iPon Hírek

A Higgs tömege előrevetíti a világegyetem végzetét

Dátum | 2013. 02. 21.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A Higgs-bozon tavalyi felfedezése korántsem tisztázott mindent a rejtélyes részecske mibenlétével kapcsolatban, pár dolog azonban világossá vált. Többek közt például az, hogy az általunk ismert univerzum napjai meg vannak számlálva. Ez derül ki legalábbis Joseph Lykken, a Fermi Nemzeti Laboratórium és a svájci Nagy Hadronütköztető elméleti fizikusának legújabb kutatásából, amelynek eredményeit az American Association for the Advancement of Science bostoni ülésén ismertette. A számítások alapján úgy elképzelhetőnek tűnik, hogy a világegyetem születése óta instabil, és valamikor a távoli jövőben elpusztul, mondja Lykken. A CERN kutatói tavaly jelentették be egy olyan új részecske felfedezését, amely az eddigi vizsgálatok alapján megszólalásig hasonlít részecskefizikai standard modell által megjósolt Higgs-bozonra. A feltételezések szerint ez utóbbi szubatomi részecskének köszönhető, hogy az anyagnak tömege van. A felfedezéshez kapcsolódó kutatások várhatóan még hosszú ideig feladatot adnak a fizikusoknak, és a szakértők reményei szerint választ adhatnak a világegyetem születésével és jövőjével kapcsolatos kérdésekre is.

Lykken magyarázata szerint több tízmilliárd év múlva az univerzum egy pontján egy aprócska buborék, egy akár alternatív univerzumnak is nevezhető valami fog megszületni, amely fénysebességgel tágulva „felfalja” a mi valóságunkat. A kutatókat régóta foglalkoztatta az a kérdés, hogy a világegyetem hosszabb távon mennyire bizonyulhat stabilnak, a szükséges matematikai modellek elkészítéséhez azonban más szubatomi részecskék mellett a Higgs tömegére is szükség volt, így mostanra vált lehetővé, hogy ténylegesen elvégezzék a számításokat. A CMS és az Atlas detektorok alapján megállapított, 125,2-125,8 GeV körüli tömeg viszont a modellek alapján azt jelenti, hogy a világmindenséget kitöltő Higgs-mező nem stabil, hanem valamivel magasabb energiájú állapotban ragadt az ideálisnál. A vég pedig akkor fog bekövetkezni, amikor az univerzum megpróbál alacsonyabb és stabilabb energiaállapotba kerülni. Az univerzum katasztrófája miatt nekünk, földi lényeknek nincs különösebb aggódni valónk, hiszen valószínűtlen, hogy megérjük ezt az időszakot, annál is inkább, mivel a számítások szerint a Nap nagyjából 4,5 milliárd év múlva, hidrogénkészletei kimerülését követően vörös óriássá válik, és tágulás közben bekebelezi a Naprendszer belső bolygóit, köztük a Földet is.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

24. atti2010
2013.02.21. 19:14
Megint egy ellenőrizhetetlen hülyeség amire 100 év múlva rájönnek a tudósok is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Terror
2013.02.21. 19:28
Nyilván nem is egy károgó proli fogja leellenőrizni a számításaikat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Asagrim
2013.02.21. 19:34
Ez csak egy rémhír, és csak akkor igazak az állítottak, ha ez a részecske valóban a Higgs bozon, amiben még kételkednek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. atti2010
2013.02.21. 19:35
Kezd olyan lenni mint a "benne vagyok a TV -ben", vagy ez ilyen nagyot mondó ki mit tud esetleg tudós xfaktor, jó hogy a szomszéd bolygón se tudjak milyen elemek találhatók de a világegyetem végét az már igen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Mordred
2013.02.21. 19:42
Ez nekem magas, azt mondják meg mikor lesz a következő menetrend szerű világvége.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. dongo84
2013.02.21. 19:45
Megnyugodtam.... akkor ma még egy utcsó vacsi belefér.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Asagrim Mordr...
2013.02.21. 19:51
Mordred:

Még nem tudják mi a menetrend ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. kiskoller
2013.02.21. 19:55
"ykken magyarázata szerint több tízmilliárd év múlva az univerzum egy pontján egy aprócska buborék, egy akár alternatív univerzumnak is nevezhető valami fog megszületni, amely fénysebességgel tágulva „felfalja” a mi valóságunkat"

Erről a gondolatról már 10 éve olvastam több különböző könyben is. Ha jól emlékszem a Semmi könyve és az utolsó három perc c. könyvben is megemlítik, hogy a vákuum bármikor átléphet egy alacsonyabb energiaszintre az univerzum bármelyik pontjában, ami ezután fénysebességgel kezd tágulni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. mikej95
2013.02.21. 19:58
Mindenesetre gondolom Magyarországon bevezetik a tömegadót amit Higgs-bozononként kell fizetni, a világvégadóról nem is beszélve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. krisztian9...
2013.02.21. 20:28
Ne adj ötleteket a kormánynak még a végén szavadon fognak
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. HUFEUR
2013.02.21. 20:47
atti2010:

Az egyik miért zárja ki a másikat? Csak azért, mert nem tudom ki Románia miniszterelnöke még tudhatom ki Horvátországé, kb ugyanez.
Persze lehet majd ha fejlettebb lesz a technológia kiderül, hogy tévedtek, de jelen állás szerint ez nem úgy néz ki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Humbuk
2013.02.21. 21:06
Asagrim: milyen rémhírről beszélsz?
Ennyi idő alatt, ciklikusan 3x-4x(vagy többször) kiirthatjuk magunkat a földről és még utána is benépesedhetne

Mordred: Ez A Világvége!
Amit mindig hallasz, az csak a bolygónk esetleg, az emberiség vége Kik vagyunk mi a világegyetemhez képest?

Vajon mi lesz azután? újabb ősrobbanás?

szerk: HUFEUR - vigyázz mert még megkapod, hogy a cernben is csak "földtúró parasztok" dolgoznak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Asagrim Humbu...
2013.02.21. 21:31
Azért rémhír, mert ha nem ez a Higgs bozon, ami a Higgs teret alkotja, akkor nem lesz világvége. A Higgs téren van a hangsúly, akkor lenne világvége ha a Higgs tér akarna alacsonyabb energiaállapotba kerülni.

Egyszerűbben nem tudom elmagyarázni, mert akkor az önjelölt kvantumfizikusok beszólnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Simba kisko...
2013.02.21. 22:03
Ez egy kvantum fluktuáció amit te mondasz. Bekövetkezhet persze bármikor. De felesleges ezen agyalni, valószínűbb, hogy előbb pusztul el a Föld a Nappal együtt.

Egyébként nem szabad ezeket az eredményeket készpénznek venni. Amíg nem biztos a dolog. Mármint, hogy a Higgs bozonnal állunk szemben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Gyurkov
2013.02.21. 23:00
Ha világvége a téma, akkor én csak a maja naptárban hiszek, a többi átverés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Ereshkigal
2013.02.22. 00:47
Lesz világvége Higgs-bozon nélkül is, nem kell aggódni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Akos93
2013.02.22. 08:40
"valószínűtlen, hogy megérjük ezt az időszakot, annál is inkább, mivel a számítások szerint a Nap nagyjából 4,5 milliárd év múlva, hidrogénkészletei kimerülését követően vörös óriássá válik, és tágulás közben bekebelezi a Naprendszer belső bolygóit, köztük a Földet is."

Hát, szerintem már ezt sem fogjuk megélni, előbb tönkretesszük a bolygót, és konkrétan "végzünk" magunkkal
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. gargantu
2013.02.22. 08:56
Régebben a "hőhalál elmélet" volt az, ami valamikor a jövőben megállított minden változást, ezzel elhozta a világvégét. Most egy ideig ez a jóslat lép a helyébe. Később újabb tapasztalatok valószínűleg kimutatják hogy ez sem úgy lesz valamiért és egy újabb lép a helyébe...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. zodiac83
2013.02.22. 09:54
"a vákuum bármikor átléphet egy alacsonyabb energiaszintre az univerzum bármelyik pontjában, ami ezután fénysebességgel kezd tágulni..."
Hogyan/miért?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. kiskoller zodia...
2013.02.22. 10:25
Ahogy bármelyik részecske másik energiaszintbe léphet, bármikor. Alagú-effektnek hívják. Minden egyes pillanatban van egy icikepicike esély arra hogy testek ide-oda teleportáljanak, elektromos töltések változzanak, stb. Csak ha a vákuum energiasztinje változik, akkor annak súlyosabb következménye lenne mintha egy neutrínó ugrana 4 planck-hosszal arrébb...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. zodiac83 kisko...
2013.02.22. 14:50
Na jó, de a vákuum az nem részecske. Nekem az is új, hogy a vákuumnak van energiaszintje. Továbbra sem tiszta ez nekem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. freyr
2013.02.22. 19:24
Ezek a matematikai jóslatok szépek és jók, csak kár, hogy nincs fizikai alapjuk. Majd talán ezer év múlva már lesz kellő ismeretünk ahhoz, hogy megjósoljuk mi lesz, addig meg...
Amúgy meg mi van, ha még a "buborék" képződése előtt nekünk ütközik egy "szomszédos" membrán, előidézve egy újabb ősrobbanást? ...Várjunk csak, de hiszen ez ugyanaz az elmélet, csak más alapokra támaszkodva!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. 5hR3kY
2013.02.22. 20:39
A világvégét majd egy Vogon építész flotta fogja elhozni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Bice
2013.02.23. 09:07
A sok önjelölt fizikus inkább nézze meg ezt az előadást, hogy kicsit okuljon a Higgs-bozonról: http://atomcsill.elte.hu/program/
Innen Dávid Gyula előadását (a szeptember 13-i!) hallgassa végig.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!