iPon Hírek

70%-kal olcsóbb lehet a Windows 8.1

Dátum | 2014. 02. 24.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | SZOFTVER

A Bloomberg nevük elhallgatását kérő informátorokra hivatkozva azt állítja, a Microsoft 70%-kal csökkenti a Windows 8.1 licencdíjait minden olyan eszköz esetében, amelynek ajánlott végfelhasználói ára 250 dollár alatt helyezkedik el. Eszköztípus és eszközméret tekintetében abszolút nincs megkötés, a lényeg csak annyi, hogy az adott terméknek 250 dollárnál olcsóbbnak kell lennie. Az akcióban tehát nem csak az érintőkijelzős táblák, hanem az egyéb, esetenként érintőkijelzővel sem rendelkező PC konfigurációk is részt vehetnek. Azoknál a termékeknél, amelyekre igaz a fenti állítás, a Microsoft a szokásos 50 dollár helyett 15 dollárért biztosít licencet a partnerek számára, ami igencsak komoly kedvezmény. Hogy mi a célja a gyártónak ezzel? Nos, egyrészt a vállalat szeretné felvenni a versenyt a Google Chrome OS operációs rendszerét futtató Chromebook, illetve egyéb rivális konfigurációkkal szemben, másrészt pedig növelni szeretné a Windows 8.1 népszerűségét. A Microsoft Windows 8-as operációs rendszere a korábbi adatok szerint még csak nemrégiben lépte át a 200 milliós határt, már ami az eladott licencek mennyiségét illeti, ez a teljesítmény pedig egy picivel szerényebb, mint a Windows 7-é, amelynek licenceiből 12 hónap alatt több, mint 240 millió darab talált gazdára. A Microsoft a Windows 8.1 népszerűségének növelésére hamarosan egy frissítést is kiad, amelynek köszönhetően sokkal kezelhetőbb lesz az új operációs rendszer azokon a konfigurációkon is, amelyek nem rendelkeznek érintőkijelzővel.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

49. wishformor...
2014.02.24. 13:19
Rajottek hogy nyakig er a kakszi....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. Asagrim
2014.02.24. 13:32
Inkább arra jöttek rá, hogy totálisan mindegy milyen oprendszer, senki nem hajlandó a vételár 20 százalékát vagy többet arra pazarolni, hogy legyen már alapból Windows, akkor már inkább vesznek ugyanannyi pénzből valami erősebbet amin mondjuk freedos van, a többit meg "megoldják" ... 3 ezer forintot már én is hajlandó lennék arra kiadni, hogy ne kelljen driverekkel szarakodnom netről.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. wishformor...
2014.02.24. 13:36
@Asagrim
hasznalj linux-ot, ott nemsok gond van a driverekkel (AMD kivetel). es meg meg is sporolsz 3000Ft-ot
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. expander
2014.02.24. 13:38
Meg használjatok osx-et, ott sincsenek driver gondok Végre nem kell szarakodni velük...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. wishformor...
2014.02.24. 13:41
@expander
minek vonuljak onszantambol bortonbe? en jolerzem magam szabadon =)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. Asagrim wishf...
2014.02.24. 13:48
Ja, tényleg, de hülye vagyok hogy erre még rá se jöttem!! Hipp-hopp váltsak szoftveres platformot! Teh, ez óriási, szólni kellene a játékfejlesztőknek meg a munkaszoftvereim programozójának is!!!!44!44négy!4IV

[sarcasm off]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. wishformor...
2014.02.24. 13:59
@Asagrim
A jatekfejlesztoknek mar szoltak. A munkaszoftvereid egyeni szoc, a softveres platform valtas meg csak elhatarozas kerdese, nyilvan ha neked az a kenyelmes akkor persze azt hasznalod, en csak a driverek miatt mondam egy alternativat, majd ha atborul a merleg nyelve akkor valtasz, ha nem akkor marad, ennyi..., amugy meg nyugalom, nem kell minnyar 200 on porogni ha zoldre valt a lampa.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. wishformor...
2014.02.24. 14:01
@hun
ez nyilvan az igenyeidtol fugg, ha van olyan amit abbol a penzbol nem lehet kielegiteni, akkor nem fogod orommel hazavinni. pl otthon osoknek boven eleg volt hogy TV-n tudjanak filmezni, meg internetezni. arra eleg volt egy 55-60-FT-os HTPC. Es orommel vittek haza
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. Asagrim wishf...
2014.02.24. 14:05
"A jatekfejlesztoknek mar szoltak."

Oldják meg a visszafele kompatibilitást is, kthxbai!

Majd ha a Linuxra fejlesztők megtanulnak GUI-t írni akkor jöhet.

hun
A cikk nem említi hogy a tétel nettó/bruttó/ajánlott fogyasztói, de ha bruttó árról lenne szó akkor tipikusan nesze semmi fogd meg jól, mert annyiért Windows 8.1 futtatására alkalmas hardvert nem kapni, se ARM se x86 platformon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. vivanto Asagr...
2014.02.24. 14:09
Ezek mind nettó árak, usákokban máshogy nem is tudnak számolni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. Asagrim vivan...
2014.02.24. 14:12
Azért mondom, államonként eltér náluk az ÁFA.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. wishformor...
2014.02.24. 14:21
@Asagrim
"Oldják meg a visszafele kompatibilitást is, kthxbai!"
ebbol latszik a korlatoltsagod, es az hogy soha a budos eletben nemhogy nem maintenance-eltel / release-eltel, zartal le kodot / projectet, vaszleg egy sort nem is irtal sosem.
Vannak, dolgok amik nem megoldhatoak, illetve, architektura / rendszervaltozasnal, nem csinalunk visszafele kompatibilitast, mert tobbet art mint hasznal.

Linux gui: vegyuk pl az ncmpcpp-t
http://ncmpcpp.rybczak.net/screenshots.php
egyszeruen tokeletes. konnyen kezelheto, egyszeru, pontos, es azt csinalja amire kitalalak, zenehallgatast lehet vele vezerelni.
en pl attol hanyok amikor egy zenelejatszoval mar bakelit korongot lehet egetni, meg filmet kodolni....
amugy pont ez a szep ebben a avialgban, hogy ha neked csillilli majomparade kell akkor azt is megtalalod, sot magadra szabod ugy ahogy kell, ahogy neked tetszik. A fejlesztok neked odaadjak a lehetoseget, hogy azt csinalj amit akarsz. Ezt hivjak konfiguralhatosagnak, mitol teljesen elszokat, vagy meg sem ismertek a win felhasznalok.
Az ilyen hozzaszolasaiddal meg sajnos azokat ijeszted el, akik fontolora vettek hogy kiprobaljak....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Asagrim wishf...
2014.02.24. 14:28
"Vannak, dolgok amik nem megoldhatoak, illetve, architektura / rendszervaltozasnal, nem csinalunk visszafele kompatibilitast, mert tobbet art mint hasznal."

Ahelyett hogy leírtad volna mekkora noob vagyok, vehetted volna a lapot hogy pont erre gondolok, és a büdös életemben szándékomban sincs addig Linuxra váltani, míg:

- nincs olyan képkezelő ami ismeri az egérgombokat, a region selectet/zoomot bal egérgombbal, a jobbklikk menüt ... KILOMÉTERES a lista
- nincs olyan fájlkezelő ahol a fájljaim thumbnail nézetét egységes méretben kapnám meg félképernyős horizontal/vertical spacing nélkül
- az ALSA olyannyira szar, hogy köszönőviszonyban sincs az ASIO-val
[...]

Szóval igen, tartalomfogyasztásra alkalmatlan ez az egész szar már a motorháztető alatt is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. vivanto Asagr...
2014.02.24. 14:34
Igen, erre akartam utalni én is. Nyilván nem nagy cucc nekik sem beszorozni, csak egyszerűen nincs módjukban az eltérő áfa miatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. wishformor...
2014.02.24. 14:36
@Asagrim
Hadd pontositsak: Szamodra alkalmatlan tartalomgyasztasra. En nem gyozom habzsolni,
az igenyeidrol meg vehetsz fel nyugottan support ticketet, es ha meg erez valaki rajtad kivul erre igenyt, akkor le fogjak fejleszteni, addig meg kenytelen vagy sajat magad atbindelni a hotkey-eket. Ha egy kicsit elszakadnal ezektol a gorcsos sztereotipiaktol, es felszines igenyektol, magad is meglepodnel, hogy egy-egy ilyen rendszer / alkalmazas mennyire hasznalhato, sokszor sokkal logikusabb, mint windows-on. Persze vannak "hianyossagok", es sokszor nem lehet parhuzamot vonni, Viszont a masik oldalrol szemlelve a windoznak es az ottani programoknak is komoly hianyossagai vannak. "vagy tuloznak (bloatware)", nincs ezzel semi baj ha neked az tetszik. Az viszont baj, es nagyon zavar, hogy gorcsosen fikazod, ezzel pedig egy hamis kepet fesztes errol a vilagrol, amit en nagyon szeretek.
ALSA pedig tokeletesen mukodik, maximum megvalogatj a baratait.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. wishformor...
2014.02.24. 14:43
Ez egy kicsit valoban osszemoshato, PC es HTPC, igazabol tokeletesen ellatja otthon a netezos, filmezos, emailezos, PC szerepet, amin indie jatekokkal is el lehet jatszani,es szovegszerkesztesre, nyomtatasra, scannelesre, fenykepnezegetesre, tokeletes. Reszemrol sztem ez ellatja a magyar haztartasok 90%-at, es felesleges ez a HTPC vs PC, mert ebben a kategoriaban teljesen elmosodik a ketto.
lehet hogy felreertetelek, de sztem az "igeny"-t nem lehet ebbol kizarni, mindenki e szernt valaszt... ez hatarozza meg a keresletet, es egy adott budget-nek megfeleloen valaszt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. vivanto
2014.02.24. 15:29
"Mutass nekem néhány PC konfigurációt, akár HTPC-t 250 dolláros ár alatt."

Parancsolj, ezek oprendszer nélküliek, tehát ezentúl kb 3000-es felárral azt is lehet majd kérni hozzá.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.02.24. 15:47
" Az viszont baj, es nagyon zavar, hogy gorcsosen fikazod, ezzel pedig egy hamis kepet fesztes errol a vilagrol, amit en nagyon szeretek."

Viszont te is ugyanezt csinálod, vagyis hamis képet adsz róla, mert nagyon szereted.
Ha van valami ami neki hiányosság, akkor írjon be és talán valaki évek alatt majd megcsinálja, mert te ezt szereted, ezért az ő "gondjai" mellékesek.
Azt meg már meg sem említem, hogy egy szót nem ejtett a Linuxról, míg te fel nem hoztad. Szóval az egész tőled indult, ok nélkül, mert mindig kell lennie egy windows cikknél egy Linuxos nagyokosnak, egy Samsung cikknél Apple fannak (és fordítva), aki megmondja a tutit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Zabalint vivan...
2014.02.24. 16:15
Mondjuk ezek közül csak a Asus Vivo és a két Intensa játszik, mivel a többinek nincs alapból háttértára, ilyen formában szerintem nem lehetséges az előtelepítés, de javíts ki ha tévedek.

Más kérdés, hogy eleve valószínűleg csak a nagy gyártóknak lesz lehetőségük ezzel az akcióval élni, tehát ezek közül csak az Asus játszik.

Más kérdés, hogy az USA árak alacsonyabbak, és nem hiszem, hogy a hazai kisker árak fognak játszani még a hozzánk szánt gépek esetében sem, így simán benne lesz egy rakás netbook, sőt a 15,6-os laptopok legalsó kategóriájából is lesznek gépek.

Szerk.:
Én nem számoltam, mert az USA árat tartom mérvadónak, de tévedtem, mert 300 dollár körül van ott is ez a kis Asus gép, szóval ezek pont hogy nem férnek bele. Mindjárt rákeresek mi az ami mégis.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. vivanto
2014.02.24. 16:21
Ki mondta hogy nekem kell akármelyik is? A kérdésedre adtam egy tényszerű választ, el kéne fogadni személyeskedés helyett.

Speciel 219,66ft-al számoltam, jelenlegi OTP vételi árfolyam, csak a szép Magyar áfát ne felejtsd le róla.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. j.panzer
2014.02.24. 16:23
A kérdés csak az, hogy mit kapni 250 dodó alatt. Nekem van egy Win 8-as tabletem, de az 300 dodó volt, és ez a legolcsóbbak egyike. 8 colos. Ennél csak drágábbak vannak. Akkor?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Zabalint
2014.02.24. 16:24
Na itt van pár ilyen 250 dollár alatti netezős PC:
http://www.newegg.com/Product/Product.aspx?Item=N82E16883103785
http://www.newegg.com/Product/Product.aspx?Item=N82E16883258040
http://www.newegg.com/Product/Product.aspx?Item=N82E16883220388

Ezek Ubuntuval vannak, na a 15 dolláros Windows-al ezek alig lennének (lesznek) drágábbak. Kettő vinyóval, egy pedig SSD-vel van felszerelve (a 32 gigás ssd-re már necces lenne a Windows 8.1 mondjuk).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Asagrim j.pan...
2014.02.24. 16:32
"A kérdés csak az, hogy mit kapni 250 dodó alatt. Nekem van egy Win 8-as tabletem, de az 300 dodó volt, és ez a legolcsóbbak egyike. 8 colos. Ennél csak drágábbak vannak. Akkor?"

Akkor a te tableted is még benne lenne ebben az akcióban, mert jelen pillanatban 50 dollár a Win8, tehát a tableted ebből 250.

Zabalint

"(a 32 gigás ssd-re már necces lenne a Windows 8.1 mondjuk)"

Windows 8.1 tokkal vonóval 10593 (utolsó kettő számjegyben nem vagyok biztos) megabájtot kér telepítéskor, erre már felmegy, akkor saccra még maradt ~17 gigád a programjaidnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. 5hR3kY
2014.02.24. 16:51
Hát talán 15 dollárt még én is adnák érte. Amúgy jobban örülnék ha a 7-est szórnák kifele ilyen áron.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. vivanto 5hR3k...
2014.02.24. 17:04
Szerintem az ilyen kedvezményesen beszerzett Win 8-at is tudod downgradelni.

@hun
A rossebet sem érdekli hogy mit kell még utána venni bele. Lehet kapni 250$ alatt? Igen, innentől kezdve a korábbi kijelentésed hamis, pont.

Az áfa meg csak annyit számít, hogy így jön ki a 250$ itthoni 70k huf-ra, és ebbe még nincs benne az üzletek saját haszna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Asagrim vivan...
2014.02.24. 17:11
"A rossebet sem érdekli hogy mit kell még utána venni bele. Lehet kapni 250$ alatt? Igen, innentől kezdve a korábbi kijelentésed hamis, pont."

Láttál már barebone-on előtelepített Windowst amiben háttértár sincs? Pont. Amihez nem adnak háttértárat, ahhoz előtelepített OEM Windowst sem árulhatnak 50 helyett 15 dollárért!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. vivanto Asagr...
2014.02.24. 17:29
Jogos, arra nem számítottam hogy a komplett PC szekcióban is lesznek barebone gépek úgy, hogy közben van nekik saját oldaluk is... Mindezt annak ellenére hogy többen is jelezték, úgyhogy megyek is újraprogramozni az agyam mielőtt mégtöbb ökörséget írok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. otherl Asagr...
2014.02.24. 17:57
"Szóval igen, tartalomfogyasztásra alkalmatlan ez az egész szar már a motorháztető alatt is."

Nem. Az értelmetlen kirohanásoddal pedig csak magadat minősíted.

De, hogy érdemben hozzá is szóljak, szerintem az MS-nél is meglepődnek majd rajta, hogy van ennyire olcsó gép. Bár lehet, hogy eredetileg is az volt a cél, hogy a freedos-os gépekre (szerintem az amcsik azt se tudják mi az), meg a linuxos gépekre (hiszen biztosan borzasztó menyiségben fogynak) lőjenek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. wishformor...
2014.02.24. 18:08
@FRK
Igaz en hoztam fel a linuxot, gondoltam ertelmesen vitaba lehet szalni, vele de tevedtem, nem ertem hogy egy forumon miert nem lehet peldara ellenpeldat, es kontrat felhozni, ezert van nem?

Az viszont nem igaz hogy valotlan kepet adok rola, puszta tenyeket kozoltem,pl hogy az ALSA mukodik, miert nem mukodne?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Asagrim wishf...
2014.02.24. 18:32
"nem ertem hogy egy forumon miert nem lehet peldara ellenpeldat, es kontrat felhozni, ezert van nem?"

Részemről megvolt, felhasználói szemszögből, DE itt erősen offtopik, hírnél a hírhez kell hozzászólni, Windows hírhez a "tegyél fel Linuxot" megnyilvánulások nem valók!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Zabalint Asagr...
2014.02.24. 18:43
"Windows 8.1 tokkal vonóval 10593 (utolsó kettő számjegyben nem vagyok biztos) megabájtot kér telepítéskor, erre már felmegy, akkor saccra még maradt ~17 gigád a programjaidnak."

Pont ezért mondom, hogy necces a Windows 8.1 hozzá. Az a maradék 17 giga nagyon hamar megtelik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Zabalint Asagr...
2014.02.24. 18:45
Viszont amiket én linkeltem, azok teljes értékű gépek, háttértárral (az egyikben 500 gigás vinyó van).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. balinlin
2014.02.24. 18:59
Már vártam az eheti win8/8.1 cikket
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. gab78
2014.02.24. 19:02
Ennek az OS-nek teljesen mindegy mennyiért adják, már vagy 20*30* nekifutottam, hogy most majd jól megbarátkozom vele, de mind erőteljesebb lett az ellenérzésem, úgyhogy most már akkor sem érdekelne, ha ingyen adnák... Marad a Win7...

M$-nek meg annyi az üzenetem, hogy a felhasználó igényekre és visszajelzésekre oda kellene már figyelni! És nem az agyrémüket erőltetni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. j.panzer Asagr...
2014.02.24. 19:22
Jaaa, hát ez így akkor tök jó. Még olcsóbbak lesznek a Win-es tabik. Remélem az RT-t kidobják a fenébe, és rágyúrnak a "rendes" Windowsra. Mind a felhasználói élmény tekintetében, mind az alkalmazáskínálat kapcsán.

Ami a tárhelyet illeti, nekem 64 gigás van, mert a 32 gigás verziókon 6-8 giga szabad hely marad csupán. És hiába a MicroSD támogatás, oda installálni nem lehet. 8 giga meg édes kevés a progiknak.

De pont ma olvastam, hogy az MS a W8 méretét is redukálja, és elég lesz neki 16 giga. Akkor egy 32 gigás eszközön már akár 14-15 giga is szabadon maradhat. Még ez is karcsú, de már nem a használhatatlan kategória.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. CyberPunk6...
2014.02.24. 19:37
Én használok linuxot is meg windows is, szinte napi szinten.
Szerintem mindkét rendszer egy nagy szar egy csomó dologban és bizony mindkettő nagyon jó sok dologban. Van amiben ezek átfedik egymást és van amiben nem.

Az, hogy ki melyikkel mennyire elégedett az nagyban függ a felhasználás módjától.
Aki azt állítja, hogy egyik vagy másik semmire nem jó vagy mindenre jó, az vagy elfogult, vagy soha nem használta a konkurenciát.

Bőven van mit tanulnia egymástól mindkét félnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. csabi02
2014.02.24. 20:34
CyberPunk666: +1
"Szerintem mindkét rendszer egy nagy szar" ezen besírtam
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Asagrim csabi...
2014.02.24. 21:24
Hát szó se róla, van benne igazság ... de 15 dollárért már elég szépen el lehet tűrni a Windowsét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. csabi02 Asagr...
2014.02.24. 22:12
Hát persze!
Most őszintén,ha olyan fényévekkel jobb meg stabilabb az összes másik OS a windowsnál akkor miért nem terjed??
-Azért mert ha csak fele akkora kompatibilitásuk lenne mint amit win-biztosít,akkor használhatatlan lenne az összes ja és erőforrás pazarló
Nem védeni akarom hanem be kell ismerni,hogy az emberek 90% át kiszolgálja és a többi OS meg osztozik a maradékon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. nemlehet
2014.02.24. 22:15
Mondjuk a Win-nek 10 giga elég elmélet nagyon szépen hangzik papíron, de amint lejön 1-2 frissítés igen csak vinnyogni fog a rendszer a helyért... Arról nem is szólva hogy olyan hogy Temp, stb ráadásul SSD-t illik nem telerakni.... Én 64 gigás SSD alatt nem gondolkodnék elsődleges gépnél... Esetleg 2. hurcibálós gépnél már beleférhet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Asagrim nemle...
2014.02.24. 23:04
Samsung 840 PRO 128GB-on 66 GB foglalt a 79 GB-os Win8.1 rendszerpartíción, ebben benne van egy naprakészre frissített Win8.1 Pro, 21 giga játék, egy 12,7 gigás hibernációs fájl, Office, miegymás. Tény hogy a Windows mappa hízik, de letöltesz valami cleaner programot, és már az több gigabájt feleslegtől megszabadít.

SSD-t nem azért érdemes minél nagyobbat venni mert kell a hely, hanem mert a technológiából adódóan a nagyobb gyorsabb is, meg minél több használatlan szabad hely van rajta, annál több cella marad a TRIM-nek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. kazsakke csabi...
2014.02.24. 23:24
pont hogy a windows az erőforrás pazarló a linux-szal szemben
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Asagrim kazsa...
2014.02.24. 23:29
Ja, annyira hogy egy direkt netbookra fejlesztett disztróval egy 1005HA akksija 6 óra után megdöglik, a Windows 7 Ultimate meg 8 óra után még menne ha hagynám

Ha arra gondoltál hogy kevesebb helyet foglal, az igaz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. kazsakke Asagr...
2014.02.24. 23:40
hogy egyszerűen fejezzem ki magam, arra gondoltam hogy gyengébb hardveren is vígan elfut (nem zabálja a memóriát, nem futtat kismilló, nagyrészt haszontalan folyamatot a háttérben ezzel terhelve a procit stb)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. mythbuster
2014.02.25. 03:38
Én mérnök infósként több oprendszert is használok párhuzamosan, tapasztalataim:

Linux:
- Stabil, és az is marad míg valami össze nem omlik rajta, de ha ez bekövetkezik felér az armagedonnal.
- Asztali felhasználásra teljesen alkalmatlan, max Multimédiára és böngészésre jó, munkára nem.
- Szerver feladatokra jó, bár korlátozott, a MONO kicsit bitított .NET mutáns, pl. marha égő, hogy C# -ban nem tudja kezelni a Random generátort!
- Nagyon szar az ALSA! A PulseAudio meg folyton kifagy.

Amire használom: AirPlay, Samba és FTP szerverként, továbbá egy 9x9x9 -s LED -kocka meghajtására fejlesztek rá drivert és szoftvert C# -ban.

Hardver: RaspBerry PI

Windows:
- A Server változat egészen a 2008 R2 -ig bezárólag királyság! A 2012 -t nem tudom miért adták ki és mit keresnek a csempék szerver környezetben, mikor az asztalon is elfogadhatatlanok...
- A leginkább bevállt asztali OS nálam a Vista és a 7, a többiről nem nyilatkozom.
- Asztali szegmensben talán a legfelhasználhatóbb OS, bár sokat harcolok a driverekkel és a BSOD -kkal.
- Észrevétel: a Win7 memóriazabáló troll lett a Win8 kiadása óta, gondolom valamelyik cuki frissítésnek köszönhetjük.

OSX:
- Serverben nagyon adja, tulajdonképpen a Linux stabilitását ötvözi a GUI -val.
- Asztali szegmensben tökéletes
- Munkára a legalkalmasabb(ha épp ki van adva rá a szoftver)
- Sajnos nem minden szoftver van kiadva rá, de nincs nagyon lemaradva a konurenciától, a fontosabb szoftverek ki vannak adva OSX -re is, pl. MS Office, Adobe Photoshop, AutoCad, Matlab és társai.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. csabi02 kazsa...
2014.02.25. 07:13
Olvasd el még egyszer,és úgy kezdtem,hogy "HA"
és HA 1millió helyett 9milliárdan használják naponta kb 100 új hibája lenne amiért szidnák fórumokon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. csabi02
2014.02.25. 07:26
mythbuster:

Le is írtad tömören a lényeget!
Amúgy igen Netezés,multimédiában ki is merül a listánk és ha a gonosz windózt erre tudnánk csak használni asztalin akkor bizony nem volna népszerű.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. sola
2014.02.25. 13:34
A Linuxal kapcsolatban azért itt néhányan nagyon végletesen írnak néhányan. Mintha életükben nem használtak volna komolyan Linuxot.

Az nem használat, hogy totál lámaként megpróbáltad feltenni, belebuktál valami telepítési / beállítási problémába, majd leszedted. Az sem használat, hogy egyszer 5 éve bebootoltál egy live-disket és nyomkodtál rajta fél órát.

Ameddig nem használtad komolyan, addig csak ilyen röhelyes véleményeket tudsz leírni mint hogy "Majd ha a Linuxra fejlesztők megtanulnak GUI-t írni akkor jöhet." és társai. Halkan elárulom neked, hogy jónéhány Linux fejlesztő most is tud (és eddig is tudott) GUI-t fejleszteni. Az, hogy te a félórás nyomkodásod alatt nem jutottál el odáig, hogy megértsd pl az adott Linux-os desktop rendszer különbségeit a Windows-hoz képest az nem a rendszert minősíti hanem téged. A félórás nyomkodásod alatt valószínűleg arra sem volt módod, hogy tisztességesen kinyomozd egy-egy Linuxos alkalmazás képességeit és megértsd azt, hogy miben tud akár többet is mint a Windows-os megfelelője. Én például a Krusader-ben alkalmazott megoldásokat sokkal kényelmesebbnek tartom mint a Total Commander-es funkciókat. (Ha lopod a Total Commandert akkor szégyeld magad és kezdj el Linux-ozni)

A Linux kiválóan alkalmas szoftverfejlesztési feladatokra, amennyiben nem Windows-os technológiákkal dolgozol. Pl.: Java, Rails, PHP és társai. Ezen a területen igazából még jobb is mint az OSX, mert az eszközök sokkal nagyobb része tehető fel egyszerűen a csomagkezelőből (PostgreSQL, MySQL, egyszerű kód editorok, full IDE-k, grafikus és parancssori Git/SVN kliensek...stb). Ha viszont .NET-ben akarsz fejleszteni, akkor szerintem teljesen értelmetlen a Linux-al próbálkoznod, vedd meg szépen a Visual Studio-t és dolgozz azzal Windows-on. (Ha lopod a Visual Studio-t akkor szégyeld magad és kezdj el Linux-ozni.)

A pingvines OS, szintén nagyszerűen megfelel irodai szövegszerkesztési / táblázatkezelési feladatok ellátására ha nem kell kollaborálnod Microsoft-os formátumú fájlokon keresztül. (Pl.: a csapat ODF-et használ). Az Open/LibreOffice totálisan ingyenes és bőven tartalmazza a tipikusan szükséges szövegszerkesztési / táblázatkezelési funkciókat. Persze ha az Excel fájlod valójában már rég inkább egy VBA-s alkalmazás (úgy tele van makrókkal) vagy imádod a ribbon-t. akkor ne is próbálkozz vele. Vedd meg szépen az MS Office-t és dolgozz vele Windows-on. (Ha lopod az Office-t akkor szégyeld magad és kezdj el Linux-ozni.)

A Linux hardver támogatása tipikusan nagyszerű a régebben piacon lévő hardverek vonatkozásában, viszont tény, hogy oda kell figyelned az újabbak beszerzésénél (előtte ellenőrizni kell a kompatibilitást és azt venni amely normálisan támogatott az LX alatt). Ez persze kicsit kényelmetlenebb a Windows-hoz képest, de némi odafigyeléssel most már bőven elviselhető. (Persze ha lopod a Windows-t, akkor szégyeld magad és kezdj el Linux-ozni)

Na és a Win8.1-es nagy árcsökkentéshez:

Nem csoda, hogy ekkorát vágtak az M$-osok az áron, hiszen a 250 dodós szegmensben a Chromebook-ok / Chromebox-ok a jelek szerint robbanásszerűen terjednek. Az viszont nagy kérdés, hogy ez elég lesz-e, most nem egy nevenincs kis céget és noname Linux disztrókat kell eltiporniuk a piaci taktikázásukkal, hanem a Google-t (és a vele partneri viszonyban lépett OEM-eket). Azaz, ettől a lépéstől a Chromebook-ok nem valószínű, hogy eltűnnek majd mint anno a netbook-ok, szerintem inkább csak még lejjebb mennek majd az árban. Ki is jöhetne már a Samsungtól egy új ARM-os Chromebook mert cserélném a régit egy 64bites négymagosra. Ha igazán jó fejek akarnának lenni akkor adhatnának alapból Ubuntut is vele, hogy ne kelljen nekem feltenni a ChromeOS mellé (bár a következőt már valószínűleg Crouton-ozom, hogy egymással párhuzamosan fussanak).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. hympyke
2014.03.06. 11:41
1. Ha egy linux alapú médiacenter-szerű valamit akarok összehozni régebbi Pentium D945ös gépből, csak netre, filmnézésre akkor melyik disztribúcióval kéne próbálkoznom?

2. Skype-ra van-e megoldás linuxon? Fut-e rajta, vagy van-e másik program mint alternatíva amivel elérem a Skype-osokat?

Tudom hogy vannak linuxos szárnypróbálgatások játékra is, de gondolom nem működik megfelelően még a dolog. Kéne valami alternatíva lassan az xp után.
Vannak ügyfeleim akik nagyon alap dolgokra használják a gépüket(ami többnyire régi P4), de a skype,böngésző,valamilyen office, flashes játék, youtube mindenkinél alapigény.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!