iPon Hírek

A dán rendőrség összecsapásokra számít

Dátum | 2007. 03. 05.
Szerző | Borisnyikova
Csoport | SZÓRAKOZTATÓ

A dán rendőrség felkészült a további erőszakra, miután házfoglalókat telepítettek ki egy koppenhágai ifjúsági központból.

Legalább 217 ember tartóztattak le csütörtökön Noerrebro kerületben található ifjúsági ház (Ungdomshuset) épületénél. A tiltakozók kockakövekkel dobálták a rendőrséget és barikádokat gyújtottak fel. A baloldali aktivisták 1982 óta foglalták az épületet, ám a helyi tanács 2000-ben leadta azt. „Arra számítunk, hogy a tüntetések folytatódnak, ám azt nem tudjuk, békések lesznek-e,” mondta Flemming Steen Munch rendőrségi szóvivő a Reuters hírügynökségnek. Sok rendőr van kint az utcán, és más dániai körzetekből is kértünk utánpótlást.”

Egy Faderhuset nevű keresztény szervezet vette meg 2001-ben az Ungdomshuset-et, és ezzel nagy port kavart Dániában. Bírósági rendelet szól a házfoglalók kitelepítéséről, ám azok megesküdtek, hogy nem mennek el.

Az épületet baloldali aktivisták központjául szolgál már mintegy két évtizede. A házfoglalók elmondták, hogy a tanácsnak nem lett volna joga eladni a használat alatt álló épületet.
Az evakuációs tervek elleni tüntetés decemberben vált erőszakossá, amikor több, mint 300 embert tartóztattak le.


Csütörtökön a Noerrebro kerületben található boltok tulajdonosai bedeszkázták ablakaikat, miután reggel hétkor elkezdődött a házfoglalók evakuálása. Fiatalok gyűltek össze, üvöltöztek a rendőrséggel és rakétákkal dobálták őket. A rendőrség lezárta az utcákat, amikor egy terrorelhárító alakulat érkezett helikopterrel a helyszínre. Az erőszakhullám később áttevődött a Christianiára, a híres hippi enklávéra.

A rendőrség szerint három járőr és három tüntető sérült meg a zavargások alatt. A letartóztatottak között franciák, németek, norvégok, lengyelek, litvánok és újzélandiak és amerikaiak is voltak.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. papszi
2007.03.05. 10:21
A dán rendőrség felkészült a további erőszakra, miután házfoglalókat telepítettek ki egy koppenhágai ifjúsági ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!