iPon Hírek

A féregnyúlvány többször is kifejlődött az evolúció során

Dátum | 2013. 02. 13.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A féregnyúlvány, vagy ahogy a köznyelv nem egészen precízen hívja, a vakbél funkciójáról vagy funkciótlanságáról több mint másfél évszázada vitatkoznak a kutatók. Anatómiailag a vakbél (coecum) elnevezés alatt a felszálló vastagbél lefelé történő meghosszabbítását értjük, amely a vékonybél beszájadzása alatt található. Ennek a vakon záródó bélszakasznak az alsó pólusán helyezkedik el a féregnyúlvány vagyis az appendix, ezt távolítják el vakbélgyulladás esetén. Korábbi kutatások során felmerült, hogy a látszólag fölösleges, csökevényes szervnek talán a bélflóra súlyos fertőzések idején történő megőrzésében lehet szerepe, és egy új tanulmány megerősíteni látszik ezt az elképzelést. Szerzői kimutatták ugyanis, hogy az appendix egymástól függetlenül 32-szer fejlődött ki az emlősök evolúciója során, így a logika azt diktálja, hogy valóban valamilyen fontos szerepe lehet. A féregnyúlvány funkciójáról tudományosan elsőként Charles Darwin értekezett. Az ő korában még úgy tudták, hogy az appendix csak az emberben és az emberszabásúakban található meg. Darwin úgy vélte, hogy őseink főként növényekből álló táplálékának megemésztéséhez sokkal nagyobb vakbélre volt szükség, mivel az itt található baktériumok segítettek a nehezen emészthető tápanyag lebontásában. Később aztán az elődök áttértek az elsődlegesen gyümölcsökből álló étrendre, amelyek jóval könnyebben lebonthatók, így a nagy vakbél feleslegessé vált, és elkezdett visszafejlődni. Az appendix Darwin szerint a vakbél egy megmaradt, elcsökevényesedett redője, egy végső eltűnésre váró maradvány, amely nem lát el semmiféle feladatot. Az utóbbi évszázadban azonban egyre több kutató vetette fel, hogy valami funkciója azért mégiscsak lehet a féregnyúlványnak. Kiderült például, hogy az apró szerv olyan szöveteket is tartalmaz, amelyek a szervezett fő védekező rendszerét, a nyirokrendszert is felépítik. Az elmúlt pár év kutatásai igazolták, hogy ezek a szövetek elősegítik az egészséges bélflóra gyarapodását, ráadásul az is kiderült, hogy az emberszabásúakon kívül más emlős fajok is rendelkeznek féregnyúlvánnyal, például az oposszum, az erszényes medve, a nyúl és a patkány is.

Egy amerikai vezetésű nemzetközi kutatócsoport nemrégiben újabb bizonyítékokkal támasztotta alá az appendix hasznosságának elméletét. Összesen 361 emlős faj étrendjét és bélrendszerét hasonlították össze, köztük ötven olyanét is, amelyekről ma már tudjuk, hogy féregnyúlvánnyal rendelkeznek. Az adatok segítségével visszakövették az evolúciós családfán, hogy vajon mely pontokon fejlődhetett ki a szervecske. Mint kiderült, a féregnyúlvánnyal rendelkező fajok annyira szét vannak szórva a rendszerben, hogy úgy tűnik, az appendix legalább 32-szer (de az is lehet hogy 38 alkalommal) egymástól függetlenül alakult ki ezen állatok őseiben. Az étrendek alapján ráadásul arra a következtetésre jutottak a szakértők, hogy a féregnyúlvány megjelenése a legtöbb állat esetében nem köthető nagyobb táplálkozásbeli változásokhoz, de pontosan az ember és az emberszabásúak fejlődése során felbukkanása egybeesik egy ilyen étrendváltással, így Darwinnak valamilyen szinten igaza volt, még ha az általa felvázolt fejlődési irány nem is stimmel. A tudományterület más szakértői ugyan néhány esetben vitathatónak tartják az eredményeket, például nem biztosak abban, hogy mind az ötven vizsgált faj ténylegesen féregnyúlvánnyal rendelkezik, de az egyre világosabbnak tűnik, hogy az appendix valóban fejlődés és nem visszafejlődés eredménye, amely egymástól függetlenül többször is végbement az élővilágban. A legújabb, 2007-ben megfogalmazott elmélet szerint a vakbél ezen függelékének az lehet a feladata, hogy egyfajta végső mentsvárként megőrizze a bélflóra hasznos baktériumait. A legsúlyosabb emésztőrendszert érintő fertőzések, például a kolera vagy a dizentéria képesek teljesen megsemmisíteni a belek mikroorganizmusait, a féregnyúlványban megbúvó baktériumok azonban ilyenkor is érintetlenek maradnak, és a kór legyőzése után képesek újra benépesíteni az bélrendszert.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

11. lcee
2013.02.13. 16:03
Mióta kivették a vakbelemet, csomó ételt nem is tudok rendesen megemészteni amivel régebben nem volt gond, szerintem ez is közrejátszhat.
Eddig még nem láttam olyat, hogy a szervezet egy haszontalan működés nélküli szervet "tárolt" a szervezetben, és most bebizonyították, hogy fontos...
Akinek meg már kivették az meg így járt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. freyr
2013.02.13. 16:28
Valószínűleg nem függ össze esetedben ezzel. Apámnak is és nővéremnek is kivették a féregnyúlványát, de nem lett tőle semmilyen hátrányuk. Különben is, ha lenne is olyan feladata, ami miatt jobb annak, akinek van, akkor akinek perforálódik, az inkább haljon meg? Lehet, hogy van szerepe, de attól még egy potenciális időzített bomba. Nekem a manduláimat vették ki, mindegyiket, és a hatása az lett, hogy sokkal ritkábban betegedek meg (havi egy helyett évi egyszer), pedig a mandulák ha jól tudom pont a szervek megbetegedésétől védenek azzal, hogy felfogják a fertőzéseket.
Pont az a jó a szervezetben, hogy rendkívül rugalmas, bizonyos szervek elvesztéséhez gyorsan alkalmazkodik.
Amúgy meg ha igaz is, hogy a teljes bélflórát elpusztító betegségek utáni "újranépesítés" a feladata, akkor manapság már nem sok feladata van, mert ilyen betegségbe vagy belehal valaki vagy gyógyszerekkel megoldható a bélflóra helyreállítása.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. csiki2
2013.02.13. 16:38
Ne felejtsük el, hogy az evolúció statisztikai alapon működik.
Ha egy fejlődési irány pl. az egyedek 70-80%-ra nagyon előnyös, akkor simán tolerálja, hogy 20-30%-nak esetleg meg nem.
Minden új szerv, szövet stb. újabb dolgot jelent, ami meghibásodhat, úgy néz ki, mégis megéri, különben még mindig minden csak az egysejtűekről szólna...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. LechooEdy
2013.02.13. 17:09
Már érzem, már érzem, érzem jön az evolúció bíráskodás
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. _DiEGO_
2013.02.13. 21:44
Anatómiailag a vakbél (coecum) elnevezés alatt a felszálló vastagbél lefelé történő meghosszabbítását értjük, amely a vékonybál beszájadzása alatt található.

javítani a bálózó vakbelet...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. NKing
2013.02.13. 22:30
freyr - valószínűleg nem véletlenül vették ki azokat a mandulákat. Jól tudod egyébként, a mandula a nyirokrendszer része és az immunrendszert támogatja (bár nem "véd", inkább érzékeli a fertőzést és az immunsejtek kiválasztását teszi lehetővé lokálisan). De nálad valószínűleg egy gyulladási góc alakult ki bennük, ezért kellett kivenni és ez magyarázza azt is, hogy előtte havonta voltál beteg, most meg nem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Jools
2013.02.13. 23:31
_DiEGO_: jelentem, a vékonybél befejezte a bálozást!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. twollah
2013.02.14. 07:43
Engem 7 evesen mutottek a vakbelemmel.
Hianyzik, nem hianyzik nem tudom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. SuhiTomi
2013.02.14. 10:56
NKing, freyr
Ugyanez volt a helyzet az én manduláimmal is, már elvesztették a funkciójukat a sok megbetegedéstől és én is havonta voltam beteg, most meg évente egyszer vagy még akkor sem. Bár allergia jött elő az utána következő években, évről-évre erősebben, azután pedig ugyanígy kezdett elmúlni. Most már egész jó, ha így csökken még 1-2 év és teljesen elmúlik. Én pedig ez tudom a mandulakivételnek felróni, de még mindig jobb, mint minden hónapban betegnek lenni és marokszámra szedni az antibiotikumot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Humbuk
2013.02.14. 22:20
SuhiTomi: Lehet, hogy a marokszámra szedett antibiotikumtól voltál beteg. Persze én ezt nem tudhatom, de véleményem szerint ha nem túlélés kérdése, akkor én rábízom a szervezetemre a melót(gyógyulást), mintsem szeméttel tömjem magam.

Főleg, hogy sokszor az orvosok nem is tudják eldönteni(nem mindig az ő hibájuk), hogy bakteriális vagy vírusos megbetegedésed van. Mert néha mind a kettő járhat hasonló tünetekkel, az antibiotikum meg csak a baktériumokat "öli meg" és a bélflórádat(ami szerves része az immunrendszernek is).

Most beteg vagyok... Először a télen(influenza szerű tünetekkel) azonban a fejfájásomra inkább alszom, ahelyett, hogy gyógyszert szedjek (+citromos tea és sok-sok C vitamin, könnyed energetizáló ételek remélem 3 nap múlva kutyabajom sem lesz /általában bejön/ ha meg nem akkor jöhet az orvos)

Én is osztom azt a véleményt, miszerint van ok-okozati összefüggés és ez a kis szervecske sem haszontalan
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. uristen
2013.02.15. 06:29
A megoldas: egy jo eros csilisbab, az pusztitja az ilyen semmirekello fergeket, na meg persze az 55+ -os palinka.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!