iPon Hírek

64-bites processzorral jön az ECS apró számítógépe

Dátum | 2014. 12. 12.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az ECS a jelek szerint egy újabb taggal bővítette LIVA PC sorozatát, amelynek első apró tagját korábban már bemutattuk – a szóban forgó modell akkoriban a világ legkisebb x86-os asztali számítógépének járó címért indult, meglehetősen jó eséllyel.
Most feltűnt a gyártó weboldalán egy másik LIVA sorozatú modell, a LIVA X, amelynek háza mindössze 135 x 83 x 40 milliméteres mérettel bír, azaz abszolút nem nagy. A ventilátor nélkül, teljesen passzívan üzemelő konfiguráció egy Bay Trail SoC egységet kapott, ami a gyártó állítása szerint 64-bites támogatással érkezik, két processzormagja pedig akár 2,25 GHz-es órajelen is ketyeghet. A leírásnak csak egyetlen egy Bay Trail SoC felel meg: a Celeron N2808. A LIVA X fedélzetén az említett központi egység mellett modelltől függően 2 vagy 4 GB-nyi rendszermemória, valamint 32 vagy 64 GB-os eMMC NAND Flash tárhely foglalhat helyet. Amennyiben további tárhelyre is szükség lenne, úgy azt mSATA SSD kártya formájában építhetjük be a rendszerbe. Sajnos merevlemez vagy 2,5 hüvelykes SSD meghajtó nem fér el a házban. Szerencsére azért az mSATA alapú adattárolók között elég sokféle modell közül válogathatnak a leendő tulajdonosok, már ami az adattároló kapacitást, az árat, illetve a sebességet illeti.
Az új apróság egy USB 3.0-s és két USB 2.0-s portot, egy HDMI és egy D-Sub videó kimenetet, valamint 802.11n WiFi vezérlőt és Bluetooth 4.0-s vezérlőt is kapott. A kínálatból persze a Gigabites Ethernet port sem hiányzik. A LIVA X összességében nem csak átlagos, alacsony fogyasztású asztali számítógépként, de akár Steam kliensként is használható. Az ECS jelenleg forgalomban lévő LIVA asztali számítógépei elég korrekt árcédulákat kaptak, így jó esély van rá, hogy a LIVA X is kedvező áron kerül az üzletek polcaira. Talán jó ötlet lenne egy négymagos Celeron N2904-es SoC egységgel ellátott példányt is piacra dobni, ami ugyan komolyabb hűtést és így talán nagyobb házat is igényelne, cserébe viszont jobb teljesítményt kínálna – ezért pedig némi felár is elviselhető lenne.
Az új LIVA PC, amit LIVA 2 névvel is emlegetnek, a CES alkalmával egészen biztosan feltűnik majd a vállalat standján.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

6. tibaimp
2014.12.12. 14:19
40-50 ezer forint közötti áron nem lenne rossz, simán full-hd-s tv-hez kapcsolva a hdmi-n keresztül + win7 + külső winyó, elvinné blu-ray/mkv filmeket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. idArns
2014.12.12. 16:51
Jó kis vas, kíváncsi lennék rá itthon, mondjuk a tv mellett HTPC-ként.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Crytek01
2014.12.12. 21:34
Netezni filmezni nagyon jó lenne max 50 k -ért!
Hogy fejlődik az ipar na. Még pár év az bivaly erős pc-k lesznek ilyen kis méretben!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. tibaimp Cryte...
2014.12.13. 10:15
Ha az Intelen múlik biztos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. I.Jozsef83
2014.12.14. 23:52
Ezzel a rettenetes cerka procival főleg ... egy full hd -val meg is van a teljes kihasználtsága Intel® HD Graphics -nak .
két processzormagja pedig akár 2,25 GHz-es órajelen is ketyeghet.
Aztaaaa
Ha meg kevés a 64GB , akkor költs rá ... + rádiós bill + mouse

A végén ott vagy 80ezerbe van .... na mennyenek má a ... vagy körbeaggatjuk USB-s kütyükkel , azt mint a karácsonyfa
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. rieper I.Joz...
2014.12.15. 17:31
De most ki hasznalja meg a gepet (cpu-t) film lejatszasra? Szepen dlna-n atstreameli a videot a tv meg majd megharcol a full hd-vel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!