iPon Hírek

A megfigyelési helyzet fokozódik, főleg Indiában

Dátum | 2010. 08. 16.
Szerző | Gabriel
Csoport | MULTIMÉDIA

A RIM lefektette a "megfigyelés szabályait", és minden érintettől elvájra, hogy tartsa be azt, India pedig vérszemet kapott, és már a Google-t és a Skype-ot is elkezdte zsarolni megfigyelés ügyében.

Úgy tűnik, a RIM szabályai főként a partnerei és ügyfelei megnyugtatását célozzák, mivel leginkább csak olyasmiket fektettek le benne, hogy valóban csak ahhoz engednek hozzáférést, amit a törvények megkövetelnek (tehát "nem tárnak fel mindent"), és hogy különleges(en mélyreható) hozzáférést sem biztosítanak a készülékeikhez.

Van azonban itt némi ellentmondás is, mivel mindemellett azt is kijelentették, hogy senki kedvéért nem tesznek kivételeket, világszerte ugyanúgy működtetik a szolgáltatásaikat - amely kijelentésükkel legalábbis igen zavarossá és kétértelművé tették a helyzetet. Talán a továbbiakban majd tisztázódnak a dolgok.

Ami pedig Indiát illeti, az illetékesek nem csak a RIM, de minden más vállalat üzenő- és mailrendszerét - így például a Google-ét és a Skype-ét is - meg akarják figyelni, hivatkozva a 2008-as mumbai-i terrortámadásokra, melyeket az elkövetők mobilon és műholdas telefonos szolgáltatásokon keresztül koordináltak - és amelyek állításuk szerint megelőzhetőek lettek volna, ha már akkor megfigyelhették volna a beszélgetéseket és üzenetváltásokat.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. axe
2010.08.16. 22:01
"elkövetők mobilon és műholdas telefonos szolgáltatásokon keresztül koordináltak" Miért min szervezzék meg? galambpostával?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. olizsoli
2010.08.17. 09:35
"Ami pedig Indiát illeti, az illetékesek nem csak a RIM, de minden más vállalat üzenő- és mailrendszerét - így például a Google-ét és a Skype-ét is - meg akarják figyelni, hivatkozva a 2008-as mumbai-i terrortámadásokra, melyeket az elkövetők mobilon és műholdas telefonos szolgáltatásokon keresztül koordináltak"


Ez most komoly? ráállítanak egy 20ezer fős telefonközpontot a mobilokra és skype beszélgetésekre meg egy 100ezreset az msn-re és a G-mailre aztán randomra lehallgatják az embereket hátha Józsibácsi Irénkével skype-on kívánja megtárgyalni a terrortámadásuk helyszínét és pontos részleteit(Y)...
Azér ebből csúnya baki lehet ha egy 40fős wow raidet vagy csak egy cod cb-t hallgatnak le... pl codnál: "oké megyek lerakom a bombát A-nál józsi te A aljába menj hűtőhöz és fedezd a bejáratokat bééla tiéd a tető és nézd A kertet én meg maradok bombán..."
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Sycra
2010.08.17. 12:22
Jó sok új állás lesz a megfigyelőknek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!