iPon Hírek

A kiszivárgott Office útiterv sok érdekességet tartalmaz

Dátum | 2013. 04. 11.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Úgy tűnik, a vártnál később jelenik meg az Office iOS-re és Androidra, de legalább egészen biztosan érkezőben van, sőt, egyéb érdekessékeg is lapulnak a tarsolyban. Néhány hete röppentek fel az első pletykák azzal kapcsolatban, hogy a Microsoft rövidesen Androidra is kiadja az Office irodai szoftvercsomagot, sőt, egy ideje arról is pletykálnak, hogy az Office iPad-barát változatban is megjelenik majd. A pletykák összességében hihetőek voltak, hiszen a Microsoft az Office 365-tel, illetve annak web alapú szolgáltatásaival már célba vette a mobil eszközök használóit, így abszolút logikus lépésnek tűnik, hogy a különböző, népszerűbb mobil operációs rendszerekre is készül majd Office szoftvercsomag.

Eddig nem lehetett tudni, hogy a pletykák megalapozottak-e, vagy sem, most azonban a ZDNet friss beszámolójának köszönhetően végre összeállt a kép. A kiszivárgott információk alátámasztják, hogy valóban érkeznek az Office iOS-re és Android-ra szánt változatai, igaz, jóval később, mint azt a többség várta. A Microsoft 2014 októberében dobja piacra az Office mobil operációs rendszerekre írt változatait, azaz a különleges szoftvercsomagokra még sokat kell várni. Azonban nem csak az Android és iOS felhasználók számára tartogatott híreket a kiszivárgott útiterv. A dokumentumból az is kiderül, hogy idén októberben a Word, az Excel, a PowerPoint és a OneNote is kap egy-egy frissítést, így azok érintőkijelző-baráttá válnak. 2014 áprilisában megérkezik az Office legfrissebb kiadása Mac OS X-re és Windows Phone-ra, sőt, 2014 őszén a Microsoft Outlook Windows RT-re írt kiadása is elérhetővé válik. Az persze még nem világos, hogy a frissítések pontosan milyen újításokat kínálnak, de remélhetőleg erre is rövidesen fény derül.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. djgeg
2013.04.11. 11:51
Már rég ki kellet volna hozni... Érintőbarát Office? Már az érintőképernyős hű de fasza Win 8 mellé kellet volna... Ezek normálisak? Mit tökölnek ennyit?
Androidra meg már 1-2 éve fejleszteni kéne már bőven ki kellet volna hozni azt is... Erre most kapnak észbe és csak kezdenek el fejleszteni?
Fúúúú MS .... Ha mindent így fog csinálni nagyon pofára fog esni a jövőben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. j.panzer
2013.04.11. 12:12
Megvárják, míg az OS eladásaik elérikt a nullát, és a továbbiakban már csak Office-t fognak fejleszteni. A jelenlegi trendek alapján erre jó esély van.
Windows 8 eladások = Windows Vista, per kettő.
(És lássuk be, még ez is jóval több, mint amit érdemel. Grat a marketing részlegnek, tényleg jól teljesítettek. Képesek voltak eladni valamit, ami nem ér semmit.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Meteorhead
2013.04.11. 12:32
Nem tudom miből gondolják emberek, hogy 2 nap kifejleszteni valamit. Annyi szájbarakott projektje van MS-nek, én azon lepődöm meg, hogy egyáltalán bírják. Windows 8-cal egy nagyon nagy fába vágták a fejszéjüket, igaz kicsit megkésve.

Akik azt gondolják, hogy Anrdoid így meg úgy, azoknak szeretném mondani hogy akkor tessék fikázni az asztali környezetből érkező cégeket, amikor lesz anrdoidon futó (nem androidot célzó) integrált fejesztői környezet és társai.

A számtech eszközök közötti határ egyre kezd elmosódni ahogy a mobil eszközök teljesítménye növekszik. Meglátjuk, hogy ki lesz képes elsőnek eltűntetni teljesen a határokat. Ha az Ubuntu Touchban benne lesz a teljes Ubuntu repo, akkor a Canonical jó eséllyel indul az elsőségért. Az Android egy nagyon erős mobil platform, de desktop felé nemigen látok nyitást. MS WP8-cal szándékosan nem akar még Desktop replace-mentet csinálni, de a zárt API-jaikkal nagyon mobilis a kódbázis, és nagyon gyorsan tudnak mozogni.

Aki azt gondolja, hogy a Windows 8 és a WP8 platformot (a rengeteg párhuzamos projektjük mellett) 2 év alatt felhúzni kis teljesítmény, az nyílván nem látott még vállalati szoftverfejlesztést közelről.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Sonfit
2013.04.11. 14:01
Azért az hozzá tartozik a Windows 8 eladásokhoz, hogy a pc piac erősen telített. Kevés ember vesz PC-t napjainkban. Operációs rendszereket pedig a felhasználók kevés százaléka vesz csak úgy. Azt általában a géppel együtt cserélik le. Jelenleg otthonra bőven elég az átlag rétegnek a pár évvel ezelőtti konfiguráció, és ha vesz valamit, akkor az inkább okostelefon vagy tablet lesz. Egyébként nem féltem a Microsoftot, mivel a bevételei jelentős részét most is az üzleti partnerektől kapják. Ott pedig még több mint egy évtizedig biztosítva lesz a dominanciája és a bevételek a supportból. Közben bőven van ideje kísérletezni, és akár egy másféle tartalomszolgáltatóvá válni, kihasználva a következő generáció igényeit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. djgeg
2013.04.11. 14:51
Nekem személy szerint a W8 nincs semmi bajom. Ha átlátunk a csempéken akkor ténylegesen sokat fejlődött Win 7 hez képest is...De ! Kihozok egy operációs rendszert amit érintőképernyőre baszkurálok... És csak 1-1.5-2 év mulva hozom ki hozzá az Officom? ( ami tényleg érintőképernyőre konfigolok?)
Nagyon nem érdeklenek az MS Projectei.... Vannak prioritások. Azok mellet Csilllió milliárdjai. Van miből akár fél év alatt kihozni az új office-t.

"Ha 1 nő 9 hónap alatt szül meg egy gyereket akkor 9 nő 1 hónap alatt."
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. j.panzer
2013.04.11. 15:08
"Azért az hozzá tartozik a Windows 8 eladásokhoz, hogy a pc piac erősen telített. Kevés ember vesz PC-t napjainkban."

Na ha már így bedobtad a témát, az elmúlt 3 hónapban az ismeretségi körömben 2 ember vett új laptopot, és pár nap után mindkét gép nálam kötött ki, hogy telepítsem nekik vissza a régi Win 7-üket.

Tehát ez +2 eladott OS (licenc), de ezeket az életben nem fogják használni.
Tehát a személyes tapasztalatom, hogy a cégeknek eszük ágában sincs W8-ra váltani, aki pedig magánszemélyként vált, az menekül a W8 elől...

Lehet, hogy baromi sok idő egy szoftvert kifejleszteni, és felfuttatni, de sokat segít az utóbbin, ha az előbbit oly módon tesszük, hogy az VONZÓ legyen. A W8 pedig minden, csak nem az. És nem is használható.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. twollah
2013.04.11. 17:14
Androidra jo lenne ha kijonne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. rpacsonyi
2013.04.11. 19:52
Na azért a Windows 8 fogyásról inkább egy disztribútort kéne megkérdezni, hogy ott mit látnak. Hopp, én pont az vagyok; még nem érdemes temetni a dolgot...
Ha valakinek érintőkijelzője van, akkor nem is nagyon jöhet szóba más.
Az pedig, hogy Office + touch támogatás érkezésével kapcsolatban a cikk, illetve a hozzászólók egy része felháborodik, az egyetlen dolgot jelent: ők még soha nem használták az Office aktuális verzióját, merthogy támogatva van benne az érintőkijelző. (egyébként az Office RT-t mi a fenével használná szerencsétlen júzer?)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!