iPon Hírek

A Facebook után a Messengerbe is bekerülnek a reakciók

Dátum | 2017. 03. 09.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Facebook hosszú évekig csak arra adott lehetőséget, hogy az emberek kifejezzék a tetszésüket vagy kommentáljanak egy adott dolgot, ám tavaly ez egy csapásra megváltozott, mikor a közösségi oldalon megjelentek a reakciók. Hirtelen érzelmi állapotok széles skálája vált kifejezhetővé a lájkolás mellett.
Most pedig a Facebook szakemberei kiszivárgott információk szerint azon munkálkodnak, hogy a közösségi oldalon használatos reakciókat még szélesebb körben lehessen alkalmazni, és már a Messengerbe is begyűrűzzenek ezek. A hírek arról szóltak, hogy már a funkció tesztelése folyik egy kisebb csoporttal, és mint kiderült, valóban így van. A TechCrunch felkereste a Facebookot, ahol megerősítették a szaklap kérdésére válaszolva, hogy tényleg ezen dolgoznak. „Mindig próbálgatjuk annak a lehetőségét, hogy a Messenger még szórakoztatóbb és persze vonzóbb legyen az emberek számára. A reakciók tesztelése szűk körben folyik, ezek az emberek nemcsak a mondanivalójukat oszthatják meg az emberekkel, hanem hangulatjelekkel azt is, hogyan érinti őket érzelmileg egy adott üzenet.” A Facebook Messengerben eddig is lehetett egyetlen gombnyomással küldeni lájkot – vagy bármi mást, mivel ez egy cserélhető emoji az alkalmazásban –, ez a mostani funkció viszont egészen más lesz, másról fog szólni. Itt nem csak lájkolásról lesz szó, és az adott hangulatjel nem csak úgy belefűződik a társalgásba, hanem az érzelmet kiváltó üzenet mellé fog bekerülni. A like mellett így lehetősége lesz a felhasználóknak kifejezni például az örömüket, a mérgüket, a szomorúságukat, a döbbentségüket a vidámságukat vagy akár azt is, hogy egyszerűen imádnak valamit. És mivel minden egyes üzenethez külön emoji lesz kapcsolható, így akár a beszélgetés minden üzenetéhez hozzáfűzheti a felhasználó, hogyan érez annak a tartalmával kapcsolatban.
A Messenger új funkcióját minden nagyobb platformon kihasználhatják majd a felhasználók. Lehetőség lesz hangulatjeleket kapcsolni az üzenetekhez a webes felületen, valamint az Android és az iOS operációs rendszert futtató eszközökön is. A reakciókat az okostelefonokra és táblagépekre szabott alkalmazásokban úgy lehet majd küldeni, hogy a kívánt üzenetet kell megérinteni, az online felületen pedig az üzenetek mellett felbukkanó „hárompontos” menü után fog bekerülni a hangulatjelek küldésére szolgáló gomb – ezt lehet látni a fenti képen. Az új opcióval meg fog jelenni a Messengerben egy reakciószámláló is, ahol látni lehet, hogy mennyi és milyen emojik voltak a beszélgetésben.
Hogy mikor jön az üzenetküldő új funkciója? Nos, ezt egyelőre nem tudjuk megmondani, mert erre vonatkozóan nem szolgált információval a TechCrunch-nak a Facebook. (Talán azok, akik bétatesztelőnek iratkoztak fel a Play Store-on, már nemsokára kipróbálhatják ezt a lehetőséget.)
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. muli
2017.03.09. 22:13


Ez most komoly???? Atya ég, lehet én vagyok a a hülye meg láma, gondoltam elolvasom még egyszer a cikket de fölösleges..... ez megint mire jó??? -hát eddig is ki tudtuk fejezni a kismillió smiley meg matrica (tököm) tudja már hogy hívják olyan nevetséges ez az egész. Amúgy pont hogy nem csak azt a funkcióját látja már csak el ez az alkalmazás amire kitalálták, mindenhol csak szítkozódnak róla és baromira szarnak rá.... őket totál nem érdeklik a visszajelzések! És mint a cikkben ott van hogy vannak Beta tesztelők *_* jééézus? hát "azok" meg kik lehetnek és milyen igényeik vannak?!

Én meglátásom szerint(és sztem 10/9 ember) egy nagy bunkó FB alkalmazás kéne minden Feature-el tele pakolva(messenger is) és egy Sima mezei fapados alap Messenger(amilyen az kb 1 éve volt), és lehetne választani azt cső!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. ebegab92 muli
2017.03.16. 08:55
Ahogy mondod...Pont a lényegét vesztette már el a Messenger is. Indokoklatlanul nagy tárhely- és vasigényű optimalizálatlan hulladék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Kogeru
2017.03.16. 09:14
Mikor facebookon kommentbe is meglátom ezeket a mozgó röhögő nyuszi meg biszembaszomot elkap az öngyilkos vágy. Szerencsére az ismerőseim körében kevésbé használják.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!