iPon Hírek

A Nokia 803 lehet az N8 utódja?

Dátum | 2011. 12. 16.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Ezúttal a finn gyártó Symbian alapú csúcstelefonjának lehetséges utódjáról kaptunk halvány vázlatokat, amik alapján ismét komoly figyelmet fordítottak a gép fényképező részére. A Nokia 803 néven ismert eszközről sok pontos információval nem rendelkezünk, de egyre jobban körvonalazódik a követező Symbian zászlóshajó létezése.


A 803-as Nokia körvonalaiban hatalmas feltűnést kelt a nagy púp, aminek a tetején a kamera kap majd helyet. Egyes találgatások szerint nem kizárt, hogy a gyártó optikai zoom bevetésére készül. A 12 megapixeles felbontású képek készítésének lehetősége szinte borítékolható, ahogy a Xenon vaku jelenléte is. A Pocketnow birtokába került kézikönyvből kiolvasható, hogy kapunk majd NFC támogatást, HDMI kimenetet, és WLAN-on keresztül DLNA képes lesz az eszköz. A Symbian Belle-t futtató készülék a korábbi adatok szerint 1 GHz-es egymagos System-on-Chipre épít, valamint 512 MB rendszermemóriával gazdálkodik, a kijelző szerepében pedig egy 3,5 hüvelykes átlóval rendelkező, 480 x 800 (WVGA) pixeles felbontású Gorilla Glass-szal védett ClearBlack panel található.

A Nokia 803 tehát ismét a fényképész célközönségre gyúr, a telefon bemutatójára a 2012-es Mobile World Congress kiállítás alkalmával kerülhet sor február elején.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

13. polarx
2011.12.16. 13:00
A nokián csak röhögni lehet az elmúlt évek során . Nem elég hogy a szutyok symbianját erölteti évek óta ami egy lehugyozott sós kiflit se ér.. Tavaly évvégén vagy idén év elején leszerződött és kidobta a szintén bukás win phone-ját. Hozzá teszem még ha normális OS-t használna (bár a win phone még hagyján is) akkor is ezzel az írtó béna kép aránnyal egy hihetetlen gagyi telefont készül piacra dobni egy szintén régen elavult hardware-el.. Esküszöm már több mint egy év hátrányba van a Nokia az okostelefon piacon, ez meg a régen nagy és talán legjobb gyár hírnevéhez képest szánalmas. Bár sose volt nokiám ezek után köszönöm de nem is szeretnék. 1 éve a SE vagy mostmár csak Sony is beállt a sorba hogy milyen telefont tuti nem akarok mostanában. SZÁNALOM.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. jamborka
2011.12.16. 17:06


Symbianra, nagyon jó Email kliensek vannak
jó filekezelők, nagyon jó office eszközök, kell még valami egy okos telefonba?

ja a sok csiricsáré faszság amit csak a suttyó haveroknak mutogathat a delikvens
hogy ezt is tudja, azt arra spórol meg azért él, hogy 150K ért telót vegyen, ide tartozik a nyomorék cigarettát lejmoló Galaxy s2 vel rendelkező suttyó is aki megvette 17K-s előfizetéssel mert az úgy olcsó.

az E52-es(09) Nokiám sok mai! androidos okos telefont meghazudtoló sebességgel üzemel,
alapból nyitja az office dokiskat exhange kliense van, és üzemidőben sincs a béka segge alatt.

Jó a Nokia, annak aki tudja értékelni a minőséget, nem pedig a szart...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. mythbuster
2011.12.17. 15:52
Nokia hozza a tőle elvárt formáját, újabb fostalicska a piacon!

polarx

"Esküszöm már több mint egy év hátrányba van a Nokia az okostelefon piacon"

Ezt gondold át még1x! Nekem nem tudsz olyan nokiát mutatni a piacon ami leveri a lassan 5 éves iPhone 2G -t(2007 -ben a világ legfejlettebb okostelefonja)!

Kajak nem vágom meddig akarják még ezt erőltetni, jó legalább nem lopnak szét mindenkit mint a Samsung, de illene alkalmazni már végre pár egyetemet végzett dizájnert is, valamint kibaxni a pi**ába a 60 -as években leragadt dizájnereket...

Meg milyen fényképész célközösségre gyúr? Hülyék? De most komolyan, ha valaki profi fotós akkor annak legalább 20Mpixeles fényképező van a kezében, ha nem a szakterülete a fotozás, akkor iPhone vagy Androidos készülék van a kezében, azokat legalább másra is lehet használni!

Nokia: Szar a hardver, szar a szoftver, kritikán alúli dizájn. Ha ragaszkodnak a szutyok elképzeléseikhez, akkor nem adok nekik 2 évet és eltűnik a nokia a Mobil piacról!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. jozsefm
2011.12.17. 16:34
Ezt nem gondolják komolyan a többiek termékeihez és terveihez képest!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. mythbuster
2011.12.17. 17:23
Mikrobi,

Nem tudom mennyit fizet neked a Nokia ezért a kitartó minkáért, de kár a gőzért, ha kreálnánk ide egy felmérést a Nokia vs többi gyártó, a nokia meg sem jelenne a grafikonon a többség miatt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. kockaharco... mythb...
2011.12.17. 18:19
Nevetséges vagy!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. jozsefm
2011.12.17. 18:23
Az okos telefonok piacán nem ilyen szép a helyzete, ott távolról sem piacvezető, de a teljes piac tekintetében is baj lesz ha a jövőre nézve ilyesmi terveken törik a fejüket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. mythbuster
2011.12.17. 19:39
Ne foglalkozzatok vele, igaza van, csak mi vagyunk 1-1 ig hülyék ehez!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. mythbuster
2011.12.17. 21:27
Ezért fizetik, hogy itt hírdesse az igét ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. polarx
2011.12.18. 09:21
Mikrobi: amit most csinálsz az egyenlő az okoskodással olyan alapon hogy nagyon messze állsz a valóságtól.. lehet egy billentyűzetes 3-4 évvel ezelötti nokia amikor még az okostelefonok piaca nem is igazán létezett akkor még jó volt a nokia illetve piac képes volt de most amúgy most miket látsz nokiától? hogy verik a mellüket alig fél éve hogy átlépték 1 maggal az 1GHz-t hát hülyék ezek? már 2 mag is majdnem gagyinak számít 1GHz fölött.. jövő év elején már 4 maggal meg közel 2GHz fölött jön szinte minden (legalábbis piacvezető készülékek..)

symbian miért szar? k@@va egyszerű.. egy elavult fos.. a telefonjaik nem csak külsőleg ocsmányak hanem még a symbian pluszba rátesz 1-2 lapáttal.. ennyi a lényeg.. ja meg hogy semmi újítás nincs.. s40-s60 az újak semmi.. ugyan úgy néz ki mind.. 1-2 ikont arébb raktak azt csá.. EGY TRÁGYA.. kívül belül..

"Józsi, nem arról volt szó, hogy a Nokia tökéletes helyzetben van"

A nokia kib@szott nagy szarban van... tökéletesség nem csak hogy szóba se kerülhet még a jóhoz is fényévekre van..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. jamborka
2011.12.18. 17:41
polarx

Nem tudtál értelmes indokokat mondani, hogy miért is szar, csak habzik a szád.

Írj konkrétumot, miért is olyan szar, meg miért is kell 4 mag egy telefonba mikor normális asztali gépeken sincs kihasználva,

tényekkel támaszd alá az érveidet a 2 Ghz és 4 mag mellett, mondj 1 olyan dolgot ami kihasználja, vagy mondj egy olyat ami pl, 1 galaxy S en nem fut ragyogóan, de tudod mit, mutass nekem olyan Symbian alkalmazást ami nem a funkciójának megfelelően működik, vagy csak mond meg mire jó egy okos-telefon, merthogy nem játékra való az tuti fix, arra csak a műmájerek veszik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Hadzsek
2011.12.18. 18:25
Ha a sebességre veritek a nyálatok hasonlítsátok össze ezt a 2 procit (Intel Core i7-2677M (1,8 GHz, 4 MB) ultrabookok) ( AMD Phenom™ II Dual-Core N660 (3,0 GHz, 2MB)) nah akkor most melyik a lassabb ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. polarx jambo...
2011.12.23. 16:38
Bocs igazad van nekem okos telefonom sincs se 2 magas se 4 magos.. kurvára nincs kibasználva asztali piacon SE.. ettől függetlenül a technika halad, sajnos nem én befolyásolom.. 2 éven belül a nyakam tenném rá hogy jön majd 6 és 8 magos teló is.. na bumm.. mivel nincs okos telóm játékra se használom. most veszek egy nagyon alap okos telót HTC wildfire s.. kitalálhatod ezt se játékra.. a symbian azért is szart mert rettentő ocsmány, ha valamit veszek azért adok érte ki pénzt hogy ne csak funkciója legyen szeressem is használni nállam itt már bukás a symbian. ezen kívül hogy semmit nem fejlődött az évek során, ugyan azt a gagyi fapados érzetet adja évről évre, a nokia telefonok minden évbe egy rakás szart se érnek.. ezt haverom is megmondja aki egy 5800-át vett majd ahogy lejárt a hűség nyilatkozat szétnézett nokia téren hogy mit is kéne venni de azt eldöntötte hogy nokiát soha többet. szerintem ez elegendő tény. Ezen kívül ha már a nokiát fikázom itt ez a rettentő keskeny szintén gagyi kijelző is. egyedi mert senki más nem gyárt ilyet ez tény, de hogy használhatatlan.

az én szám nem habzik, bocs, nem vagyok beteg se ilyesmi. egyszerűen utálom a nokiát és a symbiant a másik oldal meg az hogy nem csak én beszélek erről a dologról hanem a számok is.. lehet hogy jóóóóó sok telefont adtak el ANNAK IDEJÉN, de a mostani nokiák a konkurenciát nézve szart se érnek.. úgy hogy bocs de fogadjátok el a tényt hogy ez bizony csak egy újabb bukásra ítélt nokia lesz egy szutyok os-el.

mikrobi: ha kicsit is tudnál dolgokról baszottul nem fogyaszt többet egy 4 magos proci 2 okból. az egyik hogy alacsonyabb a gyártási technológia. ez magába még nem egyenlő azzal hogy kevesebbet fogyaszt az a tény viszont erre a következtetésre vezet hogy csak 1 magot használ ha nincs terhelés úgy hogy bocs de ezekről is vannak tesztek hogy bizony egy tegra 3 kevesebbet kajál mint a 2 magos társai.. ja és ha annyira elég volna az egy mag akkor nem csak döcögne szinte minden rajta hanem FUTNA.. nagy különbség.. és igen sok olyan dolog van ami új de szar, és sok olyan is van ami új de jó.. na ez nem az utobbiba fog tartozni, kivéve a nokia symbian fanoknak akik lemerem fogadni életbe nem próbáltak más telefont.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!