iPon Hírek

A kalóz Windowsok és a Windows 10 frissítés esete

Dátum | 2015. 03. 23.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | SZOFTVER

A Microsoft néhány napja, amikor ködös utalást tett arra, hogy egyes térségekben az illegális Windowsokra is jár majd frissítés formájában a Windows 10, érthető módon nem kis félreértésre adott lehetőséget, hiszen az információt kevesen értelmezték úgy, ahogy azt a vállalat gondolta. A vállalat illetékesei nem sokkal később úgy látták, a sok-sok félreértést látva mindenképpen tisztába kell tenniük az ügyet, mert az üzenetet nem úgy gondolták, ahogy azt a többség megértette. A bejelentés alapján úgy tűnt, hogy a Microsoft Kínában az illegális Windowsokra is biztosítani fogja a Windows 10-et frissítés formájában, és ezt a nem sokkal később megjelent hírek alapján várhatóan egyéb régiókban is meg fogja tenni.
Igen ám! De ez nem jelenti azt, hogy a Windows 10 frissítés telepítését követően az adott illegális Windows kiadás rögtön kifehéredik, azaz legálissá válik – pedig az első hírek alapján sokan joggal erre gondolhattak. A frissítés ugyan a Windows kalózverzióira is megérkezik, de az illegális szoftverből ezután is csak úgy lesz legális, ha az adott felhasználó megvásárolja a licencet. Hogy miért érdemes licencet vásárolni? Egyrészt, ha igénybe veszünk egy szolgáltatást, illik érte fizetni, másrészt a Microsoft szerint a kalóz Windowsok esetében nagyobb az esélye, hogy kártékony kódokkal fertőzik meg a rendszert, de ezzel együtt a személyazonosság-lopásra, bankkártya ellen irányuló tolvajcselekményekre és a személyes adatok kiszivárgására is nagyobb esély van, ha illegális Windowst használunk. További probléma, hogy egyes rendszerfunkciók, illetve rendszerszolgáltatások is rendellenesen működhetnek, ami újabb bajok forrása lehet. Na de visszatérve az eredeti témára: a Windows 10 frissítés formájában az illegális Windows kiadásokra is megérkezik – csak úgy, ahogy a kritikus fontosságú biztonsági frissítések –, de ettől az adott kalózváltozat nem válik legálissá. A Windows 10-zel kapcsolatos licencinformációk egyelőre még nem láttak napvilágot, így azt sem tudható, pontosan mennyibe kerül majd az új operációs rendszer.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

230. Kajafun
2015.03.23. 08:17
Azé meglátszik mennyire pénz éhesek!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
229. balinlin
2015.03.23. 08:44
Igen, mert mások ingyen szeretik adni a terméküket...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
228. rfj1989 Kajaf...
2015.03.23. 08:48
Nem is azért fejleszti több száz ember az új windowst, szép nagy fizetésekért, hogy mi ingyen használjuk...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
227. chris-v Kajaf...
2015.03.23. 08:53
Ekkora agyatlan mondatot, hogy tudtál összehozni.....?
Alapíts egy bármilyen gyártó céget és adjad a terméket ingyért, közben meg fizesd ki a dolgozókat és minden járulékot. Meglátjuk te mennyire leszel pénzéhes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
226. ncc1701 chris...
2015.03.23. 09:05
A jövő nem a fizetős oprendszereké. Ezt nem nehéz belátni. Egyre kevesebben használnak pc-t, tömegek vannak el androidos tableten/telefonon. Ha tovább eröltetik ezt, nagyon gyorsan tönkremehetnek. De ezt tudják is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
225. Atesz1987
2015.03.23. 09:07
Amíg 30 ezer forint egy windows 8.1, addig nem meglepő, hogy a többség kalóz verziót használ. Egyáltalán van az országban 10 ember, aki megvette otthoni használatra? Olyanok jelentkezését várom, akik beballagtak a boltba, és kicsengettek 30 ezer forintot egy legális windowsért. A megvásárolt gépre, laptoptra feltelepített ingyen szoftver most nem játszik!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
224. Smooth44 Kajaf...
2015.03.23. 09:11
Hát még Te milyen pénzéhes vagy...
Ingyen vindózt, ingyen munkaerőt! Mostantól Kajafun se kapjon fizetést!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
223. Shinjiii
2015.03.23. 09:14
Én pont leszarom, hogy információkat tudhatnak meg rólam. Aki rólam tudni akar valamit, nem fogja meggátolni ebben egy jogtiszta operációs rendszer. Kis ember vagyok én célpontnak amúgy is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
222. Smooth44 Atesz...
2015.03.23. 09:15
Oh, pedig már majdnem jelentkeztem... de én weben rendeltem, nem ballagtam be boltba

De remélem a benzinkúton se fizetsz, mert szerinted irreális az ára.
Szerintem meg sokat kérsz a munkádért, így én sem fogok Neked fizetni érte
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
221. CyberPunk6... Atesz...
2015.03.23. 09:16
Neten vettem 4500-ért. De lehetett venni 9-ért is.
Az ingyen frissítéses rendszer meg azt jelenti, hogy egyszer megveszed és jönnek az új verziók.

De legyen a te verziód.
Valaki megvett 30k-ért egy win7-et, majd frissített 4500 forintért 8-ra, majd innnen ingyen a w10-re.
Akkor most 34500 forintért a harmadik wint kapja (11500 / win)
[tisztességes voltam, a 8.1-et nem számoltam kettőnek, pedig úgy marketingelték].

Amúgy meg szinte minden szoftverük megjelenésekor van kedvezményes upgrade, még ha nem a 4500-as is, azért az új eredeti ár ~harmadáért már kaptál.
A nyolccal pedig a licence sem kötődik a géphez, szabadon viheted át egyikről a másikra, ha a korábbin deaktiválod.

Abba már ne is menjünk bele, hogy a világ gazdaságilag előnyösebb részein 30k nincs EGY NAPI fizetés sem. Itt meg a túlnyomó többség még az 1000 forintos szoftvert/tartalmat is lopja így tényleg nincs jelentősége.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
220. CyberPunk6... Smoot...
2015.03.23. 09:19
Nos igen, jól fogalmaztál.

Ha valaki szerint túl sokba kerül, akkor használjon mást, van ingyenes is. Jah, hogy az nem felel meg? Hát, akkor ha ez kell, akkor mégis megéri a 30 ezret?

Vagy hogy van ez szerintük?

Lehet használni ingyenes cuccokat, csak a kisebb programokon kívül nincsenek normális ingyenes szoftverek. Már azon a ponton bukik a "normális", hogy nincs support.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
219. alfoldi
2015.03.23. 09:23
Ne adja ingyen, hanem adja jutányos áron, mert nem mindenhol amerikai fizrtések vannak, vannak országok ahol napi két dollárból élnek, s ők nem hiszem hogy kiadnának érte
ekkoera összegeket, de talán egy pár dodót adnának ők is egy legális Windowsért s azért a semminél az is több, mert sok kicsi sokra megy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
218. CyberPunk6... alfol...
2015.03.23. 09:32
Ki mondja meg, hogy mennyi a jutányos?
Ki mondja meg, hogy mennyiért kellene adniuk?
Gondolom közgazdászok számolják ki, hogy mennyiért kell adni, és nem csak úgy a hasukra csapnak.

Amúgy mi eu tagállam vagyunk, érdekes kérdés, hogy mi az ilyen irányú szabályozás, de szerintem szabadon hordozhatónak kell lennie a szoftvereknek is, és ebben az esetben hülye lenne az MS olcsóbban adni itt, hogy aztán itt vegye meg az egész eu olcsóbban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
217. Shadowguar...
2015.03.23. 09:34
Köszönöm szépen, nekem van eredeti hetesem, de remélem ez a szutyok Win10 nem akarja magát kéretlenül ráfrissíteni majd, mert akkor baromi morcos leszek.
Ahogy ez a szutyok kinéz 2020nál hamarabb nem hiszem, hogy váltanék a hetesről, hacsak a 11 nem jön ki előbb és tér vissza a jól bevált kinézethez meg tartalomhoz (értsd: nekem nem kell marketplace, meg integrált online funkciók mert nagy ívben lesz@rom, viszont PC-re fejlesztett oprendszert kérek, nem windows phone-os, tabletes multiplatform okádékot).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
216. CyberPunk6... Shado...
2015.03.23. 09:38
"értsd: nekem nem kell marketplace, meg integrált online funkciók mert nagy ívben lesz@rom, viszont PC-re fejlesztett oprendszert kérek, nem windows phone-os, tabletes multiplatform okádékot"



Nem használod, mert van benne opcionálisan ilyen lehetőség.

Ezentúl nem használok microsoft officet, ameddig a worben van jobbraigazítás is!!!

Te sem láttad még a tizest gondolom...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
215. rini
2015.03.23. 09:44
Tudod ez nem ilyen egyszerű. Mi a jutányos ár? Mi számít annak a világ egyik és másik felén és főként kinek? Továbbá azt a terméket USA-ban fejlesztik így a fejlesztési ráfordítás is az ottani árakhoz, fizetésekhez igazodik. Arról nem is beszélve, hogy nyereséget is szeretnének felmutatni a termék eladása után. Szóval nem ilyen egyszerű a dolog. Még tovább menve. Win 7-8 Home Prém, dobozos olyan 40-50 körül kapható. Komplett konfighoz, laptophoz pedig olyan 25 körül a doboz nélküli. Szóval szerintem nemigazán drága ha azt nézem, hogy egy ilyen terméket nem egy évig használ az ember, hanem 3-5 évig biztosan. Ha lebontod éves szintre akkor már nem is olyan drága. Sokan a grafikus kártyáikat cserélgetik évente ennél többért vagy elmennek bulizni és egyszerre otthagyják az adott összeget. Hovatovább sok ember a "jutányos" árat sem fizeti ki érte, ha ingyen is megszerezheti. Ezt nem egy-két ember mondta már ezen az oldalon is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
214. CyberPunk6...
2015.03.23. 09:49
De azért úgy sejtem, hogy te is windowst használsz, és tudod azt abból a pénzből fejlesztik, amit a MicroSoft keres vele és nem abból, amit a hackerek.

Ha ennyire utáljátok az MS-t, akkor miért használtok windowst? Senki nem köztelez titeket rá. Lehet menni OSX-re, vagy linuxra is.

Jah, hogy azokra szarok a programok? Szemét Microsoft.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
213. jamborka
2015.03.23. 09:58
Az a baj, hogy az ilyen mentalitású (mint Te) embereket meg nekünk, tisztességes adófizetőknek kell támogatni, ha akarjuk, ha nem.....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
212. Shadowguar... Cyber...
2015.03.23. 10:01
Láttam a tízest, már elsőre sem tetszett és azóta sem tudott meggyőzni arról, hogy nekem ez kellene. A startmenüt megláttam és elkapott a hányinger, tolja bele az arcomba a vackait, amikre nekem végképp semmi szükségem. Tegyenek bele klasszikus win7 skint meg startmenüt és akkor beszélgethetünk... -.-
És nálam nem az az opcionális amit háznyi ikonokkal tolnak bele a képembe, hogy használjam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
211. CyberPunk6...
2015.03.23. 10:03
Mindenki, aki szerint normális lopni az MS-től, mert szerinte más áron kellene adnia a windowst, az nyugodtan jelentkezzen nálam.

Megdumáljuk, hogy ki mivel foglalkozik.
Aki valami terméket (szellemit vagy fizikait) állít elő, attól majd én veszek belőle, de én eldöntöm, hogy mennyi a jutányos ára. Leszarva, hogy mennyi befektetésbe került neki és marad-e haszna.
Aki többieknek meg majd beárazzuk a munkáját, hogy jutányos áron adja a munka nevű szolgáltatását.

Jah, hogy mindenki a legkevesebb munkával a legmagasabb fizetést szeretné, és a terméket értékesnek tartja, amit előállít és a kemény munkája eredményeként tekint rá, és ezért el akarja kérni élte az, amit ráfordított és meg is élne a tudásából...

Köcsög MS.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
210. CyberPunk6... Shado...
2015.03.23. 10:05
Kiveszed onnan a metro appokat, berakod oda azokat, amik a régi menüben is ott voltak (amire nincs szükség, mert a jobb gomb a start menün előhozza azokat, meg még pár hasznosat).

Jah, hogy az egész rnedszer szar, mert más a négyzet aránya, mint a régi verzióban, és mert oda mást is tehetsz nem csak pontosan ugyanazt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
209. Atesz1987
2015.03.23. 10:06
Még mindig nem tartunk 10 főnél, akik windowst vásároltak volna.

Ellenben megszámlálhatatlan hivatalos helyen (iskolákban, közigazgatási intézményekben, stb...) használnak a mai napig illegális szoftvereket. Valami oka csak van. Ha 10 ezer forintért meg lehet vásárolni dobozosan a Win10-t, én leszek az első, aki szalad a boltba. De 30 ezret biztos nem fogok fizetni valamiért, amit ingyen is használhatok.

Arról nem beszélve, hogy amikor elkezdődött az egész kalózkodás, akkor még nem 30 ezer volt egy windows, hanem sokkal több. 15 év után már nagyon nehéz lesz rávenni az embereket, hogy fizessenek valamiért, amit addig teljesen ingyen használtak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
208. CyberPunk6... Atesz...
2015.03.23. 10:11
Nem használhatod ingyen, csak ellopod.
Ennyi erővel, akkor autót is lophatsz. azt ugyanannyira teheted és ugyanannyira nem szabad.

Ha ezt használhatod ingyen, akkor más autóját is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
207. Atesz1987 Cyber...
2015.03.23. 10:14
És az autóknál még sem az az arány, hogy 90% lopott autóval jár, 10 meg fizetett érte. Ennek oka van. Neked nincs egyetlen egy kalóz program sem a gépeden? Nem töltöttél le egyetlen filmet sem illegálisan? Egyetlen zenét sem? Komolyan?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
206. wishformor...
2015.03.23. 10:15
@Atesz1987
igaz nem egyseg sugru uzerek, de az elozo munkahelyemen, pesten, sok fejleszto megvette otthonra a 7 es pro verziot, dobozosan, hogy egymas utan tobb kesobbi gepre felmenjen gond nelkul.
viszont azok aki otthon netezesre hasznaljak a netet, meg esetleg jatekra, azok egeszen biztos nem fognak dobozos verziora kolteni. annyira nem lehet jol keresni sem MO-n, sem keleten, nyilvan ezert is fokuszalta ezt az ingyenes frissitest elsorban kinara meg indiara az MS.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
205. tookmindeg... Atesz...
2015.03.23. 10:18
Nekem van legális windows 7-em. Egyszeri kiadás, nem haltam bele. Egy rakás ember cigire annyit (vagy többet) elkölt havonta, mint egy Windows 7-es ára, napi 1 dobozzal számolva. Ja, de arra van pénz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
204. CyberPunk6... Atesz...
2015.03.23. 10:24
Szerintem mindenki tudja és csinálja ezt.

De ettől ezt még nem kell normális dolognak tartani és büszkén hirdetni.

Ha tehetném, akkor megvenném.
Sok eredeti játékom van, és van olyan film is, amit megnéztem utána moziban, meg van zeném is, ami megvan eredetiben.
A windowsaim is jogtiszták, bár ebből csak egy darab van, amit vettem (azt is a neten, nem dobozban, bár nem tudom neked ez a kettő miért különbség).

Szóval én törekedni szoktam a tiszta szoftverekre, van ami kell, de nem engedhetem meg magam, de még nem jutott eszembe verni az asztalt a cégnél, hogy de adjátok olcsóbban, mit képzeltek...


Anno akartunk kérni oktatási céllal nagyobb mennyiségű matlabot (+néhány kiegészítőt) a mathworks-től, és erre az volt a válaszuk, hogy nem szórakoznak ilyennel, fent van a neten a crackelt változat használjuk azt (btw nem is ingyen akartuk csak kedvezményesen, lévén a felhasználás módja nem termelt pénzt, csak oktatáshoz kellett volna az egyetemen, ami nekik is egy később megtérülő befektetés, ha a friss mérnökpalánták minél jobban ismerik a matlabot).
De közben meg nem lehetett illegális szoftver a gépeken az intézményben, ezért végül meg kellett venni párat rendes áron. Még így se loptuk el, pedig érdekes jogi kérdés, hogy a hivatalos megkeresésre ezt válaszolva használhattunk volna-e más forrásból származót, de arra jutottunk, hogy a válaszlevél nem kellően hivatalos szerződés kellene, azt meg nem adtak, csak elmondták husszor, hogy torrentezzük le.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
203. CyberPunk6... Atesz...
2015.03.23. 10:26
Autót meg azon nyilvánvaló okból nem lopnak annyit, hogy valami miatt az emberek szerint egy cégtől lopni nem olyan bűn, mint a másik embertől (mintha több áttételen keresztül nem ugyanaz lenne), de a szalonból sem merik ellopni. Mert ott lebuknak és lesz következménye.

Ha szabadon lehetne a szalonból lopni az autót azt is lopnák, ettől ez még nem lesz erkölcsösebb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
202. Atesz1987 Cyber...
2015.03.23. 10:38
Ok, akkor te sem vagy különb, csak te épp a windowst vetted meg legálisan. Bort iszol, vizet prédikálsz. Én is veszek legális szoftvereket, járok moziba.

Amúgy közgazdaságilag meg kell különböztetni azokat a termékeket, amiknek egyetlen darabjának is vannak előállítási költségei, és a szellemi termékeket, amiknek csak egyszeri előállítási költségei vannak. Ebben az esetben felmerül ugyanis, hogy inkább 2 millió embernek adjam el 5 ezer forintért (annyit mindenki adna a windowsért), vagy 100 ezernek 30 ezerért. Melyikkel járok jobban?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
201. Zabalint Cyber...
2015.03.23. 10:47
Nekem 1 illegális szoftver sincs a gépemen, ami kell, azt megveszem, mert nem csak bűncselekménynek, de etikailag is rossznak tartom az illegális szoftverhasználatot.

Ettől még a fizikai tárgyak eltulajdonításával azonosnak tenni, az kontra produktív, ezzel ugyanis lovat adsz azok alá, akik védik a kalózkodást. Nem azonos, hanem azonos súlyú, ezt kellene hangoztatni!

Ugyanis a szoftver egy olyan speciális termék, ahol a tervezés (aminek ilyen értelemben nem csak a tervezési, hanem a kódolási fázis is része) teszi ki a munka nagyobb részét, a sokszorosítás meg nagyon olcsó.

Ha autós hasonlatot mondunk, a szoftverkalózkodás nagyon nem úgy működik, mint ha autókat lopnál. Az autólopásnak a szoftveres megfelelője az lenne, hogy ha valakitől (másik usertől) ellopnád a kulcsát, licenszét egy példánynak. A szoftverkalózkodás autós megfelelője az lenne, hogy ellopod egy Merci terveit, és otthon összekalapálod, rátéve a Mercedes emblémát is, majd ezzel közlekedsz. Nyilván, mivel ezt nem tudod megtenni, ezért ennek a mi világunkban nincs értelme. Ha olyan lenne a világ, ahol egy 3D nyomtatóval olcsón készre tudnál csinálni a tervek alapján egy Mercedest, vagy legalábbis a bolti ár töredékéért, akkor beszélhetnénk a szoftverkalózkodás autós megfelelőjéről. Hangsúlyozom, ezzel rengeteg kárt okoznának az autó gyártójának, ma is a know how, a tervek, és a márka nagyobb részét teszi ki a prémium autók árának, mint maga a gyártás és az alapanyagok.

De ha másik hasonlatot kellene mondanom, játékelméletileg a szoftverkalózkodás az adócsaláshoz hasonlóan működik. Ott ugyanis az adócsaló ugyanúgy potyautas, ami állami szolgáltatást kap, azt a többiek megfizetik helyette, ahogy a szoftvereknél is megfizeti, nem csak a szoftverfejlesztő cég, de közvetve azok is, akik legálisan vásárolták meg, hiszen ők finanszírozták a szoftver fejlesztését.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
200. CyberPunk6... Atesz...
2015.03.23. 10:53
Nem iszpm bort és nem prédikálok vizet. Sosem állítottam, hogy mindent megveszek. Én azt tartom vissszásnak, hogy ezért még az MS-t tartjuk szemétnek, és tök normálisnak tartja pár ember azt, hogy ellopjuk a szoftvert. Én nem tartom normálisnak.

Az meg, hogy hány embernek adják el és mennyiért hidd el, hogy redmondban is kiszámolják. Ne gondold, hogy a fotelből lenyomod őket. Az MS a hiedelmekkel ellentétben jól van, nem fog beleállni a földbe, ahogy minden évben megjósolják.

A windows szellemi termék, aminek nem csak egyszeri előállítási költsége van.
Egyrészt van a support, aminek annál nagyobbnak kell lennie, minél többen megveszik. Aztán ott van az a tényező is, hogy minél többen használják, annál több váratlan hiba bukkanhat fel és többet kell tesztelni és többet kell foltozni is. Vagy ott van az ezekhez kellő infrastruktúra, a több gépre kiadni a frissítést nagyobb meló, komolyabb rendszerek kellenek.
Még akkor is számít ez, ha az amit te előállítási költségnek hívsz lényegesen nagyobb is, mint az utóbbiak. (bár a vállalati konstrukióknál már ez sem feltétlenül igaz, de most nem ez a téma).



Szóval számít, hogy mennyien veszik meg, és hidd el, hogy azt a konstrukciót használják, amit kell.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
199. vacipal
2015.03.23. 10:53
Nem vagyok szakmabeli, de az évi néhányszori Windows újratelepítésekkel tele volt a hócipőm, nem beszélve a sok egyéb program telepítéséről (grafikus kártya meghajtóprogram, stb).
Amatőrként alap dolgokra a Linux MInt 17_1 tökéletesen megfelel, szinte minden benne van alapból, a friisítések csomagokban jönnek.
A telepítés kb. 30 perc és utána felejts el mindent ami a Windowsnál gondot okoz.
Lásd az IT CAfé cikkét: mégis van ingyen ebéd?
Tisztelet az önkéntes közösségnek!
http://itcafe.hu/cikk/linux_mint_bemutato_telepites/nem_kell_windows.html
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
198. CyberPunk6... Zabal...
2015.03.23. 10:57
Jogos, a példa nem volt a legjobb, csak felbosszant, hogy van aki szerint ez nem lopás. Pedig rohadtul az.
Meg egyesek beáraznak valami olyat, amit nem is érnek fel ésszel, hogy hogyan működik és mennyire összetett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
197. CyberPunk6... vacip...
2015.03.23. 11:00
Évi néhányszori windows telepítés? Ez erősen user error szagú.

Én nem nagyon szoktam ilyet. Ráadásul a 8 újra tudja tenni magát a programok megtartásával is. Még lemez se kell neki, csak elindítod, újraindul és aztán meg majd készen lesz.

A Linux alatti grafikus kártya drivereket felhozni meg kb érvelési öngyilkosság. Annál a világon nem írtak még gusztustalanabb szoftvert. A windowsnál is van alap driver, amivel tudja az alap dolgokat, oda sem kötelező az amd-s vagy nvidiás driver. Akkor pont annyit fog tudni, mint linuxon... jah nem, mert nem kell konfigból hackelni a felbontást (többször jártam úgy, hogy nem ajánlotta fel, amit kellett), de majdnem olyan keveset fog tudni, mint a linux alapból. A rendes amd/nvidia driverekkel meg csak simán azt kell elviselni linuxon, hogy szar a driver, de nagyon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
196. thedevelop... Atesz...
2015.03.23. 11:02
Az operációs rendszer nélkül csak egy darab vas a géped. Én is úgy gondolom, hogy legalább ez legyen eredeti a gépen...

Amúgy a legtöbb notebook árába bele van építve, úgyhogy rossz a példád.
Amúgy miből gondolod, hogy 5000Ft -ért többen vennék meg? Indiában sokan vannak, akik ennél kevesebbet keresnek havonta.
30.000Ft nem sok egy operációs rendszerért.
Sok fiatal ennyit elkölt 2-3 hétvége alatt a bulikban. Aztán csak kihányják a drága piát. De a lenti cigis példa is helytálló.
Vagy ha az autót kell a szervizbe vinni, az még ennél is többe kerül.
Egy legális Windows-t kb. 10 évig használhatsz ennyi pénzért, úgy, hogy ez idő alatt nem csökken túlzottan a szoftveres támogatottsága.
Nézd meg, milyen sok helyen használják még a Windows XP-t. Ha valaki eredetiben megvette, annak eredeti is marad, ez nem veszik el.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
195. Gabe888 Zabal...
2015.03.23. 11:07
neked 1 illegális programod sincs tisztelet de ne szóld le azokat akik keresnek havi 70et amiből nem futja súlyos tizezrek kidobására de ettől még a meglévő gépét szeretné használni nem támogatom a kalózkodást de nem is ellenzem mert azok az árak amiket elkérnek dolgokért egy vicc és aránytalanul magas stb
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
194. CyberPunk6... thede...
2015.03.23. 11:07
A hetes idén tölti a 8. évét, és még minden fut rajta, és ingyen megkapod a 10-et, amire szintén alsó hangon lesz 8 év support... De legalábbis a programok még biztosan megjelennek rá ennyi idő után is majd.

Szóval, akkor vagy 16 évig lehet operációs rendszered 30k-ért? Szörnyű!
Köcsög MS
...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
193. thedevelop...
2015.03.23. 11:09
Google-t próbáltad? Sokat segít!

cmd.exe /c start "Program Name" /affinity # "Full path of application file"

(For only on CPU 0)
cmd.exe /c start "Process Monitor" /affinity 1 "E: ProgramsProcess Monitor 3.05Procmon.exe"

(For on CPU 0 and CPU 3)
cmd.exe /c start "Process Monitor" /affinity 9 "E: ProgramsProcess Monitor 3.05Procmon.exe"

Forrás
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
192. CyberPunk6... Gabe8...
2015.03.23. 11:12
Szerintem meg nem sok rálátásod van arra, hogy mennyibe kerül egy ilyen szoftver létrehozása és 10 évig tartó foltozgatása, támogatása. A szükséges technológiák kifejlesztése, a zsákutcák finanszírozása (mert a próbálkozások árát is ki kell fizetni, anélkül nincs fejlesztés).

Szerinted egy photoshopon mi kerül annyiba?

Én sem állíthatom, hogy a win ára reális, mert se nekem, se neked nicnsenek meg az információid hozzá. De egyébként a többi szoftver árához viszonyítva a win még nem is drága. Tekintve, hogy mennyit fejlesztik, meddig támogatják.

Amúgy minél többen megveszik az eredetit, annál olcsóbban lehet adni a szoftvert. Ördögi kör.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
191. NewIm Cyber...
2015.03.23. 11:14
Hát a 7 es is csak azért kapja meg ezt a kiváltságot, hogy minél többen átálljanak win10-re, mivel most a céljuk az, hogy mindenki win10-et használjon, amit szerintem még a kalóz verziós windowsok is méltányos áron megvehetik majd a jogtiszta rendszert. Megjegyzem nekem is kalóz példány fut otthon 2 gépen, egyik 7 másik 8.1(majd ártól függően lehet h jogtiszta win10 lesz). Ugyan így vagyok programokkal is, ha kijön egy új játék előbb leszedem és ha tetszik megveszem. Igaz ritkán szoktam új játékokkal játszani, hisz nincs időm rá, de így is sokszor mikor nézem steamen milyen árak vannak néha azon gondolkodok, hogy csak kopasztják az embert, mivel boltban olcsóbban megkapja az ember.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
190. Jakuza
2015.03.23. 11:15
CyberPunk666 nem kell ez a fenyezese az MS-nek.
A lopasrol meg jobb ha nem beszelsz, mert maga windows is egy nagy lopas volt a konkurenciatol, de az latom nem okoz neked problemat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
189. ZsubiPhoto Atesz...
2015.03.23. 11:17
Ezúton jelentkezem, hogy legyen olyan személy is itt, aki ténylegesen besétált a boltba és megvette a Windows 8.1-et. Sőt, igazság szerint összesen hármat vettem, hogy minden otthoni gépen legális rendszer legyen.

Az én álláspontom az, hogy bizonyos esetekben használok nem saját liszenszel is programokat, de kizárólag tanulmányi céllal, de ilyen esetekben is próbaverziót használok, ha van rá mód. Majd, amikor eldöntöttem (10-12 nap után), hogy az adott programmal szeretnék dolgozni, akkor megveszem a teljes értékű szoftvert. Így vettem meg az Adobe CC-t, Cinema4D-t és az ArtiosCAD-et is.

Ezt azért tartom kiemelten fontosnak, mert amivel én is terméket állítok elő - ergo fizetést kapok érte, azért igenis fizetek, mert sokat dolgoztak vele!

Nem tartom etikusnak, elfogadhatónak vagy követendőnek meg aztán végképp nem, hogy nem adsz ki pénzt arra, amivel valószínűleg Te is pénzt keresel!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
188. CyberPunk6... Jakuz...
2015.03.23. 11:18
Ki fényezte az MS-t?
Azok a korai lopási történetek meg elég kuszák, mert legtöbbször tolvajtól lopta a tolvaj.

A történetek fele kb hit kérdése (hogy melyik verzióját hiszed el). Én kiegyezek abban, hogy egyformán gátlástalan mind. Nem tudom mennyire jogosít ez fel engem a lopásra? szerintem semennyire.

Én nem örülnék neki, ha valaki ellopná a programomat. Miben lenne más, mintha az MS-től lopná?

A kérdésem még áll, hogy az MS-t hol fényeztem én? Ha nem szidom az már fényezés? Tényleg érdekel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
187. gesu Atesz...
2015.03.23. 11:19
Én 25 ezerért vettem meg a Win 8.1-et és nem bántam meg. Amint megjelenik akkor meg teszem is fel a 10-est.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
186. ZsubiPhoto Jakuz...
2015.03.23. 11:20
Nem fényezi a MicroSoftot, hanem az elvet és a munkájuk értékét védi - joggal.

Amit meg kellene értenie mindenkinek, hogy a Microsoft sem karitatív szervezet.

Mellesleg ez olyan dolog, mint amikor még fényképészettel foglalkoztam és azt mondta nekem egy megrendelő, hogy "mi kerül ezen ennyibe, amikor csak kattintgatni kell?!"... Kiráz a hideg az ilyen hozzáállástól...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
185. Atesz1987
2015.03.23. 11:22
Amúgy mindkét félnek van igazsága, és a szellemi tartalmak ellopása kicsit összetettebb téma annál, semhogy néhány user az iponon pontot tegyen a vita végére. Az egész rendszert alapjaiban kellene megreformálni. Annak nincs realitása, hogy a tárgyi dolgokhoz hasonlóan minden szellemi termékért a lakosság 99%-a teljes körűen fizessen. Nem kivitelezhető. Ha én minden szellemi tartalomért fizettem volna, amivel valaha dolgom volt, hát, tippem sincs mennyibe került volna, de talán a több milliós nagyságrendet is elérné. Ha csak abba bele gondolok, hogy volt idő, amikor 10-15 ezer db-os mp3 gyűjteményem volt, ami még nem is számított akkoriban olyan soknak. Persze ez másokra is igaz, nem csak rám.

De tegyük fel, hogy jó útra térek, és mostantól minden szellemi termékért fizetni fogok. Csak néhány probléma, hogy miért kivitelezhetetlen. Meg akarom ma nézni a Walking deadet, de angol szinkronnal, feliratosan. Hogyan tudnám pénzért beszerezni? Akarok írni az autóba egy CD-t, a magam ízlése szerint összeválogatva a zenéket. Hogy tehetem ezt meg legálisan? Megtetszett egy zeneszám, de nem érdekel az egész album, ráadásul nincs lehetőségem elektromos úton fizetni. Hogyan fizessek érte? Van egy könyv, amit már nem forgalmaznak, antikváriumban nincs, csak netről tudom letölteni. Hogyan fizessek érte? Hogyan tudnék legálisan megnézni egy olyan filmet, amit a mozik már levettek a műsorukról, de még nincs dvd kiadás? De az elmúlt évek TV-s fejlődése okán már felmerül az a kérdés is, hogy hogyan nézzek legálisan filmeket, ha nem akarok blue-ray, meg dvd lejátszót venni? És még rengeteg példát lehetne mondani, amikor a legjobb szándékom ellenére sem tudnám legálisan beszerezni a kívánt tartalmat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
184. ZsubiPhoto Atesz...
2015.03.23. 11:26
Igazából van abban valami, amit a második bekezdésben írsz, viszont részben a választ (okot) is beleírtad - ezek nagyrészt csak elektromos fizetési móddal oldhatóak meg (zenék esetében iTunes, ha jól tudom filmekre is van egy hasonló - könyvekre nem tudom sajnos).

Szóval itt egy kicsit benne van a hajlandóság kérdése is (az elektronikus fizetésre értve).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
183. Atesz1987
2015.03.23. 11:32
Nekem amúgy az nem tetszik ebben a beszélgetésben, hogy leszóljátok azokat, akik feltört windowst használnak, mert ti eredetit használtok, de közben ott figyel a rengeteg illegális tartalom, és program a ti winyótokon is. A windows ellopása miben más, mint akármelyik filmé, zenéé, programé?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
182. tomboy013
2015.03.23. 11:38
Téged kellene inkább tudatlanságért büntetni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
181. Atesz1987 Zsubi...
2015.03.23. 11:38
A Walking deadet angolul, magyar felirattal még elektronikusan sem tudod beszerezni ma délig, amikor is szeretném megnézni.

Azt nem látjátok be, hogy a rendszerben van a hiba. Ha ugyanazok az emberek, akik 90-95%-ban törvénykövető módon nem lopják, hanem megveszik a tárgyi dolgaikat, de az elektronikus szellemi tartalmakkal pont fordítva viselkednek, akkor nem az emberekben van a hiba. Egyszerűen elképzelhetetlen, és kivitelezhetetlen, hogy egy átlag halandó minden szellemi tartalomért fizessen, amire igényt tart, vagy kapcsolatba kerül.

Az itt kommentelő, magukat a becsület lovagjának beállító, mindenért fizető emberek esetében is kizárt, hogy mindenért fizettek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
180. eriol Atesz...
2015.03.23. 11:39
"Meg akarom ma nézni a Walking deadet, de angol szinkronnal, feliratosan. Hogyan tudnám pénzért beszerezni?"
http://www.amazon.com/30-Days-Without-An-Accident/dp/B00FVS3RZQ

"Akarok írni az autóba egy CD-t, a magam ízlése szerint összeválogatva a zenéket. Hogy tehetem ezt meg legálisan?"
http://www.amazon.com/MP3-Music-Download/b?node=163856011

"...nincs lehetőségem elektromos úton fizetni. Hogyan fizessek érte?"
Nincs pénzed = nem vásárolsz. Ha egy német boltban nincs euród, az nem jogosít fel a lopásra, csak mert nem tudsz fizetni. Szerezz eurot analógiájára, old meg, hogy fizethess elektronikus úton.

"Van egy könyv, amit már nem forgalmaznak, antikváriumban nincs, csak netről tudom letölteni. Hogyan fizessek érte?"
http://www.amazon.com/books-used-books-textbooks/b/ref=nav_shopall_bo?ie=UTF8&node=283155

"Hogyan fizessek érte? Hogyan tudnék legálisan megnézni egy olyan filmet, amit a mozik már levettek a műsorukról, de még nincs dvd kiadás?"
Sehogy, nem létező termék. Vársz 1 hónapot. Talán nem halsz bele.

"hogyan nézzek legálisan filmeket, ha nem akarok blue-ray, meg dvd lejátszót venni?"
http://www.amazon.com/b?node=2858905011
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
179. rini
2015.03.23. 11:41
Ahogy az előttem szóló is írta. Ez éppen csak hajlandóság kérdése. Ha igazán megakarod tenni ezeket akkor lépni is fogsz annak érdekében, hogy megtehesd.

Egyébként soha nem gondolom azt, hogy mindenkinek minden legyen legális. Ez nem így működik, pontosabban nem tud így működni. Viszont azt gondolom, hogy amikor valakinek lehetősége van rá akkor tegye meg, hogy megveszi az eredetit. Ahogy korábban is többen mondták. Ha valakinek futja piára, cigire és egyéb hasonló dolgokra az ne sírjon mert visszataszító.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
178. Zabalint Gabe8...
2015.03.23. 11:41
Miért, leszóltam őket? Azt írtam, hogy bűncselekmény, ami tény, a másik az, hogy etikailag rossz, az, hogy egyesek mégis rákényszerülnek, nem mondtam, hogy rendben lenne, de ez messzebb vezetne.

Ugyanakkor nekem sem kiemelkedő a fizetésem, nálam jobb anyagi helyzetben lévők között is rengeteg az, akinek kalóz Windows-a vagy más illegális szoftvere van.

Ami az árát illeti, szerencsére ez még nem hatóságilag szabályozott, a MS annyiért adja, amennyiért meg is veszik, és nekik is megéri.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
177. thedevelop... Atesz...
2015.03.23. 11:41
Nem azt szólják le, hanem azt a mentalitást, hogy nem is kell megvenni, mert alapból ingyenesnek kellene lennie.
Ha nincs rá pénz, akkor nincs rá, ez van. De ez nem egyenlő azzal, hogy senki ne vegye meg.
A Windows egy OS. Az összes többi, amit írtál, az az OS nélkül csak 1-esek és 0-ák halmaza.
A filmek, zenék nem lejátszhatók, a programok nem futtathatók, stb..
Az eredeti rendszer esetén a gyártó garantálja, hogy a zárt kódban legfeljebb azok a biztonsági rések vannak, amiket benne hagytak (akár véletlenül, akár szándékosan).
Ha viszont feltöröd, akkor nem garantálható ugyanez, tehát a rendszerszoftverben, akár már a boot során betöltődhet olyan kód, amivel később zombie-t csinálhatnak a gépedből.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
176. Zabalint thede...
2015.03.23. 11:45
Az relatív, hogy 30 ezer sok vagy kevés, van akinek sok, van akinek kevés, van akinek a gépe nem éri a felét sem, van aki meg a 300 ezres gépére kalóz Windowst tesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
175. Atesz1987 thede...
2015.03.23. 11:46
Szellemi termék-szellem termék. Hogy az most épp egy OS, vagy egy vírusirtó, teljesen lényegtelen. Akik itt fennhangon reklámozzák, hogy igen is legális windowst kell használni, de közben ott figyel a rengeteg illegális tartalom a gépükön, azok bort isznak, vizet prédikálnak. Ennyi a történet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
174. Zabalint Atesz...
2015.03.23. 11:49
A világ változni fog, ahogy egyre nagyobb a szellemi termékek aránya a gazdaságban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
173. Zabalint Atesz...
2015.03.23. 11:50
Nem, a történet arról szól, hogy potyautasként nem kellene panaszkodni a szolgáltatásra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
172. Atesz1987 eriol
2015.03.23. 11:52
Tehát amint mondtam, a rendszerben van a hiba. Annak nincs realitása, hogy majd mindenki meg veszegeti az amazonról, ami kell neki. Így kellene lennie, de nincs így.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
171. eriol Atesz...
2015.03.23. 11:52
A fennhangon reklámozás úgy szólt, hogy a szellemi termék előállítójának jogos elvárása, hogy fizessenek a termékéért.
Nem arról indult a vita, hogy ki használja legálisan, vagy illegálisan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
170. CyberPunk6... Atesz...
2015.03.23. 11:53
Aki hozott már létre olyan szellemi terméket, amihez évek tanulása, évek tapasztalata és utána évek munkája kellett, az még véletlenül sem érzi úgy, hogy egy szellemi termék kevesebbet érne, mint egy kétkezi munka.

Amúgy anyagilag még többet is ér nála, mert időben is és anyagilag is nagyságrendekkel nagyobb ráfordítást igényel a sok évi tanulás, tapasztalat és tervezés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
169. eriol Atesz...
2015.03.23. 11:54
A 21. században, aki képes beírni egy fórumra, az tud magának intézni elektronikus számlát. A rendszer kényelmes lehetősét ad rá. Úgyhogy a felhasználóban van a hiba.

"Annak nincs realitása, hogy majd mindenki meg veszegeti az amazonról, ami kell neki."
Pedig ez bizony normális országokban már így működik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
168. ZsubiPhoto Atesz...
2015.03.23. 11:55
Nem emeltem magam piedesztára, de azért engedd meg kérlek, hogy büszkén vállaljam, hogy eredeti programokat használok!

Ez olyan, mint egyes országokban (USA - legalábbis egy része, AUS) az emberek büszkék arra, hogy befizetik az adót. (Nem szeretnék politikai oldalra áttérni, csak hasonlóságot vélek felfedezni a két dolog között.)

Szóval még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy szerintem lehet büszke arra, hogy tisztelem a fejlesztők munkáját azzal, hogy fizetek azért, amivel dolgoztak.

Hogy témánál maradjunk, én az MS helyében úgy tennék, hogy akik illegálisról térnek át, azoknak amolyan Office365 elven éves díjjassá tenném Windowst. (Vagy meg is vehetik és pont.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
167. CyberPunk6... Atesz...
2015.03.23. 11:59
"Azt nem látjátok be, hogy a rendszerben van a hiba. Ha ugyanazok az emberek, akik 90-95%-ban törvénykövető módon nem lopják, hanem megveszik a tárgyi dolgaikat, de az elektronikus szellemi tartalmakkal pont fordítva viselkednek, akkor nem az emberekben van a hiba."

De, az emberekben van a hiba.
Azért nem lopják el a boltból az anyagi termékeket, mert ott kell lenni személyesen és két pillanat alatt le lehet bukni és megszégyenülni. Ezzel szemben a szoftvereket következmények nélkül el tudja lopni, és ha valakinek elmondja, akkor az sem fog rá úgy tekinteni, mint egy erkölcstelen tolvajra.

Mert az emberek többsége túl ostoba ahhoz, hogy megértse, a gondolkozás (szellemi termék létrehozása) professionális szinten ugyanannyira fárasztó és nehéz, mint a kétkezi munka, csak éppen egy-egy döntés nagyságrendekkel nagyobb anyagi felelősség, és rendkívül nagy mennyiégű befektetés eljutni idáig (egyetem, nyelvtudás, szakmai képzések).

Ugyanolyan értékkel bír, mint bármilyen munkának az eredménye. A szellemi termék létrehozása semmivel sem kisebb munka.
Ráadásul manapság, a termékek jelentős többsége mögött hatalmas szellemi tőke van. Nem véletlenül egy autó megtervezésénél, az azt alkotó technológiák nagyságrendekkel nagyobb értéket képviselnek, mint magának a fizikai példánynak a létrehozása.
Ezért vannak nyugaton a szellemi tulajdon létrehozói jó létszínvonalon, és vannak keleten az összeszerelők minimál életszínvonatlon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
166. Atesz1987 eriol
2015.03.23. 12:06
Az amazonnak 270 millió felhasználója volt 2014-ben. Nem akarok igazságtalan lenni, nem mondom, hogy 7milliárdan élünk a Földön, de még a normális országban élőkre vetítve is alacsony ez a szám ahhoz, hogy azt mondhasd, hogy más országokban már életvitelszerűen fizet a lakosság a legapróbb tartalomért is. Arról nem is beszélve, hogy erről a 270 millióról sem tudjuk, hogy milyen arányban élnek illegális szellemi termékekkel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
165. beleutomaz...
2015.03.23. 12:07
Ugy latom vannak akik rendesen felretajekozodtak a windows-t illetoen.
Elosszor is bementem a boltba es vettem win 8 pro-t mert azt igertek adnak hozza win 7 pr0 downgrade opciot. Kedvezmenyes 100 euros arert vettem 2-ot (2 win = 200 euro igy).
1 honappal kesobb kiderult nem letezik downgrade opcio, a licensz alaplaphoz kotott igy az egesz egy nagy atveres (upgrade-hez nincs downgrade opcio, a dobozos az nem mindegy melyik, igen meg a doboz is lom a hazban).
Az MS a win10-el raderolteti a marketplace opciot, ami 5 extra service programot jelent mindig a hatterben. Az informacioidat felhasznalja hogy celiranyosan kuldjon neked reklamot hogy segitse a marketplace hasznalatat. Ha mar 3 bor-t lenyuz rolad akkor legalabb adna ingyert mint a Google. Nem csak 100 eurot sokkalok erte de 1 Ft-t is. A szellemi termekek kitalalloi altlaban nem lesznek gazdagok mert az oket "segito" marketingesek atbasszak oket. Ha szellemi termek eloallitokat akarsz segiteni menj a kickstarterre vagy z opensource-ra. A tobbi az alszentseg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
164. eriol Atesz...
2015.03.23. 12:08
Azt ugye tudod, hogy nem csak az amazonról lehet neten vásárolni..? Meg szerintem a 7 milliárdból nem is akar mindenki walking dead -et nézni és / vagy van szüksége egyéb elektronikus termékre egyáltalán.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
163. Atesz1987 Cyber...
2015.03.23. 12:09
És még is, még te is illegális tartalmakkal élsz nap, mint nap. Te magad mondtad. Akkor te is ostoba vagy? Vagy a rendszerben van a hiba?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
162. dpalotas
2015.03.23. 12:09
A Linux is ingyenes.Az hogy egy drivert hogy írnak meg alá,nem az OP-rendszer hibája.
A másik meg, akkor lenne igazatok,ha nem lennék rákényszeritve hogy váltsak pl: csak játszom windows alatt, de dx 12 csak a win10 alatt lesz pedig jó és szeretem a win7-et és nem akarok átálni más OP-re csak a játék miatt .
Én linuxot használok, csak játszani meg filmet kódolni szoktam windows alatt.
Zenékért meg fizetünk... bele van építve az adathordozók árába.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
161. eriol beleu...
2015.03.23. 12:11
1: akkor téged átvertek a boltban = ugye értjük, hogy ez nem az MS hibája.
2: ha tudod mi az az extra service, gondolom azt is tudod hogyan lehet kikapcsolni egy szervizt, amire nincs szükséged. De ha nem, az se baj, google a barátod.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
160. Atesz1987 eriol
2015.03.23. 12:12
Nem értetted meg a mondandóm lényegét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
159. eriol dpalo...
2015.03.23. 12:14
Ez linuxon is így van: ha egy frissebb verziójú programot akarsz használni, mint ami elfut az aktuális főverziódon, bizony upgrade kell. Ez miatt pár évente sajna a linuxot is ugyanúgy "újra kell húzni"...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
158. CyberPunk6... Atesz...
2015.03.23. 12:15
Ha számolunk, akkor legyünk reálisak.

A 7 milliárdból kb 2.6 milliárd india és kína. Na most őket gondolom nem kell bemutatni és kifejteni, hogy miért kell ebből kihagyni.

Aztán ott van még afrika, 1 milliárd fővel, de persze azért itt nem a teljes lakosság van nulla anyagi és technológiai szinten, de ennek egy elég jelentős része.

Aztán akkor van a fizetőképes, fejlett rész, ilyen usa 300 milló, EU 500 millió,

Akkor meg még van azért jópár bőven 50 millió alatti ország is, mint pl kanada és hasonlók. Nagyvonalúan fölétippelve legyen 1.5 milliárd az, aki célközönsége lehet az amazonnak.

azért a 270/1500 nem egy olyan rossz arány.

Persze ebből magyarországon SZINTE mindenki lop, az usában meg nagyon sokan használlják az amazont. Nem egyenletes az eloszlás, de azért nem annyira általános a dolog, mint hiszed.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
157. beleutomaz... eriol
2015.03.23. 12:15
1 Engem az MS vert at mert a boltosok 90%-nak fingja nincs mit arul, a felteteleket az MS cserelgeti. Az MS-tol informalodtam, nem a boltban.
2 A service programok leallitasa nem problema, legfeljebb az hogyha az 5-bol 3-at kilosz akkor soha tobbe nincs update-et mert nem mukodik? Vagod vagy beszelsz a levegobe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
156. kiskoller
2015.03.23. 12:15
Sokan nem azért nem használnak más OS-t, mert a többi szar, hanem:

-az iskolában csak Windows és Microsoft termékek használatát tanítják. (nem csak gimiben, nekem egyetemen volt játékfejlesztés órám a.k.a. hogyan emeljün oltárat a Microsoft XNA előtt.)

-mindenki más windows-t használ, ami kompatibilitási gondokat kreál. Amíg a Microsoft 7 zár mögött tartja az NTFS fájlrendszer vagy a XLS formátum specifikációt, más programok nem tudnak kompatibilisak lenni. Ettől látszólag nem a Microsoft termék jó, hanem a nem Microsoft termék lesz szar.

Emlékszel még az IE6-os időkbe? Rengetegen írták az elején, hogy milyen szar a többi browser, mert nem jelenítik meg helyesen az oldalakat. Igen ám, de csak azért mert az IE6 nem szabvány módon kezelte a htlm-t, így külön rá kellett írni a weboldalakat. Aztán a helyesen megírt browserekben meg minden rosszul működött.

Munkahelyen Windows-t használnak. Nem, nem a support miatt, Linuxra is van jó support. A Windows-nak még mindig van egy fontos előnye, ha enterprise környezetet nézünk: Az active domain rendszere. Ezért nem vitatkozok, hogy munkahelyi kliensnek jobb lehet a Windows.
Ettől még nem lesz jobb választás otthon, csak kényelmes egy dolgot használni. (Lásd fentebb: kompatibilitás)

Szóval nem lehet a kérdést csak úgy elintézni, hogy a Windows hú de fasza, a többi OS meg milyen szar mert azokat senki sem használja! Amíg nincs igazi verseny addig nem lehet eladások/népszerűség alapján megítélni egy termék minőségét!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
155. CyberPunk6... Atesz...
2015.03.23. 12:17
Értelmezd a szöveget kérlek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
154. kiskoller eriol
2015.03.23. 12:21
Ez így nem teljesen igaz:

Bizonyos disztók esetén kell ugrade-t nyomni, és ezen belül bizonyos disztrók esetén nincs lehetőséga a jelenleg futó OS-t frissíteni, így újra kell telepíteni.

Én rolling-releases disztrót használok, azaz ameddig nem cserélek hardvert / nincs adatvesztés, nem kell újrahúznom az OS-t. Mondjuk harvercserekor se kellene OS-t cserélni, elég lenne csak a kernelt újraforgatnom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
153. Atesz1987 Cyber...
2015.03.23. 12:23
Én sem 7 milliárdban gondolkodtam. Ezt írtam is. Nagyjából én is 1.5 milliárdra saccolom a jobb módú országokban élők számát. Szerintem 270/1500 brutálisan rossz arány. Megmondom ez konkrétan mit jelent. Ez a szám azt jelenti, hogy azokban az országokban, ahol egyáltalán elképzelhető, hogy a lakosság fizetni tudjon minden(!) elektronikus szellemi termékért, amire igénye van, maximum minden 5., de a legnagyobb jó indulattal is csak minden 4. ember tesz így. Ez pedig nagyon rossz arány.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
152. eriol beleu...
2015.03.23. 12:23
1: A boltos eladott neked egy olyan win8at, amit nem lehet downgradelni. Tényleg nem értem, hol hibás itt az MS...
Mert a downgrade lehetséges:
https://support.microsoft.com/en-us/kb/2832566

2: Akkor tiltsd le csak a marketplacet local group policyből. Megint csak google.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
151. kiskoller Cyber...
2015.03.23. 12:27
Az, hogy mi erkölcsös, és mi nem, azt mi határozzuk meg. Nyilván előnyös, ha az etikai modellünk többé kevésbé ellentmondás mentes, hogy lehessen logikával egyik pontból a másikba eljutni, de az etika mindig is közmegállapodáson áll, vagy bukik.

Ha a nagy tömeg erkölcsileg korrektnek tart egy cselekedetet, akkor az az.
Ha egy adott cselekedetet nem lehet megakadályozni, lenyomozni, és a tömeg sem tart igényt erre, akkor alapvetően nem is kell törvénnyel korlátozni. Mert nincs haszna. Ehelyett olyan társadalmi modelleket kell alkotni, ahol az adott cselekedet vagy
többé nem hátrányos a társadalom számára hosszú távon sem
nem előnyös többé az adott cselekedet


Ez az én véleményem a kalózkodásról.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
150. CyberPunk6... Atesz...
2015.03.23. 12:28
1, ez csak az amazon, egy csomó dologra van országspecifikus megoldás is. Főleg ahol nem beszélnek angolul.
2, a 1.5 milliárdban vannak gyerekek, idősek akik nagyon durván alulreprezentáltak ebben, és vannak még olyanok is, akiket nem érdekelnek ilyenek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
149. CyberPunk6... kisko...
2015.03.23. 12:31
Átlagember alapból:
Nem fizetek a használt windowsomért és nem vagyok tolvaj!

De, amint ő kerül a másik oldalra:
Crackelték a szoftvert, amit a cégem forgalmaz és ezért nem veszik meg tőlem. Mocskos tolvajok!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
148. Atesz1987 Cyber...
2015.03.23. 12:31
Értem amit írsz, de te magad írtad, hogy szoktál élni illegális tartalmakkal.

"Ha tehetném, akkor megvenném.
Sok eredeti játékom van, és van olyan film is, amit megnéztem utána moziban, meg van zeném is, ami megvan eredetiben."

Azokkal a szellemi termékekkel is volt munka, amiket te utólag nem vettél meg, mert nem tetszettek. Ettől kezdve nem értem hogy mondhatod, hogy aki nem fizet minden termékért, az ostoba, meg nem érti, meg bezzeg máshol. Én sem azt mondom, hogy lopott szellemi termékekkel élni annyira erkölcsös, és jó dolog. Én azt mondom, hogy a dolgok jelenlegi működése mellett elképzelhetetlen, hogy mind a 1.5 milliárd ember, aki megtehetné, hogy fizessen, az fizetni is fog. Tehát a rendszerben van a hiba.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
147. beleutomaz... eriol
2015.03.23. 12:32
Megint nem ertel hozza es beszlesz. Nem baj guglizz tovabb egyszer megerted ha win8.1-est hasznlasz. Es nem, nem minden windows kiadast lehet downgrade-elni vagy upgradelni. megint guglizhatsz hosszabban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
146. CyberPunk6... Atesz...
2015.03.23. 12:32
Nem azt mondtam, hogy aki nem fizet a termékért az ostoba. A félreértelmezásed ott történt, hogy én ott a szellemi tulajdonról, mint általános dologról beszéltem, hogy annak nem értik az emberek, hogy miért van értéke.


Egyébként amit lehet megveszek, és nagyon kevés egyéb dolgot használok. Azoknak a nagyját is oktatási célra. A zenéim nagy része, ami nem eredeti nem is vásárolható meg sehol. Évek óta nincs fent az előadó saját boltjában sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
145. eriol kisko...
2015.03.23. 12:33
Most nem egészen értem, mi nincs teljesen így...

Ha egy progi, amit fejlesztgetnek már nem fut az aktuális disztród aktuális verzióján (és te használni akarod) vagy inplace upgrade, vagy reinstall.

Ha nincs ilyen program, akkor addig használsz egy OS -t, ameddig más okból jónak látod. Épp legutóbb azért húztam újra egy linuxot, mert már lejárt ár a support is. Kiderült, hogy jó ötlet volt, mert mégse a gép volt gyenge youtube videok lejátszásához...

Amúgy én azt fenntartom, hogy a windowsnak még mindig jobb és használhatóbb a software ellátottsága mint a legtöbb desktop linuxnak. Mind a két OS "fajtának" megvannak a maga előnyei és személy szerint én jól elvagyok mindkettővel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
144. Atesz1987 Cyber...
2015.03.23. 12:39
Mint ahogy ebből a 270 milliós számból arra sem lehet következtetni, hogy ezeknek felhasználóknak a számítógépén kizárólag legális tartalmakat találnál.

Nem akartam messze menő következtetéseket levonni ebből a számból. Csak arra akartam rácáfolni, hogy az illegális szellemi termékkel élés kifejezetten fejletlenebb országok sajátja lenne. Ez nem igaz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
143. Axane
2015.03.23. 12:43
@Atesz1987
Nehezen megy látom...Senki nem mondja azt, hogy mindenért fizet amit a neten talál, akarva akaratlanul tuti futott már bele mindenki olyan tartalomba ami illegális volt, és fizetni kellett volna érte. Akár 1 zene, 1 videó, 1 kód, mindegy miről van szó.
A probléma az, hogy amíg a normális ember ha ellop valamit akkor kussol, és próbálja meggyőzni magát, hogy fizetne ő az oprendszerért, ha nem a havi fizujának a harmada lenne, addig te kiállsz a térre és vered a melled, hogy bizony te lopod, és ez így NORMÁLIS. wtf ?! Mégis miért, vagy hogy, vagy mikor normális dolog az ha lopsz? Töltsd le, használd, hallgasd a 15k lopott mp3at, de legalább ne állítsd azt hogy ez így jó, és ne legyél rá büszke.

Az a gond, hogy a legtöbb ember aki szerint max 5 ezret ér a windows, mire kiszülne magából egy "Hello world!"-öt addigra már 10kra értékelné a "programját".

Akkora ferdítésekkel akarod bebizonyítani hogy lopni jó, és normális, hogy az félelmetes. Ha nem tudsz/ nem akarsz elektronikusan fizetni akkor nem veszed meg amit csak úgy lehet. Ha én csak gyémántokért cserébe akarom eladni neked Madonna tangáját, de nincs gyémántod viszont k*rvára akarod, akkor elveheted ?
Az hogy te most rögtön és azonnal akarsz 1 sorozatot / filmet megnézni ami konkrétan nem elérhető még 1 napig/ hónapig legálisan az a te egyéni szoc problémád, nem létező termékről van szó, menjél már be bármi céghez és hozzad ki akármelyik prototípusukat, vagy egy játék aranylemezét, mert te most akarod tolni. Ez egy hatalmas bullsh*t. Nagyon szívesen megnézném az Avangerst, de nem tenne jót az arcomnak ha megpróbálnám elnyúlni a filmet kiadás előtt(utána se), pedig én ma akarom!

Ha nincs pénzed jogtiszta szoftverre, akkor nem használod. - 1%
Ha nincs pénzed jogtiszta szoftverre / spúr vagy, akkor letöltöd és kussolsz róla (de legalább érzed, hogy ez nem kóser). - Átlagos ember
Ha nincs pénzed jogtiszta szoftverre / spúr vagy, akkor letöltöd és közlöd hogy ennyiért hülye aki megveszi, és neked ez amúgy is jár. - Idióta

Kizárólag azért lopnak itthon az emberek elektronikus tartalmakat, mert nem kapnak érte a seggükre. Ennyi. Ha 2 filmletöltés után 1 megásra csökkenne a neted, 3 után meg kapnál fél milla bírságot akkor pont nem szednél le semmit te sem a netről, és mint a tescoba itt is a kosárba tennéd ami kell, nem zsebre, mert fosnál a következménytől. Azt a 90-95%-ot pont csak és kizárólag a következménytől való félelem tarja vissza attól, hogy a tárgyi dolgokat is lopják. Ha a kocsilopást nem büntetnék mindenki más autóval menne minden nap melózni.

Biztos vagyok benne amúgy hogy 5 ezerért sem vennéd meg, és ha annyi lenne akkor is meg tudnád magyarázni, hogy ingyen kéne adják, mert a vasért már fizettél. Komolyan érdekelne, hogy van-e itt olyan ember, aki ha képes lenne valami olyat csinálni amire az emberek döntő többsége igényt tart, akkor ingyen adná-e...Vagy csak ha tőled akarnék bármit venni, terméket vagy szolgáltatást, akkor lealkudhatnám-e az árat az 1/6 részére, mondván, hogy vagy ennyi, vagy ellopom ? Vérig lennél sértve gondolom, mert az a te munkád, és minden fillért megér.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
142. Atesz1987 Cyber...
2015.03.23. 12:47
Én ne érteném? Kereskedő vagyok. A magyar emberek többsége azt sem érti, hogy miért adja a kereskedő drágábban a káposztát, mint amennyiért megveszi (nem vicc, egy 60 éves bácsi konkrétan azzal állított falhoz, hogy "akkor te ezt megveszed, és eladod drágábban?". A kereskedés az nem is munka.

Értem én, amit mondasz, csak olyan fennhangon hirdeted ezt, mintha te nem lopnál. Az mindegy, hogy mennyit lopsz. A lopás, az lopás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
141. beleutomaz...
2015.03.23. 12:49
Itt egyesek kepzavarban vannak.

Attol mert egy film/zene/program szar es csodot jelent a keszitojenek/kiadojanak nem a kalozok a hibasak. A kalozokrol kimutattak hogy ok vasaroljak a legtobb szoftware-t/zene-t/filmet.

Akkor most ki az idiota?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
140. Atesz1987 Axane
2015.03.23. 12:49
Egyetlen egyszer sem állítottam, hogy büszke vagyok rá, vagy hogy normálisnak tartom. Én azt állítottam, hogy a rendszerben van a hiba. De ezt körülbelül vagy 15-ször leírtam már.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
139. Atesz1987 Axane
2015.03.23. 12:52
5k-ért megvenném, és rajtam kívül még rengetegen. Ez sima közgazdaságtan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
138. wishformor... Cyber...
2015.03.23. 12:55
Hat nemtom h te mit neztel, de nalam egy 980 es egy 960 van a gepben, harom monitor osszesen, ebbol az egy ik 4K (a 980 csak ezt hajcsa), es Dota 2, UT4 alpha meg gond nelkul specc beallitasokkal 120FPS-t porgetve (Epic / Epic / High / High).
Sok mindent lehet mondani a nix-es driverekre, csak azt nem hogy nem mukodnek es szarok. Igen volt ido amikor a propri driverekhez kernelt kellett forditanom, de azok az idok regen voltak, es forditas utan kifogastalanul mentek. Ez a tapasztalat csak nvidia oldalrol szol, AMD-m vaszleg soha nem lesz linux alatt...
nekem meg ez erzodik user error szagunak...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
137. Axane Atesz...
2015.03.23. 13:03
Nem, ez baromira nem sima közgazdaságtan, egészen biztos lehetsz benne, hogy Magyarországon, mivel teljesen 0 a letöltések utáni bünti, ezért ha a filmek egységesen 200 forintba, a zenék 20-ba, a windows meg 1500-ba kerülne, akkor is az arányszám megmaradna. Ez mentalitás...(minek fizessek ha van ingyen is). Értem én, hogy mindenki ezt mondja, mert ez olyan megnyugtató saját maga számára, hogy féláron megvenném, de így inkább lopom. Csak a valóságban fél áron is lopná a többség. 15k mp3 az kapásból 300k HUF még ilyen fing összegért is

"Csak arra akartam rácáfolni, hogy az illegális szellemi termékkel élés kifejezetten fejletlenebb országok sajátja lenne. Ez nem igaz."
Maximum nem teljesen igaz. Aki ért hozzá, nem fél, hogy belebukik, az mindenhol tud letölteni, de mondjuk Angliában vagy a németeknél nagyon keményen büntetnek, ha csak egy filmet is leszedsz. A fejletlenebb országokban meg le se sz*rják.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
136. beleutomaz... wishf...
2015.03.23. 13:05
Nem tudom ki mirefel mondja de nekem anno ment az fglrx driver linuxon Ati kartyahoz. Semmiben sem tunt jobbank/rosszabbnak mint az nv driver. Mindkettovel ugyanannyi gondom volt. Az egyetlen uj dolog az nv-hez a nouveau driver ami opensource fejlesztesu ha jol tudom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
135. Zabalint Atesz...
2015.03.23. 13:06
Én az Amazontól e-book olvasón kívül még semmit sem vettem, mégis bele számolsz azok közé, akik nem fizetnek a szellemi termékekért.

De már más is leírta, hogy nem csak az Amazononnál lehet vásárolni, az is csak egy cég, de te simán lesöpörted az érvét azzal, hogy nem érti a lényeget. Pedig értette, hiszen most még képes voltál, és le is vezetted a hülyeséget.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
134. thedevelop... Axane
2015.03.23. 13:17
Ez így van, nem vennék meg sokkal többen akkor sem, ha olcsóbb lenne, mert nem kézzel fogható dolog, és ilyenekre nem szeret költeni a lakosság.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
133. Zabalint kisko...
2015.03.23. 13:17
"Ha a nagy tömeg erkölcsileg korrektnek tart egy cselekedetet, akkor az az."

Nem értek egyet ezzel. Ha nem lenne semmiféle törvény róla, de én írnék egy szoftvert, majd pénzért árulnám, úgy, hogy a vásárlóknak azzal a feltétellel adom oda, hogy ne másolják, akinek kell, vegye meg tőlem, akkor ha mégis mindenki másolná nagy egyetértésben, még hiába ők a többség, nem lesz erkölcsileg igazuk.

De ugyanez igaz arra is, ha a többség kijelenti, hogy a kisebbséget bizony irtani lehet, voltak rá történelmi példák, ez sem erkölcsös. Ahogy az emberevés sem az emberevő társadalmakban.

De ha megnézed, a történelem során az erkölcs nem alapjaiban változott a történelem során, pl. minden civilizációban tilos volt a lopás (jogilag és erkölcsileg is), ami változott, az azoknak a köre, hogy kit tekintettek a társadalom részének. A másik horda tagja nyilván nem számított annak, így őket ki lehetett rabolni, meg lehetett ölni, kannibál társadalmakban meg lehetett enni. Ahogy pl. a rabszolgák sem. A globalizálódó világban ez az, ami egyre kevésbé igaz, de ez nem azt jelenti, hogy az erkölcs alapjaiban változott volna meg.

Ami még változott, változik, az a szellemi termékek súlya.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
132. Atesz1987 Zabal...
2015.03.23. 13:19
Akkor összefoglalom a vitát:

Én: a rendszer hibája, hogy ugyanazok az emberek, akik a kézzel fogható termékekért fizetnek, életvitelszerűen nem fizetnek az elektronikusan elérhető szellemi termékekért.

Ők: nem a rendszer hibája, hanem az embereké, és különben is csak kis hazánkban jellemző ez.

Én: Ez nem igaz, hiszen ha akarnám sem tudnám az összes tartalmat megvenni, amire igényem van.

Ők: ott az amazon, onnan mindent le lehet tölteni, külföldön ez működik.

Én: Akkor nézzük meg az amazon felhasználók számát. Nem mentem bele mélyen, ez csak egy érzékletes szám az arányokról. Miszerint külföldön sem annyira magától értetődő és mindennapos, hogy minden szellemi tulajdonért fizessenek.

Ergo, továbbra is a rendszerben van a hiba. Én ezt állítottam egész végig, se többet, se kevesebbet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
131. Zabalint Atesz...
2015.03.23. 13:23
Anno a 90-es években még jóval drágább volt a Windows, akkor is mondtak sokan számokat, hogy ennyiért meg ennyiért megvennék, az akkori számok mai reálértéken már 30k körül lehetnek, mégsem veszik...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
130. wishformor... Atesz...
2015.03.23. 13:25
Azert ez elmeletben egy kicsit santit, mivan ha a kezzel foghato termekre is nagyobb igenyed van mint amennyit megtehetsz? akkor ellopod a masik autjat, vagy kirabolod az ekszeruzletet?
nyilvan gyakorlatban a szellemi termekek jogosulatlan hasznalatat nehezebb, akar lehetetlen igy szemlelteni, de akkor is erdekesen hangizk igy leirva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
129. Zabalint Atesz...
2015.03.23. 13:26
Akkor jól értem, hogy szalmabábbal vitatkozol. Pl. hol állította bárki is, hogy csak kis hazánkban jellemző?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
128. tookmindeg...
2015.03.23. 13:30
Ha 5000 ft lenne a windows, akkor mindenki azért sírna, hogy miért nem 1000 ft.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
127. Terror
2015.03.23. 13:31
Mer' a zemberek a nélklözésre és ügyeskedésre vannak berendezkedve. Én nem mondom, hogy nem értem miért, mert szerintem mindannyian értjük, hogy miért. Ahhoz, hogy ez változzon, stabilan, hosszú távon változnia kéne az életszínvonalnak. Amíg nem, addig minden ember azon fog gondolkodni, hogy mi értelmesebbre költhetné el azt a pénzt, amit ügyeskedéssel megspórolt. Aztán hogy ezt a jelenséget hogyan kommunikálja a külvilág felé, arról fentebb vannak viták, de ez a lényegen nem változtat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
126. beleutomaz...
2015.03.23. 13:32
A mai licenszelesi hozzaallas elegge elavult, ezt mutatja sok jel sok helyrol.
Csak egy pelda, parom Microcal Origin-el dolgozik. Bar borsos megvennem, de nem lehet mert nem vagyok egyedul se ceg, se kutatocsoport, mert csak azoknak arulnak, maganszemelynek nem. Hat akkor jo a kalozos is.

Amikor megveszel egy zene cd-t/dvd-t, azt mint maganszemely teszed szemelyes felhasznlasra. Amikor autoban hallgatod 3 baratoddal akkor bizony 3 emberre lopsz, miutan minden jogdijjat 1 szemelyre fizettel ki, lasd radio-k/tv-k maskepp kapjak a fehasznalasi felteteleket.
Mikor megveszel egy konyvet vagy letoltod a tabletedre/e-olvasodra, az is szemelyes felhsznalas ala esik. Akarkinek odaadod olvasni kolcsonbe az lopasnak es karokozasnak minosul.

Gondokozzatok emberek!!

Az EU-s torvenytervezet hogy adjanak a szoftware gyartok garanciat meg lett lobbizva hogy ne jojjon letre ilyen javaslat vagy torvenytervezet. A penzedert nem kapsz semmi garanciat pedig itt is termeket vasarolsz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
125. Zabalint Terro...
2015.03.23. 13:35
A kettő oda-vissza hat, mert azok az országok, ahol az emberek ügyeskedésre vannak berendezkedve, részben pont az ügyeskedés miatt nem tudnak előbbre jutni, és ebben Magyarország még nem is olyan durva, Ukrajnában, Oroszországban sokkal durvábban megy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
124. Atesz1987 Zabal...
2015.03.23. 13:35
A szerényebb életszínvonalú, és a jobb helyekről volt szó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
123. Atesz1987 tookm...
2015.03.23. 13:38
Azért a közgazdaságtan -hál'istennek- ennél egy kicsit összetettebb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
122. Zabalint beleu...
2015.03.23. 13:43
De ha nem akarják magánszemélynek árulni az adott szoftvert, miért nem náluk kilincselsz? Konkrétan írtál már nekik egyébként, hogy mi van, ha magánszemélyként akarod, vagy csak az oldalukon nem láttál ilyen opciót?

A másik, hogy ha vannak hiányosságok a törvényekben, akkor arról beszélj, mert a hiányosságokra hivatkozva nem fizetni valamiért az kicsit más.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
121. beleutomaz...
2015.03.23. 13:43
Apropo az UJ MS Eula kotelez teged eveten egyszer online bejelentkezni az Windows-os felhasznaloval es keszulekkel. Tehat nem megy a full offline ha valaki szeretne. Win81.-en nekem 2 hetente kiabal hogy risk of security es high priority. Azert ezt is szamolni kell am.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
120. Zabalint Atesz...
2015.03.23. 13:44
Közgazdaságtanról beszélsz, miközben arról panaszkodsz, hogy miért nem adnak valamit olcsóbban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
119. beleutomaz... Zabal...
2015.03.23. 13:46
Konretan leveleztem veluk 1 eve. Nincs indokuk ra. Sajnos tobb szoftware is van ami hasonloan megy. A gond hogy mint kutato idonkent munkahelyet valtoztatsz. Ilyenkor a munkaszolgaltatonal marad a licensz akkor is ha maganpenzbol vasaroltad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
118. Axane beleu...
2015.03.23. 13:49
Azért nem ennyire egyszerű a helyzet, hogy mert a gonosz nagyvállalat nem akar garit adni.
Ha veszel egy játékot, és 3 nap múlva inkább elállsz a vásárlástól, akkor sanszos, hogy már kipörgetted. Veszel 1 programot, felteszed 2 desktopra, 3 laptopra, majd mégsem kell, visszaküldöd. Valóban kéne garancia, mert néhány program kritikán aluli, és nem fasza, mikor photoshopot akar az ember és paintet kap, de ilyen formában ezt elég nehéz megoldani...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
117. Atesz1987 Zabal...
2015.03.23. 13:50
Nem panaszkodom. A notin gyárilag ott figyel a jogtiszta windows. A feleségem asztali gépére még a boltban telepítettek jogtisztát (legalább is remélem). Itt az MS foglalkozik a kalóz verziókkal, és erre írtam, hogy nem kell csodálkozni a kalóz verziókon, mikor 30 ezer egy jogtiszta. Ha 5 ezer lenne, akkor többen megvennék. Ez nettó közgazdaságtan.

Én azt is megkockáztatom, hogy összességében több pénzük lenne belőle. De erre azért nem tenném a nyakamat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
116. beleutomaz... Axane
2015.03.23. 13:53
Tudod ez a gond, nem csinalnak olyan termeket amire lehet adni szavatossagot. Es ez most az en hibam, mint vasarlo-e?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
115. Axane Atesz...
2015.03.23. 13:55
Persze, hogy többen megvennék, de azért 1 icipicikét nem gondolod, hogy ambiciózus dolog jobb közgazdásznak lenni, mint akik ott dolgoznak a MS-nál ? gondolom kiszámolták ők is már párszor a dolgot. Egyébként egészen biztos vagyok benne, hogy ha az ára 1/6 lenne, attól még nem venné meg 6x annyi ember, ha a közgáz ilyen egyszerű lenne, akkor nem keresne vele milliókat pár ember
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
114. Axane beleu...
2015.03.23. 13:59
Természetesen igaz, hogy nagyon sok a silány szar amiben hemzsegnek a bugok, és messziről nem hozza az ígért szintet. Jogosan lehet szidni a cégeket (bár akad azért ahol visszafizetik a pénzt ilyenkor).
A másik oldal viszont az, hogy a tendenciákat látva egy ilyen lehetőséget túl sokan használnának ki, és nem is biztos, hogy a gyártó, de a kereskedők nagyon ráfáznának, saját zsebre kéne nekik 2 naponta hozni vinni a garanciáztatott szoftvereket...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
113. beleutomaz... Axane
2015.03.23. 14:05
Most nagyon nem szertem dolgot irok ide de ott az OSX, megoldhato. A nivot magasra tesszuk es mukodni fog. Minden x86-os gepben, standardizalt dolgok vannak, tehat megoldhato. Egyszeruen nem toltenek eleg idot a szoftware-el, teszteles etc. En ezt hanyagsagnak hivom. De nem definialjak rendesen legtobbszor a kulonbozo verziok kozotti kulonbseget se. Windows 7 home basic edition, nem lehetett beallitani a hatteret vagy testreszabni a desktop bizonyos reszeit. Mert ezt csak a Home Premium tudta.
Nem volt benne multilanguage tamogatas mert azt csak az ultimate es az Enterprise edition tudta. ezek olyan szintu dolgok amik nagyon nagyon huzosak.
Windows Pro alatt 16 gb memoria limit. Windows Vista es feljebb nincs PAE tamogatas x86-ban, pedig xp-n meg volt. Licensz koteles. Ha mondjuk kivagja a virtualizacio tamogatast amit sokan nem hasznalnak azzal egyszerubb lenne a helyzet. Igy kicsit furcsan nez ki a dolog. Szerintem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
112. Atesz1987 Axane
2015.03.23. 14:15
Nagyon sok mindent ki lehet számolni, és nagyon pontosan is, de a hatástanulmányokra gyakran rácáfol a valóság. Én azt mondom, hogy van benne ráció világ szinten. De nem vagyok az MS közgazdásza.

Azért a szakemberekbe vetett feltétlen hit sem annyira magától értetődő. Hány több 100 millió dolláros film, játék, vagy más project bukott már hatalmasat? Értem én, hogy a kisember a fotelből ne akarjon okosabb lenni, de volt már rá példa, hogy a fotelben ülőnek volt igaza.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
111. Zabalint Atesz...
2015.03.23. 14:17
Ha összességében több pénzük lenne belőle, akkor már most 5 ezer lenne az ára, ennyire nem hülyék. Pont ezért abszurd, ahogy mondod, hogy ha 5 ezerért árulnák. De nem véletlenül nem 5 ezerért árulják, annyiért árulják, amennyivel szerintük profitot tudnak maximalizálni.

Ha 5 ezer lenne, lehet hogy rövid távon kicsit nőne a vásárlások száma, hosszútávon már nem biztos, már csak azért sem, mert az előzőből következően bizony így kevesebb pénzük lenne belőle, abból meg kevesebb jutna fejlesztésre és marketingre is, így rosszabb, vagy kevésbé hirdetett lenne, ami miatt hosszútávon akár vissza is eshetne az eladás.

Az a közgazdasági törvényszerűség, amit te univerzálisnak vélsz, a kereslet-kínálat törvénye, adott keresleti, kínálati görbék mellett igaz ceteris paribus, de a valóságban a görbék is mozognak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
110. Zabalint Atesz...
2015.03.23. 14:22
Attól, hogy a fotelból volt már valakinek igaza, még nagyobb eséllyel van igaza a szakembereknek. Tehát bemondásra nem lehet azt, hogy hatodára csökkentik az árakat, mert ugyan a szakember gárdánk szerint hülyeség, de Kiss Pista azt mondta, hogy bizony több lesz belőle a bevétel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
109. beleutomaz... Zabal...
2015.03.23. 14:22
Azert ugye az MS osszesegeben tobb termeket allit elo, igy ha a Windows reszleg profitot termel, de a Skype, Xbox, etc reszleg nem nyereseges akkor profit atcsoportositast csinal. Ergo ez igy nem igaz hogy azert annyi a windows mert igy lesz profit belole. Minnel nagyobb a ceg annal bonyolultabb a formula amivel ezt lehetne kovetni. De pl a Vista es Win 8 fiasko utan elbocsajtott vezetoknek miert kellett millios utolso fizetes? Te mennyit kapsz ha kirugnak mert elbasztal valamit? Ezek altalanossagok, senki ne vegye magara, foleg te ne, csak kiemeltem a fonaksagokat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
108. vzoltan007 Atesz...
2015.03.23. 14:26
" A megvásárolt gépre, laptoptra feltelepített ingyen szoftver most nem játszik!"

Hülye-e vagy? Az sose volt "ingyen feltelepítve", hanem a licensz benne van a gép árában... OEM...

Egyébként emellett van megvásárolt dobozos winem is, tehát behúzhatsz pár strigulát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
107. beleutomaz... vzolt...
2015.03.23. 14:32
Lehet hogy eddig nem volt ingyen, de a 10-estol kezdve az lesz adott OEM gyartoknak. Hir volt 2 honapja. Ergo, nem hulye csak olvasott.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
106. Atesz1987 Zabal...
2015.03.23. 14:33
Bírom, mikor valaki azt hiszi a másikról, hogy teljesen analfabéta a témában.

"De nem véletlenül nem 5 ezerért árulják, annyiért árulják, amennyivel szerintük profitot tudnak maximalizálni."

Szerintük? Szóval akkor az ár meghatározásában még is csak van némi intuíció is, nem de? Rengetegféle árazási stratégia van. Az MS rábökött egyre. Lehet, hogy több pénze van belőle, lehet hogy nem. Erre csak tippelni tudunk. Az, hogy te kategorikusan kijelented, hogy az MS igen is a lehető legjobb döntést hozta, a hozzá nem értésedet bizonyítja. Én sem állítom, hogy az olcsóbb windowsal jobban járna, de nincs is kizárva. Akármilyen hatástanulmányt csinálhatnak, ténylegesen csak akkor dőlne el a kérdés, ha kipróbálnák. De erre ugye nincs lehetőség. Vitatkozni lehet csak róla. Viszont annyival elintézni, hogy te annyira sóher vagy, hogy 5 ezerért sem vennéd meg, elég szakmaiatlan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
105. vzoltan007 beleu...
2015.03.23. 14:42
Ja, minigépekre. Adott incs méret alatt valóban ingyenes lesz.

Na akkor ki az olvasott és aki a féltudású?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
104. Shinjiii
2015.03.23. 14:45
Hogy minden hasonló cikknél ezt kell csináljátok, el se hiszem... Ugyanazt ismételitek állandóan, mint a 3. osztályt. Nevetséges hisztit rendeztek itt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
103. predike07
2015.03.23. 14:46
Figylejetek ha egy lopott autóval lehetne közlekedni az utakon úgy,hogy a rendőrésg meg senki nem piszkál,max néha valamelyik beszólna,hogy mit menőzöl a lopott verdával akkor szerintetek 1000 emberből mennyinek lenne lopott verda???
Ha a boltba bemész és kifele 2 ajtó van az egyiknél fizetni kell a másiknál nem és persze semmi következménnyel nem is jár,max ha romlott a tej nem lehet panasszal élni.Hol mennétek ki????
Ha valaki kiment a másik ajtón akkor én miért ne??Nehogy már ő nem fizet én fizessek.Tipikus emberi mentalitás.
Ha van egy oprendszer amit lelehet tölteni és még teljeskörüen is lehet használni következmény nélkül akkor én miért fizessek érte mikor tudom,hogy a többi 1000 ember nem teszi.Mindenkinek szive joga azt választani amit akar.
Senkit se köteleznek semmire.
Ha van választási lehetőség akkor mindig a könnyebiket választjuk,főleg ha az nem jár semmiféle következménnyel.
És mielőtt nekemesne a sok erkölcshuszár nem lopott a kocsim meg tejet se lopok.

Csak nagyon eltulzott példa volt.

Én örülök neki,hogy valaki megtudja venni az adott oprendszert,vagy egy adott játékot 3 platfromra is ,minden zenét ,filmet megvesz ennek örülök.
De például én nem cigizek,nem iszok egy kocsim van most megy mőszakira és az arra való felkészités meg maga a vizsga ugy lepadlóz,hogy mire utolérem magam,addigra jön más és ez így megy szépen és napok tolják egymást.
És igen élek az olyan lehetősgéggel,hogy például egy szoftvert tudok ingyen is használni.Megvenném,én lennék a legboldogabb ha megtehetném.De addig is míg tudom,hogy ha számtekboltba beviszem a gépet egy oprendszertelpitésre és ott hamis rendszert tesznek rá addig én se izgulok.Márpedig így van a legtöbb helyen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
102. kiskoller eriol
2015.03.23. 14:48
"Ha egy progi, amit fejlesztgetnek már nem fut az aktuális disztród aktuális verzióján"

Rolling release disztrók esetén nem fordul elő ilyesmi. Disztró verziózás sincs. Példának: Feltelepítesz egy Arch-ot 10 évvel ezelőtt a gépedre, akkor extrém eseteket leszámítva a mai programokat is támogatni fogja. Nincs disztró upgrade, mert Arch-nak nincs verziója, mint mondjuk az Ubuntunak.
Csomagok jönnek-mennek. Te meg minden hónapban felfrissíted a gépeden lévő csomagokat a legfrisebbre. Pont olyan lesz a 10 évvel összerakott Arch egy update után, mint a most összerakott.

Mondom, egykét esetet leszámítva. Gentoo-nál volt baselayout csere egyszer pl.

Szerk: utánaolvasva a baselayout csere se igényelt OS újrahúzást a Gentoo esetében, csak óvatosságot igényelt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
101. Zabalint Atesz...
2015.03.23. 14:53
Én nem jelentem ki kategorikusan, csak valószínűbbnek tartom, hogy a stratégiájuk működőképesebb, mint amit te hasraütésszerűen bekiabálsz a partvonalról. És ezzel még csak azt sem állítom, hogy ott jobb közgazdászok ülnek, mint amilyen te vagy, de hogy több információval rendelkeznek, az biztos.

"Viszont annyival elintézni, hogy te annyira sóher vagy, hogy 5 ezerért sem vennéd meg, elég szakmaiatlan."

De én nem is intéztem el ennyivel. Ugyanakkor a Microsoft közgazdászaitól függetlenül is állítom, hogy 5 ezerért, az nem működne, elég könnyen be lehet látni abból, hogy a BSA statisztikái szerint nagyjából a világon a szoftver példányok fele illegális:

http://globalstudy.bsa.org/2013/downloads/studies/2013GlobalSurvey_inbrief_en.pdf

Azt nincs okom feltételezni, hogy a Windows-ra ez nagyságrendileg más legyen.
Tehát egyszerűen nincsen hová terjeszkednie a legális kópiáknak, hogy a 6-od árat behozza, legfeljebb feléig lehetne csökkenteni az árat, hogy legyen esély arra, hogy ne essen a Microsoft bevétele, de nyilván mindenki akkor sem venné meg, ha 5 ezer lenne. A Windows ~90%-os piaci részesedése (asztali, laptop piacon) miatt azt sem mondhatod, hogy a mostani legális + illegális piacon túl sokszorozódhatna meg az eladás.

Lehet próbálkozni helyi, jóval alacsonyabb árazásokkal is, csak az visszaüthet. Magyarországon ilyen szempontból nem is lenne indokolt, mert az átlagnál még kisebb is nálunk az illegális szoftver használat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
100. Atesz1987 Zabal...
2015.03.23. 14:56
Próbáltam ilyesmi kimutatást találni, de nem jött össze. Ezek szerint jobb a helyzet, mint gondoltam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
99. kiskoller Zabal...
2015.03.23. 15:02
Ha adott egy cselekedet, amely minden létező társadalomban erkölcstelen, az azért van, mert hosszútávon rongálja az adott társadalmat, és ez a társadalom tagjai számára is nyílvánvaló. Ilyen például az ok nélküli gyilkosság. Ha erkölcsös lenne, akkor az adott társadalom tagjai kiírtanák egymást.

Ellenben a legtöbb dologról nem ilyen egyszerű megállapítani. Ókorban erkölcsös dolog volt eladnom a lányomat egy másik embernek, mai világban nem az. Mi alapján itélkezel az ókori családapa felett? A saját erkölcsi normáid alapján. Majd 5000 év múlva a te erkölcsösnek vélt cselekedetedet fogja egy történészhallgató kritizálni az ő normái alapján.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
98. beleutomaz... vzolt...
2015.03.23. 15:04
attol mert tablet(inteles) meg x86-os touchos asztali windows lesz. Na ki az aki nem olvas a sorok kozott?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
97. beleutomaz... vzolt...
2015.03.23. 15:09
Ra tudok kapcsolni egy x86-os tablet-re egy kepernyot billentyuzetet? Tudok rajta netezni, dokumentumot szerkeszteni, netezni, filmet nezni, zenet hallgatni, feszbukozni? igen. Tehat ezzel melle lottel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
96. vzoltan007 beleu...
2015.03.23. 15:09
Tiszta szívemből kívánom, hogy soha többé az életedben ne használj 9 incsesnél nagyobb monitort, és élvezd az ingyenes wint!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
95. beleutomaz... vzolt...
2015.03.23. 15:13
Tudsz olvasni? Tiszta szivedbol hulye vagy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
94. vzoltan007 beleu...
2015.03.23. 15:17
External displayekről nem szól az ingyenes licensz. Te talán az MS-nél dolgozol, hogy ennyire magabiztos vagy a dolgodban?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
93. beleutomaz... vzolt...
2015.03.23. 15:18
A licensz az alaplaphoz kotott nem a kijelzok szamahoz. A tobbihez meg olvasd el az elozo hozzaszolasom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
92. vzoltan007 beleu...
2015.03.23. 15:22
A speciális ingyenes licensz a kijelző méretéről szól, semmi másról.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
91. beleutomaz... vzolt...
2015.03.23. 15:27
kulso kijelzovel miota valtozik a minigep eredeti kijelzoje?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
90. Phantomstr... Kajaf...
2015.03.23. 15:29
Ja... pénzért akarják adni azt a cuccot, amit nem volt ingyen kifejleszteni és nincs ingyen terjeszteni és támogatni. A rohadék szemétládák.

Atesz1987 (#6)
"Olyanok jelentkezését várom, akik beballagtak a boltba, és kicsengettek 30 ezer forintot egy legális windowsért."

Jelen!

alfoldi (#13)
"Ne adja ingyen, hanem adja jutányos áron"

Adott egy szoftver, ami nélkül egy 150-300-500 ezer forintos gép egy használhatatlan vaskocka. Ráadásul használhatod a támogatás lejártáig (saját felelősségre azon túl is) Az ingyenes alternatívák réteg- vagy alapfelhasználásra jók. Mégis mennyit ér meg, hogy a géped ne csak a port fogja, hanem betöltse a feladatát, amire megvásároltad?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
89. beleutomaz... Phant...
2015.03.23. 15:30
A sarkitassal nem jutsz sehova, ugyanis millio dollaros szerverek futnak ingyenes szoftware-el. Ez nagyon rosz pelda volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
88. Phantomstr... Atesz...
2015.03.23. 15:33
"És az autóknál még sem az az arány, hogy 90% lopott autóval jár, 10 meg fizetett érte. Ennek oka van."

Persze, hogy oka van. Lopott autóval könnyű lebukni, lopott Windowszal pedig magánszemélynek szinte lehetetlen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
87. Phantomstr... beleu...
2015.03.23. 15:40
A millió dolláros szerverre is megfizetik az "ingyen" szoftver árát. Ott nem a szoftvert fizetik, hanem a támogatást. Mellesleg nem is épp az a kategória, ahova épp a Windows 10-ez szánják. Ezek elsősorban a sok százmillió otthoni gépre és irodákba szánják, nem szervernek.

Márpedig a profi programok, fejlesztői környezetek, stb csak Windowsra vannak és nem fogok még azzal is szopni, hogy wine alatt Linuxon is többé-kevésbé működésre bírjam, a szomszéd Pistikének sem fut a Call of Battlefield Linuxon.

Mozi PC-re én is Kodibuntut tennék, mert oda Windows ágyú volna verébre, és szervert üzemeltetni is Linuxot választanék, de mindenre az sem jó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
86. Atesz1987
2015.03.23. 15:49
Bár sokan jeleztétek, hogy megvettétek jogtisztán a windowst, én azért még mindig azt mondom, hogy ez nem egy általános jelenség az országban/térségben. Nem tudom a világon működő windowsok milyen arányban lehetnek jogtiszták. Ha Zabalint infójából indulunk ki, akkor a fele így is jogtiszta, akkor viszont működik az árpolitika. Komolyan nem értem, mi visz rá valakit, hogy 30 ezret fizessen egy windowsért, mikor ingyen is tudná használni. Persze kérdés, hogy itt a fórumon ki mire használja a gépét, mennyi a fizetése, stb... Én mondjuk meg tudnám fizetni, ha akarnám, de igazából a laptomon lévő eredeti windows számomra semmivel sem nyújt többet, mint a korábbi gépeimen lévő feltört verziók...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
85. beleutomaz... Phant...
2015.03.23. 15:52
profi fejlesztoi kornyezet? INtel paralel studio van linuxos, pgi van linuxos, mirol beszelsz?
Te jottel az olcso ingyenes alternativaval, nem minden ingyenes cucc szar, netezni egy linux tokeletes. Mozizni meg van mas, ami kifejezetten erre van mint az xbmc. Ezeket a szoftokat 60k-300k Ft-os gepekre is lehet tenni. Mindenkinek az igenye szerint. Nemetorszagban az irodak nagyreszet linux-al toltik fel. MIlyen tamogatasban fizetik meg az ingyen szoftware arat?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
84. eriol Phant...
2015.03.23. 15:58
Látom megjött a délutáni műszak, gl&hf...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
83. Terror Atesz...
2015.03.23. 15:59
Alapvetően nem csak az a baj, hogy miért nem csengetsz ki X rongyot a Winért, hanem az, hogy akkor már csengetheted a lóvét másért is, pl Office, aminek elég irreális ára van az otthoni felhasználás komolyságét tekintve, és akkor vedd meg a WinRARt is, meg vedd meg az összes szart, és akkor fél évi fizetésnek adios. Aztán amikor a fogorvos azt mondja, hogy 170 ezer Ft, akkor arra gondolsz, hogy lófaszt veszek én meg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
82. Zabalint Atesz...
2015.03.23. 16:02
Mondjuk ha már etikai, jogi szempontokat nem veszünk figyelembe, egy további tényező lehet, hogy ne legyen a crack miatt hátsó kapu a rendszerben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
81. Zabalint Terro...
2015.03.23. 16:07
Otthonra teljesen jó a LibreOffice, és a speciális szoftvereket leszámítva mindennek van ingyenes alternatívája.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
80. Phantomstr...
2015.03.23. 16:07
Egyébként felmerült bennem, hogy miért mindig a Windows árán rugózik mindenki, amikor egy valamirevaló kép vagy videó szerkesztő ott kezdődik, hogy negyedmillió forint. Ja, persze. Képet és videót nem szerkeszt mindenki.

"INtel paralel studio van linuxos, pgi van linuxos, mirol beszelsz?"

Oké, kiszúrtál párat, ami pont van és ami távolról sem fedi le a teljes piacot. De random példa, mi van a PC Worx-szel, amivel a Phoenix Contact PLC-ire lehet fejleszteni?

Melleslega Parallel Studio az Intel honlapja szerint alaphangon 700$-ba kerül, bő 180 ezer forint. És akkor most tényleg a Windows árán vagy kiakadva?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
79. beleutomaz... Phant...
2015.03.23. 16:10
Igen, miutan draga, es mint irtam alaplaphoz kotott. Ha nem a 300-400 dollaros/euros verziot veszed, akkor egy esetleges hardware gyengeseg miatt repul a 100 euros licenszed. A 700 dollaroz IPS atviheted egyik geprol a masikra, annyi a kikotes hogy egyszerre csak 1 futhat, 1 gepen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
78. CyberPunk6...
2015.03.23. 16:18
beleutomazorom Ma, 12:49
"Itt egyesek kepzavarban vannak.

Attol mert egy film/zene/program szar es csodot jelent a keszitojenek/kiadojanak nem a kalozok a hibasak. A kalozokrol kimutattak hogy ok vasaroljak a legtobb szoftware-t/zene-t/filmet.

Akkor most ki az idiota?"


TE, de nagyon.
A kalóznak meg kell vennie, mert máshonnan nem tudja felrakni, hiszen kell neki egy példány, hoigy megoszthassa. az a sokmillió ember, aki meg attól a párszáz kalóztól szerzi be, nem fogja megvenni. Pedig, ha nem lenne az a párszáz kalóz, akkor az a sokmillió nem jutna hozzá máshonnan és ha csak pár százalékuk megveszi, akkor előrébb vannak.

Egyébként a kalózkodás visszahat a minőségre is, mert a kiadóknak sokkal jobban kellene ügyelniük a renoméjukra.


Atesz1987 Ma, 12:52
"5k-ért megvenném, és rajtam kívül még rengetegen. Ez sima közgazdaságtan."

Csak éppen nem vennék meg annyival többen, hogy megérje. A Microsoft közgazdászai ezerszer több információval rendelkeznek, ami alapján megállapítják az árat.
Ha 5k lenne a win, akkor például kapásból a sok-sok notebook gyártó is vagy ennyiért kapná, vagy nem rakna rá rendszert, mert úgyis csak 5k.
Ez egy kényes egyensúlyozgatás, ahol az Ms-nél is számolnak-számolnak és számolnak.
A részvények és bevételek alapján pedig nem is rosszul.


wishformore Ma, 12:55

Minden effekttel és azonos minőséggel és úgy van annyi fps-ed?
Na jó csaltam, mivel tudom, hogy linuxon nem áll rendelkezésre minden eszköz hozzá, és ezért lehetetlen megcsinálni ugyanolyanra.
Régen a driverekkel annyi gond volt, hogy kb nem is lehetett használni őket, most már csak simán kevesebbet tudnak és nem megy még mindig minden rajtuk.
Én is használok linuxot, tudom hogy állnak...


beleutomazorom Ma, 13:32

Az, hogy berakod a kocsidban a zenédet ahol ül 3 barátod, az még nem szegi meg a feltételeket, mert nem minősül nyilvános vetítésnek / lejátszásnak.


Zabalint Ma, 13:35

Pontosan. Azt gondolni, hogy a politikusok meg a rendőrök sokkal szemetebbek és korruptabbak, mint a lakosság egésze tök hibás gondolat. Ugyanis a rendőrök és a politikusok is ugyanolyanok lesznek, mint a többi átlagos ember. Csak a tűz közelben a reflektorban könnyebb nagyban csinálni és lebukni. De ha megnézed a magyar valóságot, akkor ugyanaz az ügyeskedés megy mindenhol. Hamis számlák, túlszámlázás, számla nem adása, céges meló kiosztása haver cégének... stb.
Az élet minden területén egy adott országban az adott ország polgárai mutatkoznak meg, csak kicsit közelebbről, jobban rálátva.


Atesz1987 Ma, 13:38

Érdekes, ameddig te akartad ennyire leegyszerűsíteni, addig nem volt gond neked, hogy ez bonyolultabb.


beleutomazorom Ma, 14:05

Alapvetően egészen más a környezet és a felhasználás is, ráadásul az OSX sokkal drágább, mint a windows, SOKKAL, csak elbújtatták a hardware árában.
Egy szoftver tesztelése pedig nem egyszerű feladat. Ilyen téren a windows egyáltalán nem áll rosszul (vállalati ügyfelei miatt ez kiemelkedően fontos. A win a méretéhez viszonyítva relatív kevés hibát tartalmaz. Ha egy rakás program ami fuit rajta fos, az nem az OS hibája. Ezek ellen is sokszor jól védekezik. Néha nem, de ez manapság elég ritka.

Szerintem a winben relatíve kevés hiba van (mondom, méretarányosan).


Atesz1987 Ma, 14:15

De többször jön be amit számoltak, és az MS eredményei alapján nem hülyék ülnek ott, még ha sokan szeretik is jobban tudni náluk.

Ha valaki véletlenül eltalál valamit, az nem tudás csak vakszerencse. Semmi több, NULLA teljesítmény.


beleutomazorom Ma, 14:22

Arról nem az MS tehet, hogy az emberek hülyék. Az átlagembert is megilleti végkielégítés, ha kirúgják (súlyos fegyelmi esetén talán megtagadható). Csak ismerni kéne a jogaitokat és nem alárírni a közös megegyezést, amikor a cég küldött el, és ezzel lemondani egy csomó járulékról, végkielégítésről meg mindenről.
Amúgy meg aki olyan munkahelyen dolgozik, ahol tárgyalás van a juttatásokról, ott bizony végkielégítést is lehet kérni, semmi külön dologról nincs szó, tudatosan tervezett karrier valami nívós szakmában (pl mérnök vagy közgazdász) és máris van ilyen.
De mondom X idő után a sima átlagembernek is jár végkielégítés, ha van annyi esze, hogy nem ír alá közös megegyezést, mikor kirúgják.


Atesz1987 Ma, 14:33

Ha szerinted csak ráböktek egyre és nem vizsgálták meg a lehetőségeket és számoltak, piackutattak, nézték a konkurenciát, keresetet, régiós sajátosságokat, OEM partnereket.. stb, akkor joggal hisz téged analfabétának a témában.


Shinjiii Ma, 14:45

Normális beszélgetés folyik, ráadásul ez a téma elég rég kerül elő, sokkal izgalmasabb, mint az amdintelnvidia vonal. De persze te ettől érzed magad nagyon felsőbbrendűnek, hogy kinyilatkoztatod, hogy mások milyen nevetségesek, akkor egészségedre, te sem vagy különb, Ha olyan emelekedett lennél intellektuálisan, akkor be sem írtál volna, mert nem kellene bizonygatnod senkinek, hogy milyen jó vagy.


beleutomazorom Ma, 15:18

A 8 óta hordozható. Nem néztem meg, hogy van-e bármi kötött verziója a nyolcasnak, de amit neten lehetett venni upgradet, az még korábban géphez kötöttet is hordozhatóvá tette, csak deaktiválni kell az előzőn.
Valaki írta korábban, hogy vett nyolcast és a laphoz van kötve, nem néztem még utána, ezért nem cáfoltam, de az biztos, hogy a legtöbb nyolcas hordozható.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
77. Zabalint Phant...
2015.03.23. 16:19
Azok a képszerkesztő, videó szerkesztő programok professzionális szoftverek, de azért használja őket minden kutyaütő is, mert ingyen le tudja warezolni, de amit csinálnak vele, az általában ágyúval verébre. Aki meg dolgozik vele, az miért ne vegye meg? Egyedül azokat tudom sajnálni, és náluk tudom megérteni valahol a warezolást, akik tanulják, és nincs rá pénzük.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
76. Phantomstr... beleu...
2015.03.23. 16:21
3-400 dollár, miről beszélünk? A cégek rendszerint céges licenct vesznek, aminél nem akadály több gépre telepíteni és "darabonként" olcsóbbra jön ki, mint otthonra. Otthonra meg simán 150$-ért kapsz dobozosat, ami nincs alaplaphoz kötve. Az IPS pedig 700$-ért szintén a létező legfapadosabb verzió. Emellett a szoftverellátottság Linuxon továbbra is erősen hiányos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
75. CyberPunk6... Atesz...
2015.03.23. 16:23
Vállalatok, cégek, laptopok.
Ezek adják a világ gépeinek a legnagyobb részét és ezek között nagyon durván felülreprezentált a legális verzió.

Egyébként továbbra is mondom, hogy 30k az egy napi bér azokban az országokban, ahol a legnagyobb az egy főre jutó számítógép...


Meg aztán nekünk otthon is van 3 windows és mind legális. Az egyiket vettem a nagy gépre, a laptopon hozzá járt, a másik laptopon pedig jogosult vagyok licencre bizonyos okokból, a lényeg, hogy legális. Van egyébként még 2 kihasználatlan legális licencem.

Jah meg van egy xp profom is, de azt úgysem fogom már használni soha szerintem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
74. R3LaX123 Phant...
2015.03.23. 16:25
Egy PS, vagy egyéb Adobe szerkesztő progi, esetleg Maya stb simán eléri az egy misit is. Ellenben azzal a programmal pénzt keresnek, nem netezésre használják.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
73. Phantomstr... Zabal...
2015.03.23. 16:26
Igen, legtöbbször a profi szoftverek szintén ágyúval verébre kategóriások az otthoni felhasználóknál. De oka van, hogy azt választják. Széles kompatibilitás, intuitív kezelés. Én videószerkesztéshez sokszor 6-8 ingyenes programból álló csomagokat használok, mert mindegyik csak egyvalamire jó, a Premiere Pro pedig egyben tudna mindent sokkal kényelmesebben, még többet is, mint amire szükségem lenne, csak többe kerül, mint a komplett gépem... kétszer.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
72. CyberPunk6... Zabal...
2015.03.23. 16:26
Kalózkodásaim 90%-a tanulmányi okokra vezethető vissza.

Például írtam a matlabos történetet. Maga a cég mondta, hogy nem akarnak ilyen tanulmányi olcsóbb licencet adni, szedjük le torrentről. Nem azért nem akarnak, mert vegyük meg vagy valami, csak nem akarnak ezzel foglalkozni és ennyi.

-.-
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
71. beleutomaz... Phant...
2015.03.23. 16:27
a 150 eurosat vettem en is diak kedvezmenyel 100-ert. nem vihetem at egyik geprol a masikra, ez van. 300 alatt nem lattam egy olyan licenszet amit geprol gepre lehetett volna vinni, amugy meg home-ot vagy startert vegyen az aki nem akar allitani semmit es omoljon a szar 1000-el mert nem erdekli.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
70. beleutomaz... Cyber...
2015.03.23. 16:29
Legyszi irjal egy orszagot ahol a napi atlagber 100 euro? Dubai?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
69. Zabalint Cyber...
2015.03.23. 16:34
Igazából én könnyen beszélek, mert ma már nem tanulok, online kurzusokat leszámítva, de ott ingyenes szoftverekkel megvagyok, de anno nekem is voltak warezolt cuccaim, mikor egyetemista voltam. Azóta hallottam, hogy áttértek a nummat oktatásban scilabre, ami ingyenes. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy volt olyan szoftver is, amiből az egyetemnek valami ősrégi szoftvere volt, és az oktatótól kaptunk egy CD-t, hogy adogassuk körbe...

Mondjuk én anno, mikor még nem volt saját keresetem, játékokat is warezoltam, manapság viszont amivel játszani akarok, azt megveszem, általában akcióban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
68. CyberPunk6...
2015.03.23. 16:37
beleutomazorom Ma, 16:27

Nem találok olyan window 8-at, amit ne lehetne átvinni másik gépre. ezt keresem 10 perce.

Linkeld már be kérlek a te verziódat, ami nem vihető át.

beleutomazorom Ma, 16:29

Egyet?
Akkor legyen Norvégia.

Egyébként napi 100 euró az csak 600 ezer forint havonta. ^^
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
67. Phantomstr... beleu...
2015.03.23. 16:37
Hát akkor valahogy nagyon beszopattad magad, mert nekem olyan verzióm van, ami itt és most 32 ezer forint (115-125$ nem tudom az aktuális árfolyamot), és simán átvihető és aktiválható másik gépen. Az pedig, hogy te smucig voltál és annak a bizonyos olcsó húsnak híg lett a leve, már nem más hibája.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. beleutomaz... Phant...
2015.03.23. 16:39
smucigsag jovedelem kerdese. Nem voltam smucig es megneztem mit veszek, de az MS megvaltoztatta a szabalyokat. Meg jarhatsz te is igy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. beleutomaz... Cyber...
2015.03.23. 16:40
Norwegia? ott elsz? Fizetsz te 500-900 eurot havonta a lakhatasert? Potom 500k huf havonta? Fizetsz te 33-50% jovedelem adot? Egy dolog a brutto egy a netto es egy mibol elsz. Norwegiaban 10 eurot is megneznek nem 100-at.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. CyberPunk6... Zabal...
2015.03.23. 16:41
Én úgy oldottam meg a játékkérdést, hogy nincs rá időm
Az volt a 10%, meg olyan zenék, amit sehol nem lehet beszerezni legálisan, vagy csak olyan felületen, amin nem tudom hallgatni.

Filmeket is maximum 1-2-t nézek meg évente otthon.

Most elkezdtem gondolkodni, hogy miket is warezolok, de lényegében csak olyat, ami a tanulmányaimhoz kell. A legtöbb professionális cuccra is jogosult vagyok vagy a munkahelyem vagy a tanulmányaim miatt.

A games of thrones nem tudom, hogy legálisnak számít-e, ha van HBO előfizetésem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. beleutomaz... Cyber...
2015.03.23. 16:42
a HBO elofizetes nem jogosit fel az internetrol valo letoltesre. A tv-drol lekaphatod felvevovel. De szerintem meg az is kerdeses.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. CyberPunk6... beleu...
2015.03.23. 16:47
Nettó 100 eurót értettem.

Norvégiában az átlagfizetés olyan 800k havonta NETTÓ-ban, ami jóval több, mint a napi 100 euro. Olyan 130 körülre jön ki nettóban.

A lakhatás nagyban függ attól, hogy hol laksz, 400k-ért is van nagyon jó lakás, persze kérdés mekkorát akarsz. Ráadásul itt úgy szokás, hogy a rezsi is benne van a bérleti díjban, tehát ennyivel le is tudtad a lakhatást.

A kaja nem több, mint a duplája a magyarnak. Az import cuccok meg ugyanannyiba kerülnek. Ami drága az a helyi szolgáltatások, de az mindenhol a világon az. Hiába jön ki rá horror összeg a fizetéshez márve rájössz, hogy máshol is annyi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. frenc beleu...
2015.03.23. 16:47
"Nyugaton" azert az nem elrugaszkodott pelda. Sem a napi 100 euros atlagber, sem pedig az 5-900 euros atlag lakhatas.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. beleutomaz... Cyber...
2015.03.23. 16:48
akkor mehetsz meg odebb, az nem Norwegia vagy skandinav orszag.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. CyberPunk6... beleu...
2015.03.23. 16:50
Az a kérdés csak vicc volt.
Tudom, hogy jogilag nem jogosít fel.

Csak tulajdonképpen az egy HBO sorozat, amit nézhetsz hd-ban, ha előfizetsz a HBO-ra, és tulajdonképpen csak annyi történik, hogy a gépen nézem.

Tudom, hogy jogilag ez nem jogosít fel rá, csak mint érdekességet jegyeztem meg. Hiszen itt a HBO-nak nem is keletkezik kára. Ugyanis kifizetem azt a pénzt, amiért cserébe egyébként nézhetem.

Ez olyan, mint a megvett legális CD-ről feltenni a saját mp3 lejátszódra egy számot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. CyberPunk6... beleu...
2015.03.23. 16:51
Nem megyek most sehová, tegnap jöttem haza onnan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. frenc
2015.03.23. 16:57
Es ha mar nyugat, akkor az (atlag) hozzaallas az, hogy az (atlag) emberek nem torrenteznek, hanem vasarolnak. Egyszer meg en is meglepodtem, mikor azt mondta valaki, hogy elvesztette az office serialjat, ezert most mehet a boltba uj office-t venni, hogy telepiteni tudja az uj gepere. Vagy hogy a kissrac a zsebpenzebol szamitogepes jatekot vesz a boltban, eszebe sem jut letorrentezni.
Persze teny, hogy ehhez a hozzaallashoz sokminden kell, de legfokepp eleg penz. Az (atlag) magyar fizetesbol + a gonosz modon beszedett artisjus ado miatt teljesen megertem, hogy nem vasarolnak az emberek, hanem inkabb letoltenek. Tulajdonkepp az artisjus miatt mar csakazertis toltogetnek. Mondjuk szoftvert pont nem, mert azok azert plussz funkcioval (pl. frissitesek) is jarnak, ha megvesszuk oket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. beleutomaz... Cyber...
2015.03.23. 16:58
En svedorszagban elek mar vagy 7 eve, nem olyan jo a fizetes mint irjak. Egy apolono mx 2000 eurot keres bruttoban amibol netto 1200-at visz haza. Ebbol fizet mindent. Egy egyetemet tanult emberke kaphat 3-5k eurot havonta bruttot es abbol kb 2-3k marad nettoban es abbol fizet mindent. Amikor a bruttod atlepi az 5k-t akkor az ado 33%-rol 50%-ra ugrik. Ez igy van. A svedorszagi fizeteseket bruttoban adjak meg mindig. Mindig tehat minden infot amit kapsz az brutto fizetes. abbol nem hajigalsz ki 100 eurokat hasznavehetetlen szarokra. A norweg helyzet a svedhez kepes 10%-os elterest mutatott eddig. Tehat az info teves.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. SgScorpion
2015.03.23. 16:59
@Atesz1987

Engem is beleszámíthatsz...

Nos... először is el szeretném mondani, hogy szerverekre is van Windows, csak kicsit magasabb (NAGYON MAGASABB) Áron.

Míg nálunk a Windows 30k addig USA-ban 60$ Érzed a különbséget?

Szerinted a céget fogja érdekelni, hogy egy 10Milliós országban néhány hülye károg, hogy a Windows drága?

Windows 10-et mindenképp frissíteni kell a 7-esre kedves Tulajdonos (köztük én is). Mert a mainstream támogatás sajna ha jól tudom, idén lejár.

És Atesz, az hogy a Windows-t nem veszik MO-n, az nem azt jelenti, hogy az egész világon nem veszik, az OLCSÓ 60 DOLCSIS WINYÓT, AMI KB EGY AMERIKAI/LONDONI EGY NAPI FIZETÉSE SE! (Nah közgazdász, 3000 Font havi fizetést kap az átlag SZAKmunkás, jó számolgatást).

Jó lopást a későbbiekben is, remélem egyszer a jövőben a TEK fogja berúgni az ilyen emberek ajtaját lopás miatt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. CyberPunk6... frenc
2015.03.23. 17:00
Ez ráadásul egy öngerjesztő folyamat, mert a sok vásárló több ÁFA, több bolt, több munkahely, a nagyobb bevételből tengődő üzlettulajdonos akiknek munkát ad is vásárolnak és ettől végülis mindenki könnyebben megteheti, hogy megvegye.

De ameddig mindenki letölti, az kieső áfa, nincs értelme kb a szoftverboltoknak, kevesebb munkahely, több munkanélküli segély, és akik segélyen vannak kevesebbet vásárolnak a többi boltban, és ezért abban a boltban kevesebb munkaerő kell ,a tulajdonos is kevesebbett keres és költ...


Nem a legjobb a gazdasági modellünk ésszerűséget nézve, de a végletekig egyszerűsítve valami ilyesmi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. Phantomstr... beleu...
2015.03.23. 17:03
De most akkor mi a felháborodás kiváltó oka? Ismerted és elfogadtad a feltételeket. Az, hogy később változtatott rajta, az nem a te károdra történt, hanem a későbbi vásárlók hasznára.

Én is vettem Windows 7 diák licenct, annál az volt a feltétel, hogy évente igazolnom kellett, hogy még tanulok és talán 1500 forintért megújítanom a licenct. Cserébe évi 1500 forintért használhattam egy eléggé lecsupaszított Windowst. Mégsem hisztizek, hogy "kidobtam az ablakon 6000 forintot", mert ezeket a feltételeket vállaltam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. I.Jozsef83
2015.03.23. 17:05
Te atyagatya mazzag


CyberPunk666 csak ITT e cikknél

11
12
14
16
19
22
23
25
29
30
34
36
37
40
42
46 11ó18p -GO toalett
64 11ó53p
67
76
84
85
88 12ó32p

Nocsak hova lett ?

156 16ó18p majdnem 2 órára eltűnt... kezdtem aggódni
159
162
166
170
172
175
176
180

Nem semmi mennyiség , de összehoztam ... ennyi okosítás után van még mit mondani ? ja és még csak 17 óra 5perc van


Nem semmi ez a miCRosofT
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. beleutomaz... Phant...
2015.03.23. 17:06
Az a gond hogy en nem ezeket a felteteleket vallaltam. Tehat ez igy nem oks. Mig diak voltam jart nekem az ingyenes Windows 7 enterprise, es nem karogott senki semmiert. Mikor annak vege lett tobbet nem hasznaltam. Abbol az idobol van egy legalis w2k3 licenszem es egy w2k8 licenszem is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. CyberPunk6... beleu...
2015.03.23. 17:07
A Norvégok a svédekhez járnak vásárolni, mert olcsóbb. Mi is voltunk szombaton, mert simán megéri átautózni.


Itt egy ismerős ápolónő az 26k koronát keres + pótlékok.
Hogy nettó vagy bruttó, most nem tudom megkérezni tőle, de még bruttó esetén is megvan a napi 100 euro feletti nettó bér.


De van olyan példám is, hogy háromtagú család él egy buszvezetői fizetésből (28k nok) és van mit enniük, minden számla ki van fizetve, még norvég nyelvtanfolyamra is járnak, és még nyaralni is jönnek majd haza
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. Phantomstr... beleu...
2015.03.23. 17:12
Mármint mit vállaltál és hogyan változott ez meg a te hátrányodra?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. beleutomaz... Cyber...
2015.03.23. 17:23
Tehat egy Mo-n nem elo, nem mo-i atlagfizetessel szamolo magyar be akarja bizonyitani hogy egy atlag magyarnak mennyi egy windows licensz.
Nem csak az szamit hogy mennyit keres hanem hogy mennyit dolgozik erte. Ilyen fizetesek itt is vannak. Az illeto kb 20 orat tulorazik per het. Neki nem kell windows egyaltalan. A napi bruttoval az a gond hogy bemesz a boltba azt mondod latom hogy a kenyer ara brutto 10 euro most akkor netto 6.5-ert hazaviszem. Ertelek hidd el.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. I.Jozsef83 Cyber...
2015.03.23. 17:25
2015. 03. 23. 17:00
De ameddig mindenki letölti, az kieső áfa, nincs értelme kb a szoftverboltoknak, kevesebb munkahely, több munkanélküli segély, és akik segélyen vannak kevesebbet vásárolnak a többi boltban, és ezért abban a boltban kevesebb munkaerő kell ,a tulajdonos is kevesebbett keres és költ...


Majd ha a munkáltató/munkaadó a dolgózójának ( aki/k 8 órában rendes munkaidőben fix állásban robotol/dolgozik neki ) adna NETTÓ 150ezer Ft fizetést , akkor talán ez a dolog megfordulna ! Gondolom apuci megalapozta okossággal fejecskédet , gondolkodásmódodat .

A tulajokat nem kell félteni , nem véletlen dolgoztatnak minimálbér körül - hogy neki minél több maradjon . Legyen akármilyen cég vállalkozás intézmény . Az állam csak megszab egy minimál összeget aminél kevesebbet NEM ADHAT ! Munkáltató adhatna többet, megtehetné, de a minimálbér összegéhez, mint alap nagyon ragaszkodnak ... és visszaélnek munkavállalók mindennemű lebecsmérlésével , mind anyagi , emberi és jogi tekintetben , az emberi méltóságában .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. beleutomaz... Phant...
2015.03.23. 17:27
Nekem karomra valtozott az MS hozzaallasa, es miutan ilyen tipuso modositasokba a vasarlo nem szolhat bele csak lenyelheti igy semmilyen szinten nem tamogatom az MS-t. Ha csak az idei EULA modositast nezem, akkor egyszeru a dolog. Minden MS account adatait felhasznaljak es kemkednek a gepeden es ebbe bele kell egyezz. Ha nem tetszik mindegy mennyit fizettel a termekukert nem hasznalhatod. Nincs 2 napja hogy elolvastam. 100 euro-ert ezt is kapod. Nemcsak a 100 euro-bol fogjak fejleszteni a windows-t mint ahogy eddig se igy tettek. Amennyiben meg akarom tartani MS tagsagomat (Windows service, office service, Windows for mobile, hotmail/outlook etc) ebbe bele kell egyezz. Skype? ugyszinten. Te hol egyeztel bele?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. beleutomaz...
2015.03.23. 17:31
Ember lassatok mar tul ezen a mit vettem dolgon. A windows 10 az mint szolgaltatas lesz jelen a gepeteken. Nem lesz a tulajdonod. Minden nemu valtoztatasba most beleegyeztel. Nem kapcsolhatod ki a windows update program reszt. Kotelezo. Azt update-elnek a gepeden amit akrnak. Minden nemu jogsertest megbuntetnek. az a kurva 100 euroert kiszolgaltatod magad. Miert fizetnek ezert? Ha a rendor a tolvajt vedi akkor teged akit megkarositottak mosolyogva bologatsz es adsz a rendornek is penzt?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. CyberPunk6... beleu...
2015.03.23. 17:32
Én nem akartam bebizonyítani, hogy egy magyarnak mennyi a windows licence. Én azt mondtam, hogy máshol ez egy napi fizetés és hozzájuk mérik az árazást.

A buszvezető 35 órát doglozik egy héten. A 35 felettiért már túlórapénz is jár, de nem szokott sokat túlórázni.

Az ápolónő sem szakad bele a munkába, ott alapból nincs túlóra, mert 3 műszakban váltják egymást folyamatosan. Nincs munkaerőhiány náluk.


Ezt a napi bruttós dolgot meg nem is értem. Én azt mondtam, hogy a nettója is megvan napi 100. Mint írtam, nem tudom, hogy a 26k az bruttó vagy nettó, DE ha bruttó, akkor is megvan a napi 100 euro NETTÓban.



Én egyébként nem Norvégiában élek, ott a közvetlen családom lakik. Vannak annál jobb helyek is.

Nekem nem tetszik benne, hogy egy csomót tanultam és ott annyit keresnék, mint bárki, aki szart bele az egész életébe és nem tanult semmit.

Nagyon kicsik ott a szórások fizetésben. Ami magyarországon meg túl nagy. A kettő között lenne egészséges szerintem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. Phantomstr... beleu...
2015.03.23. 17:35
Össze-vissza irkálsz itt mindent. Az előbb még ez volt a bajod:

"a 150 eurosat vettem en is diak kedvezmenyel 100-ert. nem vihetem at egyik geprol a masikra, ez van. 300 alatt nem lattam egy olyan licenszet amit geprol gepre lehetett volna vinni

Lassan onnan, hogy vettél egy alaplaphoz kötött OEM lincenct, eljutunk az illuminátihoz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Terror Cyber...
2015.03.23. 17:35
Akkor adhatnál valami tippet, hol érdemes élni, mert én is unom, hogy hülyére tanultam magam azért, hogy alig keressek többet a diplomás átlagnál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. CyberPunk6... I.Joz...
2015.03.23. 17:36
"Gondolom apuci megalapozta okossággal fejecskédet"

Mi ez a személyeskedés?

Ki féltette a tulajdokat? Én csak azt mondtam, hogy kevesebbet keres és kevesebbet költ. Mi köze ennek a kizsákmányoláshoz?

Egyébként a foglalkoztatottság növelése növelné a béreket is, mert sokkal kisebb harc lenne a munkahelyekért. Akkor sokkal könnyebb lenne a jogaikért is kiállni az embereknek.

De ennek egyébként semmi köze semmihez. Se a hírhez, se a topichoz, se a hozzászólásomhoz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. beleutomaz... Phant...
2015.03.23. 17:41
Attol hogy meg te valamit nem ertesz nem jelenti azt hogy nincs ertelme. Max a hozzaszolasaid teged mernek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. CyberPunk6... Terro...
2015.03.23. 17:49
Nem tudom, erősen szakmafüggő.
De ha a diplomás átlagfizetésnél alig keresel többet Magyarországon, akkor neked valószínűleg Norvégia való. A minimum és a maximum fizetés között kb kétszeres a különbség. Ami eleinte nehéz lesz, külföldiként bekerülni főállásba, de ha az megvan, akkor sokkal jobban lehet élni, mint Mo-n a diplomás átlagbérnél kicsit többől.

Megnéztem közben a magyar diplomás átlagfizetést... Ez egy pályakezdő mérnök keresete... szomorú, hogy ennyire szar.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. beleutomaz... Cyber...
2015.03.23. 17:53
Offtopic
Nezd, munkaerohiany mashol sincs, munkahely hiany van es fizetes hiany.
En pro kontra hiszek neked, de en mindent amit irtam a sjat eletem alapjan irtam es ez alapjan svedorszagban senki nem hajigal ki 1000sek/100eur valamiert amiben csalodott. Ha pl akarsz megmutatok egy hozzaszolast egy csalodott vasarlotol aki megvette a sims 4-et 60 euroert.

Mindezt tette a joletben, es nem a mo-i 100-150k huf-os fizetesbol, ahol amennyire en sejtem mindent kifizet akkor marad 10k huf-ja extra.
Ugyanigy csalasnak erzem beulni egy szar filmre 1200-ert. Nem johetsz ki a kozepen hogy kerek vissza 750 mert gane a film. Ha masvalaki csalassal jut penzhez azt a torveny bunteti. Itt megjelenik egy dolog, az hogy a windows tobbet nem kotott hozzad, felhasznalo vagy es ebbol barmikor kitilthatnak fuggetlenul attol mennyit koltottel. Ez picit eros 100 euroert. Sokat lehetne meg irni de mar unom a magyarazkodast. Van sajat tapasztalatom ami nekem eleg, es latok, hallok dolgokat. Probalok informalodni.
1 hete azt irtak minden kalozverzio frissithet. Nem tisztaztak a legalitas kerdeset, mert indiaban es kinaban erdekuk van a kaloz > legalisra cserelni.
Ott mindez ingyert megy, mert a kinai kormany szot emelt es allami korben sajat kinai linuxra ternek (ez is csak egy hir) at ami az ms-nek kb 10 millio eladott peldanyt jelent, marmint nem eladottat. Ezzel hogy 1 hete ezt irtak sok embert becsapnak aki nem olvas el minden hirt. A mai hirbol kissebb lesz a hirveres (akik nem olvasnak tech oldalakat nem fogjak tudni) igy sok ember csalodni fog vagy porul jar es az MS mossa kezeit. Csak elmondom hogy latom, lehet maskepp is. Az ido megmondja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. CyberPunk6... beleu...
2015.03.23. 18:00
Itt sem pazarolnak. Attól, hogy sok pénzed van még nem kell elherdálni. Csak míg magyarországon egy átlagos ember feléli az egész fizetését, és még arra sincs, amire kéne, addig máshol simán belefér. Nem akarnak költeni ott sem, de kell és megteszik. Az árazást meg hozzájuk lövik be. Most lehetne a fele az ára, akkor ott ugyanannyian vennék meg, és nálunk sem vennék meg többen, mert a legtöbbeknek nincs ennyi sem. A legtöbbeknek nincs semmi extra pénzük az életükön felül.

Nem is értem, hogy élnek meg az emberek Magyarországon egyébként annyira kevés pénzből, ami az átlag fizetése.


Munkaerő hiány van sok helyen, Magyarországon is. Tudom, mert én csak emiatt vagyok még itt életvitelszerűen. Csak nem minden szakmában. Hatalmas hiány van mérnökökből. Ez pedig meglátszik a fizetésen is. Még akkor is ha kevesebb, mint egy német mérnöké, jóval több, mint az itthoni átlag. Jóval megbecsültebbek a munkahelyen is.
Megnéztem a diplomás átlagbért. Tudod ki keres Magyarországon mérnökként annyit, mint az egyetemi végzettségű átlag? Egy pályakezdő BSc-s az első 1 évben...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Soruti
2015.03.23. 18:02
Azért őszintén. Nem a legjobb cég az MS de azért jó pár helyről lehet beszerezni legális Windows-t:

Tanárok, középsulisok: Tiszta szoftver program
Egyetemisták: MSDNA
Cégek esetében bár Windows nem, de ha a céget vásárol SA-t az Office csomag mellé 4eFt-ért megkapod (nekem is így van) és 2 gépre telepíthető.
Office 365 25000Ft/év-ért 5 gépre megvehető.

Akiknek meg nincs szükségük Ultimate verzióra (mert perszre torrentről mindenki azt szedi csak sok esetben azt nem tudja miért, mert pl nem használ merevlemez titkosítást) annak azért már 23eFt-ért (Home Premium) elérhető a windows, ami már azért megengedhető sztem.

Persze, lehet köpködni, de azért abban a rendszerben elég komoly munka van, és nézd úgy hogy a gépeden ma már az életed tárolod (fotók, videók, stb...) Ez ha valakinek nem ér meg 25eFt-ot 3 évre kb azzal nem lehet mit kezdeni, mivel ezért a pénzért nem csak a terméket veszed, de a biztonsági frissítéseket is folyamatosan kapod mellé, illetve az új funkcionalításokat, ami valljuk be már benne van az árban. Nem is értem miért kell ezen ennyire háborogni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. beleutomaz... Cyber...
2015.03.23. 18:08

En csak Munkahely hianyt tapasztaltam. Itt nincs hiany egyetemet vegzetsegu emberkekbol. Tavaly a valasztasok kapcsan egyszer kiirtak hogy a vegzettek 95% munkanelkuli es atkepzesen megy at. Aki nem megy atkepzesre az mester es doktori tipusu kepzesekre jelentkezik mert az is fizetes. Amibol hiany van az a szakmunkas. Na most abbol is diploma kell meg egy takaritonak is.
Nem tudom mibol van NOrwegiaban hiany de itt tuti tobblet van es sokan, folge a hely svedek akiknek a norweg nyelv gyerekjatek szives oromest atkoltoznek, ismerek min 5 ilyen emberket de hallomasbol tobbet is tudnek.
Ember hiany nincs, tudtommal. De mint irtam ezt en tudom igy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. CyberPunk6... beleu...
2015.03.23. 18:13
Nem tudom olvastad-e, amit még hozzáírtam.

Nem tudom, hogy miből van hiány, de az olajiparba vesznek fel mindig embereket és az még norvég mércével is jó fizetést ad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. _DiEGO_
2015.03.23. 18:13
Azta kutyafáját , mennyi ráérő ember van itt kapkodom a fejem olvasok okosságot, baromságot egyesektől ... van ki a fórumozásból is megél

No de gyorsan rákerestem mi van épp a közelben ... Win 7 csak azért nincs jelen , mert haver telepíti a nemrég vett laposára - 3 hét után beleunt a 8-asba
Messziről jött ember mond amit akar , de tessék , nekem már Win95 óta eredeti mindenem mobillal nem épp tökéletes a felvétel így estefele , de :


VISTA kimaradt az életemből , mint ahogy Win 8 is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. beleutomaz... Cyber...
2015.03.23. 18:17

Az olajipar az ahol olyasmit kernek amim nekem nincs, es tudtommal keves embernek van. Errol hallottam. De mint mondtam nekem az nem palya. Van kemia, fizika es egy anyagtudomany mernoki diplomam es ez eddig sehol nem kellett. Majd egyszer.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. beleutomaz... _DiEG...
2015.03.23. 18:18
Ejha, a hozzaszolasom a foton. Koszi Diego.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. CyberPunk6... beleu...
2015.03.23. 18:22
Ezekkel nem tudsz jó állást találni? Vagy csak svédországban nem?

Az olajiparban mindenféle munkaerőt keresnek, például sima munkást is.
Persze két hétre mész és addig szarrá dolgozod magad, majd pihensz otthon 2-4 hetet. Ezt kevesen bírják.

Anyagtudmánymérnöki? Ez valami gépész vagy vegyész, vagy micsoda?
Ezzel nem találsz jó munkát?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. beleutomaz... Cyber...
2015.03.23. 18:28

Ezek ma nem divatos szakmak. Olajiparhoz nem jo a fizikumom hogy 2 hetig szarra dolgozzam magam. Otletnek jo de van amihez olyasmi is kell amivel nem szulettem. MInt irtam ez az en esetem. Az anyagtudomany sokretu dolog, de mint a legtobb mernoki szakma gyartast feltetelez. Na az nincs vagy csak keves. Igy bukik el a kemia diplomam is mivel ezzel akar laborba is mehetnek de nyugaton a laborans az kulon szakma igy ezzel sem erek el semmit. Ez az en eletem, es igy basztam el 25 evnyi tanulassal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. beleutomaz... Cyber...
2015.03.23. 18:32

[LINK]
ha ilyeneket tudnek mar egyszerubb volna az elet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. CyberPunk6... beleu...
2015.03.23. 18:34
Anyagtudományt mi is tanultunk, csak ilyen "anyagtudományi mérnök"-ről nem hallottam, és a mi tantárgyunkból kiindulva ilyen vegyészmérnöki - gépészmérnöki vonalon tudom elképzelni.

Én villamosmérnök vagyok, és ez eléggé szerteágazó, sok dolgot lehet vele csinálni, persze abban nem árt kiművelni magad. De nem hiszem, hogy afrika szavannáin kívül lenne hely a világon, ahol ne lenne rá szükség.

Maximum nem lehet válogatni, de valamilyen formában, mindenhol jelen van.

Egyébként nem is tudtad elfogadtatni sem ott a munkahelyen? hiszen releváns végzettség.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. beleutomaz... Cyber...
2015.03.23. 18:45

Az allitolagos szakma az anyagok szerkezeti felepitesetol azok felhasznalasaig terjed. Sokminden megy ala az olvasztastol az otvozesen at egeszen a modern szamitogepes modelezesekig. Sajna mint mondtam szuk res ez minden szempontbol. Az egyetemek vesznek fel limitalt fizetessel limitalt ideig es futnod kell a penzed utan. A villamosmernok az kellendobb itt svedben is. Ez van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. R3LaX123
2015.03.23. 18:46
Nem tudom, hogy kell offba írni, majd valaki súgja meg

Én nem értem, hogy miért sírnak az egyetemet végzett emberkék, hogy nem tudnak elhelyezkedni, nincs meló stb. Ha kicsit is értelmes a szakmája, és össze tud dobni egy normális CV-t és tényleg akar melót találni, akkor simán lehet nagyon jókat kifogni. Nekem egy szar mechatronikai technikusim van. Az első helyre, ahova jelentkeztem, adtak volna céges autót, telót, laptopot, 300 bruttót+ cafetériát. Sajnos nem volt jogsim így ez ugrott. A mások helyen ahova jelentkeztem, 300bruttó+cafetéria+lakástámogatás (vagy miez, a lényeg, hogy albérletet fizették volna). Közben, behívtak oda, ahol a gyakorlatom volt, el is fogadtam, most 210 a nettóm és baromi laza melót végzek (átlag 8 óraból 4 meló, többi felmnézés, telózás, alvás stb). De közben hyívtak még jó pár helyre, de egyelőre itt maradok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. beleutomaz... R3LaX...
2015.03.23. 18:52

A te eseted is egyedi. Kerdezd meg a maradek 99% mechatronikasat. Aztan gyere vissza.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Szefmester
2015.03.23. 19:55
Azt úgy megkérdezném félve, hogy ha van egy legális win8.1 kulcsom, és kapjuk majd a frissítést a win10-re, meg lehet e csinálni azt hogy a win8.1 kulcsával egyből a win10et rakni fel? Ne kelljen gyakorlatilag duplán telepíteni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. thedevelop... Szefm...
2015.03.23. 20:51
Ez jó kérdés. De valahol olvastam, hogy most már nem lesz olyan gond,a kulcsokkal, mint a 8 és a 8.1 esetén volt.
Tehát elvileg igen, tudod majd aktiválni a Windows 10-et egy 8-as, vagy 8.1-es kulccsal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. nemlehet beleu...
2015.03.23. 21:34
Anyagtechnológusként mondjuk valamilyen minőségbiztosítási (pl hegesztett szerkezetek) vagy kötéstechnológiai cégnél nézelődj. Meglepően sok ilyen cég van Mao-n és súlyos munkaerő hiány van. De ha esetleg van egy kis tőkéd hegesztőrobot vezérlést is érdemes tanulni pl Cloos. Egyik egyetemi évfolyamtársam is elvégezte és bár kibukott de így is jobban keres mint egy pályakezdő mérnök és ehhez nem kellett elmennie külföldre.

Ahol én vagyok gyakornok ott is sokkal több munka van mint szakmérnök és folyton keresnek embereket. Csak sajnos nincs, vagy aki van az nem megbízható. Pedig a cég se kispályás, minden iroda légkondicionált az utolsó titkárnő is 60k-s irodai széken ül, az összes szakmérnöknek saját céges autója van (2013-as astra). Szóval van itthon is lehetőség csak érdemes kicsit kiszakadni az elterjedt pályáktól.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. vzoltan007 beleu...
2015.03.23. 22:59
"Legyszi irjal egy orszagot ahol a napi atlagber 100 euro? Dubai?"

WTF? Te hol élsz? E szerint 9 európai országban 8 eurónál magasabb a minimum órabér - namármost akinek számítógépe van, az légy nyugodt, hogy nem a minimumot keresi.

Én speciel egy nem túl kiemelkedő munkakörben simán többet keresek napi nettó 100 eurónál egy középeurópai országban.

Talán tanulj, műveld magad, és akkor fogsz találni te is jól fizető állást!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. _DiEGO_ vzolt...
2015.03.23. 23:26
Nemlátod mi a nick name ?
bele ütöm az orrom - mindenbe
Mesedelutan megvolt minden reszrol . Igy kell irni talan komolyabbnak neznek mindenkit. Kicsit gugyen ekezet nelkul . Okositani mindenki akar , csak azt nem ertem miert itt egy windows cikknel .
Ha meg mindenki csak tanulna okor valna belole es hamarosan ehen halna mindenki , mert dolgozni termelni is kell csomo embernek. Aki nem MO-i nem ertem miert pofazik az itthon eloknek . THE END
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. jamborka Cyber...
2015.03.24. 08:14
Jelenleg Miskolci Egyetemen tanulok Én magam is De nem Anyagtudományi mérnök leszek hanem Műszaki anyagmérnök. Polimer és Vegyipar szakiránnyal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Pandion
2015.03.24. 10:56
Ez aztán a parázs vita! Bevallom nem olvastam végig, de pár gondolat eszembe jutott. Szegény Microsoft, mennyi lopott windowst használnak, nekik meg felkopik az álluk. Illetve Bill Gates a világ leggazdagabb embere, akkor most miért is sajnáljuk? Láttátok azt a részt a South Park-ból amikor a letöltésről szól, tökéletesen megragadja a lényegét, szegény XY rapper nem tudja megvenni a szigetet a gyereknek a letöltések miatt, szegény XY énekesnő a kisebbik magánrepülőt kénytelen venni a letöltések miatt, nagyon sajnáljuk őket, az a sok szemét letöltő meg ingyen hallgatja őket. Jó persze ez csak vicc, de van alapja. Pontosan miért is teszi lehetővé a Microsoft a nem legális Windows frissítését? Ha annyira fáj neki, akkor léphetne ellene, de nem teszi, már évtizedek óta. Lehet, hogy így is megéri neki?
Mondom ezt én, aki kb 10 évvel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy legyen akár egy legális fizetős programom is azóta pedig fizettem a windowsért is, és még sok másért is (nem vagyok álszent, nem mindenért fizettem), de efelé haladok. Miért? Mert már megtehetem.
Egyébként : "Az új Btk. úgy foglalt állást, hogy a kizárólag személyes célokat szolgáló szerzőijog-sértések esetében indokolatlan lenne a felhasználók tömeges büntetőjogi felelősségre vonása." Tehát magán célra még a btk sem bünteti a "lopott" windows-t M.O-on.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. CyberPunk6... Pandi...
2015.03.24. 11:12
A south park jó társadalomkritika általában, de azért érdemes a helyén kezelni. Mert alapvetően a viccelés és kifigurázás a célja, és nem mindig megfelelő a valóságnak.

Én is tudok, hozni történetet arra, hogy miért is kell hagyni mindenkinek, hogy bármennyire is agzdagodjon ameddig tisztességesen teszi.

[LINK]

Előtted is ott a lehetőség és fontos, hogy legyen ami ösztönözi az embereket rá.

Szóval lehet sokfelöl megtámogatni a dolgokat.

Egyébként, ha megnézed, akkor nem irreális dolog, hogy bill gates legyen a világ leggazdagabb embere és közben mégis jogosan szerezzen pénzt az MS.

Ha te kitalálsz egy terméket és vállalod a kockázatokat, és a rengeteg befektetést, akkor nyilván reális időn belüli megtérülést szeretnél. Ha ez most utána sikeres lesz és ezért sok pénzt keresel vele, az miért lenne baj? Egyébként az MS nem a windowsból szedi meg magát, hanem a körítésből. Emiatt nem üldözi a kalózpéldányokat a magánszemélyeknél.

Nekik az a lényeg, hogy mindenki ezt használja.

De azért az is érdekes kérdés, hogy mennyiért adhatja az MS, mert ha meg nem térül meg, akkor mivel a körítésből szedi a nagy pénzt, azonnal tisztességtelen árukapcsolással vádolnák meg (lásd ie, media player botrányok). Szóval közben egyébként köteles úgy pozícionálni, hogy ne büntethessék meg miatta a versenyhivatalok.


Még annyit hozzátennék, hogy Bill Gates egyébként természetudományos vonalon egy zseni. Nem egy Steve marketing jobs, hanem tényleg egy komoly szakember.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Zabalint Cyber...
2015.03.24. 11:19
Ahol tanultam, ott volt anyagmérnök szak, mivel az egyetem eredendően vegyipari volt, így nyilván hasonlított a vegyészmérnök képzésre, de elsősorban olyan anyagokkal foglalkoztak, amiket főleg az építőipar használ, úgyhogy a válság nagyon betett nekik. Mondjuk jó ha 10% végzett az azon a szakon kezdők közül, szóval sokan nem lehetnek...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Zabalint Pandi...
2015.03.24. 11:21
Mit számít, hogy mennyire gazdag Bill Gates? Ezen logika alapján mennyire kell gazdagnak lennem, hogy már ne legyen elítélendő, ha engem károsítanak meg? Egy 3 milliárdos lottó nyeremény már elég, vagy még nem, de Csányitól már szabad lopni mondjuk?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Zabalint Cyber...
2015.03.24. 11:27
Mondjuk az a történet szerintem urban legend, és emellett erősen csúsztató is, mert az Obama Care nem arról szól, hogy mindenki egyenlő, a szociális háló azzal együtt is gyengébb az USA-ban, mint Európában, a szociális háló léte önmagában nem jelent egyenlősdit, és teljesen nem szüntethető meg.

Egyébként szigorú iskola lehetett, ha mégis valós lenne, mert én például ez esetben is ugyanolyan jegyeket kaptam volna, mert amúgy sem tanultam.

Szerk.:
Utóbbival azt akarom mondani, hogy szerintem a valóságban a módszer esetén senki nem bukna meg, hanem 2-est vagy 3-ast kapna mindenki. Vagyis olyan lenne, mint az a langyos világ, amit szocializmusnak hívtunk, és ami miatt ott tartunk, ahol...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. j.panzer
2015.03.24. 11:31
"...A vállalat illetékesei nem sokkal később úgy látták, a sok-sok félreértést látva mindenképpen tisztába kell tenniük az ügyet, mert az üzenetet nem úgy gondolták, ahogy azt a többség megértette..." - Talán, esetleg meg kellene tanulni egyértelműen fogalmazni, (általános iskola max 3. osztály), és akkor nem értene félre senki semmit.
Vagy, ha már kétértelmű szólamokat puffogtatnak, ne csodálkozzanak, hogy folyamatos a félreértés.
Egyébiránt nem tartom kizártnak, hogy az egész direkt volt. Egy kis ingyen reklám. Jó pár napig arról cikkezett minden sajtóorgánum, hogy ingyenes lesz a Windows. Erre kiállnak és azt mondják, hogy mi ezt nem mondtuk, bocsi.
Inkább marketing trükk ez, mert hibának durva lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. frenc Pandi...
2015.03.24. 11:51
Es mennyire igaza van annak a south park resznek. De inkabb adoztatni kene. Aki havi 100e forintot keres az nem adozik, aki tobbet keres az meg annyit adozik, hogy a vegen neki is csak 100e forintja maradjon. Igy nem kene senkitol sem lopni, mert senki sem menne a minimum fole, nem lenne yachtjuk, nem lenne miert irigykedni rajuk.
Ja de. Akkor lehetne masert. Pl. hogy a masik kevesebbet dolgozik ugyan azert a penzert, vagy hogy ugyesebben sporol es megis megveszi azt a yachtot es most mehetunk ellopni. Vagy legalabb tonkre tenni, hogy neki se legyen,..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. kiskoller Cyber...
2015.03.24. 11:52
"Én is tudok, hozni történetet arra, hogy miért is kell hagyni mindenkinek, hogy bármennyire is gazdagodjon ameddig tisztességesen teszi."

youtube.com/watch?v=mm8asJx dcds

(x és D közé raktam egy space-t mert a fórum smiley-nak nézte Ha nem megy a link, az alábbi néven találod meg a videót: Tamar Gendler: An Introduction to the Philosophy of Politics and Economics)



Ez nem olyan egyszerű kérdés ám. Nézd meg a videót.
Röviden összefolgalva vagy a tranzakciók folyamata alapján, vagy eredménye alapján állapíthatod meg, hogy milyen eloszlás igaságos, és milyen nem. Az első hátránya az abszurd eloszlás, amelyben senki sem akar élni, másik hátránya hogy korlátozza a pénzáramlást.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. CyberPunk6... Zabal...
2015.03.24. 12:00
Sosem gondoltam, hogy maga a történet igaz. Szerintem csak egy szemléletes példa, és nyilván mint ilyen sarkít, és egyszerűsít.

Csak az alapelvre gondoltam. Szükség van olyanokra, akik hajtanak, csinálják és bizony vannak akiknek el kell bukniuk, mert ha másra nem is elrettentő példának jók.

A szerkesztésed tökéletesen leírja, és pontosan ugyanerre gondoltam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. CyberPunk6... frenc
2015.03.24. 12:04
Erre is van egy vicces kis mese

[LINK]

Figyelem: Mint minden egyszerűsített példája egy bonyulult rendszernek, ez is sarkít és nagyvonalúan közelíti meg a kérdést, hogy kihangsúlyozza a lényeget.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.03.24. 13:08
Kilátszik az XP Home Edition cd kulcsod Bár most már úgyis mind1
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Pandion Zabal...
2015.03.24. 13:38
Az, hogy mennyire gazdag nem számít, csak jelzi, hogy így is megy a bolt a Microsoft-nál. Ha nagy káruk lenne ebből az egész illegális dologból, akkor komolyan tennének ellene, de nem ez látszik, vagyis bőven nyereséges a dolog, szóval miért is beszélünk lopásról, ha abból igazából nyeresége van a cégnek? Egyébként sem beszélhetünk ebben az esetben lopásról Magyarországon a Btk. szerint!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.03.24. 13:44
"Egyébként sem beszélhetünk ebben az esetben lopásról Magyarországon a Btk. szerint!"

Na latod, ezert nem tesz ellene semmit...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Zabalint Pandi...
2015.03.24. 14:26
Nem lopásról, hanem illegális szoftverhasználatról beszélünk. Attól, hogy így is jó profitjuk van, még nem lesz korrekt illegálisan használni a szoftverüket, és attól még jelent nekik kárt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Pandion Zabal...
2015.03.24. 15:40
"de Csányitól már szabad lopni mondjuk?" Te beszéltél lopásról. Az illegális szoftverhasználatból keletkezett kárát meghaladja azok a bevételei ami abból adódnak, hogy a Windows a legelterjedtebb op rendszer, tehát a kisebb kárt benyeli a nagyobb haszon fejében. Ez mennyire korrekt? És ezért a felhasználókat hibáztatni, akik nem tehetik meg, hogy kifizessék a license díjat? Persze túlzok, én is kifizettem, nem kampányolok, de miért hiszik sokan, hogy ez fekete/fehér kérdés? Ez egy "szimbiózis" amiben mindkét fél jól jár, csak épp az egyik sír, hogy neki több kell (jó ez utolsó mondat csak vélemény volt).
@frenc! Technikailag értettem, hogy nem tesz ellene, nem jogilag.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.03.24. 17:47
Szellemi termekek eseten nehezebb lopaskent nezni erre, mert nem kezzel foghato termekek, pedig a vegeredmeny ugyan az. Ingyen elveszel valamit, amiert egyebkent penzt kene adni. Vagy meg vilagosabban korulirva, ha a rendor rakerdez, akkor letagadod, hogy nalad van

Ez a szimbiozis egyebkent tenyleg igy van. Jo az ms-nek, hogy sokan hasznaljak a windowst. Persze az meg jobb lenne, ha mindenki fizetett volna erte. Olyan ez, mint a zeneszeknel. Faj nekik (vagy inkabb a kiadoknak), hogy fizetes nelkul letorrentezed a lemezeiket, de ha utana eljarsz a koncertekre, mert volt lehetoseged megszeretni oket, akkor tulajdonkepp meg is erheti. Persze, ha mindemellett fizettel is volna azokert a dalokert, akkor megjobban megerne.

Technikailag tesznek a kaloz windowsok ellen a Microsoftnal. Tehetnenek megtobbet is, de egy ido utan az a felhasznaloi elmeny karara menne, mert jobban szivatna az (eredeti) windowst hasznalokat es tobbet vesztene az elpartolok miatt, mint amennyit nyerne az uj felhasznalokon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. CyberPunk6...
2015.03.24. 17:58
Jogilag a sikkasztás, hűtlen kezelés és a csalás sem lopás, pedig végülis a köznyelvben és lényegi mivoltukban mindegyik lopás, csak annak a különböző formái. Ugyanilyen alapon nevezzük a jogosulatlan szoftverhasználatot is lopásnak.

Attól, hogy szépítgetjük, meg a lopáson belül adunk neki egy másik nevet, ami a fajtáját is jelzi (pl rablás, betörés, zsebmetszés) még lopás.

Aki terméket / szolgáltatás az adandó ellenszolgáltatás illetve engedély nélkül elbirtokol / igénybe vesz az lop.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!