akkor igencsak meggondolja hogy legközelebb Intel vagy nem és nem csak SSD révén.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. prohlep
2011.08.17. 20:28
"Hú de izgi lehet annak akinek ilyenje van."

Ha a majus 5-en inditott engedelyeztetesi eljaras vegre lezarulna, akkor az egyik tetel eppen egy 320-as sorozatu SSD lenne.

Ugyhogy en igzulok is. Mert barmelyik pillanatban az altalm patronalt suli erintette valhat ilyen 320-as SSD tekinteteben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. prohlep
2011.08.17. 20:35
"kérnek más gyártmányút"

milyet? melyikben bizzak meg?

Ezek nem koltoi kerdesek. Szivesen fogadok tartalmi valaszt. En az SSD-nel valamifele remenykedes szintu garanciara vagyom, hogy a gyarto algoritmusa tenyleg optimalisan vigyaz a serulekeny es gyorsan kioregedo memoria blokkokra.


Lelkes AMD vasarlo mivoltomba belefer, hogy az Intel szaktudasat garancianak erezzem.

Marpedig az SSD erosen bizalom kerdese: tenyleg jo algoritmussal osztjak szet a terhelest a rendelkezesre allo reszek kozott?


Intel tavasszal bejelentette, hogy MINDEN 320-as SSD-re 5 ev garit ad.

Ez azert komoly, akkor is, ha szeretem az AMD cuccokat (epp ma van megrendeles alatt egy AMD netbook).


Akik meg teli torokbol rohognek az Intel-en, azoktol szivesen elfogadok egy altaluk szemelyesen megirt, HIBA MENTES firmware forraskodot SSD-re.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. prohlep
2011.08.17. 20:43
"akármi akkor igencsak meggondolja hogy legközelebb Intel vagy nem és nem csak SSD révén"

Ilyen alapon a Challenger katasztrofa utan igencsak meggondolja az ember, hogy utazzon-e NASA altal gyartott es uzemeltetett kozlekedesi eszkozzel.

Columbia katasztrofaja latszolag azoknak adott igazat, akik inkabb nem utaztak tobbet NASA-ra tamaszkodva.

De tenyleg igaz az, hogy a NASA szakmailag nem megbizhato?

Szerintem nem igaz. Szerintem a NASA is es az Intel is sok ismerettel es tapasztalattal rendelkezik a sajat szakteruleten.

Katasztrofak pedig mindig is voltak es mindig is lesznek.

Ilyen piciben a 320-as sorozat balesete.

Szuksegszeru, hogy neha legyen olyan hiba, ami atcsuszik mindenen es bajt okoz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. KOKO
2011.08.18. 01:50
Én most raktam fel az 1.9-es firmware update tool.
Tehát már kint van az új firmware.
Az új firmware 4PC10362 nekem 160Gb változat van a 320-ból.
Mondjuk nekem előzőleg sem volt gondom az ssd-vel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!