iPon Hírek

A NASA aszteroidát juttatna a Hold közelébe

Dátum | 2013. 01. 04.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A NASA a legújabb hírek szerint azt fontolgatja, hogy Hold körüli pályára juttat egy aszteroidát. A Keck Intézet munkatársai beszámolójukban elmondták, hogy ők dolgoznak annak az űrjárműnek az előzetes tervein, amely befogná, majd égi kísérőnk közelében engedné útjára a kisméretű égitestet. A becslések szerint 2,6 milliárd dolláros összköltségvetésű vállalkozás valamikor a 2020-as években fejeződne be.

Jelenleg az amerikai űrügynökség egyetlen hivatalosan is megerősített jövőbeli terve az Orion nevű, emberi személyzettel bíró űrkapszula Hold körüli pályára juttatása, azonban egyre többen rebesgetik, hogy a NASA komolyan tervezi egy földközeli kisbolygó emberi meglátogatását is. Az egyik lehetséges célpont az 1999 AO10 jelű égitest lehet, azonban egy ilyen küldetés legalább fél évet venne igénybe, közben kitéve az űrhajósokat a kozmikus sugárzás káros hatásainak, arról nem is beszélve, hogy időközben az égitest annyira eltávolodna bolygónktól, hogy az asztronautáknak kevés reményük lenne a hazatérésre.


Egy kisbolygó robotszondával történő befogása tehát sokkal optimálisabb megoldás lenne, mondják a Keck kutatói, hiszen egy Hold körüli pályán elhelyezett objektum jóval könnyebben elérhető és vizsgálható mind az automatizált szondák, mind pedig az emberi felfedezők számára.

A szakértők úgy gondolják, hogy egy lassan mozgó, ionhajtóművel működtetett űreszközt kellene eljuttatni egy 7 méternél nem nagyobb átmérőjű aszteroida közelébe, amelyet a rendszer egy 10-15 méteres tárolóba fogna be, majd lassan a Hold felé indulna. Nagyjából hat-tíz évet venne igénybe egy ilyen művelet végrehajtása.

A projekt technikai és tudományos részletei egyelőre meglehetősen kidolgozatlanok, de kétségkívül érdekes lehetőségeket vet fel az ötlet. A NASA már korábban is gondolkodott azon, hogy állandó űrbázist kellene létesíteni a Föld-Hold-rendszer kettes számú Lagrange-pontjában. Az itt állomásozó asztronautáknak kiváló lehetősége nyílna a Hold körüli pályán elhelyezett kisbolygó tanulmányozására, és akár a leszállásokat is gyakorolhatnák annak felszínén. Megállapíthatnák továbbá, hogyan lehetne helyben üzemanyagot vagy építőanyagot gyártani az aszteroida anyagából, ami nagyban elősegíthetné a távolabbi küldetéseket.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

15. Axekiller
2013.01.04. 09:07
A projekt technikai és tudományos részletei egyelőre meglehetősen kidolgozatlanok, de kétségkívül érdekes lehetőségeket vet fel az ötlet.

Persze és ha egy változót elszámolnak akkor meg a fejünkre esik....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. tibaimp
2013.01.04. 09:43
Érdekes, hogy a "vontatáshoz" még csak kötél sem kellene az űrben, a tömegvonzás kihasználásával simán elvihető az aszteroida a célhelyre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. atti2010
2013.01.04. 09:55
Csak éppen pénzt nem fognak kapni rá, Obama eléggé a "földön jár" ilyen dolgokban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. r-chee
2013.01.04. 10:45
Egy hét méteres aszteroidára biztos komoly leszállásokat lehetne gyakorolni....
Nem értem, inkább miért nem hoznák le egyből a Földre....
Gyakorolhatnának inkább a Hold-on....
Ezek a képek pedig egyenesen nevetségesek, gyerekesek. Még szerencse, hogy nem a NASA-tól valók.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. lorddiablo
2013.01.04. 10:46
Obama a 2. ciklusát tölti, majd a következő elnök...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. lorddiablo
2013.01.04. 10:56
A Földre lehozni nem lehetne ilyet, mert szétégne a visszatérés során. A megfelelő védelem pedig rengeteg plusz súlyt jelentene. Max. az ISS-re vihetnék először, majd egy űrhajóval vissza ide. Egyébként az űrkutatás annyira gyerekcipőben jár még, hogy szükség van az ilyen jellegű ötletekre is, hogy vizsgáljuk a megvalósítás kivitelezhetőségét, stb. Sokat tesz hozzá az eddigi ismereteinkhez. Lehet, hogy játéknak tűnik egy ilyen ötlet, de szükség van rájuk, mert a végeredmény ettől függetlenül lehet nagyon tanulságos. Ebbe nem látunk bele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Humbuk
2013.01.04. 11:16
Én csak attól félek,hogy megtalálják ennek a felhasználásnak a rossz oldalát is. Nem szeretném ha az atom fegyvereket az aszteroida "bombák" váltanák fel. Elvégre ha eltéved egy ilyen kicsike, egy nagyobb várost simán letarol.

lorddiablo: +1
Azonban én nem jelenteném ki, hogy gyerekcipőben jár. Hiszen megannyi kutatásról nem hallottunk(és nem is fogunk), sok fejlesztésről nem is tudunk. Inkább csak az a kérdés, hogy az űrutazás mikor válik legfőbb gazdasági/fejlődési célkitűzéssé. Amikor ez bekövetkezik, akkor fogunk többet utazni is.
(Pl az oroszok Buran nevezetű űrsiklója a 80as években képes volt pilóták nélkül levezényelni az űrből való visszatérést. Ha csak elgondolkodik az ember, hogy az akkori elektronikával ezt meglehetett csinálni, mire lehetünk ma képesek?)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. atti2010 Humbu...
2013.01.04. 11:24
(Pl az oroszok Buran nevezetű űrsiklója a 80as években képes volt pilóták nélkül levezényelni az űrből való visszatérést. Ha csak elgondolkodik az ember, hogy az akkori elektronikával ezt meglehetett csinálni, mire lehetünk ma képesek?)



Ha jól tudom 1x sem szált le magától, talán 1x vitte fel a szállítógép és le is hozta tehát egyedül nem repült, más kérdés hogy az Amcsi űrsikló egy sokkal butább, pazarlóbb megoldás volt kár hogy az Oroszok nem tudták befejezni, tulajdonképpen most az Amerikaiak próbálják lemásolni kicsit továbbfejlesztve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Radon
2013.01.04. 12:37
(Ha jól tudom 1x sem szált le magától, talán 1x vitte fel a szállítógép és le is hozta tehát egyedül nem repült, más kérdés hogy az Amcsi űrsikló egy sokkal butább, pazarlóbb megoldás volt kár hogy az Oroszok nem tudták befejezni, tulajdonképpen most az Amerikaiak próbálják lemásolni kicsit továbbfejlesztve.)

Durva fogalomzavarok, pontatlanságok/ferdítések vannak nálad. (dettó mint amikor procitémában szórod a marhaságokat)

1. A Buran megjárta az űrt, majd automatikusan landolt.
2. Az amerikaik nem másolnak Burant. Apollót másolnak.
3. A buta pazarlásnak is meg volt az oka: sok mérnököt és hi-tech céget kellett támogatni, mert nem akarták, hogy az oroszok vagy a kínaiak alkalmazzák őket.

Mint általában, most is sok gyagyaságot költöttél hozzá a mondanivalódhoz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. atti2010 Radon
2013.01.04. 12:51
2. Az amerikaik nem másolnak Burant. Apollót másolnak

Akkor nézz utána jobban, valóban volt 1 próbarepülésen.

A buta pazarlásnak is meg volt az oka: sok mérnököt és hi-tech céget kellett támogatni, mert nem akarták, hogy az oroszok vagy a kínaiak alkalmazzák őket.


Az Orosz tudósok akkoriban még merni sem gondoltak rá hogy az Amerikaiaknak dolgozzanak, Kína meg le volt maradva úgyhogy nem értem miről beszélsz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Radon
2013.01.04. 13:41
Szövegértésben sem jeleskedsz.

Az amerikai mérnökök Oroszországba ill. Kínába csábításáról beszéltem. Orosz mérnökök (többnyire remekül képzettek) meg a kilencvenes évek elejétől dolgoznak amerikaiknak. Sajnos mostanában romlott a színvonal, mérnökeik és kutatóik egy része már kivándorolt.

Kína ugyan le van maradva, de iszonyatos pénzeket költenek a hitech iparukra, és záros határidőn belül fel tudnak zárkózni. Főleg úgy, hogy a mérnökeik és kutatóik egy része amerikai egyetemeken tanul, és amerikai kutató intézetekben dolgozik. Egyébként India is hasonló utakon jár.

Amerika az Apollót másolja, Orion néven szeretné megépíteni a hosszútávú űrutazásokra alkalmas űrkabinját (annak idején, a munka kezdetén a mérnökök az egyetlen épen maradt, kiállítási darab Apollót vizsgálták agyon, mert doksik nem maradtak fenn). A Dragon csak egy űrkapszula, bár a SpaceX-nek vannak tervei a hosszabb űrutazásokra is. A többi magáncéges űrkabin még csak építés alatt van.

"Akkor nézz utána jobban, valóban volt 1 próbarepülésen. "
Gondolom itt az X37B-re gondolsz. Ez csak egy mini űrrepülő, és semmi köze a Buranhoz. Egyébként meg asszem a 2. próbaútját teljesíti.
Áruld el, milyen hasonlóságot látsz a Burannal?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. budspencer
2013.01.04. 14:31
Jelenleg használható űrhajójuk sincsen, ruszki meg kínai rakétákat kell bérelniük, hogy egyáltalán elhagyhassák a szatoszférát. Először talán keressék meg a Holdraszállás mesterszalagját amit "elvesztettek" azután lehet ilyen értelmetlen terveket szövögetni.

Majd erre az űreszközre is 1 megapixeles digitális kamera fog kerülni, amikor már egy vacak, ipari hulladék mobiltelefon is 5 megapixel felett mozog???
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. vzoltan007
2013.01.05. 10:39
Humbuk, "Ha csak elgondolkodik az ember, hogy az akkori elektronikával ezt meglehetett csinálni, mire lehetünk ma képesek?"

Az nem elég, hogy az utasszállító repülőgépek önmagukat vezetik a felszállástól a leszállásig, sőt az arra alkalmas reptereken beállnak a kapuig is?

Vagy az, hogy itt vannak a nyakunkon az ömagukat vezető autók? Google mellett az Audi is próbálkozik.

Vagy hogy az okostelefonoddal a semmi közepén (ha van térerő) ma jobban értesült és informált ember lehetsz, mint 20-30 éve az amerikai elnök?

Van itt fejlődés jócskán, csak mivel benne élünk, sokan természetesnek veszik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. vzoltan007
2013.01.05. 10:41
budspencer, "Először talán keressék meg a Holdraszállás mesterszalagját amit "elvesztettek""

Minek? Miért kell a "mesterszalag" egy digitális adatnál? Ha te fényképezel, akkor minden alkalommal új memóriakártyát is veszel, és azokon tárolod a képeket? Hiszen az a "mesterszalag", nehogy le merd másolni, mert az már tuti nem lesz eredeti!!!

Agyatlan...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. czibu
2013.01.05. 20:48
Utoljára 72-ben jártunk a Holdon, Kiwi lennék, a mai technikával mennyire sikerülhet egy ilyen expedíció.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!