iPon Hírek

A második negyedévben frissül a Haswell CPU család

Dátum | 2014. 01. 15.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az Intel a Haswell architektúrát idén nem cseréli le asztali fronton, de újdonságok érkezésére így is számíthatunk, ugyanis rövidesen frissül az asztali Haswell processzorok kínálata. Az abszolút felsőkategóriás szegmensben szintén lesz némi mozgolódás: az Ivy Bridge-E processzorok helyét Haswell-E egységek veszik majd át, de csak valamikor a harmadik negyedév folyamán. A frissített asztali Haswell processzorok a rendelkezésre álló legfrissebb információk szerint az idei év második negyedévében mutatkoznak majd be. Ezek között jelen lesz egyebek mellett a Core i7-4790, a Core i5-4690, a Core i5-4590 és a Core i5-4460 is, de nem csak a Core i5-ös és a Core i7-es, hanem a Core i3-as, a Pentium és a Celeron családba is érkeznek majd új modellek. Összességében nagyjából 20 különböző processzort tartalmaz a frissített mezőny. Hogy a Core i3-as, Pentium és Celeron sorozatokban pontosan milyen újdonságok mutatkoznak be? A DigiTimes értesülései szerint a normál fogyasztású példányok között a Core i3-4360, a Pentium G3450 és a Celeron G1840 kap helyet. Rajtuk kívül érkezik néhány alacsonyfogyasztású modell is, amelyek között a Core i7-4790S, a Core i5-4590S és a Core i3-4150T lapul.
A friss információk alapján a második negyedév folyamán érkező újdonságok elődeiknél magasabb órajelen üzemelnek, viszont új szolgáltatásokat abszolút nem kínálnak. Az új processzorok BIOS frissítés után használhatóak lesznek a 8-as sorozatú lapkakészlettel ellátott alaplapokban, de érkeznek hozzájuk 9-es sorozatú lapkakészlettel ellátott deszkák is. A 9-es sorozatban a H97-es és a Z97-es lapkakészlet kap helyet, a velük felszerelt alaplapok szállítása pedig áprilistól indul meg. A fentebb említett processzorokkal májustól kezdve találkozhatunk kereskedelmi forgalomban. A Haswell frissítés keretén belül természetesen új "K" sorozatú, azaz szorzózár nélkül érkező processzorok is forgalomba kerülnek, ám ezek majd csak az idei év harmadik negyedévében válnak elérhetővé. Pont ebben a negyedévben mutatkoznak be a Haswell-E processzorok is, amelyek már az abszolút felsőkategóriát veszik célba.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. Terror
2014.01.15. 17:39
Minden modellre rádobtak +100 MHz-et, nem nagy bumm. Inkább a chipsetre leszek kíváncsi, jó lenne már elhagyni a 3rd party vezérlőket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. partxxx
2014.01.15. 20:16
z87 lapkészletnél találkoztam olyan problémával, hogy ha CAT-os usb extender hub van rádugva akkor semmi áron nem képes bebootolni

(asus z87 plus)

legfrissebb bios
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. thedevelop...
2014.01.15. 21:08
partxxx: Milyen az a hub, amit említesz? Tudsz adni egy linket?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. tibaimp
2014.01.16. 12:33
Jöhetne Iris Pro igp-s cucc asztaliba prociba is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!