iPon Hírek

3DMark for Windows 8: 2012-ben érkezik

Dátum | 2011. 11. 14.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | SZOFTVER

A Futuremark szoftvermérnökei már dolgoznak a 3DMark sorozat legújabb tagján, amely Windows 8 alapú konfigurációkon fut majd. A szoftver – a Windows 8 széleskörű hardvertámogatásának hála – nem csak asztali számítógépeken és noteszgépeken indul majd el, hanem minden olyan egyéb eszközön, illetve konfiguráción is, amelyen Windows 8 operációs rendszer üzemel. A 3DMark for Windows 8 mind az új Metro felhasználói kezelőfelülettel, mind pedig a klasszikus Windows kezelőfelülettel használható lesz.


A jelenleg fejlesztés alatt álló, végleges névvel még nem rendelkező 3DMark kiadás valamikor 2012 folyamán jelenhet meg. A tesztprogram minden esetben segít majd megizzasztani az adott hardvert – legyen szó videokártyáról, illetve processzorról – ehhez pedig többféle színpadot is bevetnek majd a fejlesztők. Az így kapott pontszám – a tervek szerint – használható, összehasonlítható képet ad majd az adott konfiguráció videó vezérlőjének és processzorának teljesítményéről. Más kérdés, hogy a szintetikus tesztek alatt született pontszámok alapján nem érdemes azonnal véleményt formálni az adott termékről – a képen sokat finomítanak a valós, játékok alatt született eredmények.

Reméljük, hamarosan több információ is érkezik az új szoftverrel kapcsolatban, valamint az is kiderül, hogy mi lesz az alkalmazás végleges neve. A 3DMark for Windows 8 elnevezés csak munkacím.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

9. Redtea
2011.11.14. 18:42
3DMark 12
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Norb3rto
2011.11.14. 18:56
Jöhetnek majd a patchek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. tibaimp
2011.11.14. 19:16
Nagyon helyes, szeretem ezeket a techdemokat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. BiP
2011.11.14. 19:52
Én is szeretem a 3Dmarkokat.

" ehhez pedig többféle színpadot is bevetnek majd a fejlesztők. "
Ez milyen nyelven van??
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Rics92
2011.11.14. 20:55
Ez a kép nagyon jó, remélem valami nagyon látványos harci lesz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. kockaharco...
2011.11.14. 23:47
Mit szerettek a 3DMARK-ban?????
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Stormrage
2011.11.15. 00:11
3dmark -> e-penis méricskélő program haszna nincs.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. kockaharco... Storm...
2011.11.15. 00:13
Arra ott a vonalzó vagy a mérőszalag.
3 monitoron próbálja ki a battlefield 3-at
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. tibaimp
2011.11.15. 17:29
Stormrage: én konkrétan nem erre gondoltam, de kinek a pap kinek a papné. Én maradok a papnénál.

kicsit a jövőbe mutat, hogy kb. milyen grafika várható 2-3 esetleg 4 év múlva. én ezért szeretem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!