iPon Hírek

A gravitáció révén tájékozódhatnak a postagalambok

Dátum | 2014. 11. 14.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A madarak navigációs rendszere régóta ámulatba ejti a kutatókat: az sarki csér 20 ezer kilométeres utat tesz meg az Északi-Jeges-tengertől az Antarktiszig, a postagalamb pedig akár 160 kilométerről is hazatalál. Ezek az állatok olyan bonyolult tájékozódási műveleteket hajtanak végre, amelyekhez nekünk, embereknek komoly technológiai segítségre lenne szükségünk. Az elmúlt évek kutatásai során több tényező is szóba került, mint a madarak iránykeresésének fő segítője: a magyarázatok közt szerepelt a Nap és a csillagok, a Föld mágneses tere, és az óceán távoli hangja is. Egyik teória sem adott azonban kielégítő magyarázatot arra, hogyan találhat haza a madár egy olyan helyről, ahol előtte sosem járt, és gyakorlatilag azt sem tudja, melyik irányba kellene indulnia. A postagalambok pedig pontosan ezt teszik, és bár napjainkban névadó tevékenységük már nem jelentős, a galambtenyésztők versenyein úgy kell hazatalálniuk, hogy semmit sem látnak a starthelyre vezető útvonalból. A mágneses mező ebben nem segíthet nekik, hiszen az csak a földrajzi szélességgel változik jelentősen, a hosszúsággal nem, ráadásul a madarak a bolygó méreteihez képest azért túlságosan hosszú utakat nem tesznek meg, vagyis a szélesség mentén történő változás is minimális. A szaglás alapján történő tájékozódásnak pedig csak akkor lenne létjogosultsága, ha madarak előre bejárták volna az útvonalat.
Hans-Peter Lipp, a Svájci Postagalamb Alapítvány alapítója, és a Zürichi Egyetem nyugalmazott professzora azonban úgy véli, hogy megtalálta a választ a rejtélyre. Véleménye szerint a madarak a navigációja a földi gravitáción alapul: ennek iránya alapján dolgozzák ki, hogy hol tartózkodnak. Amennyiben ez igaz, útjukat komolyan befolyásolhatják a közbeeső gravitációs anomáliák, például a nagyobb érclelőhelyek vagy meteoritkráterek. Lipp és kutatócsoportjának vizsgálatai szerint pedig ez pontosan így van. Harminc évvel ezelőtt egy ukrán kutató, Valerij Kanevszkij észlelte elsőként, hogy a postagalambok útvonal némileg elterelődik az ideálistól, amikor valamilyen komolyabb gravitációs szabálytalanság mentén haladnak el. A kutatónak mostanáig nem volt lehetősége további megfigyelésekkel alátámasztani elméletét, amikor azonban értesült Lipp kutatásáról, rögtön javasolta a svájci szakértőnek, hogy próbálják meg együtt tesztelni az elképzelést. Ukrajna pedig ideális helyszínnek bizonyult ehhez, mivel számos erős, alaposan feltérképezett gravitációs anomáliával rendelkezik, amelyek egy része egy olyan régióban csoportosul, ahol alig látszik bármiféle jellegzetes tájékozódási pont a felszínről vagy a levegőből. A legerősebb anomáliák egyike Kirovohrad közelében található, és egy 25 kilométer átmérőjű, üledékkel teli becsapódási kráter okozza, amely a kréta időszak vége felé keletkezett. Mivel a Boltis-kráter régiójában a Föld mágneses tere gyakorlatilag egységesnek tekinthető, Lipp és kollégái ezt a területet szemelték ki a madarak és az elmélet tesztelésére. A galambokat a kráter közepén engedték szabadjára 91 kilométerre otthonuktól. Egy másik csapat madarat szintén hasonló távolságból engedtek el, de olyan terepen, amelyen nem volt jelentősebb gravitációs változás a starthely és a célpont közé.
A kontrollcsoport viszonylag könnyen hazatalált, a kráterből induló galamboknak azonban komoly nehézségeik támadtak. Különösen nehéz helyzetbe kerültek azok az egyedek, amelyek a krátert rossz irányba elhagyva újabb gravitációs anomáliák felé sodródtak. Többségük idővel hazatalált, de nagyon változatos útvonalakon tették ezt. Az egyik példány összesen 260 kilométert járt be, és 40 kilométerre otthonától végül feladta a keresést. Úgy tűnik tehát, hogy a gravitációnak komoly szerepe van a galambok és talán a többi madár tájékozódásában is. Arról azonban, hogy pontosan mi történik az állatok agyában, egyelőre senki sem tud semmit. Lipp elképzelése szerint a galambok fejében valami giroszkópszerű rendszer működhet, amely képes rögzíteni, hogy a kiindulóhelyen, illetve az állatok otthonában pontosan merre van a „lefelé”, vagyis a Föld középpontja felé vezető irány. A kettő közti szögből aztán az állatok képesek megállapítani, hogy merre kell indulniuk, ha haza akarnak jutni. Azzal kapcsolatban azonban a kutatónak egyelőre nincsenek ötletei, hogyan is nézhet ki ez a biológiai giroszkóp.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. jimday
2014.11.17. 15:12
@ Jools szerzô: "mágneses mező csak a földrajzi szélességgel változik jelentősen, a hosszúsággal nem, [..] a szélesség mentén történő változás is minimális."

Számomra nem világos, hogy a mágneses mezô most a szélességgel vagy a hosszúsággal változik.
Kis segítség?





 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!