iPon Hírek

A folytatások megölik a kreativitást

Dátum | 2013. 01. 11.
Szerző | Morte
Csoport | JÁTÉK

David Cage, a Heavy Rain, a Beyond: Two Souls és más játékok (melyek szintén nem folytatások) alkotója szerint a folytatások rosszak. "A folytatások megölik a kreativitást és az innovációt" – jelentette ki. "Sok ember akarja ugyanazt, és ha ezt kínáljuk fel nekik, boldogan megveszik."

A Quantic Dream őszinte fődizájnere egy interjúban elmondta, hogy azért van a piac elárasztva a folytatásokkal, mert ez az, amit megveszünk. Ennek egyszerűen az lesz az eredménye, hogy a játékosok azokba fejlesztőkbe fektetik a pénzüket, akik nem érdekeltek abban, hogy újításokat hozzanak. A játékosok bátorítják a kiadókat, hogy minden karácsonykor ugyanazzal a játékkal álljanak elő, és mindenki boldog. Akit érdekel az újítás, és hisz abban, hogy a játékok többek is lehetnek, mint shooterek, az utána ráébred, hogy a folytatások megölik a kreativitást.

A PlayStation 3-ra megjelenő Beyond: Two Soulsból persze nem fog hiányozni a kreativitás és tele lesz újdonságokkal. "Nem azt adjuk az embereknek, amire számítanak. Azt szeretnénk nekik adni, amit akarnak, de maguk sem tudják, hogy akarják."

Nem ez volt az első eset, hogy Cage a folytatásokkal kapcsolatos véleményét hangoztatta, 2011-ben már kizárta, hogy folytatása legyen a Heavy Rainnek, és ezt már a játék megjelenése előtt tudatta a Sony-val is.

A helyzet persze nem ilyen egyszerű, az éremnek több oldala van, egy fejlesztő hiába akar innovatív lenni, ha a kiadójának folytatás kell, a kiadó hiába akar újítást, ha a befektetők inkább a kitaposott úton járnának, és a játékos hiába akar mást, mint a folytatások, ha többnyire csak ezt kapja. Ráadásul az, hogy valami folytatás nem jelenti automatikusan azt, hogy rossz. Biztosak vagyunk benne, hogy Cage nem az olyan folytatásokra gondolt, mint mondjuk a Half-Life 2, a Portal 2, vagy az Assassin's Creed sorozat részei, hanem inkább az olyan végtelenítve áramló shooter sorozatokra és klónjaikra, mint a CoD, amelyek egyre inkább uralni kezdik a piacot.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

18. atti2010
2013.01.11. 17:55
Ez lényegében igaz és a filmekkel is ugyanez a helyzet, de ez van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. pdx06
2013.01.11. 19:22
Teljesen igaza van. 2002 óta ugyanazt a szemetet tolják az arcunkba évről évre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. fagy
2013.01.11. 19:34
Hány bőr van még a rókán?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. riflex
2013.01.11. 21:04
érdekes, pl. a Half-Life-ot nem lehet oda sorolni. Bár lehet hogy ez az arany kivétel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. sedios
2013.01.11. 22:14
Assassin's Creed elég rossz példa, mert az pont gyártósoron készül, hogy következő évben menetrend szerint kijöjjön a következő rész.

Egyébként szimpatikus embernek tűnik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. lasagna
2013.01.12. 02:04
Alapvetően nem értek egyet. Nem kell, hogy a folytatás megölje a kreativitást. Én a fejlesztők hibájának tudom be mindig ha telibe ugyanazt kapom, mint az előtte levő részben.
Vannak fejlesztők akik olyan újdonságokat tesznek be 1-1 folytatásba, hogy csak lesünk, új játékmódok stb...
Amúgy meg szerintem elég nagy a piac a folytatásokhoz meg az új címekhez is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Szefmester
2013.01.12. 04:10
lasagna, mondanál 3 olyan címet ahol több mint 4 epizód jelent meg és mind sikeres és újító volt, nem csak valami klónja az első résznek?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. HUFEUR
2013.01.12. 12:45
lasagna:

Ez szerintem csak olyan címekre igaz, ahol csak 2-3 rész készült összesen, de egy 8 vagy 9 részes CoD-nál már semmilyen fejlesztő sem tud olyan nagyon újítani.

Pl. kijönne egy Heavy Rain 2 nem tudnának hatalmasat újítani, "csak" egy új sztorit és pár új elemet belerakni, viszont egy új játéknál nincs semmilyen kötöttség, nem kell hasonlítania az előző részre, stb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. m76
2013.01.12. 14:18
A folytatás nem törvényszerűen rossz. Csak a futószalagon évente 2 részt kitoló rókabőrök. Lásd NFS széria, amin már két független fejlesztőcsapat dolgozik párhuzamosan, hogy fél évre tudják csökkenteni a két rész közötti időt. És persze néhány üde kivételtől eltekinve egyik rosszabb mint a másik. De ugyanez igaz a 626. Call of Duty reinkarnációra is.

De hát a Heavy Rain, bármennyire is tetszett nekem is közelebb áll egy rolling demóhoz mint valódi játékhoz. A jó sztori és karakterek ellenére néha a pokolra kívántam, annyira idegesítő volt. Szóval játékmehanika szempontjából jobb is ha valami újítást eszközölnek, mert az pocsék volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Supra
2013.01.12. 15:23
David haragszik valamire/valakikre, de ebben a formában butaságot beszél.

1: szerintem sincs baj a fojtatásokkal: egy alapvetően jó játék kicsit módosított/fejlesztett változata sokkal jobb, mint egy teljesen új hulladék - mert ugye valljuk meg, ezzel is tele van a piac, meg a hócipő is.

2: Az ember, ha nem milliomos, és nehezen összeboronált pénzével elmegy a boltba, akkor szívesebben vesz valamit, amit már ismer, mint valamit, amiről még nem is hallott. Már csak azért is, mert a nagy kiadók is úgy hazudnak, mint a víz: a leírás és tesztek alapján néha az az érzése van az embernek, hogy minden játék a legjobb, és korszakalkotóéslátványos,éslenyűgöző,ésennyiértajándék.

3: Ilyen alapon menjen a francba Tolkien is, mert képes volt ugyanarról több könyvet írni... Attól hogy az illető úr csinált valami frankót, attól még ember, és beszélhet hülyeségeket, amit nem kell komolyan venni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Szefmester
2013.01.12. 16:26
Supra:

1. A teljesen hulladékok kiesnek a rostán, és nem készülnek folytatások.

2. Akkor miért nem mész el és vásárolod meg a CoD aktuális részét 5 példányban ha annyira tetszik ugyanaz ötször eladva? Leírás alapján meg soha ne vásárolj, mert azok írnak cikket valamiről amihez értenek és amit szeretnek. Én pl nem írnék objektív CoD tesztet mert max 50-60%ot kapnának az újdonság teljes hiánya a rövid történet és a multi túlzott erőltetése miatt. Egy rajongója megint ne írjon róla cikket mert ő meg túlértékel mindent és egy új pisztolyeffektet is hatalmas újdonságként reklámoz majd. Olyan írja aki elvan vele de nem szélsőség! De az ilyen meg csak akkor ír róla ha a rajongó épp beteg a cégnél és határidőre kell elkészülnie a cikknek.

3. Tolkien alkotott egy világot, amit bár nem szívlelek túlzottan a mockosz kisz hobbitkák miatt, viszont ez a világ a több könyv miatt él. Te mikor alkottál meg egy élő lélegző világot a maga kis történelmével, és mondavilágával? Én is még csak egynél tartok, és nem is túl összetettnél, de mégis benne lenne párszáz oldalban ha kiadnám! Netán a CoD aktuális része akkora írói zsenialitást igényel amivel önmagában nyerne az ember 4-5 irodalmi nóbeldíjat is? vagy netán műfajt alkottak velük? Mert Tolkien megalkotta a fantasyt. Nélküle nem lennének orkok, elfek, és a többi, legalábbis egységesen semmiképp!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Supra
2013.01.12. 16:51
Szefmester:

Az internet nagy vívmánya, hogy bárhol, bármikor van valaki, aki elfojthatatlan késztetést érez arra, hogy bármilyen megnyilvánulást félreértsen, belekössön - és ehhez még arra sincs szükség hogy elolvassa az adott szöveget.

1.: ez nem igaz.

2.: légyszíves idézd már azt a részt, ahol én az "ugyanazt" jelzőt használtam.

3.: hogy a rákba` jön ide ez? Ha nem érted, amit írtam, akkor kérdezz - de fikázni ajánlom a zsebkendőt: ugyanis nem ismersz, és így nincs alapod minősíteni. Mondjuk téged viszont minősít, hogy mi alapján ítélsz meg másokat.

Most akkor jöhetnek az értelmes hozzászólások is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. kiskoller
2013.01.12. 17:12
Supra-val értek egyet sok jó játéknak a folytatásával játszottam már.


Ha szarok a foyltatások az Arena-nál le kellett volna állni Bethesdáéknak? Vagy inkább a Daggerfallnál? Morrowind már a harmadik (inkább negyedik ha a Redguardot is nézzük) rész volt, mégis korszakalkotó. Oblivion bár nem volt egy brilliáns-ilyet-még-sose-láttam játék, de tartalmazott annyi új gondolatot és jó megvalósítást hogy jó játék lett. Skyrim detto.

Az már más hogy a konzolosítás hatására minden rész komplexitása csökkent az elődhöz képest...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. magerg
2013.01.13. 22:52
Igazából az a baj, hogy a Marketing Józsik és Biznisz Gézák rátelepedtek a játékokra is.
Ma egy jó játék neve brand, ami befektetést igényel. Mint egy autómárka.
Van célközönsége, imázsa, amit képviselni kell. Ugyanakkor bővíteni kell a célközönséget, mert abból lesznek az eladások. És gondoskodni kell az új modellek (részek, rókabőrök) folyamatos kiadásáról.
Eredetiség, technikai újdonságok, a történet/karakterek fejlődése nem számít, csak ha az eladásokat növelik.
Persze lehet találni valamiféle arany középutat, de ez ritka. Sajnos inkább a mennyiségre építenek - mert nincsenek régi ötletek, csak öreg emberek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. slam84
2013.01.14. 07:20
Megaregnél a pont! Ez így működik, de természetesen vannak üdítő kivételek mint pl: Battlefield sorozat (nem a single) ahol a multi szerintem mindig hoz valami újat, vagy a mindjárt megjelenő Sim City....érdemes róla videókat keresgélni!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Magon
2013.01.14. 11:56
Ameddig a vásárlók konkrétan felháborodnak, ha változtat valaki egy folytatásnál, nem tudom miért várja bárki, hogy ne maradjanak a készítők a kaptafánál. Lásd Resident Evil - széria (de amúgy a legtöbb japán cuccra jellemző az állandó variálás, mondjuk Final Fantasy), Dead Space 3, DmC (pedig csak a főhőst variálták picit még a stílus is maradt!), hogy csak a legkurrensebbeket mondjam, de akár a Fallout 3, stb, millió példa van: a főbűn ezeknél az, hogy nem copypaste lett a következő rész.. Ugyanazt igénylik a népek, ez van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Shinjiii
2013.01.14. 12:38
Így van. És míg valaki azt várja, hogy maradjon a régi, de közben azért újítást is várna (mert így megy ez valamilyen szinten, mégse ugyanazt vegye meg), csalódik.
Minden értelemben. Mert a kettő tulajdonság ellentétbe torkollik.
A cégek csak a pénzük után hajtanak, azért csinálják azt, amit.
És akkor jöhet az a hozzászólás, hogy régen nem ez volt a helyzet.
Manapság már senki nem azért programozik, mert jó unaloműzés. Abból nem lehet megélni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. SuhiTomi
2013.01.14. 13:29
Nekem csak a Might and Magic Heroes 6-nál lévő egyik komment tetszett, ahol az egyik fórumozó írta, hogy 3 féle ember van:
1. aki sír, ha nem kap valami újat a következő részben (és itt ez most igaz lehet, hogy egy teljesen új játék legyen, ne folytatás)
2. aki sír, ha nem ugyanazt kapja, ami az előző részben volt csak új grafikával
3. aki meg így is úgy is sír, mert ebben éli ki magát
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!