iPon Hírek

A láb evolúciója és a fára mászás

Dátum | 2013. 01. 03.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Az emberi evolúció egy pontján őseink leereszkedtek a fákról és állandósították a két lábon járást. Ennek során a korábban elsődlegesen kapaszkodásra használt végtagokból kifejlődtek a ma is létező, a test hordozására képes izmos lábak. A nagyujj szembefordíthatósága megszűnt, a boka merevebbé vált, és kialakult a lábboltozat: a fogás képességét ruganyos léptekre cseréltük.

Ezen változásokról azt bizonyosan tudjuk, hogy 3,5 millió évvel ezelőttre már végbementek. Egyik ebben az időszakban élő elődünk, az Australopithecus afarensis már meglepően emberi lábakkal rendelkezett, és egyértelműen két lábon járt. A kutatók többsége ebből azt a következtetést vonta le, hogy Lucy és társai egyúttal elhagyták a fákat, hiszen az emberi láb kevéssé alkalmas az ezeken való mászkálásra. Ez azonban nem feltétlenül igaz, elég, ha csak egy pillantást vetünk a mellékelt videóra. Az afrikai pigmeusok egy ma is vadászó-gyűjtögető életmódot folytató népcsoportjának tagjai gyakran másznak fákra méz és gyümölcsök után kutatva. A pigmeus férfiak nagyon korán megtanulják, hogyan lehet hatékonyan mászni, és ahogy a felvételen is látható, nem úgy tűnik, mintha az emberi láb bármiféle hátrányt jelentene ebben.



A videót a Dartmouth kutatói, Vivek Venkataraman, Thomas Kraft és Nathaniel Dominy készítették, akik eredetileg azért kezdték vizsgálni a pigmeusokat, hogy evolúciós magyarázatot találjanak apró termetükre. Megdöbbenve tapasztalták azonban, hogy milyen könnyedséggel másszák meg a fákat. Ahogy a szakértők elmondták, ők maguk is megpróbálkoztak a mutatvánnyal, azonban csak nagyon nehezen sikerült utánozniuk a helyieket. A pigmeusok gyorsabbnak, ügyesebbnek és jóval koordináltabbnak bizonyultak náluk.

A közelebbi vizsgálatok kiderítették, hogy ennek hátterében nem egyszerűen az áll, hogy több idejük jutott a gyakorlásra, hanem alapvetően eltér lábuk felépítése is. Bokájuk olyan flexibilis, hogy lábfejüket képesek a sípcsontjukkal 45 fokos szögben tartani, ami nagyjából megegyezik a vadon élő csimpánzok bokájának hajlékonyságával. Ilyen módon a pigmeusok képesek „felsétálni” a fákra: nagy talpfelülettel a törzsre tapadva is közel tudják tartani testüket a fához, így jóval kevesebb energiát használnak el a helyváltoztatáshoz, mint mi tennénk. Összehasonlításképp legtöbbünk mindössze annyira képes behajlítani bokáját, hogy az 70-75 fokos szöget zár be a lábszárával. (Vagyis a dorsalflexio, a hajlítás mértéke a sípcsonti-ugrócsonti ízesülésben 15-20 fok. Ennek mértékét ábrázolja a grafinkon is az átlagos ember, a pigmeusok és a csimpánzok esetében.)

A pigmeusok flexibilitása nem bokájukban rejlik, mivel ez nagyjából azonos felépítésű a többi emberével. A vádlit alkotó musculus gastrocnemius nevű izom azonban esetükben szokatlanul hosszú rostokból épül fel, amit más fára mászó népcsoportoknál is megfigyeltek. Venkataraman szerint a pigmeusok lábszára nem genetikai úton vált ilyenné, hanem a rengeteg gyakorlás során, születésük után nyúltak meg ezek a rostok, tehát pontosan az ellentettje történik annak, ami a gyakran magassarkút viselő nők vádlijában zajlik. Esetükben ugyanis idővel megrövidülnek az izomrostok, az átlagosnál jóval merevebb bokát eredményezve.


A kutatás legjelentősebb mondanivalója, hogy a fosszíliák semmit sem árulnak el arról, hogy mikor is hagytuk el a fákat. Az emberi láb csontszerkezete kiválóan alkalmas ugyanis a mászásra, feltéve, hogy megfelelő izomzat kapcsolódik hozzá, ez viszont sajnos nem őrződik meg az utókor számára. Ha Lucy vádlija inkább a pigmeusok lábizmaira hajazott, könnyen elképzelhető, hogy továbbra is részben a fákon élt, nem pedig kizárólagosan a földön, ahogy eddig elképzeltük.

Venkataraman és kollégáinak eredményei számos ponton segíthetnek megérteni, hogyan is mozgott az Australopithecus afarensis. Régóta folyik ugyanis a vita elődünk ellentmondásos anatómiájáról: a kifejezetten kétlábúságra (bipedalizmusra) utaló lábszerkezet mellett ugyanis hosszú karokat, görbült ujjakat és majomszerű vállakat találunk, amelyek kiválóan alkalmasak a fák megmászására. Ez persze nem jelenti azt, hogy Lucy valóban a fákon élt, de kizárni sem lehet ennek lehetőségét, hiszen a szembefordítható nagyujj hiánya egyáltalán nem olyan jelentős probléma a mászás során, mint korábban gondolták a szakértők, különösen ha megváltozik a mászási módszer is. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy az A. afarensis nagyrészt a földön élt és táplálkozott, napközben két lábon járva, azonban éjszakánként visszavonult a fák koronájának biztonságába.  

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. zsolt200
2013.01.03. 14:02
Múltkor az ököl most a láb Am jó cikkek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. nextman
2013.01.08. 11:18
Erdekes cikk, de nekem a videobol pont az jon le, mennyivel benabban masznak az emberek fara, mint a majmok
Lassu volt es erolkodott Cheetahoz kepest, szoval en pont az ellenkezo tanulsagot latom az egeszben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!