iPon Hírek

A marihuána és az étvágy

Dátum | 2015. 02. 23.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A marihuána élvezeti cikként való használatán túl komoly gyógyászati lehetőségekkel is bír, így kiemelten fontos annak megértése, hogyan csillapítják a hányingert, vagy fokozzák éhségérzetet a kannabisz hatóanyagai. Az eddigi kutatások alapján úgy tűnik, hogy az éhségérzet befolyásolása a sejtek CB1 nevű receptorán keresztül történik. Ezt a kender egyik összetevője, a tetrahidrokannabinol (THC) aktiválja, aminek hatására éhséghormonok kezdenek termelődni a szervezetben. Annyi bizonyos, hogy a CB1 receptorok blokkolásával súlycsökkenés érhető el, a folyamat pontos hatásmechanizmusa azonban egyelőre nem teljesen világos. Ennek a rejtélynek derítették fel most egy újabb részét a Yale kutatói Tamas Horvath neurobiológus vezetésével. A szakértők úgy találták, hogy a folyamatban fontos szerep jut az agyalapi mirigyben található pro-ópiomelanokortint (POMC) termelő neuronoknak. Ezen idegsejtekről mostanáig úgy vélték, hogy a jóllakottság érzetének kiváltásában játszanak szerepet az éhség elnyomására alkalmas hormonok kibocsátása révén, Horvath és kollégái azonban kiderítették, hogy az idegsejtek étvágyfokozó hormonokat is termelnek.
Azt, hogy éppen melyik hormon kerül ki a sejtekből, a mitokondrium egyik fehérjéje szabályozza. Ha a CB1 aktiválódik, ez a protein arra utasítja a POMC-termelő sejteket, hogy az étvágy elnyomását elősegítő hormon helyett a másikat, egy éhségérzetet fokozó anyagot kezdjenek szekretálni. Mindez azt jelenti, hogy a receptorok manipulálása révén valóban szabályozható lehet az étvágy, bár a folyamat jóval összetettebb, mint ahogy azt korábban gondolták a szakértők. Ahogy a marihuána használata egyre több helyen legalizálódik, egyre többen kutatják, hogyan hatnak annak összetevői az emberi szervezetre, és hogy ezek a folyamatok hogyan lehetnek hasznosíthatók a gyógyászatban. Az utóbbi években azonban több nagyreményű készítmény is megbukott azért, mert a kannabisz összetevőinek hatását nem egészen értették fejlesztői.
A Sanofi-Aventis 2008-ban például kénytelen volt bevonni egyik súlycsökkentő termékét, mivel a vizsgálatok alapján kiderült, hogy az mellékhatásként depressziót válthat ki. Ennek nyomán aztán több nagy gyógyszergyár is felfüggesztette a CB1 receptorokra ható anyagok kutatását és a gyógyszerfejlesztést. Mivel több termék is a fejlesztés utolsó stádiumában volt, ez a húzás dollármilliárdokba került az érintett cégeknek, mondja Steven Heymsfield elhízáskutató. Az új eredmények azonban új lendületet adhatnak a munkának, és ismét felkelthetik az érdeklődést a kenderszármazékok étvágyszabályozó hatásának kiaknázása iránt. A szakértők szerint a pszichiátriai mellékhatások elkerülésének egyik módja talán az lehet, hogy csak a perifériás idegrendszer sejtjeinek receptorait veszik célba, az agyi neuronok működésének befolyásolását viszont igyekeznek elkerülni.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

38. Morph76
2015.02.23. 15:49
Vissza a természethez!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. SgScorpion
2015.02.23. 16:00
Adjunk marihuánát mindenkinek, ezaz... igaz, hogy felbontja az agyban lévó szinapszisokat (irreverzibilis), ezért jobban butít, mint az alkohol (reverzibilis), de rendben van
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Terror SgSco...
2015.02.23. 16:05
Ezen kijelentéseidnek van valamilyen publikus, általunk is elérhető forrása? Kétlem, hogy a fű jobban roncsolná a szinapszisokat, mint az alkohol pl.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Asagrim Terro...
2015.02.23. 16:42
Renhoek majd megmondja!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Ronan Terro...
2015.02.23. 17:23
Egyetértek ez megnyugtatja ez embert ha okosan hassználja.Van még más is de itt gopndolkodni tilos.Ez nem jelenti azt hogy én is megyek az árral,mint a többiek.Visszatérve, a rákra is jó és ezt em az ujjamból huztam elő.Az alkohol butit ezzel szemben ez segit a gondolkodásban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. mikej95 SgSco...
2015.02.23. 18:35
2010-ben volt egy kutatás a drogok károsságáról 16 szempont szerint és az alapján tényleg légből-kapottak a megállapításaid.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. csabi02
2015.02.23. 19:36
jó a gandzsa rengeteg szempontból.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. kiskoller Ronan
2015.02.23. 19:50
"Visszatérve, a rákra is jó és ezt nem az ujjamból húztam elő."

Akkor honnan? Nem látunk semmi linket semmilyen publikációról, csak a hozzászólásodat.

"Az alkohol butít ezzel szemben ez segít a gondolkodásban."

Nekem ez erős ellentmondásnak tűnik, kifejtenéd bővebben?



Lehet, hogy nem annyira káros a fű, mint amennyire sokan mondják, de azért ne felejtsük el, hogy elfüstölt növényről van ám itt szó! Már pedig a füst is roncsolja át az ember tüdejét, szóval csak óvatosan vele!

Én amúgy biztosra veszem, hogy az alkohol sokkal durvább drog..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. kiskoller SgSco...
2015.02.23. 19:54
A cikk pont azt elemzi, amit a gyógyszeripar évtizedek(századok) óta csinál:

Fog egy (összességében akár mérgező) növényt, és próbálja kinyerni belőle a nem mérgező, hanem pont hogy gyógyhatású komponenseket.

Tehát nem arról van itt szó, hogy jó dolog-e a füvezni, vagy nem, hanem arról hogy milyen alkotóelemei azok, ami segíthetnek valakin, és hogyan lehet őket kinyerni, mellékhatásokat ezzel elkerülve.


Amúgy inkább adnék füvet egy mondjuk kemós embernek, aki napi szinten rókázik, mert a kalóriavesztés és helytelen táplálkozás sokkal többet árthat neki, mint a szinapszisok bontása.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. SgScorpion Terro...
2015.02.23. 20:11
Olvass utána papi.
Az alkohol a szinapszisokat szétválasztja, de ezek egy idő után újra összekapcsolódnak, míg a fű esetében ezek nem kapcsolódnak újra össze.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. SgScorpion mikej...
2015.02.23. 20:12
Te egy mennyiségi táblázatot mutattál nekem... gratulálok...

A táblázat szerint a Heroin nem veszélyesebb, mint az alkohol... érdekes.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. SgScorpion Ronan
2015.02.23. 20:14
Ezt a kijelentést kérlek írd le bővebben!

Morfiumot is használnak fájdalomcsillapítóként, ami meg tudjuk, hogy mi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. SgScorpion kisko...
2015.02.23. 20:17
Rendben, ebben valóban igazad van, a THC valamennyi mértékben egészséges.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. SgScorpion
2015.02.23. 20:19
A sok okoskodó egyénnek leírnám az LD50-es értékeket, és akkor döntsétek el melyik a mérgezőbb...

THC: 1270mg/kg
Etanol: 5628mg/kg

Tessék levonni az adatokat... És aki jön nekem, hogy a fű nem tiszta THC, annak leírom, hogy a sör sem 100% Etanol.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Terror SgSco...
2015.02.23. 20:54
Szívesen utánaolvasnék, papi, de hiába kértem az állításaid forrását, sehol semmi. A mérgezésről meg annyit, hogy minimum 1 kiló színtiszta füvet kéne benyelnem ahhoz, hogy túladagolásról beszéljünk, ezzel szemben a fél grammos sütitől úgy elalszom, mint a bunda, szóval hacsak nem sebészileg juttatod a gyomromba a füvet, lehetetlen túladagolni a THC-t. Ez még a THC-ben sokkal gazdagabb hasisfogyasztóknak sem sikerült soha.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. SgScorpion Terro...
2015.02.23. 21:41
Most túladagolásról, vagy mérgezésről beszélünk?

Továbbá, minimum, ismétlem MINIMUM 100g füvet kéne lenyelned (az adalékanyagok miatt), ahhoz, hogy meghalj... azt az 1 kilót ügyesen kiszámoltad...

Ne a Wikipédiát nézegesd, hanem fogj meg egy orvosi könyvet, és olvasd el...

A fű zsírban oldódik, így tök mind1 hogy juttatod be a gyomrodba, nem fog kiürűlni, hacsak nem sportolsz keményen.

Képzeld el a drogoknak (minden drognak), altató hatása van...egy túlhaladott értéknél.

Először: Aktívabb leszel, nagyobb fogyasztásban: fáradtabb leszel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. SgScorpion SgSco...
2015.02.23. 21:42
Elnézést tévedtem, ha sebészileg "mászik bele" a gyomrodba, akkor nem annyira durva, mert nem szívódik fel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. SgScorpion Terro...
2015.02.23. 21:43
Tessékegyébként:

"A marihuána hatóanyaga már kis mértékű fogyasztása esetén is felgyülemlik az agyban található idegsejtek között lévő mikroszkopikus szabad helyeken (szinapszisok). Ez az elzáródás lassítja és csökkenti a kritikus információármalást az agyban – így pl. a test jelzései nem jutnak el a megfelelő helyre, vagy hamis jelzések továbbítódnak. A marihuána-fogyasztónál gyakori tünet a megnövekvő éhség- és szomjúságérzet, vizelési inger. Ugyanakkor sérül az észlelési (percepciós) képesség is, ezért gyakran fellépnek többek között vizuális, audio természetű hallucinációk is."
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Terror SgSco...
2015.02.23. 22:02
Ez kb. az összes létező drogra igaz. Azt az egy kilót úgy számoltam ki, hogy 60 kilós emberre számítva mindenhol 1-1,8 kilót írnak. Én 85 kiló vagyok, és garantálom neked, hogy THC-mérgezésbe még senki nem halt bele, ellenben emberek ezrei isszák magukat halálra minden évben.

Azt a *minimum* 100 gramm füvet nem tudom, honnan szedted. A THC-nek nincs regisztrált alálos áldozata. Szóval ez minimum 100 gramm, de az is lehet, hogy ötven kiló.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. csabi02 SgSco...
2015.02.23. 22:17
ez inkább ilyen kábítószer ellenes kampány által finanszírozott, tudományos kutatás eredményének hangzik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. SgScorpion Terro...
2015.02.23. 22:18
LD50 1270mg/kg... matekozz...

Figyelj fejezzük be ezt a véget nem érő vitát, mert sosem fog ez megváltozni!

Ha elszívsz egy tekercset, ha megiszol egy kupicát, a hatás kb. ugyanaz lesz.

Mérték.

De azért pár fact az alkoholról is(etanol):
-Idegméreg
-A máj limitált mennyiségben tudja lebontani.

Az alkoholt is legszívesebben megszűntetném, a füvezést is.

Sportolj, tanulj s dolgozz.

Peace
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. SgScorpion csabi...
2015.02.23. 22:21
Kábítószer ellenes kampány... öcsém...

A kábítószer igencsak tág fogalom, és persze, hogy a heroint megszűntetném, szintúgy az alkoholt(ezt is kábszernek tekintem)/füvet.
Az emberiségnek hidd el, hogy jót tenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. csabi02 SgSco...
2015.02.23. 22:31
napi 5sör meg egy spangli tenne jót mindenkinek és még az orvosi rendelők is kiürülnének hidd el.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Renhoek Asagr...
2015.02.23. 23:21
Áh nem. Inkább nem alkotok véleményt, mert a CB receptor rendszer brutálisan összetett. Egy prof akit ismerek az életét tette fel ennek a kutatására, szóval nem igazán javaslom senkinek sem, hogy csak úgy messzemenő következtetéseket vonjon le

Amúgy a szinapszis eltömő izét egy ősrégi 77-es tanulmányból van: "Neurosci Res. 1977;3(2):87-93.
Effects of Cannabis sativa on ultrastructure of the synapse in monkey brain.." Az ilyen drogellenes kampányok szépen kiollózzák ezeket a cikkeket, ami már lehet rég megdőlt...

Szóval na, kicsit felemás a véleményem erről, mert egy általános sejtmérget, etil és a fűben lévő TÖBB komplex hatású molekulát próbálunk összehasonlítani. Nincs értelme...

Mellesleg betépve ostoba leszek mint egy lepke, és kicsit paranoiás, ezért inkább iszok Ez is jól mutatja, hogy a populációban rendkívül eltérő agyfelépítések léteznek, receptor szinten. Míg én parázva ülök 120-as pulzussal a körben, addig más chillezve röhög. Ez függ a motyó fajtájától is persze, indica/sativa - szedatív és pörgető hatások versengése.

Na most megpróbáltam beokoskodni, de valljuk be, a cannabinoid receptorokról még mindig nagyon hiányos a tudásunk...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Renhoek
2015.02.23. 23:30
A statisztika viszont nem hazudik, míg alkoholmérgezésben milliók haltak már meg, szétment a májuk, gyomor-szájrák stb... halálig tartó THC túladagolás és mérgezés dokumentált eset olyan kevés létezik, hogy én nem is tudok erről.... de ha azt vesszük, van pár komolyan és masszívan évek óta szívó ismerősöm, (ha valahogy kiszámolnánk alkohol ekvivalensben) biztos, hogy 2x is meghaltak volna már, ha piában isszák meg ezt Cserébe látható rajtuk némi belassultság, leszaromság, gyakran full motiválatlanság, céltalanság stb... Ez is a veszélye, mert büntetlenül tudsz masszívan szívni évekig, míg ilyen szintű alkoholizmus esetében már májcirrózissal peshednél egy csövön az elfekvőben

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. csabi02 Renho...
2015.02.23. 23:48
Pontosan!

Mellesleg fél családomat a pia vitte el a másik felét meg a rák.

Van sok régi ismerős akik már 10éve be vannak tépve mindennap és valóban eltompultak,de ez semmiség a napi 1üveg rövidhez képest 10éven át.
A példám,bár tréfának írtam,de valójában régen 20éves koromban én magam is haverokkal kb heti 3x, munka után pöfékeltünk de pipával (mert a papír káros ) és ittunk 3-4 sört 2óra chill és nevetés volt utána meg az azt követő zaba.
Ez ment 2-3évig és 1ikőnk sem volt az idő alatt beteg,nem volt még náthás sem.mindenki hízott, én speciel 12kg-ot.
Nem lettünk rossz emberek és nem lettünk idegbetegek.
Ugyan úgy edzettünk mint előtte,de a lelkesedésünk megnőtt újra mint ha gyerekek lettünk volna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. eriol
2015.02.24. 00:22
THC: 1270mg/kg
Etanol: 5628mg/kg

Ha már tudományosak vagyunk, ugye értjük, hogy ez a szám így semmit nem ér (parasztvakítás), olyan adatok nélkül, hogy megközelítőleg mennyi etanol van 1 kupica pálinkába és fél gramm marihuánában. Továbbá érdemes idevenni, hogy milyen adagot tud az egyén egyben bevinni egyáltalán az általános hordozókkal, mielőtt valami miatt képtelenné válik folytatni a bevitelt.

"Képzeld el a drogoknak (minden drognak), altató hatása van...egy túlhaladott értéknél." Láttál már alvó kokain-túladagoltat..? Hacsak az altató hatás alatt nem a halált érted...

"Az alkoholt is legszívesebben megszűntetném, a füvezést is." Persze, és akkor a sok potenciális pszichopata az általában csendes önpusztítás gödre helyett menjen ki az utcára kiélni minden belső feszültségét. Jó terv. Ha lehet erre a megjegyzésre nem kell egy méginkább utópisztikus világmodel tervével előállni, hagyjuk meg az embert olyannak, amilyen: esendőnek.


Helyes, csak szépen kutassák az összes olyan növényt és szert, amit az USA a hippi mozgalom leverése érdekében betiltatott. Van ott még pár hasznos dolog.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Renhoek csabi...
2015.02.24. 00:56
Viszont két olyan ismerősöm is van, aki abbahagyta a masszív füvezést, "mermérne"... cigiről tized annyi ember se tudna így lepörögni. Majd demotiváltság belassultság eltűnt, és baromi sokra vitték azóta, komoly szellemi munkával. Persze ez nem valami tanulmány, csak szerintem alátámasztja a manapság elfogadott álláspontot, hogy egy FELNŐTT kifejlett agyban hosszú ideig és nagy mennyiségben kell szívni rendszeresen, hogy életminőséget számottevően befolyásoló irreverzibilis folyamatok bekövetkezzenek.
Adott esetben lehet bizonyos agyterületek maradandóan módosulhatnak persze. Erről folynak most kutatások... de az, hogy kicsit belassul agyilag 10 év masszív THC használat után, attól még nem hal meg az ember. Ellenben ott a pia mint egyik vezető halálok... ez nem is kérdés.

Nyilvánvaló, hogy aki nem érzékeny rá (adott és látens skizofrénia, pánikbetegség, GAD, depresszió, szívpanaszok) az ha néha-néha elpöfékel egy hajtást, kizárt, hogy baja legyen. Bizonyos betegségek kezelésénél pedig nagy segítség lehet. Főleg, hogy máig nem nagyon találtak ilyen potens étvágyfokozót!

Sütiben meg a tüdőt sem terheljük Munchiees!
Nem mellékesen a világ legjobb kondérban főtt gulyáslevesét, életemben ilyenkor ettem + falusi parasztházikó, pár sörrel kiegészítve, jóízűen sztorizgatva... életem legjobb és legkultúráltabb nyári élményei közé sorolnám
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Renhoek
2015.02.24. 01:19
Ja és még van egy érdekes tapasztalatom még régebbről. Adott esetben az etil önmagában nagyon könnyen folyós beszédet, és pocsolyarészegséget eredményezett, a zöld önmagában pedig feszengést, szorongást. Viszont okosan kombinálva a kettőt a sör nyugtató hatása a komlón és az etil GABA receptorokon kifejtett hatásával oldódott a para, viszont a pia sem ütött ki, szinte teljesen józannak éreztem magamat. Az az érdekes, hogy szinte másnaposság sem jelentkezett... Mintha a zöld felszívta volna az alkoholt Persze más lehet sikítva csalná elő a Kis Vukot ettől de ez is megérne egy kutatást, hogy hogy lehetséges az, hogy a zöld gyakran elmúlasztja a masszív ordenáré részegséget, és tök kulturált lesz hirtelen az emberfia. Az alkohol iszonyat dühöt és agressziót képes okozni. Hány verekedést, és még nekem is sikerült párszor belekeverednem, abszolút értelmetlenül. Zizi alatt ilyen teljesen elképzelhetetlen.

A buliból hazamenő fiataloknak mind adni kéne egy blongslukkot, hogy ne ordibálva, egymást ütve, kukákat borogatva menjenek haza, hanem inkább filozofálgatva a kukák természetéről Brit stílusban
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Asagrim Renho...
2015.02.24. 07:12
"Áh nem. Inkább nem alkotok véleményt, mert a CB receptor rendszer brutálisan összetett. Egy prof akit ismerek az életét tette fel ennek a kutatására, szóval nem igazán javaslom senkinek sem, hogy csak úgy messzemenő következtetéseket vonjon le "

Itt eddig az összes laikus ezt csinálta, akik talán még érettségin is elhasaltak volna bioszból, szóval ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. 5hR3kY
2015.02.24. 08:16
Hits from the Bong
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Benny
2015.02.24. 12:32
A másnaposságra is remek természetes gyógyír a spangli.
Egyébként tény, h sokkal károsabb dolgok is vannak mint a fű csak az a különbség, h azokon van adó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Renhoek Asagr...
2015.02.24. 14:21
Ez azért érdekes amúgy, mert a jelenlegi "cutting edge" témákat vizsgáló neurobiológusok sem mernek általános érvényű következtetéseket levonni, főleg egy ilyen rendszer működéséről.

Egyszerűen lehetlen vizsgálni általánosságban, mi zajlik le egy agyban amibe cannabinoidok kerülnek.

Gondoljunk bele mekkora káosz van egy agykéregben, vannak sejtek amik 10-40 ezer kapcsolatot létesítenek, és rengeteg féle sejt van, horizontálisan és vertikálisan is, eltérő CB receptorokkal, folyamatosan változó koncentrációval.

Csak mondom mi a mai szint körvonalakban, kivágnak egy szeletet az agyból (érthetően csak egy rendkívül vékony szeletet teljesen elvágva a kapcsolatokat) és megpróbálnak egyes sejteket ingerelni, elvezetni ezeket az ingerületeket, megjelölni a sejteket immunkémiai módszerekkel, esetleg úgy, hogy mondjuk a CB receptor működésekor fluoreszkáljon stb. ... de ezek csak egyes sejtek!

Ahhoz, hogy egészében megértsük pl a endocannabinoid rendszer működését, 3D-ben kéne fogni egy agyi részt, és a több milliárdnyi sejtet elvezetni, külön-külön méregetni a szinapszisokban lévő neurotranszmitterek szintjét.
Tehát olyan több száz milliárd elektróda kellene, ami általában nem is elektróda, hanem patch clamp módszerrel rácuppantanak egy üvegkapillárist az adott területre...

Szóval csak hogy érezzük, jelenleg hol tartunk Pár ezer sejt viselkedése, esetleg külön-külön receptor szinten mi mit csinálhat. Ehhez képest nagyon jó közelítések vannak amúgy...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Renhoek Asagr...
2015.02.24. 14:30
Meg pl amivel én foglalkozok, olyan agyi elektródok fejlesztésével (egyelőre koca"neurobiológusként", amit főemlős agyba lehet szúrni és élő állatban vizsgálni egyes sejtek tüzelési mintázatát... de ez is csak olyan hogy beszúrják a patkány agyba, aztán' ahol éri Nagyjából egy térkép alapján besaccolják hol mi van, és kb így lehet vizsgálni. THC hatásait is akár, tüzelési mintázat stb... Most akkor ez csak egy rágcsáló agyának egy nagyon pici szelete Képzeljük el mennyivel összetettebb az emberi agy, főleg mikor be van tépve
Nem véletlenül mondják, hogy az ismert univerzum legösszetettebb szerkezete.

Na okoskodás OFF, bocs ha untattalam a népet ezzel
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.02.24. 15:47
Ha ez valakit untat, akkor nincs itt keresnivalója, inkább örülni kéne, hogy néhány szakértő, illetve jövendőbeli is rejtezik a laikustömegek mellett.
Ez mindenképpen építő, ami elkél nem csak az iponon, hanem másutt is!
Szóval én a magam nevében köszönöm szépen minden egyes hozzászólásodat, nem csak ezért, azért is, mert egészséges, szélsőségektől mentes módon alkotsz véleményt/reprezentálod a tanulmányaidat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. csabi02 Renho...
2015.02.24. 18:29
Amit írtál egy az egyben nálam és legtöbb haveromnál is úgy volt,azaz a sör és gandzsa kombó a tökéletes.
Mindenki nyugis,filozofál,nevet és boldog..

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Renhoek csabi...
2015.02.24. 18:53
Főleg a házisörrel adja!
A házisörben te szabod meg milyen malátából főzöl, és mennyi komlót raksz hozzá. Van egy bolt vagy 50 féle komló van, és nagyon durván jó aromájú IPA-kat lehet főzni.(India Pale Ale) 7%-os sör, és meg se érzed benne az alkoholt, mert olyan malátás, komlós íze van

Egy korsó hideg házi IPA + egy laza ganja egy hétig nem stresszelsz a világ dolgain...

Pl Házi RED IPA


Amúgy ontopic aktuális cikk: http://index.hu/tudomany/2015/02/24/a_fu_nem_is_annyira_veszelyes/
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. csabi02 Renho...
2015.02.24. 21:15
Na azt még nem csináltam,de ami késik nem múlik..

Egy jó búza sör is felér 4szelet vajas kenyérrel,legalábbis íz és telítettség szempontjából.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!