iPon Hírek

A Lego kalóz esete a szuperhullámmal

Dátum | 2012. 04. 10.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Az Ausztrál Nemzeti Egyetem, a Hamburgi Műszaki Egyetem és a Torinói Egyetem kutatói nemlineáris dinamikai kísérleteikkel az úgynevezett gyilkos vagy vad hullámok képződését és terjedését igyekeznek megérteni. Eredményeikről a Physical Review oldalain számolnak be. Ezekről a semmiből előbukkanó gigantikus hullámokról a hajózás kezdetei óta vannak beszámolók, de létezésükben a legutóbbi időkig kételkedett a tudomány.

Végül létezésüket először száloptikai kutatások során igazolták a kutatók, majd 2011-ben vízfelületen is sikerült vad hullámokat létrehozni. Számos magyarázat próbálja megfejteni keletkezésüket. Ezek közül a leginkább elfogadott szerint a vad hullámok kisebb háttérhullámok által beindított természetes, nemlineáris folyamatok révén keletkeznek. A folyamatok során egy szokatlan, instabil hullámfajta képződik, amely „elszívja” a kisebb hullámok energiáját, és hirtelen nagy magasságra tesz szert. Instabilitása miatt aztán hamar össze is omlik, de ha rövid élete során valami az útjába kerül, abban tetemes károkat okozhat.



A kutatók mostani kísérletük során egy Lego kalózt helyeztek el apró hajóján egy medence vízfelületére, amelyet hullámgenerátor segítségével hoztak mozgásba. A növekvő méretű hullámok között végül felbukkant a vad hullám is, amely sokkal hatalmasabbnak bizonyult, mint azt eddig gondolták: amplitúdója a környező hullámok ötszörösét is elérte.

„Ennek a megfigyelésnek nagyon fontos következményei lehetnek a vad hullámok viselkedésének megértésében, amelyek továbbra is nagyon rejtélyeseknek mutatkoznak” ‒ mondta el Nail Akhmediev, a kutatás vezetője. A kísérlet újra megerősítette, hogy vad hullámok természetes körülmények között, maguktól is létrejöhetnek, a környező kisebb hullámok mozgásának köszönhetően.

A természetben persze egyéb tényezők is belejátszhatnak a hullámok keletkezésébe (pl. a szél, az áramlatok), így a jelenség további vizsgálatokat igényel. A hullámok ezen viselkedési formája azonban messze túlmutat az óceáni folyamatok megértésén, és a fizika területén is: elvileg minden periodikus folyamatok összességeként leírható rendszerben megjelenhetnek ezek a hirtelen kilengések, így a vad hullámok megértése magyarázattal a szolgálhat a természet, a társadalom és a gazdaság extrém eseményeire is.

Három vad hullám adatai a kísérletből
 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. Atesz1987
2012.04.10. 15:06
Jártunk az űrben, terrabyte-nyi adatokat tudunk feldolgozni másodpercenként, de van még olyan "egyszerű" fizikai jelenség, amiről nem tudunk semmit... Elgondolkodtató.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. zodiac83
2012.04.10. 18:12
Én ebben nem látok mást, mint több (/sok) eltérő hullámhosszú szinusz hullám egyszerű szuperpozícióját/interferenciáját, ami igencsak alap matematikai/fizikai jelenség.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. twollah Atesz...
2012.04.10. 21:46
Csak azert furcsa, mert nem minden napos dolog, latvany.
Eddig is voltak, csak keveset eszleltek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. GyaxyBoy
2012.04.16. 20:17
Nem azért a két forintért, de azért az is hiba a teszt során, hogy itt a kalóz hajón/ladikon nem volt tőkesúly, így a súlypont felül helyezkedett el, ami igen ingataggá tenne bármilyen nagy hajót!
Az illusztrációt értjük, de így számomra, ez nem egy mérvadó bizonyíték!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!