iPon Hírek

500 dollárról indul a Microsoft Surface

Dátum | 2012. 10. 17.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Microsoft táblagépére még ugyan várni kell néhány napot, de a vállalat már előrendelhetővé tette az újdonságot. Ezzel újabb vitás helyzet alakulhat ki a Microsoft és a Windows 8-at licencelő partnerek között, mivel így a Surface ismét némi lépéselőnyre tett szert.

A újdonság árazásáról eddig semmit nem lehetett tudni - rengeteg pletyka keringett az elmúlt hónapokban -, de most minden a helyére került. Az Windows RT referencia tábla alap, 32 GB-os háttértárral szerelt változata 499 dollárba kerül majd. Amennyiben igényeljük a billentyűzettel megtoldott védőtokot, a Touch Covert is, akkor további 100 dollárt kell érte a kasszánál hagyni. Hasonlóan alakul a 64 GB-os tárhely felára is, így a legdrágább csomag 699 dollárba fáj. Külön is megvehető lesz a Touch és a Type Cover, így 120 és 130 dollárt kérnek értük. A most leadott előrendeléseket október 26-án kezdik kiszállítani, és egyelőre csak az Egyesült Államokban lehet rendelgetni. A Touch Coverre majd fekete, fehér, ciánkék, piros és magenta színben csaphatunk le.


Nem bizonyult tehát megalapozottnak az a korábbi feltételezés, hogy a szoftveróriás a Nexus 7 és az Amazon Kindle HD ellen küldi harca a masinát, sokkal inkább az iPad árképzéséhez igazodtak. Persze csalódásra így sincs okunk, hiszen ezért az összegért egy minőségi tabletet kapunk. A Surface 10,6 hüvelykes ClearType HD megjelenítőt kapott, 1366 x 768 képpontos felbontással, a sebességért pedig az Nvidia Tegra 3 (T30) felel majd az 1,4 GHz-en járatott Cortex-A9 magokkal, 2 gigabájt rendszermemória társaságában. Két kamerát is kapunk 720p HD felvételi lehetőséggel, az akkumulátor pedig 8 órányi vegyes használatra biztosít tartalékot. A kapcsolati képességek között a 802.11 b/g/n Wi-Fi-t és a Bluetooth 4.0-t fedezhetjük fel, sajnos a GPS-ről és egyéb extrákról le kell mondanunk.

 



Miután a Microsoft hivatalosan is felfedte a lapjait, kíváncsian várjuk, mit lépnek a Windows RT-s masinákon dolgozó gyártók.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. zord01
2012.10.17. 17:37
Váljék egészségére...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. badly85
2012.10.18. 11:34
Annyira vártam, de ilyen árak mellett ... 500 dollár billcsi nélkül, h*lyék ezek????

Aztán mire hozzánk is elér lesz vagy 150e forint, akkor inkább egy rendes laptop.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!